Új Szó, 2016. október (69. évfolyam, 228-253. szám)

2016-10-01 / 228. szám, szombat

www.ujszo.com PRESSZÓ 2016. OKTOBER 1. INTERJÚ Í3l M űvészete Jáva szigetén teljese­dett ki, de a ze­nei gyökerei ott­honról erednek. Zsenge gyermekkoromban értek az első zenei hatások. Nagyanyám az erdélyi Aranyosgyéresről származik, s mivel szüleim nagyon elfoglalt emberek voltak, Budapesten na­gyon sokat voltam vele. Nagyma­mám kissé rekedtes, de tiszta hang­ján énekelt, kimerítheteden volt a dallamvilága; ő tanított énekelni engem is. Édesanyám nem örököl­te zenei érzékét, így az unokájában látta a mezőségi dalok fővárosi to­vábbélését. Édesapám hegedült, s gyakran vitt magával koncertekre. Az általános iskolában én is ezen a hangszeren játszottam. Ekkor még csak földrajzórán ta­nult Indonéziáról. Egy humán oktatásközpontú nyolcosztályos gimnáziumba jár­tam, így nem véleden, hogy az ELTE magyar-kulturális antro­pológia szakán folytattam tanul­mányaimat. Az indonéz kultúra is itt került látókörömbe; Clifford Geertz jávai írásai keltették fel ér­deklődésemet a vajang (árnybábjá­ték) mint komplex művészet iránt. Valóban, az ősi kultúrában az iro­dalom, a zene, a tánc, a színház, a képzőművészet egyaránt jelen van, s filozófiai alapja is rendkívül kifi­nomult. Nemhiába, a jávai embe­rek erősen kötődnek a szimbólu­mokhoz. Az olvasottak hogyan váltak va­lósággá? A magyar szakot már majdnem be­fejeztem, s az antropológián is túl voltam az első szigorlaton, mikor egy beszélgetés során barátnőm a küencvenes évek Indonéziájában eltöltött ösztöndíjáról mesélt. Nem hagytak nyugodni szavai, s tanácsá­ra én is beadtam egy ösztöndíjkérel­met a budapesti indonéz nagykö­vetségre. 2004 tavaszán művészeti, vajangképzésre jelentkeztem, s már májusban kezemben volt a kedvező válasz. A szakot Balin és Szólóban (Szurakarta) lehetett elvégezni, én a jávai kötődés miatt az utóbbit vá­lasztottam. Egy álom vezette a szigetország­ba. Az ébredés nem volt kiábrán­dító? Valóban aggasztott szakmai elő­képzettségem hiánya. Azért is szo­rongtam, mivel a „puppeteryre” hagyományosan csak fiúkat vettek fel. Szerencsére ez változott, a cso­portomban volt még két lány - híres dalangoknak, mestereknek a gyermekei -, ők a családból hozták a tehetséget. így inkább a külföldi származásom keltett némi feltű­nést. A képzés egyébként rejtett némi ellenmondást: tradicionális művészetet oktattak akadémiai szinten. A mai napig úgy gondo­lom, hogy a jávai ősi hagyomá­nyos művészetek - mint a tánc, a bábművészet vagy a gamelán zene - alapjait gyermekkorban rakják le, s a tudás átadásában a család vagy a faluközösség játszik szerepet. A már felkészült fiatalok később, az akadé­miai oktatásban ismereteiket már csak elmélyítik. Milyenek voltak az első benyo­másai? A jávai bábművészeten belül a „szolói stílust” ismerhettük meg. Eleinte az elméleti oldal érdekelt: a vajang története, a szimbolikák és a bábművészet ágai. Volt mit tanulni, egy jávai mondás szerint „ha egy másik faluba lépsz, teljesen át kell alakítanod a szokásaidat”. Az órá­Árnyjáték és rivaldafény Serfőző Ágnes a vajangot, az árnybábjátékot kísérő gamelán zene avatott énekes-előadója. Népszerű művész, családja és hivatása már Indonéziához köti. Életéről és munkájáról Dzsogdzsakartában (Yogyakarta), a szultáni birodalmi fővárosban beszélgetünk. furcsállja. Két gyermekünk van, egy lány és egy fiú. A konyhában az ízekben őrzöm az otthon szelle­mét; húsvétkor nehéz lenne sonkát feltálalni, de a karácsonyi halmenü tökéletesen elkészíthető, s mákos guba, beigli is kerül az asztalra. A vallási különbségek mennyire osztják meg a családot? A jávai vallási hovatartozásról hosz- szasan lehet beszélni. A lakosság nagy része iszlámnak vallja magát, de a fundamentalista