Új Szó, 2016. szeptember (69. évfolyam, 204-227. szám)
2016-09-24 / 222. szám, szombat
www.ujszo.com SZALON ■ 2016. SZEPTEMBER 24. 2Í1 Száz esztendeje, augusztus 27-én törtek be a románok Erdélybe, feladva addigi semlegességüket az első világháborúban. A váratlan támadás a mai napig sokkot jelent az erdélyieknek. Tóth László háromszéki újságíró az évfordulóra jelentette meg hiánypótló művét Kézdiszék 1916 írásban és képekben címmel. /* _ első világháLJ r M ború a cente- í % M nárium alkal- JL. WL, M ti mából került ismét a közvélemény érdeklődési körébe. A későbbi világégés elhomályosította a korábbi kataklizma szenvedéseit, pedig húszmillió emberrel lett szegényebb a kontinens, és az első világháború következményeit Magyarország szenvedte meg a legjobban. Mindkét nagyapám végigharcolta a világégést, gyakran meséltek a harcokról, az országokról, amelyeket bejártak Általában nem beszéltek gyűlölettel az ellenről, a megpróbáltatások a történelembe simultak. Lehóczky nagyapámat két témában ragadta el a hév: egyrészt, ha a franciák szerepe, másrészt, ha a román betörés került szóba. Valóban, Erdélyt járva tapasztalhatjuk, még mindig égő seb a székelyek lelkében Románia akkori pálfordulása. A betörés a magyar irodalomban is nyomot hagyott, az erdélyi származású Szabó Dezső a tőle megszokott képszerűséggel írja le a betolakodók gaztetteit. Becsületére legyen mondva, az író realisztikusan utal a magyarok ellencsapására is. A magyar-román viszony a 19. század közepétől folyamatosan vált kibékíthetetlenné. A románoknak az 1848-as forradalomban játszott szerepe, a későbbi erdélyi betelepítések, a dákoromán elmélet becsempészése a köztudatba, az anyaország és a Monarchiában élő románok magyarság ellen kialakított egységfrontja csak olaj volt a tűzre. A harcias hangok közé természetesen szelí- debb fuvallatok is vegyültek. Itt kell említeni Tisza István erőfeszítéseit a megbékélésre. A szláv tengerben élő két nép összefogásának gondolatát a magyar és a román nacionalisták egyaránt támadták, s a Monarchia vezetői is bizalmatlanul fogadták. S elkövetkezett 1916. augusztus 27., a nap, amely most egy kiváló összefoglaló mű megszületését is inspirálta. Tóth László Kézdiszék 1916 írásban és képekben című művét a centenáriumra tette közkinccsé. A szerző informatikusként lépett Ilona r mindenki is állapotok roskadoz..u-lvi HH-m kulU'W lov.tkla k i ultién Kézdivásárhely Menekültek a brassói állomáson Kézdivásárhely főtere Székely menekültek A nagy háború szégyene az újságírói pályára. Kézdivásárhe- lyen - vagy, ahogy Orbán Balázs nevezte: „Háromszék Párizsában” -, egy színmagyar kisvárosban él a végeken, s tudását és pénzét egy online újságba fektette. A Szék-helyek lassan Kovászna megye egyik jelentős hírforrásává fejlődött. Vezetője igazi lokálpatrióta, lakása a környék kis múzeuma, számos olyan kezdeményezést támogatott önzedenül, mint az erdélyi vendéglátás fejlesztése. Tóth László az előszóban botcsinálta kutatónak mondja magát, s egy akadémikus minden bizonnyal számos hibájára rávilágíthatna. A kiadvány mégis hiánypótló: a legtöbbet szenvedett országrész tragédiáját vázolja fel hitelesen, ismeretlen dokumentumok felkutatásával, gazdag képanyaggal. Ä könyv „nyitányaként” az olvasó képet kap a város háborús mindennapjairól: a beszolgáltatásokról, a gabonahiányról, a fejadagokról. A hetivásár pultjai egyre szegényesebbé váltak, s a termékeikről híres vargák is gyér kínálattal rukkolhattak csak elő. Mellesleg: a közelgő vész előjeleként a román csempészáruk elmaradása a lakosság ellátásában is zavarokat okozott. A fémbeszolgáltatásóknak az évszázados rézüstök, kádak estek áldozatul, a harangok elvitele a közösségi élet hangulatára hatott nyomasztóan. Az idő haladtával a hadköteles korosztályok tagjai tűntek el a