Új Szó, 2016. október (69. évfolyam, 228-253. szám)
2016-10-06 / 232. szám, csütörtök
181 SPORT 2016. október 6. I www.ujszo.com „Előbb a technika, aztán a taktika" A dán Heine Jensen személyében igazi nagyágyú lett a Szlovák Kézilabda-szövetség új technikai igazgatója BŐDTITANILLA Ambiciózus hatéves stratégia megvalósításába vágott bele a Szlovák Kézilabda-szövetség, amelynek célja a játékosok és az edzők számának növelése, a válogatott hosszú távú erősítése. A szövetség technikai igazgatója egy igazi nagyágyú, a dán Heine Jensen lett. A német női válogatott egykori szövetségi kapitányát első benyomásairól, a dán ás a szlovák kézilabda közötti különbségekről és a hét a hat elleni játékról is kérdeztük. Három hónapja áll a szövetség alkalmazásában. Milyenek az első benyomásai? Azt már most látom, hogy sok fiatal játékos van itt, akik élvezik a kézilabdát, és ezt mindig jó látni. A klubok és a tervezett regionális központok segítségével azt szeretném elérni, hogy ezek a játékosok motiváltak legyenek, még magasabb színvonalra törekedjenek. Az első benyomásaim pozitívak, de látom azt is, sok munka vár még ránk, hogy nemzetközileg is elismert szintre kerüljünk. Mit tudott a szlovák kézilabdáról, mielőtt a szövetség megkereste? Csak nagyon keveset. Amikor a német női válogatottat edzettem, akkor játszottunk Szlovákia ellen, Norvégiából pedig ismerem Dušan Polozí (a szlovák női válogatott szövetségi kapitánya, Oslóban tanult, és több norvég klubnál is dolgozott - a szerk. megj.), rajta keresztül is voltak információim. Természetesen tudtam, hogy a Michalovce és a Tatran Prešov évek óta az európai kupákban szerepel. Szóval annyit tudtam, amit nagyjából mindenki tud a szlovák kézilabdáról. De azt gondolom, pozitívum is lehet, hogy nincs túl sok ismeretem korábbról, mert így teljesen nyitottan érkeztem. Igyekszem a lehető legtöbbet segíteni, de nem baj, hogy nem sokat tudok a múltról, mert az már mögöttünk van, nekünk a jövőbe kell nézni. Mi volt a fő ok, hogy rábólintott a szlovák szövetség ajánlatára? Szeretem a kihívásokat, és szeretem a kézilabdát. Ez egy érdekes projekt volt számomra. Kelecsényi Ernőt, a szlovák szövetség mostani al- elnökét már korábbról ismertem, amikor még a Győr klubelnöke volt. O beszélt nekem a szövetség stratégiai tervéről, amelyet nagyon érdekesnek találtam. Remélem, egy kicsit én is segíthetek abban, hogy a szlovák kézilabda fejlődjön. Két dologban reménykedem, bár természetesen hosszú időre lesz szükség ehhez: szeretném, ha több nemzetközi szintű válogatott játékos lenne Szlovákiában, illetve ha összességében még többen kézilabdáznának az országban. Ha több gyerek kézilabdázik, akkor a válogatott edzőknek is nagyobb a merítési lehetőségük. A szövetség stratégiája hat évre szól. Ön is hat évre írt alá? Én hároméves szerződést kötöttem, de egy stratégiának hosszabb időtartamúnak kell lennie. Ez komoly projekt, aminek időre van szüksége. Lépésről lépésre fogunk fejlődni. Milyennek találja a szlovák kézilabda jelenlegi állapotát? Kelecsényi úrral már eddig is sokat utaztunk, és több klubot meglátogattunk. Jártunk Epeijesen, Nagy- mihályban, Nagytapolcsányban és Érsekújvárban is. Hét-nyolc klubot már meglátogattunk, nagyon érdekes volt. Sok pozitív élmény ért. Úgy érzem, a klubok is fejlődni akarnak, keményen dolgoznak, nem akarnak megelégedni a jelenlegi szinttel. Csupa pozitív benyomást szereztem ezeken a látogatásokon. Természetesen meccseken is jártam, és tudják, hogyan megy ez a kézilabdában - vannak meccsek, amelyeken sok a hiba, és olyanok is, amelyek nagyon magas színvonalúak. Láttam mind a két fajtából, de ez normális. Alig várom, hogy még jobban megismerhessem a szlovák kézilabdát. A lelátóról nézve - összevetve mondjuk a magyar kézilabdával - a szlovák csapatok játéka elég statikusnak tűnik támadásban, ez a korosztályos válogatottak meccsein még inkább szembetűnő. Pont ezért az utánpótlás-nevelésben két fő prioritást tartunk szem előtt, a fizikai felkészítést és az egyéni képességek fejlesztését. Pont amiatt, hogy még több érdekes játékos legyen a szlovák