Új Szó, 2016. október (69. évfolyam, 228-253. szám)

2016-10-10 / 235. szám, hétfő

SPORT 161 2016. október 10. I www.ujszo.com Szalai bevetődik. Sommer hiába repül - Magyarország másodszor is egyenlít Svájc ellen. A pontszerzéshez végül ez is kevés volt. (Somogyi Tibor felvételei) Van tartása a válogatottnak, de egyéni hibákon elment a meccs OSZTÁLYOZÓKÖNYV Gulácsi Péter Magabiztos volt a kapuban, bravúrokat is bemutatott, de a három kapott gól akkor is sok, ha csak a másodiknál tűnt úgy, hogy ő is ludas volt benne. Fiola Attila Voltak jó megmozdulásai, többször bátran fel is futott, de a második és a harmadik gól előtt lemaradt az emberéről. ümgÁdém ____ E gy középhátvéd esetében egy hiba is végzetes lehet, Lang pechje pedig, hogy az ő hibá­jából született az első svájci gól, ami meghatározta a mérkőzést. Guzmict Richárd A védelem legstabilabb tagja, többször veszélyes helyzetek­ben tisztázott. Kádár Tamáa Az utolsó gól előtt elvesztette a hosszú bedobás utáni fejpár­bajt, de hős lehetett volna, ha az utolsó utáni percben a lövése bemegy. A labda levágódott, maradt a fájdalmas vereség. Nagy Ádám Bejátszotta a pályát; ha kellett, a saját alapvonalánál szerelt, de a támadásokban is kulcs­szerepet vállalt. Tőle indult az első magyar gólt megelőző akció. BŐDTITANILLA Kétszer is felállt hátrányból, mégis 3:2-re kikapott Svájctól a magyar futballválogatott péntek este a budapesti Groupama Arénában. Négy dolog, ami kiderült a magyar-svájci vb-selejtezőn. I Még mindig tombol a az Eb-láz Ezen az sem változtatott, hogy a magyar labdarúgó-válogatott a se­lejtezősorozat első fordulójában csak gól nélküli döntetlent játszott a Feröer-szigeteken. A szurkolók imádják a csapatot, a szövetség pe­dig veszi a lapot: péntek este így a Groupama Arénában fúvószenekar adta elő „Az éjjel soha nem érhet vé­get” című, immár végérvényesen magyar fútballhimnusszá avanzsált egykori Soho Party-slágert. Tizenöt perccel a kezdőrúgás előtt mindenki fültől fülig vigyorogva, egy nagy­szerű élmény reményében teli to­rokból énekelt - a legkeményebb ultrák és a mérsékeltebb fütballked- velők is. Ilyen pillanatokért (is) ér­demes meccsre járni. 2 A szervezettség kevés, ■ ha jönnek a bibék Magyarország tud a topcsapatok ellen játszani - Bernd Storck szö­vetségi kapitány is ezt hangsúlyozta a lefújás után. A svájciak nem voltak lehengerlőek a Groupama Aréná­ban, mert a jól szervezett magyar csapat nem igazán engedte őket ko­moly helyzetekbe. Az egyéni hibá­kat azonban kíméletlenül megtorol­ták. Kulcsfontosságú volt Lang rossz megmozdulása, mert bár Shaqiri lö­vését Gulácsi még kivédte, Sefero- vic ismétlésével a svájciak megsze­rezték a vezetést. Ha a magyaroknál lett volna az előny, másképp alakul­hatott volna a mérkőzés, az elmúlt egy évben Svájc ugyanis nem nyert úgy meccset, hogy hátrányba került, így viszont a magyaroknak kellett futniuk az eredmény után. A magyar válogatott tartását bizonyítja, hogy kétszer is felállt hátrányból - a sokat kritizált Szalai Ádám erőcsatárként tipológiailag is nagyon illett a csa­patba Svájc ellen, ráadásul mindent bele is adott, nem féltette és nem kí­mélte magát a párharcokban. Az ön­feláldozó játék és az átgondolt já­tékrendszer azonban semmit sem ér, ha védelmi hibákon elmegy a meccs. Figyelmeztető lehet a kapott gólok száma: a legutóbbi hat meccsén 11 gólt kapott a magyar válogatott, ez a tendencia hosszú távon nagyon megbosszulhatja magát. 