Új Szó, 2016. szeptember (69. évfolyam, 204-227. szám)

2016-09-06 / 207. szám, kedd

www.ujszo.com I 2016. szeptember6. KÖZÉLET 3 Egyéves a „budapesti exodus” Tavaly szeptember 4-én mintegy 1500 menekült indult el gyalog Budapestről az osztrák határ Irányába Menekültek a budapesti utcákon egy éwel ezelőtt (Somogyi Tibor felvétele) LAJOS P. JÁNOS Egy évvel ezelőtt tetőzött a menekültválság régiónkban - elsősorban Magyarországon. Ugyan a szerb-magyar határon még október közepén is naponta több ezer ember lépett át, de akkor már „szervezetten" szállították át Magyarországon - Ausztria és Németország irányába - az elsősorban Szíriából érkezett embereket. A magyar rendőrség adatai szerint májusban még naponta „csak” né­hány száz fő lépte át iratok nélkül, menekültként érkezve a magyar ha­tárt, augusztusban ez a szám már na­pi 1500-3000 között mozgott, szep­temberben pedig volt olyan nap is, amikor 10 ezer ember lépte át Ma­gyarország déli határát. A válság csúcspontjának azonban szeptember 4-e tekinthető, amikor mintegy ezerötszáz ember indult út­nak nyugat felé a Budapest-Keleti pályaudvarról, hogy az Ml-es autó­pályán gyalog jusson el Ausztriába. A legtöbben Németországba szeret­tek volna eljutni, de a már napok, he­tek óta Magyarországon tartózkodó, többségében szír, afgán és iraki me­nekültek az után döntöttek úgy, hogy gyalog indulnak útnak, hogy a ma­gyar hatóságok leállították a Nyugat- Európába tartó vonatforgalmat. Átverés A menekültek elindulásának egyik oka az volt, hogy a magyar hatósá­gok leállították a nyugat felé induló vonatokat, az emberek a Budapest- Keleti pályaudvar előtt rekedtek, ahol egyre elviselhetetlenebbek let­tek az állapotok. „A vonatforgalom megállítása után, még a kivonulás előtt a menekültek többnapos békés demonstrációba kezdtek a Keleti pályaudvar előtti téren - írja a Vo- lunteers On The Rise (VOTR) blog. - A többségében szír emberek azt szerették volna elérni, hogy Német­országba utazhassanak, ugyanis a német kormány nyilatkozatai alap­ján joggal gondolhatták, hogy ők ott védelemben részesülnek és letele­pedhetnek majd. A tüntetések során egyik fő kérdésük az volt, hogy mi­ért nem indulhatnak azonnal útnak, ha a német kormány biztosítani kí­vánja számukra az emberhez méltó ellátást és védelmet, később pedig talán a letelepedést is.” Egyre fe­szültebbé tette a menekültek vára­kozását a magyar kormány azzal is, hogy korábban néhány nyugatra tar­tó szerelvényt Bicske határában fel­tartóztattak, és a rendes jeggyel uta­zó menekülteket leszállíttatták a vo­natokról. Emiatt többen már az ál­lomáson éhségsztrájkba kezdtek, egy pakisztáni férfi pedig szívroha­mot kapott, és meghalt. Buszokkal Ausztriába A menekültek a Budapesttől 26 km-re lévő zsámbéki kijáratig ju­tottak az Ml-esen, ahol letáboroz­tak. Ezen az éjszakán a magyar és az osztrák kormány megállapodott abban, hogy buszokkal az osztrák határra szállítják a Zsámbéknál pi­henő, illetve a Keleti pályaudvar előtt maradt menekülteket. Időköz­ben azonban Magyarországon és Ausztriában is önkéntesek szálltak kocsiba, hogy elfuvarozzák az Mi­esen vonulóknak legalább egy ré­szét. A vonulók között sok volt a kisgyerekes család, de lehetett látni kerekesszékkel vagy mankóval út­nak induló menekülteket is. A me­nekülteknek a magyar kormánnyal szembeni bizalmatlanságát mutat­ja, hogy vonakodtak beszállni a kormány által küldött buszokba is, mivel attól tartottak, hogy ez is át­verés. „A menetet vezető csoport végül úgy döntött, hogy kizárólag akkor szállnak fel a buszokra, ha a