Új Szó, 2016. szeptember (69. évfolyam, 204-227. szám)

2016-09-20 / 218. szám, kedd

www.ujszo.com | 2016. szeptember 20. PIHENŐ Horoszkóp Ko» (III. 21.-IV. 20.) Az utóbbi időben sokkal érzé­kenyebb, mint máskor. Örül a kényeztetésnek, sőt kedvesétől el is várja ezt. Szeret a figyelem középpontjában lenni, de ne vigye túlzásba, mert környezete ezt már . nem nézné jó szemmel. Bika (IV. 21.-V. 21.) Ha másokat is szóhoz enged, a későbbiekben előnye származhat belőle. Legyen elővigyázatos, nehogy megbántson valakit, mert annak önre nézve rossz vége lehet. Ne költekezzen! Anyagi helyzete ezt nem engedi meg! Ikrek (V. 22.-VI. 21.) Magabiztos és célratörő. Kész koc­kázatot vállalni és semmitől sem riad vissza a siker és karrier érde­kében. Párkapcsolati problémákra számíthat amelyeket rendezhet­nek, ha nyugodtan megbeszélik a kialakult helyzetet. Rák (VI. 22.-VII. 22.) Szereti életvidám és optimista emberekkel körülvenni magát. Talán ennek is köszönheti, hogy eddig sikerült elérnie majdnem mindent, amit eltervezett. Ha továbbra is ezt az életvitelt foly­tatja, nagyobb baj nem lehet! Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Ami a szívügyeit illeti, legyen sokkal óvatosabb, mint eddig volt, nehogy ismét megégesse magát! Jelentkező lenne elég, de egyik sem az, akiről álmodozik. Nem kell elsietnie a dolgot. Van elég ideje, hogy megtalálja az igazit. Szűz (Vili. 24.-IX. 23.) Tele van új ötletekkel és a fantáziája sem hagyta cserben. Kedveli az ismeretlen, kockázatos és modem dolgokat. Ugyanakkor a párkapcsolata szent és sérthetet­len. Hűséges és együtt érző, amit kedvese becsül önben. Hatalmas szerelemnek indult, mégis csúnya véget ért - a Pink Floyd együt­tes énekese, a 73 esztendős Roger Waters és 30 évvel fiatalabb kedvese, Rula Jebreal néhány hónap után úgy döntöttek, külön utakon folytatják. A probléma a nagy korkülönbség volt, az énekes szerint nem igazán voltak közös témáik, ráadásul egyikük családjának sem tetszett a kapcsolatuk. (SITA/AP-felvétel) | 23 Gondolkodó Játékszabályok: a négyzetháló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kijelölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepelnie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) 7 6 4 3 8 5 2 9 1 5 3 2 9 1 4 8 6 7 1 8 9 2 6 7 3 5 4 2 5 1 4 9 3 7 8 ti 9 4 8 7 5 6 1 3 2 3 7 6 8 2 1 5 4 9 8 2 3 1 4 9 6 7 5 6 9 7 5 3 2 4 1 8 4 1 5 6 7 8 9 2 3 Ti 3 2 7 9 4 8 5 1 4! 7 9 3 6 2 7 1 4 1 8 5 2 9 1 3 Nyolcirányú Keresse meg az ábrában a következő kifejezéseket, amelyek nyolc irányban rejtőznek, és húzza át betűiket, de vigyázzon, mert a dőlt betűvel szedettek derékszögben egyszer megtörnek. Ha az át nem húzott betűket felülről lefe­lé vízszintesen haladva összeolvassa, akkor eljut a megfejtéshez. Magyarország: CSÚCSHEGY DEDEVÁR ILONAVÁR LEÁNYHEGY TARJÁN TARNALELESZ TATÁR TELKIBÁNYA TIHANY TOLMÁCS TÖMÖRD UGOD VAD NA VANYARC Előző feladványunk megfejtése: Szendrő. s E L E L A N R A T z Á V E D E D L A E s R Y V Á R 0 R I L c Á M N Ö N J D A K Á T 0 M A Á S O N I M A Ö V N H A G D B L T Á T Y A I U A Á 0 R A Y N A V T V N T C S Ú C S H E G Y L E Á N Y H E G Y A Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Itt a lehetőség, hogy végre azt tegye, amihez kedve van. Ilyen helyzetben sokkal határozottabb és magabiztosabb, mint máskor. Ennek köszönhetően jobban tud összpontosítani a feladataira és a siker sem maradhat el. Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Munkatársai nyugodt és intelligens embernek tartják. A valóságban viszont nem visszahúzódó, sőt nagyon is tudja, mit és hogyan sze­retne elérni. Főleg szép munkájára és megbízhatóságára igyekszik felhívni környezete figyelmét. XmC Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Ragaszkodó, megbecsüli szeretteit és tiszteli a hagyományokat. Ha még nem házas, de már van párja, szeretné még az idén megtartani a kézfogót. Erre minden esélye megvan, ugyanis kedvesével már régóta tervezgetik a dolgot. Bak (XII. 22.-1.20.) Hangulata ingadozó. Az egyik pil­lanatban jó kedve van, a másikban már ideges, türelmetlen. Ez rész­ben tolerálható, mivel őszinte az emberekhez, s elfogulatlan velük szemben. Azért a hisztit sem kell eltúlozni! Ha a problémáját nem tudja megoldani, kérjen segítséget! Vízöntő (1.21.-II. 19.) Szeretné hasznosan és eredménye­sen tölteni a napját, s a siker érde­kében bármire hajlandó. Mielőtt azonban az utolsó lépést megtenné, tisztázza önmagával, hogy elkép­zeléseit és terveit hogyan szeretne elérni, majd lásson munkához! ti Halak (II. 20.-III. 20.) Egyre több viharfelhő gyülekezik a feje felett. Egy utazás van kilá­tásban, ami jól jönne kimerült és labilis idegrendszerének. Ha teheti, mindenképpen utazzon el, s hagyja maga mögött legalább egy időre mindazt, ami miatt ide jutott! Mai receptünk Zsemlében sült camembert Hozzávalók (1 adag): 1 db zsemle 125 g camembert sajt (fokhagymás camembert) 1 db újhagyma (zöldjével) 1 db paradicsom 5 közepes db salátalevél (jégsalátalevél) só ízlés szerint 1 csipet fekete bors Elkészítés: A paradicsomot szeleteljük, az újhagymát felkarikázzuk. A zsem­le sapkáját levágjuk, az aljából kiveszünk egy keveset, belehe­lyezzük a camembert-t. Ráhelyez­zük a paradicsom felső szeletét, s az újhagyma fehér részének karikáinak egy részét. Betesszük a minigrillbe. Egy tányérra teszünk salátaleveleket, ráhelyezzük a grillezett zsemlés sajtot, s rakunk még rá paradicsomszeleteket és újhagymadarabokat. (nosal) Mai időjárás Országszerte felhős égbolt. A nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között alakul. A magasabban fekvő területeken 12 fok várható. Szélirány Északi, szél. Előrejelzés .0 met 7\ Nappali hőmérséklet 15 °C 20 °C Éjszakai hőmérséklet — 3°C ^14 °C Európai nagyvárosok időjárása London 2űöe Helsinki Oslo 14 °C 21*6-'* Varsó Berlin 16 “C - 19 °C — _ Párizs - Budapest 21 “O 20 °C Moszkva 12 °C jS­Madrid 28 °C A»6" ^ c 30 “{V Kedd Gyógy 18 °C Rozsnyó 15 °C Szerda 19 °C 3 8 *c Csütörtök 15 °C 0 7°C Időjárás a kiemelt üdülőhelyeken Mallorca -z? 26 °C Isztria rf- 27 °C Dunaszerdahely 20 °C Szene 20 °C Borús időre számíthatunk. Mérsékelten felhős égbolt. Ibiza S* 27 °C Dubrovnik «r- 25 °C Komárom 21 °C Csorbató 9 °C Török Riviéra _- 31 °C Várna 21 “C Ógyalla 20 °C Párkány 21 °C Pozsony 18 °C Pozsony 20 °C Kréta 27 °C Zadar 24 °C Léva 19 °C Nagyszombat 19 °C Érsekújvár 18 °C Érsekújvár 20 °C Rodosz 29 °C Kairó 37 °C Nagymihály 18 °C Losonc 20 °C Losonc 17 °C Losonc 16 °C Ciprus 35 °C Malaga 29 °C Nagyrőce 17 °C Tőketerebes 18 °C Kassa 16 °C Kassa 15 °C Szicília 27 °C Tunisz . 27 °C *

Next

/
Thumbnails
Contents