Új Szó, 2016. szeptember (69. évfolyam, 204-227. szám)

2016-09-07 / 208. szám, szerda

www.ujszo.com | 2016. szeptember7. KÖZÉLET I 3 Uszításért csak néhány nap közmunka FINTA MÁRK Az uszító megnyilvánulások meglehetősen nagy fejtörést okoznak nem csak Szlovákia, de Magyarország jogtudorainak is. Nagyon kevés ilyen eset jut el a bíróságok elé, holott például a Facebookon szinte nap mint nap találkozhatunk gyűlöletkeltés gyanúját felvető megnyilvánulásokkal. A közbeszédben hallható, interne­ten olvasható, gyülöletkeltőként ér­tékelhető megnyilvánulásoknak nem mindegyike meríti ki a közösség el­leni izgatás vagy uszítás bűncselekményének fogalmát - a probléma gyökere épp ennek meg­állapításában rejlik, rengeteg ugyan­is a jogalkalmazási és jogértelmezési kérdés és kiskapu. Szófacsarás Szlovákiában a bíróságok az utóbbi időben látszólag kicsit bát­rabban nyúlnak az ilyen ügyekhez, bár azt túlzás lenne állítani, hogy a joggyakorlat szigorú lenne. Az utóbbi hónapokban két olyan eset is történt, ahol a bíróság letöltendő börtönbüntetésre ítélte az elkövetőt uszítás miatt. Mindkettőről beszá­moltunk korábban: a 24 éves Tomáš gyűlöletbeszéd és fenyegetés, vala­mint más, nem pontosított bűncselekmény miatt halmazati büntetésként, 58 hónapos letöltendő börtönbüntetést kapott. A másik ilyen eset Dániel Kúrňava fiatal szélsőséges ügye volt, aki az inter­neten pénzt ajánlott migránsok le- lövéséért - ezért feltételes büntetést kapott, - majd holokauszttagadás miatt is perbe fogták, az itt kiszabott 10 hónapos büntetést azonban már le kell ülnie. Ugyanakkor a szélsőséges bűncselekmények száma, melyek közé a közösség elleni izgatás is tar­tozik, a statisztikák szerint csökkenő tendenciát mutat az országban - mindez főleg azért, mert a rendőrség hajlamos sok esetet bűncselekmény helyett szabálysértésként kezelni, az ügyek döntő többsége el sem jut a bí­róságok elé. De még ha el is jut, az sem garan­cia arra, hogy elmarasztaló ítélet is születik. Ilyen eset például Marian Kotleba ügye, aki 2009-ben azzal kampányolt a megyei választáso­kon, hogy véget vet „a nem csak ci­gány paraziták igazságtalan előny­Gyűlöletbeszéd miatt kevés ítélet születik (Somogyi Tibor felvétele) ben részesítésének”. A „nem csak” szókapcsolat nyerő húzásnak bizo­nyult, az uszítás vádját 2013-ban a Besztercebányai Járásbíróság nem minősítette kellőképpen indokolt­nak - azért, mert szerintük Kotleba nem minden romára, csak az „élős­ködőkre” gondolt, másrészt mert más nemzetiségű „élősködőkkel” is rendet akart tenni. A járásbíróság ítéletével a kerületi és a Legfelsőbb Bíróság is egyetértett. Kotleba ké­sőbb Besztercebánya megye főnöke lett, és pártjával a parlamentbe is be­került. Magyarország óvatos A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) munkatársa, Vissy Beatrix lapunknak azt mondta: tudomásuk szerint még sosem ítéltek senkit bör­tönbüntetésre Magyarországon a kö­zösségi média felületein tetten érhető gyűlöletbeszéd miatt. „Nemcsak a sajtó nem számolt be ilyen esemény­ről, hanem a bírósági joggyakorlatot elemző, legfrissebb kutatás sem szól ilyen ítéletről” - nyilatkozta a szak­értő. A kutatás szerint a bíróságok nemzetiszocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános taga­dása miatt általában próbára bocsát­ják a vádlottat, vagy a törvényi mi­nimumhoz közelítő pénzbüntetést szabnak ki. Két ítélet A közösség elleni uszítással kap­csolatos magyarországi joggyakor­latról az említett, idén áprilisban megjelent elemzésből több részlet is kiderül, ám a kutatás is azt mutatja, mennyire nehéz az ítélkezés a hason­ló esetekben. A kutatás, amely az elmúlt 10 év ügyeit vizsgálta, mindössze egyet­len olyan büntetőeljárásról számol be, amelynek tényalapja a közösségi médiában közzétett, lázító vélemény volt. Abban az esetben a vádlott me­legellenes kijelentéseket tett a Face­bookon, később a cigányok ellen uszított, akik állítólag megfenyeget­ték. A gárdistáktól és a Betyársereg­től kért segítséget, és azt írta, hábo­rút kell indítani a cigányok ellen. A bíróság szerint a vádlott a Facebook révén nagy nyilvánosság előtt uszí­tott a melegek és romák ellen, ám börtönbüntetést nem, csak pénzbün­tetést szabott ki. A Kúria szerint az ítélet vitatható, mert a bíróság nem vizsgálta, az uszítás nyomán felmerült-e tényleges vészhelyzet. Ha nem csupán a közösségi mé­diát, hanem az internetes média tel­jességét nézzük, akkor már nem pél­dátlan