Új Szó, 2016. szeptember (69. évfolyam, 204-227. szám)
2016-09-14 / 214. szám, szerda
Ivml Horgász - hirdetés 2016. szeptember • www.ujszo.com ÚJ SZÓ HOBBI | A SÉF AJÁNLÁSÁVAL A tököt apró kockákra vágjuk, 0,5 dcl olajon megpirítjuk, majd felöntjük tejszínnel. Belecsipkedjük a bazsalikomleveleket, és merülő mixerrel (botmixer) habosra pépesítjük. A maradék olajat beleöntjük serpenyőbe, felforrósítjuk, beletesszük a besózott halszeleteket és az összemetélt gombát. Tíz percig 200 C-fokos sütőben sütjük, és a mártással tálaljuk. s djb i Búšlah Bindics Imre, a dunaszerdahelyi Villa Rosa szakácsa Gyermekbarát környezet, minijátszótérrel. Termeink alkalmasak rendezvények megszervezésére, üzleti megbeszélésekre, összejövetelekre. Megújult étlappal váijuk! Térjen be hozzánk, keressen bennünket! MP160019 Egész evben horgászási lehetőség dunai halfajokból Alkalmas horgászással egybekötött céges akciókra, családi piknikekre egyaránt! Bős - Gabcíkovo, Dékány-tó Tel.: +421 905 554 830, www.jazerodekany.sk MP160019 A tóparton gubbasztok, éppen arról álmodozók, hogyan rázták a botspiccet pár éve a Kis-Dunán a nagy márnák, dévérek, jászkeszegek. Soha olyan izgalmas pecát. Miért is nem mentem inkább folyóra, sóhajtok, hanem megint itt darvadozok? Én, aki a peca minden válfaját kedvelem? Mindig csak a tóra? Mondjuk ép ésszel nehéz ezt megmagyarázni. Több ez, mint megszállottság, itt már kisebb párbaj zajlik köztem és a nagy pontyok között. Mert a legnagyobbak rendre megtépnek, berontanak a fák, bokrok közé. Igaz, az „apraját", a 4-5-6 kilósokat sikerül megfogni, hanem azok a méteres pontyok! Délelőtt is felvetette magát egy böhöm nagy jószág a lelógó vadsző- lőfüggöny előtt, a szívbajt hozva rám. A másodperc tört részéig szinte lebegett a víz fölött, tisztán láttam narancs- sárgán pompázó uszonyait, mielőtt visszaloccsant a vízbe. Tíz-tizenöt kilós lehetett. Majd leesek a horgászszékről. Ilyen is van? Évek óta nem láttam élő ellenőrt. Odaadom az iratokat. „Jó helyet választott - mondja a fiatalember mosolygósán. - Ráadásul több halat fogott eddig, mint jómagam." Ha nem mondja, hülyén halok meg, gondolom magamban, hiszen ez az öböl a legjobb hely a tavon. Sőt, ez az egyetlen jó hely. De ma nagyon mostohán bánik velem. Késő délután van, és csaknem reggel óta eredménytelenül szuggerálom az úszót, merüljön már el valami szép pontykapástól. Az ellenőr már messze jár, talán körbe is caplatta a tavat, amikor jókora esőgilisztacsokorra cserélem a mézes kukoricát a horgon. Három szálat feltuszkolok a négyes horogra, és bepöttyintem a bokrok elé. Elvileg akár harcsa is felveheti, de a pontyok nagyja is szereti a harmatost. Eddig hiába váltogattam a kukoricát, mézeset, ánizsosat, pálinkásat, fenéken fekve, lebegtetve, teljesen mindegy volt. Pedig meg-megjelennek a pörsök az úszó közelében, tehát csemegéznek a halak, ízlik nekik az etetés. Valamit rosszul csinálok. Igaz, ahol biztosan fognék, bent, a gallyak között - ahonnan még horog nem jött ki épségben -, teljesen mindegy lenne, milyen a csali. Csakhát az Egy majdnem sikertelen nap „JÓ NAPOT, URAM! ELLENŐR VAGYOK, KÉREM AZ IRATAIT." - HANGZIK DERÜLT ÉGBŐL VILLÁMCSAPÁSKÉNT MÖGÖTTEM inneni, oldalról elérhetetlen. És ott biztos a szakadás. Ennyi erővel akár a mögöttem levő sövényre is dobálhatnék. Eközben bent a dzsumbujban ismét akkora buborékfelhő tör a felszínre, mint egy lavór. Mintha rugdosnák az iszapot ezek a nagy dögök. Megbabonázva nézem, és