irányzatoktól messze állnak. Sokszor az iszlám öt szabályát sem tartják be. A la­kosság életét egy szinkretizmus, a különböző vallási hagyományok együttes ápolása szövi át, amely­ben az animista, a hindu, a budd­hista misztikus elemek kevered­nek. Minden vallás gazdagította az itteni embereket, melyek tanait be tudták olvasztani mindennapjaik­ba. A kereszténység is maradandó nyomot hagyott a szigetvilágban. E különleges hitvilágot jávaiság néven emlegetik. Alapvető kérdés mindenki számára: mi az emberi életnek és létnek a célja. A tradi­cionális művészetekhez kötődők is őrzik e gyökereket, s engem is ezek a kérdések kötnek Jávához. kon egy fehér vászon, s egy teljes gamelán zenekari hangszerkészlet várt ránk; mindenki tudta a dolgát, kivéve engem. A vászonhoz küld­ték valamelyikünket egy történetet előadni, vagy egy epizódot kellett figurákkal bemutatni. Eddig a vajang művészetről be­széltünk, a gamelán zene hogyan lépett be az életébe? A vajang és a gamelán zene elválaszt- hatadanok. Jóllehet minden új volt számomra, rájöttem, hogy a hang­szerek nagy része — metalofonokról, xilofonokról beszélünk - könnyen elsajátítható egy bizonyos szinten. A húros hangszerek, gender, rebab, kezelésének tökéletes megtanulása már más lapra tartozik. A tanítási módszer viszont nagyon különbö­zött az öreg kontinensen tapasz­taltaktól. A gamelán a közösségi zenélésen alapszik, mindig figyelni kell a másikra, individualitásnak a zenekarban nincs helye. Az oktatá­si intézmények sem fejlődtek ki, a tehetséges gyermeket idős, hímevet szerzett mesterhez küldték, akinek hajlékában családtagként élhetett, elvégezte a házimunkát, s elleste a szakma fortélyait. S ekkor az ének következett Az oktatásnál ismertem meg azo­kat a szóló darabokat, amiket a dalangok énekelnek a „színpadi” események és dialógusok között. Javarészt pentaton dallamok, így a már említett erdélyi hagyományok miatt sem álltak tőlem távol. Ok­tatóm, Joko Rijanto sokat tanított Kanadában, s nagy türelemmel, alázattal végezte munkáját. Meg is lepődött, hogy európai létemre milyen könnyedén sajátítom el az ötfokú dallamkincset. Kivételes tanítványának tartott, s ajánlotta, hogy érdemes lenne sindhent, jávai szólóéneklést tanulnom. Említette a mester-tanítvány kapcsolat fontosságát. Rijanto professzor fiunulusává vált? Tanárom elküldött egy idős éne­kesnőhöz, Szupadmihoz, aki a 80-as, 90-es években az országban igazi sztár volt. Más művészektől eltérően tudott kottát írni, olvasni, természetesen jávai lejegyzési mód­ban. Számos fiatal kapott tőle életre szóló instrukciókat. Hosszú tanu­lás következett, hiszen a gamelán dallamkincs kifogyhatatlan, így az ember soha nem érezheti az okítás végét. Ráadásul a régiók zenei dia­lektusai is alapjaikban különböznek egymástól, amelyek újabb időráfor­dítással sajátíthatók el. A sindhen egyenértékű a többi hangszerrel, s improvizatív, az előadó formálja a dallamot. Emellett létezik a capella, hangszer nélküli ének, s a kórus­nak is szerepe lehet a szertartásban. A humor is hangsúlyt kap az elő­adásokon, a parodikus részeket a közönség harsány nevetéssel hono­rálja; a dalang a helyzetkomikumra is épít. Említette, hogy a vajang művé­szet szimbolikája nagyon gazdag. A vajang minden színpadi eleme szimbolikus, s ezt a történeten belül a dalangok el is mondják. A kókuszolaj lámpa, a blencong szimbolizálja a fényt adó napot. A kefir, a vászon magát a világot jeleníti meg, a debog, a banán­törzs, amelybe beleszúrják a bábok pálcáját, a föld allegóriája, a báb­tartó doboz pedig az életet jelenti, amelyből kiveszik a vajangokat, s életük végén visszakerülnek oda. A főszereplő fából faragott furcsa eszközzel ritmikusan ad utasítá­sokat a mögötte ülő zenészeknek, ez pedig a szívdobogást jelképezi. Balin