Új Szó, 2016. szeptember (69. évfolyam, 204-227. szám)
2016-09-22 / 220. szám, csütörtök
www.ujszo.com | 2016. szeptember22. GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK I 3 A Hídnak sikerült elérnie az osztalékadó enyhítését Pozsony. A harmadik Fico-kabi- net által tervezett osztalékadó jóval alacsonyabb lesz a pénzügyminisztérium által eredetileg tervezettnél. A szaktárca 1596-os adókulccsal számolt, a Híd ellenállása miatt azonban az adókulcs csupán 7 százalékos lesz. A cégek a tulajdonosaik között szétoszthatják az adózott nyereség egy részét vagy akár az egészét. Ezt a részesedést nevezik osztaléknak, amelynek a kifizetéséről és annak mértékéről a cégek közgyűlése dönt. A kifizetett osztalék Szlovákiában jelenleg adómentes, a pénzügyjavaslatára azonban 2018-tól a kapott részesedés után az osztalékban részesedőknek már adót kell fizetniük. Szlovákiában korábban már volt osztalékadó, ezt azonban 2004-ben épp azért számolták fel, mert a vállalkozók mindent megtettek annak érdekében, hogy ezt ne kelljen fizetniük, az ebből származó bevételek így elenyészők voltak. A pénzügy eredetileg 15 százalékos adókulcsot javasolt, aminek köszönhetően már 2019-ben 240 millió eurós többletbevételre számított. A Híd azonban már korábban jelezte, hogy ezzel nem ért egyet, a koalíciós tanács kedd esti ülésén pedig sikerült elérnie, hogy az adókulcsot egy számjegyűre faragják le. „Az adótörvények módo(Képarchívum) sításáról tárgyaltunk, és sikerült kompromisszumos megoldást találnunk, így elmondhatjuk, hogy minden fél elégedett lehet” - nyilatkozta a koalíciós tanács ülését követően Bugár Béla, a Híd elnöke, aki szerint az általuk kiharcolt módosításnak köszönhetően a vállalkozók is elégedettek lehetnek. A kormány szerdai ülésére a pénzügyminisztérium már a módosítottjavaslatot nyújtotta be, amely szerint az osztalékadó csupán 7 százalékos lesz. Peter Kažimír pénzügyminiszter szerint ráadásul a foldtulajdonosi közösségek tagjainak az évi 500 eurót nem meghaladó osztalék után nem kell majd adót fizetniük. Ha pedig az osztalék ennél nagyobb lesz, akkor csak az 500 euró feletti részért kell adózniuk. Az új javaslat már azzal sem számol, hogy a 2004 és 2016 között kifizetett osztalékokra is adót vetnének ki, vagyis csak a jövőben kifizetett osztalékok lesznek adókötelesek. A Szlovák Vállalkozói Szövetség (PÁS) már korábban figyelmeztetett arra, hogy az osztalékadó fizetését rendkívül egyszerűen meg lehet kerülni. „Ha bevezetik az új adót, a cégek nem fizetnek majd osztalékot, a nyereséget pedig más módon - az útiköltségek kifizetésével, ingatlan- vagy pénzpiaci beruházásokkal - próbálják meg szétosztani a tulajdonosok között” - nyilatkozta Peter Kremský, a PAS ügyvezető igazgatója. Az osztalékadó bevezetésén kívül a kormány a tegnapi ülésén az adózással kapcsolatban több módosítást is elfogadott. A társasági adó kulcsa jövőre 21 százalékra csökken. Ezzel párhuzamosan megszüntetik a 14 százalékos egészségbiztosítási járulékot, amelyet a nyereségből kellett fizetni. Az egyéni vállalkozók terhein úgy enyhítenek, hogy az adómentes fix költséget a bevétel 40 százalékáról 60-ra emelik, annak maximális mértékét pedig az eddigi 5040-ről 20 ezer euróra növelik. (mi, SITA) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Teljesen eltörlik a roamingdíjakat Brüsszel. Időkorlátozás nélküli ingyenes roamingszolgáltatást javasol az Európai Bizottság — jelentette be tegnap Andrus Ansip digitális piacért felelős uniós biztos, aki szerint 2017 júniusától időkorlát alkalmazása nélkül megszűnik a roamingdíj az uniós ügyfeleknek az Európai Unió területén. Minden szolgáltatónak az otthoni díjazást kell biztosítania. A korábbi tervben csak évi 90 roamingdíjmentes nap szerepelt. (MTI) Támogatások nélkül bajban a gazdák Pozsony. A szlovákiai mezőgazdasági cégek együttes nyeresége tavaly a felére zsugorodott az egy évvel korábbihoz képest. Míg 2014-ben 65,7 millió euró volt az ágazat profitja, tavaly csak 30,5 millió. Ráadásul az elmúlt évben csaknem a negyedével nőtt az ágazatnak folyósított támogatások összege, amelyek nélkül az agrárcégek többsége veszteséggel zárta volna az évet. (TASR) Csapdában a világgazdaság Párizs. Továbbra sem várható a világgazdasági növekedés gyorsulása a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tegnap kiadott jelentése szerint. A legfrissebb becslés szerint a világgazdaság idén 2,9 százalékkal nő a tavalyi 3,1 százalék Után. (TASR) AKTUÁLIS középárfolyamok | VALUTA ÁRFOLYAM n VALUTA I ÁRFOLYAM Angol font 0,8569 n Lengyel zloty 4,2915 D Cseh korona 27,022 n Magyar forint 308,55 O Horvát kuna 7,5080 ii Román lej 4,4495 □ Japán jen 112,49 a Svájci frank 1,0883 a Kanadai dollár 1,4653 a USA-dollár 1,1150 □ Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) BAUHAUS POZSONY Pharos Park, a repülőtér mellett Primalex Plus 15 kg * +15 % ingyen Fehér, jó fedőképesség, kopásálló, páraáteresztő, fehérség min. 86% SZERSZÁM NÉLKÜLI ÖSSZESZERELÉS SZERSZÁM NÉLKÜLI ÖSSZESZERELÉS Promix fém állópolc 5 polccal, galvanizált, méretek: m180xh90xsz45cm, terhelhetőség 275 kg/ polc egyenletes terhelés esetén, forgácslap polc Promix plus fém állópolc 5 polccal, galvanizált, méretek: m180xh120xsz45cm, terhelhetőség 200 kg/ polc egyenletes terhelés estén, forgácslap polc A polc terhelhetősége egyenletes terhelés esetén E 1 MP160585