sajnálom, hogy nem lehet csónakból horgászni. Egyedül az lenne a megoldás. De nézzük a gir- nyót. Nézhetem, mozdulatlan az úszó. Kicsit huzigálok rajta, közelebb lopom, a stúpli ismét beül. Később még közelebb. Már majdnem előttem van, amikor lebukik. Annyira meglep a hirtelen kapás, hogy már a zsinór is indul a bokrok alá, mirebetöriök. Huhú! Megvan ám a ponty, méghozzá termetes, dörmögöm magamban, és próbálom kirángatni a bokrok közül a halat. A bot kávába hajolva ráng, az orsó fékje csontig behúzva. Mikor már-már úgy tűnik, sikerül, már a szélső gallyakat veri a farkával, kivágódik a szerelék. Elszakadt? Kicsévélem, úszó, jelzőólom, horog, mind megvan. A hal helyén egy jókora burvány. Hát ez csúnyán kiakadt. A gilisztának ez a hátránya: nem mindig akad jól a csokor, ha nem szippantja föl az egészet a hal. Vissza a kukoricát, két szem mézeset. Közben motoszkálok a cuccom között, a kávét keresem, úgyis kell vagy húsz perc, mire megnyugszik a hely, gondolom. Fenét! Épp a szemem sarkával csípem el a távozni készülő botot. Na, ez a hal már mélyen bent van bokrok között, vetem rá magam a botra, s próbálkozók a lehetetlennel. Persze, hogy nem jön ki. Sikerül ugyan kierőltetnem valamennyire, de ott végképp elakad. Huzigáljuk egymást: én kifelé, ő belefelé. Erre mondják, hogy érdekkülönbség. Már a feje is kiemelkedik a víz fölé, ott zűrből a dzsumbuj közepén, de onnan egy tapodtat sem. Végül csak leakad. Hála istennek, nem szakadt bele a horog, így nem sérült ő sem. Csak az én lelkem, juszt se adom fel, de most messzebb doboka bokrostól. Ott meg kapás nincs, hiába hintek félmaréknyi kukoricát az úszó közelébe. Buboréksor jön fel, pörsené- sekjobbra-balra, de kapás, az mutatóba sem. Nem létezik, hogy pont azt a két szemet, a legédesebbet ne találnák meg a többi között! Ismét elkezdem óvatosan huzigálni a szereléket. Egy-egy félméterrel közelebb a kis mólóhoz, aztán újra dobom, távolabb. Aztán még távolabb, kábé a dobáshatárig, ameddig el tudom suhintani az önsúlyos, 2 grammos wagglerrel és a 0,8 grammos jelzőólommal a két kukoricát. 0,20-as fonottal, amit nem távdobásra találtak fel. Harmincmétemyire, egy kimeredező korhadt fa előtt landol az úszó; az imént úgy rázták a pontyok a karvastagságú gallyakat, hogy öröm volt nézni. Valószínűleg kagylót csemegéznek. Alig áll be, el is merül az úszó, annak rendje- módja szerint, ül is a bevágás, körülbelül egynegyed másodpercig. Mintha tuskóba ütnék, aztán semmi. Nem egészen luft, de majdnem. Kitekerem, bámulom a horgot: egy ötcentes nagyságú pikkely tündököl a horog hegyén! Mégsem lenne jó így befejezni a napot, füstölgők, és újra dobok, a bokrok elé. Ahogy szoktam: az úszót szinte simogatják a bokor levelei. Jó elvannak így együtt, gondolom, és meresztem a szemem, mert már erősen alkonyodik. De talán most sikerül! Ez a legjobb idő. Már csak úgy látom az úszót, ha kissé oldalra nézek tőle. Aztán már úgy sem. Nem csoda: elmerült. Igazi, klasz- szikusan szép, elhúzós kapás! Természetesen a bokor alá. Betörtök, akad. Kifordítom, néhány körfárasztás, anélkül, hogy a féken lazítanék, majd megszákolom, és ki vele. Három-négy kilóska. A legkisebb azok közül, akikkel ma találkoztam. Ilyen a szerencse. Hazafelé botorkálva mára következő pecán agyalok. Bár a tagolt terep nem kedvez neki, megfogom próbálni feltolós úszóval. Hátha az még finomabb. Addig nem nyugszom, míg egy tizenöt kilóst le nem fotózok. KÖVESDI KÁROLY (A SZERZŐ FELVÉTELEI)