a börtönbüntetés kiszabása gyűlöletbeszédért. Magyarországon az elmúlt tíz évben ugyanakkor egyetlen ilyen döntés született, még­hozzá az ismert radikális blogger, Polgár „Tomcat” Tamás ügyében, még 2013-ban. Tomcat „egy utcán ácsorgó drapp galeri szó nélküli szétverésére” buzdította olvasóit, bíróság elé többek közt épp a TASZ feljelentése nyomán állt. Első fokon 1 év 2 hónap öt évre felfüggesztettet kapott, ám másodfokon 50 nap köz­munkára enyhítették a büntetést. A gépkarabóly ravasza Általánosságban véve a gyűlöletre uszítás megállapításánál három fon­tos tényezőt vizsgál a magyar jog­gyakorlat. Egyrészt, hogy az elköve­tő felszítja-e kijelentésével a szenve­délyeket, másrészt hogy egy na­gyobb embercsoport legalább egy részében kialakul-e ennek nyomán a gyűlölet, harmadrészt pedig, hogy ebből adódhat-e közvetlen és reális sérelem valaki vagy valakik ellen. Ez is az oka annak, hogy az ilyen esetek töredéke jut el a vádemelésig, az ügyek zömében elutasítják a felje­lentést, vagy a rendőrség megszün­teti a nyomozást - az ügyészség nem vállalja fel az ügyeket, éppen azért, mert nem teljesen világos, mikor tel­jesülnek a bűnösség megállapításá­nak feltételei. Ennek látványos példája volt pél­dául Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetőjének ügye. Tyirityán a 2011­es Magyar Szigeten a „fajok hábo­rújáról” beszélve azt mondta: el kell jutni oda, hogy „egy gépkarabélynak az elsütőbillentyűjét valaki meg tud­ja húzni, esetleg akkor, hogyha egy másabb bőrszínt lát. És bennünk lesz- e annyi, hogy le meijünk lőni egy ro­hadt, tetves zsidót?” A nyomozás hét hónapig folyt, majd az ügyész ejtette az ügyet bűncselekmény hiányában. Álláspontja szerint ugyanis ezek a kijelentések alkalmatlanok voltak arra, hogy a védett csoportok elleni erőszakos fellépést eredményezze­nek - egy fiktív, vizionált helyzetre, majd akkor tanúsítandó magatartás­ra, s nem azonnali erőszakos csele­kedetekre hívtak fel. Nem figyelnek aktívan A magyar rendőrség és az ügyész­ség egyébként nem is figyeli aktívan ezeket a megnyilvánulásokat, pláne nem az interneten. „Nem adták jelét annak, hogy figyelnék az uszító megnyilvánulásokat, hivatalból ed­dig nem indult ilyen eljárás” - mond­ta az Új Szónak Vissy Beatrix. A szlovák nyomozó hatóságok ugyan Jaromír Cižnár szavaiból kikövet- keztethetően látszólag aktívabbak ugyan, de hiába. Arra panaszkodnak, hogy nagyon nehezen tudnak csak fellépni az internetre átköltöző szél­sőségesség ellen. A virtuális térben történő gyűlölet-bűncselekmények nehezebben felderíthetőek, a fő­ügyész szerint pedig a rendőrség kor­látozott erőforrásokkal bír. Uszít a magyar kormány? Magyarországon egyébként jelen pillanatban is folyik egy, a közösség elleni uszítás tárgykörének szem­pontjából nagyon fontos eljárás. Az egyik ellenzéki párt, a Párbeszéd Ma­gyarországért a nyáron feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a kényszer­betelepítés elleni népszavazással kapcsolatos kormányzati plakátkam­pány miatt. A PM jogászai úgy látják, hogy a kampány a Btk.-ba ütköző bűncselekményt valósít meg: össze­köti a menedékkérőket a terroriz­mussal, a nemi erőszakkal és más bűncselekményekkel, és azt a félel­met akaija elültetni a lakosságban, hogy a menekültek millió számra özönlik majd el Európát, közülük pe­dig számosán érkezhetnek kényszer­betelepítéssel Magyarországra. A párt azt állítja, a félelem és az uszítás könnyen erőszakba csaphat át, ha pe­dig bármelyik menekült gyűlölet­bűncselekmény áldozata lesz, azért egyértelműen a kormányt terheli majd a felelősség.' Alapiskolák, figyelem! Ismét Tyfn Program a tudás közvetítésére - sz 98 A következő munkafüzet 6. osztályos tanulók részére készül Téma: Szlovákia lakossága, települései zót a tanulók és az oktató pedagógusok 2016. október 17. - november 18.) ingyen kapják. HtmmttiÉr.iiirít". Amennyiben az Önök iskolája is szeretne bekapcsolódni a programba, kérjük az adatokat 2016. szeptember 12-ig küldjék el a marketing@ujszo.com címre. Slovnaft MEMBER OF HOL GROUP Jelentkezési adatok Téma: Szlovákia lakossága, települései (6. osztály) Az iskola neve és címe: Telefon: ...................... E-mail:................................................... A programba bekapcsolódó tanulók száma:................................................... A tantárgyat oktató pedagógusok száma:................................................... I

Next

/
Thumbnails
Contents