városból, s megérkeztek az első híradások a halottakról. A sötét gondolatokat a szerző kis színes kulturális összefoglalóval enyhíti, amelyből kiderül, a színház a vészterhes időben is igényes programokkal igyekezett eloszlatni a gondokat. Mégis túl nagy volt a vihar előtti csend. A város fórumai a patikák voltak, ahol a polgárok összedughatták fejüket. A határon túlra járók beszámoltak a mozgósításokról, s a románok belépése a háborúba egyre többször került szóba. Csak halkan, mert a hatóságok szigorúan büntették a rémhírterjesztést. A hegyeken túl pedig folyt a serény készülődés, az udvari közlemények és a fővárosi újságok egészen másról beszéltek, mint amit a határjárók láttak a két szemükkel. A szomszédban megváltozott a hangulat is, az uszítok hangja hallatszott erősebben. Nagy-Románia víziója mindenki leikébe belopakodott, s mivel a románok lakta Besszarábia meghódítása túl nagy falat lehetett az országuknak, Erdély megkaparintása egyre inkább reális álommá vált. A román politikusok világosan látták, hogy egy ilyen kaland - a hadsereg felkészületlensége miatt - súlyos vereséggel járhat, de a ravaszabbak már jóval előbbre, a békekötésre gondoltak. Matematikából jelesre vizsgáztak: majd százezernyi halon és sebesült porhüvelyén építkezhetett az új hatalom. De ne menjünk ennyire előre. 1916. augusztus 27-én, vasárnap este adta át a román nagykövet a hadüzenetet Bécsben. Akárcsak egy háborúval később a japánok, ők sem tartották magukat a protokolláris szabályokhoz, már az átadás előtt orvul megtámadtak magyar állásokat. Sokszor emlegetik a hadviselő felek gesztusait az első háborúban, e fronton ilyen példa kevés akadt. „Minden gyalázatossága mellett sem gondoltuk azonban azt, hogy oly váratlanul, oly meglepetésszerűen, igazi orgyilkos módjára támadjon ránk - írta Kun Miklós magyar királyi honvéd alezredes. - Hiszen még az olasz is legalább ürügyet keresett a beavatkozásra, legalább alkudozni próbált. Románia azonban nem kívánt, nem követelt semmit, nem tárgyalt, hanem egyszerűen egy szép napon kijelentette, hogy hadat izén, s a jegyzék átadásával egyidejűleg már támadtak is. ” Az általános vélekedés Tisza Istvánt teszi felelőssé, aki tudott a románok terveiről, de a támadást később várta. A német hadvezetésnek pontosabb információi voltak, de a figyelmeztetés pusztába kiáltott szó maradt... A román hadsereg 800 ezres emberállományának háromnegyed része lendült támadásba 840 ágyúval, 12 000 lóval. A magyar kormány tíz vármegye kiürítését rendelte el, a karavánoknak az ország belsejében jelöltek ki helyet. A lakosság fejvesztetten menekült, a belügyminiszter ezer vagont helyezett kilátásba az evakuálásra, de ennék csak egy része érkezett meg. Sokan több tíz kilométert gyalogoltak, míg vonatra ülhettek. A népvándorlás nagyságára jellemző, hogy a magyarok közül 206 ezren lépték át a Királyhágót. A menekültek között nagyon sok volt a középosztálybeli román, akik „jajszóval tiltakoztak a felszabadítókkal való minden közösség ellen”. Aggodalmuk jogos volt, a martalócok nem álltak meg a magyar és a német házaknál. Mások nem estek pánikba: „Az öreg Juli néni levágott kacsát, libát, s kezdett sütni, fózni, mondván, hogy nem kell félni, ’48-ban is így volt, etetjük őket, és nem fognak senkit sem bántani"- olvashatjuk egy visszaemlékezésben. Ojtoznál augusztus 27-én törtek be a románok, 30-án elesett Kézdivásárhely, rá egy hétre Brassó. A román csapatok vezetői próbálták nyugtami a lakosságot, de a hadisarc, a rablások, a túszszedés megkérdőjelezte a szavahihetőségüket. Kézdivásárhelyen este nyolc után kijárási tilalmat rendeltek el, kötelezték a lakosságot az ablakok w-i<r iétilet kivilágítására, s nem felejtették el felhívni a figyelmet arra, hogy „ne izgassák a katonákat, és viselkedjenek velük szépen”. Az