kormányfő ígéretet tesz nekik arra, hogy azok valóban a határhoz, és nem pedig valamelyik menekülttá­borba viszik őket. Emellett feltétel volt az is, hogy az embereket ön­kéntesek és a nemzetközi média képviselői kísérjék a buszokon, amelyekre a magyar állami szervek képviselői, például rendőrök nem szállhatnak fel” — olvasható a VOTRblogon. Merkel „meghívója" A menekültek elindulását látva Angela Merkel német kancellár szeptember 4-én jelentette be, hogy Németország befogadja a menekül­teket. A magyar kormány ugyanis képtelen volt olyan befogadó­állomásokat létrehozni, ahol a me­nekültek normális körülmények kö­zött kérhették volna a menekültstá­tuszt, helyette inkább elkezdte épí­teni a határkerítést a szerb-magyar határon. Igaz ugyanakkor, hogy a menekültek többsége nem is akart Magyarországon maradni, eredeti céljuk is Németország vagy Auszt­ria volt. Merkel továbbra is kitart amel­lett, hogy egy évvel ezelőtt helyesen döntött. A Bild Zeitungnak a na­pokban adott interjújában a német szövetségi kormány feje elmondta: tavaly ilyenkor nem arról kellett dönteni, megnyissák-e a határokat, hanem arról, hogy ne csukják be a kaput mindazok előtt, akik a rette­netes humanitárius helyzetben gya­log indultak el Magyarországról nyugatra. A menekültválság tavalyi csúcs­pontjával több tekintélyes német lap is foglalkozik. A konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung Merkel döntéséből azt emeli ki, hogy a kancellár egy évvel ezelőtt, Köln­ben kijelentette: nem könnyű látni, hogy éppen azok, akik 25 éve ki­nyitották a keletnémetek előtt a ha­tárokat, most rendkívül keményen bánnak olyanokkal, akik Németor­szágba akarnak jutni és nyilvánva­lóan segítségre szorulnak. Magyar- ország ugyanis bejelentette azt is, hogy felfüggeszti a dublini mene­kültügyi egyezmény teljesítését, és nem fogja visszafogadni a Magyar- országon regisztrált menekülteket. A választási verssóg Angela Merkelt az sem késztette véleménye megváltoztatására, hogy pártja, a CDU vasárnap elveszítette a választásokat Mecklenburg-Elő- Pomeránia tartományban. A Ke­reszténydemokrata Unió csak a har­madik helyet szerezte meg a szoci­áldemokraták (SPD) és a menekült­ellenes Altenatíva Németországnak párt (AfD) möigött. Merkel kijelen­tette, hogy a legfontosabbnak a vá­lasztók bizalmának visszaszerzését tartja, de politikájában nem készül fordulatra. „Természetes, hogy az eredményben része van a menekült- politikának is, ezért vállalom a fele­lősséget” - idézte a kancellárt a DPA német hírügynökség. őfizetve 163,30 € mm v r-1 a A' \1 . .. . Használat mádja: szennyezett víz Üzemeltetés: 230V hálózat Teljesítményfelvétel: 750 Watt Úszókapcsoló: automatikus Max, szállított mennyiség: 12000 l/óra Max. kinyomás: 8 m Max. merülési mélység: 8 m * Max. közeg-hőmérséklet: 35 °C Tápkábel hossza: 10 m fm 5=8» Az ajándék értéke: 43 E. Az ajánlat 2016. szeptember 25-ig tart. Ez o lop jár Önnek! ÚJ SZÓ MEGRENDELŐLAP Megrendelem az Új Szót egy évre + szivattyú Irányár: 163,30 € Keresztnév: Vezetéknév: Utca, házszám: Település: Postai irányítószám: Telefonszám: E-mail: Dátum: Aláírás: Az előfizető beleegyezik, hogy a Petit Press Kiadó a megrendelőlapon feltüntetett személyes adatokat postai/telefonos kommunikációs célokra használja fel. A személyes adatok helyességét az előfizető aláíráséval Igazolja. A kitöltött és aláírt megrendelőt küldje az alábbi címre: Vydavateľstvo Petit Press a.s., distribučné oddelenie, Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1,02/323 77 777

Next

/
Thumbnails
Contents