kézilabdában. Nem szeretném megítélni, hogy milyen állapotban vannak a jelenlegi játékosok, mert biztos vagyok benne, hogy keményen dolgoznak. De nyilván mindenki szívesen néz olyan tehetséges, remek egyéni képességekkel megáldott játékosokat, mint Bojana Popovic vagy Mikkel Hansen. Azon fogunk dolgozni, hogy a jövőben minél több jó egyéni képességű játékosunk legyen, akik képesek csapatként együtt dolgozni. Technikai igazgatóként menynyiben tér el a munkája attól, amikor klubedző vagy szövetségi kapitány volt? A legnagyobb különbség az, hogy most főleg a jövőre koncentrálva dolgozom. Egy válogatottnál azonnal eredményeket kell hozni. Most a játékosok fejlesztése a feladatom. Klubedzőként az ember meccstől meccsig él, most sokkal inkább a munkám része a tervezés, edzőtáborok szervezése. Remélem, sok motivált fiatal játékossal találkozom. Az edzők képzésében is részt fog venni? Ez szintén a szövetség stratégiájának egyik sarkalatos pontja, nemcsak a játékosok, hanem az edzők számát is növelni akarják. Sokat fogok beszélgetni, konzultálni a többi edzővel, a szövetségben és a kluboknál is. Nem azért jöttem, hogy titkolózzak, hanem azért, hogy megmutassam, én hogyan dolgozom. Remélem, tudom inspirálni a kollégákat, és azt is, hogy én is sokat fogok tanulni itt. Amikor a szlovák jégkorongválogatottnak Glen Hanlon személyében kanadai edzője volt, és nem tudta hozni az eredményeket, többen kijelentették, hogy egy külföldi szakember nem értheti a szlovák mentalitást, illetve a szlovák közeg nem elég nyitott erre. Önnek mik a tapasztalatai, hogyan tud kommunikálni az itteniekkel? A kluboknál csupa pozitív és kedves emberrel találkoztam. De a nyelv elég komoly kihívást jelent. Úgy tűnik nekem, a szlovák nyelv kicsit olyan, mint a dán: könnyű, hogy ha az ember tudja, de nagyon nehéz megtanulni. Mindent megteszek azért, hogy legalább egy kicsit megtanuljak szlovákul, mert én olyan ember vagyok, aki szeret kommunikálni. Ha sikerül, ez lesz az ötödik nyelv, amit beszélek! Néha kicsit bonyolult, ha ilyen sok nyelv kavarog az ember fejében. Még csak három hónapja vagyok itt, de még nem volt kellemetlen élményem. Még vásárláskor, az élelmiszerboltban sem, ha nem értettem valamit, azonnal próbáltak segíteni. Nem mondhatnám, hogy az emberek ne lennének nyitottak. Az említett jégkorongedző esetében az is közrejátszhatott, hogy túl nagy volt rajta a nyomás, az eredménykényszer a nyilvánosság és sajtó részéről. Én most úgy érzem, jó lesz itt élni. Miben más a dán kézilabda, mint a szlovák vagy akár a magyar? Mi a dánok sikereinek a titka a férfi- és a női kézilabdában? Heine Jensen Más a mentalitás. A gyerekek, de a felnőttek is, ha kézilabdáznak, elsősorban jól szórakoznak. Szerintem nagyon fontos, hogy élvezzék a játékot. Szerencsések vagyunk, mert sok kiváló edzőnk van, akik a fiatalokkal is szívesen dolgoznak, nincs rajtuk nyomás, hogy muszáj nyerni. Úgy tudom, Magyarországon vagy Romániában a fiatal játékosok sokkal többet edzenek, mint a dánok, de nálunk kicsit máson van a hangsúly. Nem kézilabdázunk annyit, de sokkal többet foglalkozunk az atlétikával, a fizikai felkészítéssel. Igyekszünk nem specializálódni túl korán, a fiataloknak megvan a lehetőségük, hogy különböző posztokon, vagy akár különböző sportágakban kipróbálják magukat. Az atlétika segítségével készítjük fel a szervezetüket arra, hogy jók legyenek a kézilabdapályán. Ez egy nagyon keményjáték, amelynek részei a sérülések is, éppen ezért mindent meg kell tennünk ezek elkerülésére. Összességében szerintem a sikereink abban rejlenek, hogy motivált játékosaink és edzőink vannak. Ez utóbbi szintén fontos, ha az edző motivált, akkor a gyerekek is nagyobb kedvvel játszanak. Hogy látja, nálunk eleget edzenek a fiatalok, vagy több, esetleg másféle edzésekre lenne szükségük? Még túl kevés ideig vagyok itt ahhoz, hogy komoly következtetéseket vonjak le. Néhányan eleget edzenek, mások talán egy kicsit keveset, másoknak változatosabb edzésekre lenne szükségük. Mindenhol hangsúlyozzuk, hogy két nagyon fontos dologra oda kell figyelni az