internálások újabb csapást jelentettek az otthon maradottakra. A székely megyékből a sipoti fogolytáborba hurcolt 17 000 internáltból csupán háromezren tértek haza. Külön figyelmet érdemel a hátramaradt magyarok viselkedése. A Kézdivásárhely melletti Nyújtód" plébániájának História Domusa szomorú tényeket közöl. „Az idehaza maradtak legnagyobb része (Képarchívum) méltó megrovást érdemel mert a román katonaság megérkezése előtt a házakat feltörték, kitől mit lehetett, raboltak. ”A plébános a később megérkező német csapatokról is leszedi a keresztvizet: ,Az osztrákmagyar hadsereg tisztjei nagyon derék, művelt humánusak voltak; de a német hadseregé durva és erőszakos; a saját katonáit sem fékezve kellően, hogy a lakosság vagyonát ne bántalmazza. ” Balogh Ignác szárazpataki plébános is megjegyzi: „Jöttek a német katonák, vonulásuk felért egy sáskajárással. ” A román megszállás tiszavirág életű volt, 1916. szeptember 10-én a német-osztrák-magyar seregek ellentámadásba lendültek. Az Erich von Falkenhayn vezetésével érkező felszabadítók Hátszegnél legyőzték a román csapatokat, a hónap végén bevették Nagyszebeni is. A legtöbb szenvedést a hátráló románok okozták. Az igavonó állatokat lefoglalták, minden mozdíthatót szekérre tettek, túszokat szedtek. Közöttük volt Balog Vendel ügyvéd is, akit október 10-én hurcoltak el Kézdivásárhelyről. Naplója balladaszerűen írja le saját és honfitársai megpróbáltatásait, a ráducáneni fogolytáborban bekö- ’ vetkezett haláláig. A megaláztatás mellett a napló olyan románoknak is emléket állít, akik igaz emberként viselkedtek a szenvedőkkel. Októberre Kézdivásárhelyen is helyreállt a rend, kezdtek visszaszállingózni a polgárok, elindult a tanév, oláh foglyok sepregettek az utcán. A visszatérőket meglepetés várta: nem volt idő lamentációra, ugyanúgy besorozták a kifosztott otthonaikba lépő családfőket, így a lakosság kálváriája folytatódott. Kézdiszék 1916 írásban és képekben - olvashatjuk Tóth László könyvének borítóján. A kötet a háborús erdélyi világ kiválóan felépített kis tükre: a szerző lépésről lépésre avatja be az olvasót a megpróbáltatásokba. A tárgyilagos stílus, a forrásmunkák felkutatása egyben a lokálpatrióta szerző utókorhoz intézett üzenete. Van mit megszívlelni belőle. Tragikus év volt 1916: Trianon előjátéka szomorúan sejlik fel benne. Csermák Zoltán »Erdélyi menekültek a mai Szlovákia területén Amikor mindenki a háborús állapotok igája alatt roskadoz... címmel a közelmúltban jelent meg L. Juhász Ilona kötete az első világháború idején - az erdélyi román betörés után - a mai Szlovákia területére érkezett erdélyi menekültekről. A Fórum Kisebbségkutató Intézet komáromi Etnológiai Központjának tudományos munkatársa hiánypótló munkát végzett, amikor az első világháborús migráció történetét a mai Szlovákia vonatkozásában vizsgálta: a történeti munkák eleve csak érintőlegesen foglalkoznak az erdélyi menekültáradattal, a felső-magyarországi vonatkozásokat pedig csak elvétve említik meg. L. Juhász Ilona releváns szakirodalom és élő adatközlők híján elsősorban a korabeli sajtóra - nagyrészt a heľyi vagy regionális lapokra - támaszkodott. Arra kereste a választ, hogy hova érkeztek a menekültek, miképpen kezelték a helyiek a befogadásukkal kapcsolatos problémákat, hogyan oldották meg a menekültek elszállásolását, étkeztetését, ruházását, a gyerekek iskoláztatását, milyen gazdasági terheket róttak ezek a hónapok a helyi lakosságra... Nem utolsósorban arról is képet kapunk, milyen módon foglalkozott a sajtó a száz évvel ezelőtti „migránsválsággal". A kötet a Fórum Intézet gondozásában jelent meg. (k) A mellékletet szerkeszti: Lakatos Krisztina. Telefon: 02/59233 427. E-mail: szalon@ujszo.com. Levélcím: Szalon, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1.