3 Ez egy sajnálható ■ válogatott Egy utolsó percben 3:2-re elve­szített mérkőzés után általános szur­kolói érzelem a düh és a felháboro­dás, ami sokszor a játékosok ellen fordul. Ez a magyar válogatott azon­ban nemcsak szerethető, hanem saj­nálható is - mivel a futballisták szemmel láthatólag tényleg a szívüket-lelküket kiteszik a pályán, az utolsó leheletükig küzdenek, a szurkolók is megbocsátok velük szemben. Senki nem alibizik a pá­lyán, és ha egy csapat mindent kiad magából, akkor vereség esetén sem fog tőle elfordulni a szurkolótábor. A mérkőzés mindenkiben hatalmas érzelmeket mozgatott meg, Gera Zoltán elsírta magát, Szalai könnybe lábadt szemmel nyilatkozott - akibe szorult két százalék empátia, az ha­sonlóan érzett. 4 Avb-részvótel ■ csak egy álom Ez sejthető volt már a selejtezősorozat elején is, hi­szen sokkal nehezebb a kva­lifikáció, mint a legutóbbi Európa-bajnokságra. Bemd Storck szövetsé­gi kapitány a svájciak elleni találkozó után úgy fogalmazott, nem a továbbjutási esélyekkel foglal­kozik, hanem az­zal, milyen a já­ték, fejlődött-e a csapat az előző mérkőzésekhez képest. Ettől még azonban tény marad, a két meccs alatt elveszített öt pont kegyetlenül hiányozni fog a kvalifikáció végén. A szurkolók részéről érthető, hogy vb- részvételről álmodoznak - az Eb­szereplés nem telítette el őket, ép­pen ellenkezőleg: most, hogy egy generáció először ízlelhette meg, milyen az, amikor az ember a saját csapatáért szoríthat egy nagy tor­nán, újra és újra át akarja élni. Cso­da kellene ahhoz, hogy ez két év múlva Oroszországban is megtör­ténjen - Storck és se­gítői felelőssége, hogy a fejlődés és a lelke­sedés így is fennma­radjon, a szurkolók és a játékosok ré­széről is. vb­Magyarország-Svájc 2:3 (0:0) ► Góllövők: Szalai (53., 71.), ill. Seferovic (51.), Rodriguez (67.), Stocker (89.). ► Játékvezető: Björn Kuipers (holland). Budapest, 23 698 néző. ► Sárga lap: Behrami. ► MAGYARORSZÁG: Gulácsi-Fiola, LangÁ., Guzmics, Kádár- Nagy, Gera-Dzsudzsák, Kleinheisler (76. Németh K.), Stieber- Szalai (87. Nikolics). ► SVÁJC: Sommer-Lichtsteiner, Schär, Elvedi, Rodriguez- Behrami, Dzemaili-Embolo, Shaqiri (81. Gelson Fernandes), Mehmedi (88. Stocker)- Seferovic (72. Derdiyok). Szalai Ádám két gólt szerzett Gara Zoltán Ha csak a szívet kellene pontozni, Geráé tízes lenne. Nagyon akarta a győzelmet, és hozta a tőle megszokott szintet. Ha a gyor­sasága már nem is a régi, a helyzet- felismerése még mindig kiváló. Dztudzaák Balázs Végighajtotta a kilencven percet, de ez alap. Ám az a bizonyos bal láb most túlságosan felfelé hordott, pedig háromszor is jó szögből végezhetett el szabadrúgást. Klainhalslar László A küzdőszellemmel most sem volt baj, de a párharcokból sokszor vesztesen került ki. A lövései sem igazán jöttek be. o Stieber Zoltán Egy sutának tűnő, ám gól- passznak bizonyuló zseniális mozdulat az egyik oldalon, egy gólvo­nalról kifejelt labda a másikon. Stieber nagyot játszott, és ha még 2:2-nél elérte volna a beadását Dzsudzsák... Szilái Ádám A magyar csapat legjobbja. Szerzett két gólt, megtartotta a labdákat, a szó szoros értelmében belerakta magát a meccsbe. Bátran belement mindenbe, így estek a góljai is. Némith Kriiztián Az utolsó negyedórára állt be, fel kellett volna pörgetnie a mér­kőzést, volt is egy tizenegyesgyanús esete, nagy helyzete viszont nem. Nikollci Namanja Csak három percet töltött a pá- lyán, teljesítményét nem értékeljük.

Next

/
Thumbnails
Contents