utánpótlásnevelésben: az atlétikai edzésekre, ami futást és erőnléti tréningeket jelent, illetve az egyensúly fejlesztésére, a boka, térd, váll megerősítésére, ami rengeteget segít a sérülések elkerülésében. A szövetség hatéves stratégiájának fontos részét képezik a regionális központok, amelyek már jövőre megkezdik működésüket. A központok egységes metodika szerint fognak dolgozni, ezt is ön készíti el? A metodika kidolgozására létrejött egy munkacsoport, ennek én is tagja vagyok. De azt is le kell szögezni, nem azért vagyok itt, hogy mindent úgy csináljunk, ahogy Dániában. Nekünk meg kell találni a saját módszerünket, mert ha Dániát vagy Franciaországot kezdjük el utánozni, akkor 15 év alatt talán eljutunk oda, ahol most ők vannak, de ők addigra még előbbre fognak tartani, és loholhatunk utánuk. Természetesen meríthetünk inspirációt a többi ország módszereiből, de nekünk a saját utunkat kell járni, és akkor egyszer - most nem tudom megmondani, hogy ez hat vagy tíz év múlva lesz-e - teljesen megszokottá válhat, hogy a férfi- vagy a női válogatott ott lesz a világversenyeken. A munkája során konkrét csapatokkal is fog dolgozni? Jelenleg az U17-es női csapattal foglalkozom, jövőre ugyanis az ő korosztályuk Eb-jét Szlovákiában rendezik. De nemcsak az ő edzőtáboraikon veszek majd részt, hanem más korosztályos csapatokén is, ott meg tudjuk beszélni a kollégáinkkal, milyen is lesz a mi utunk, a szlovák út. Ha elkezdenek működni a regionális központok, ott is fogunk edzéseket tartani. És természetesen bármilyen klubba szívesen elmegyek, ha lesz erre igény. Mit gondol, a fiúknak és a lányoknak eltérő edzésekre van szükségük? Szerencsés ember vagyok, mert lányokkal és fiúkkal, nőkkel és férfiakkal is dolgoztam. Egy kicsit eltérő edzést igényelnek, mert a fiúk egyre nagyobbak és nagyobbak lesznek, egyre nagyobb termetű játékosokra van szükség ahhoz, hogy az ember eredményes lehessen. De ami a technikát illeti, az ugyanaz. Az kell, hogy egy játékos jól passzoljon, nemtől függetlenül. Az egyik fő kihívás az utánpótlás-nevelésben az, hogy ne kezdjünk el túl korán a taktikával foglalkozni. Ha látok egy túltaktizált korosztályos meccset, mindig elbizonytalanodom, hogy a játékosok tudják-e egyáltalán, mi értelme annak a bizonyos taktikának, vagy csak azért csinálják, mert az edző ezt mondta. Sokszor az is gond, hogy a játékosoknak nincs meg a megfelelő technikai képzettségük az adott taktikához. Ha nem bírsz fúrni, ha nem tudsz passzolni, akkor a taktika nem fog segíteni. Azt gondolom, sok fiatal kézilabdázó azért hagyja abba a sportot, mert nem érzi, hogy egyénileg fejlődik. Nagyon fontos, hogy egy kicsit megváltoztassuk az utánpótlás-nevelés felfogását, hogy komplex játékosokat neveljünk. Mit gondol a kézilabda fejlődéséről? Emberhátrányban a kapus helyett már a legtöbb csapatban mezőnyjátékos áll be, de több csapat teljes létszámban is kihasználja ezt, és hét a hat ellen támad... Nyitottnak kell lenni az újításokra, de az is fontos, hogy ne felejtsük el a játékot. Ez a játék úgy szép, ahogy van, és értem, milyen okok vezettek a változtatáshoz, de edzőként nem igazán kedvelem a hét a hat elleni játékot. A felnőttek között még rendben van, de az utánpótlásban szerintem még túl korai ezt használni. Az utánpótlás-nevelés számomra nem a győzelemről, hanem a fejlesztésről szól. És hajó a fejlesztés, akkor van esély nyerni. A kapus nélküli játékból például hiányolom a kontrákat, mert ha a támadó csapat ebben a helyzetben elveszíti a labdát, akkor nem kell néhány passzból támadást vezetni ellenük, csak pontosan be kell dobni a labdát az üres kapuba. Ez nézőként nem túl érdekes. Azt is gondolom, hogy hét a hat ellen nehéz nyitottan védekezni, mert túl sok hely marad a beállós számára. Mondhatnám, hogy ez egy jó újítás, mert Dánia a hét a hat elleni játéknak is köszönhetően nyerte meg az olimpiát, de összességében én inkább visszatérnék a régihez. A kapus gyors ki- és becserélése miatt annak is fennáll a veszélye, hogy csúnyán összeütközik két játékos, és természetesen ennek senki sem örülne. (TASR-felvétel)