a vajang kultikus, rituális jellege maradt fenn. A kis szigeten még valóban kókuszolajjal világít­ják a lámpát; a láng mindig lobog, így a vásznon úgy tűnik, mintha a figura lélegezne. Jáván a 19. század óta az előadásokat inkább szóra­koztatásra használják. Gondolom, ideérkezésekor az angolt jól beszélte, de az indonéz nyelv távol állhatott öntől. A maláj alapokon nyugvó Bahasa Indonesiát hamar megtanultam, három hónap után már bátran használtam a konyhanyelvet. Vi­szont az első két hét után a vajang szakon felismertem, hogy antro­pológiai kutatásaimat csak a já­vai nyelv elsajátítása után tudom folytatni. E nyelv viszont már ke­ményebb dió volt. A jávai társada­lomban a hierarchia fontos szerepet játszik: a kor, a szokásjog, illetve a társadalomban betöltött szerep határozza meg a rangsort. A kü­lönböző szintek nyelvhasználata is különbözik, és önálló szókészletet használnak. Tehát nem egy, hanem három nyelvből áll a jávai nyelv, s a tapasztaladan kezdő sok hibát ejt­het. Szerencsére a nyelvtan lényege­sen egyszerűbb. Családot is itt alapított. Kezdetektől fogva tudtam, hogy az egy év kevés lesz nekem, talán a párválasztás is segítette kint ma­radásomat. Első férjem képzőmű­vész volt, de szintén zenészként dolgozott. Jelenlegi párom báb­mester és dobjátékos, tehát mű­vészete közel áll hozzám, gyakran dolgozunk együtt. A családi min­dennapokban viszont két kultúra találkozott. Gyakran magyarázom páromnak, jóllehet megismertem a helyi viszonyokat, nem tudom megtagadni európai neveltetése­met. Tökéletesen ki tudom ma­gam festeni jávai énekesnőnek, de a festék alatt a jellemem nem változik. Emancipációs gondolko­dásommal párom hol egyetért, hol A gamelán a világzenében is fon­tos helyet kapott. Itt azért különbséget kell tenni a tradicionális zene és a világzene között. Amerikában, Angliában, Japánban is komoly csoportok alakulnak, akik olyan szolói vagy yogyai tradicionális zenét játsza­nak, ami már itthon is feledésbe merült. Másrészt, alapfokon a hangszertudás könnyen elsajátít­ható, s valóban a gamelánt sok helyen használják terápiás, medi­tativ célokra. A világzene a dallam­kincsből merít, ez akár gazdagít­hatja is a műfajt, nem úgy, mint az Indonéziában divatos szintetizá- toros imitáció, ami a giccs kategó­riába tartozik. Megjegyzem, hogy napjainkban bontakozik ki egy fiatal, tradicionális hátterű irány­zat, amelynek művelői a gamelánt — az eddigi hagyományos kere­teiről leválva - teljesen szabadon használják. Az újítók akár Jáván kívüli technikákat és zenei vilá­gokat is ötvöznek. E reményteljes vállalkozás nyomán valóra válhat a gyakran emlegetett, „gamelán, az indonéz nemzet összekovácsolója” mondás. Ön már befutott művész. Saját maga szervezi fellépéseit? Számos bábmesterrel ápolok jó kapcsolatot, így gyakran hívnak csoportjukkal fellépésre. Együtt indulunk, együtt érkezünk meg a helyszínre, készülünk az előadásra, kifestjük magunkat, felöltözünk, felmegyünk a színpadra, s térünk vissza Szolóba. Másrészt sokszor külön keresnek meg, hogy kü­lönböző eseményeken énekeljek mint sztárvendég. Az életciklushoz kötődő ünnepségeken, gyermek- születéskor, körülmetélési szertar­táson, házasságkötéskor, arany­lakodalomkor, a család az ünnep fényét vajang előadással szeretné emelni. Máskor kormányhivata­lok, cégek rendeznek előadásokat, néha akár propagandacélokra is: a fogamzásgátlók népszerűsítésé­re, a dohányzás elleni kampányra is fel lehet használni a vajangot. A bemutató estétől reggelig tart, szerepem éjfél előtt és hajnali egy órakor - a parodikus részben - következik. Ismernek, elismernek, belesimultam e kultúrába, de még mindig magyarul álmodom. Csermák Zoltán Gamelán zenekar (Fotók: a szerző, Serfőző Ágnes albuma (1)

Next

/
Thumbnails
Contents