Új Szó, 2016. szeptember (69. évfolyam, 204-227. szám)
2016-09-28 / 225. szám, szerda
www.ujszo.com | 2016. szeptember28. DUNA, VÁG, GARAM ÉS IPOLY MENTE 115 Helyükön maradnak a domborművek A résztvevők elmondták, az ifjú tehetségek felkarolása a cél (A szerző felvétele) Tehetségkutatót rendeztek Érsekújvárban VRABEC MÁRIA Húszezret adott az állam, ugyanannyit az önkormányzat, még negyvenezer euró hiányzik a katonai kápolna teljes felújítására. NYITRA Maradnak a dombormüvek a Szent Mihály-kápolna homlokzatán. A műemlékvédelmi hivatal határozata alapján az egyházi építményt 1894-es formájában az 1930-as átalakításokkal kell felújítani. A nyitrai püspökség a kulturális minisztériumtól kapott 20 ezer eurós támogatásból a nyáron kezdte el a Szent Mihály-kápolna felújítását. Az 1963-ban műemléknek nyilvánított épület ma a fegyveres erők temploma, katonáknak és rendőröknek tartanak benne miséket és esküvőket. A belvárosi Szent Mihály-kápolna Nyitra egyik legrégebbi egyházi épülete, a 12. századi román stílusú templom és temető helyén épült. A pestisjárványt követően, 1739-ben hálából építtette az óváros polgár- mestere, Brezovics Lukács, aki személyesen 200 aranyforintot helyezett letétbe erre a célra. 1768-ban a templomot villámcsapás sújtotta, meg kellett javítani a boltozatát, mert a belváros lakói itt keresztelkedtek és esküdtek. „Ebben az időszakban még temető vette körül a templomot, ezt 1829-ben számolták fel, amikor utcát nyitottak a Pár utca felé. 1894-ben Bende Imre nyitrai megyéspüspök felújíttatta a templomot és lebontatta a sekrestyét, valamint az épületfából készült tornyát. Miután felszedték a padló kőburkolatát, felfedezték, hogy a templom alatti kriptában harminc koporsó van, olyan papoké és neves nyitrai polgároké, akik jelentős adományokkal támogatták az egyházat. Az utolsó koporsót 1771-ben helyezték el a kriptában, utána feledésbe merült, hogy valamikor ide is temetkeztek” - tudtuk meg Anna Váleko- vától, a Nyitrai Műemlékvédelmi Hivatal igazgatójától. A műemlékvédelmi hivatal az 1894-es tervek szerint szerette volna helyreállítani a kápolnát, ami azt jelentette volna, hogy a domborműveket eltávolítják. Az 1894-es felújítás óta a Kalmár utca feletti dombon álló kápolnán nem végeztek nagyobb javítást. Csak a belső tereket és homlokzatot egészítették ki a múlt század harmincas éveiben képekkel és domborművekkel. A Krisztus megkeresztelését ábrázoló tetőtéri festmény alkotója Massányi Ödön, Prohászka Ottokár bronzból készült domborműve Mészáros Elemér József munkája. 1939ben a homlokzatot a keresztút stációit ábrázoló kőfaragásokkal díszítették, a bejárat fölé pedig Bártfay Gyula Szent Mihály arkangyalt ábrázoló szobrát helyezték. A műemlék- védelmi hivatal eredetileg az 1894-es tervek szerint szerette volna helyreállítani a kápolnát, ami azt jelentette volna, hogy a domborműveket eltávolítják. Mostanra mégis úgy határoztak a szakemberek, hogy bár a 19. századi felújítást veszik alapul, megőrzik a domborműveket, mert azok jelentős nyitrai képzőművészek munkái. A műemlékvédelmi hivatal igazgatója szerint a döntésben az a tény is szerepet játszott, hogy a kápolna harmincas évekbeli felújítását az 1933-ban tartott Pribina-ünnep- ségekre időzítették. Ekkor emlékeztek az első keresztény templom felépítésének 1100. évfordulójára és a Szent Mihály-kápolna dombormüvei pont erre az évfordulóra készültek. „Tekintettel erre mélyebb társadalmi-kulturális jelentőséget tulajdonítunk az átalakításnak, és történelmi szempontból is indokoltnak tartjuk a megőrzését” - mondta lapunknak Anna Valeková. Martin Stofko, a Nyitrai Püspöki Hivatal közgazdásza szerint a 20 ezer eurós támogatásból idén a homlokzatot és az épület előtti omladozó lépcsőt javítják meg. További 20 ezer euróval az önkormányzat járult hozzá a felújításhoz. A teljes rekonstrukció 85 ezer euróba kerülne, ezért a püspökség tovább pályázik. SZÁZ ILDIKÓ Legtöbben opera kategóriában vereenyeztek, a zsűri elégedett volt az ifjú tehetségek teljesítményével. hiMWMaii Első alkalommal rendeztek nemzetközi tehetségkutató versenyt, a megmérettetést Házy Erzsébetről nevezték el. A szervezők az ifjú tehetségeknek akartak teret adni, és emléket állítani a pozsonyi születésű Házy Erzsébetnek, a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekesnek. A zsűri elnöke Klein Ottokár, Érsekújvár polgármestere volt, aki elmondta, ha Pozsonyban nem állítanak emléket Házy Erzsébetnek, akkor mindent megtesz, hogy Érsekújvárban kapjon méltó emléket a művész. Klemen Terézia, a Szlovákiai Civil Becsületrend bizottságának elnöke, a verseny főszervezője elmondta, felhívásukra ötvennyolc versenyző jelentkezett, ketten betegség miatt visszaléptek, de nagyon elégedettek a színvonallal. Az abszolút győztes a komáromi járásbeli Szentpéterről származó Sárközi Xénia, a budapesti Zeneművészeti Egyetem hallgatója lett. A musical ifjúsági kategóriában első helyet nem osztottak ki, második Nagy Alma Virág, harmadik Göbő Anna lett. A musical kategória felnőtt énekesei közül Tünde Valachová érdemelte ki az első helyet, második Szekér Anna, harmadik Pető Edina és Varga Júlia lett. Az operett kategóriában Viktória Ballánová, Újhelyi Andrea, valamint Fehér Éva és Ott József előadása nyerte el a zsűri tetszését. Opera kategóriában az abszolút győztes mellett további díjakat osztottak ki, első lett Brassói- Jőrös Andrea, második Ruszó Alexandra és Szolnoki Fatime, harmadik helyen végzett Szabó Emília és Linda Mellenová. Klein Ottokár köszönetét mondott a versenyzőknek és üdvözölte a zsűri tagjait, Tokody Ilona Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekest, érdemes és kiváló művészt, Farkas Pált, az InterOpe- rett és a Váci Szimfonikus Zenekar Kálmán Imre-díjas karmesterét. Kiadó helyiségek \//xrexprex Székhely: Cintorínska 888, 925 82 Tešedíkovo Telephely: Staničná 23, 927 01 Šaľa VAREXPRes Cégünk átfogó logisztikai, fuvarozási és szállítmányozási szolgáltatást nyújt> több, mint 23 éves tapasztalattal és szaktudással. Fő céľ -™*®™*™ elégedettsége. Ezt munkánk magas színvonalával igyekszünk biztosítani. Szogáltalásaink: • Belföldi és nemzetközi áruszállítás • Veszélyes áruk szállítása • Hűtött áruk szállítása « Express áruszállítás • Raktározási szolgáltatások MPl 60590