Új Szó, 2016. szeptember (69. évfolyam, 204-227. szám)

2016-09-12 / 212. szám, hétfő

www.ujszo.com | 2016. szeptember 12. RÉGIÓSPORT A rajt pillanata Pap Csilla a férfiakat is faképnél hagyta ÁGH ISTVÁN Losonc. Pap Csilla személyében nő győzött az I. Nógrád Maratonon, ráadásul kilenc perc előnnyel ért célba a hatvankét fős mezőnyben. Rekkenő hőség, színvonalas szer­vezés, élénk érdeklődés jellemezte a Losonc és Salgótarján közötti ver­senyt. „Hagyományteremtő szán­dékkal hívtuk életre. Losoncon a Vá­rosi Napok programsorozata egyik kiemelkedő eseményét jelentette, Salgótarjánban pedig az augusztus 20-ai rendezvények szerves része volt. A maratoni több hónapos ké­szülődés előzte meg, és egy megál­lapodás is született a két város között. Abban egyeztünk meg, hogy az évente megrendezésre kerülő viada­lon a rajt és a cél helye váltakozik, így jövőre Salgótarjánból indul a me­zőny. A futókat az útba eső települé­seken a polgármesterek, a községi hi­vatalok dolgozói, valamint önkénte­sek sora fogadta, a helybeliek pedig nagy érdeklődéssel figyelték, buzdí­tották a versenyzőket. Fülekpüspö- kiben zenekar, Ragyolcon a Nógrád Táncegyüttes és a Jázmin Női Ének­kar tagjai köszöntötték a futókat” ­tájékoztatta lapunkat az ötletgazda losonci alpolgármester, Pavol Bacu- lík, aki a salgótarjáni Szolnoki-Ta­kács Eszterrel egyetemben verseny- igazgatóként irányította a viadalt. „A futás a Losonc, Fülekkele­!jS5itt* Pap Csilla (balról) táv közben lerázta riválisait, és kilenc perces előnnyel futott célba (Képarchívum) csény, Perse, Bozita, Sávoly, Fülek, Fülekpüspöki, Ragyolc, Sátorosbá­nya, Somoskőújfalu, Salgótarján út­vonalon haladt. Pénzdíjas verse­nyünkön egyéniben és négytagú vál­tóban hirdettünk kategóriaelsőt. Egyéniben hatvanhat futó állt csata­sorba. Többségük Nógrádból és a környező településekről érkezett, de kassai, zsolnai, nyitrai, tolmácsi, gú- tai, Selmecbányái és sviti maratonis- ták is dacoltak a kilométerekkel. Ami a versenynaptárt illeti, nálunk és Ma­gyarországon a bőség zavarával küz­denek a íittók, ezért elégedettek va­gyunk a résztvevők számával. Nagy meglepetésre az abszolút győztes Pap Csilla faképnél hagyta a férfiakat, és a hatvankét főt számláló mezőnyben kilenc perc előnnyel futott célba. Ide­je 3:17:35,5 óra valóban elismerésre méltó. A leggyorsabb férfinak a tor­naijai Ján Duran bizonyult. Érdekes­ségként említem meg, hogy bár ver­senyen kívül, de a losonci Nordic Walking Club gyalogos csapata is teljesítette a távot” - ecsetelte az eredményeket Miroslav Kosé, a ver­seny menedzsere. „A bemutatkozás mindenképpen sikeresnek nevezhető, remélhetőleg hosszú életet él meg a rendezvény” - bizakodott a folytatást illetően Pavol Baculík. Újabb háromfrontos hodosi évad J. MÉSZÁROS KÁROLY Egymás után másodszor nyit háromfrontos évadot a hodosi férfiasztalitenisz-csapat. Bajnoki címvédésre készül az extraligában, benevezett az ETTU Cup sorozatba, és döntőig akar menetelni a Szuperligában. Mindehhez ukrán játékossal erősítették az amúgy is erős együttest. Már holnap elkezdődik az 1400 la­kosú csallóközi falu képviselőinek mérkőzéssorozata: a helyi kultúrház- ban (18.00) szuperligás összecsapá- sonaz osztrák TTVNeudorf1947 lesz az ellenfél. „I lármán vagyunk a cso­portban. Érdekes, hogy másik riváli­sunk a címvédő magyar Celldömölk, amellyel legutóbb a közép-európai ligában döntőt játszottuk. Ismét sze­retnénk a fináléig eljutni. Emiatt is erősítettünk, leigazoltuk az ukrán vá­logatott Olekszander Didukhot, aki jelenleg a világranglista 157. helyén található. A többszörös ukrán bajnok, olimpiai és világbajnoki induló lesz az első számú játékosunk” - árulta el Jo­zef Kmeť hodosi klubelnök. Tovább­ra is csapattagok maradtak a legutób­bi évadban sikert sikerre - csapatbaj­noki cím, második hely a Szuperli­gában, harmadik hely a TT-Intercup európai sorozatban - halmozó játé­kosok: Sámuel Novota, Zoltán Lelkes és Muskó Péter. A hét végén (szeptember 17-18.) Luxemburgban a második legrango­sabb európai kupasorozat, az ETTU Cup csoporttomáján indul a hodosi együttes. Ellenfelei: DT Diddeleng (luxemburgi), CS Mioveni (román) és C.T.T.C.E.R L 'Escale (spanyol). „A két legjobb megy tovább, az a cé­lunk, hogy a 2. fordulóba kerüljünk. A nyolcaddöntőig négyes tornákon dől el a továbbjutás. Azért nem szá­míthatunk többre, mert Didukh még nem játszhat ebben a sorozatban. Már júniusban neveznünk kellett, őt pe­dig csak júliusban igazoltuk le” - részletezi Jozef Kmeť, aki azt is hoz­zátette, hogy a hazai csapatbajnok­ságban, az extraligában újra - immár zsinórban harmadszor - akarnak baj­nokok lenni. Mivel potenciális rivá­lisaik erősítettek, ezért ők is léptek. Szeptember 30-án Hódosban a Nitra ellen kezdi a bajnokságot a hodosi címvédő. 119 Dunaszerdahely. Eldőlt, hogy idén 2016. október 7-én lesz az ; alapiskolások Diákolimpiája, tá- jékoztatta lapunkat a szervezők ; nevében Pék László. Öt sportág- ; bán (asztalitenisz, atlétika, labda- ; rúgás, kézilabda, sakk) Dél- Szlovákia tíz körzeti versenyének legjobbjai indulhatnak 2012 és I 2014 után immár harmadízben sorra kerülő sportversenyen, mely ; döntőjének ismét Dunaszerdahely ad otthont. A Diákolimpia része a képző- művészeti alkotások seregszem- j léje, és idén először hirdettek meg : sporttémájú esszépályázatot. A pályázók feladata szlovákiai ma- ■ gyár sportéletben tevékenykedő sikeres személyek (a régióhoz kö­tődő testnevelő tanárok, edzők, sportolók) életpályájának bemu­tatása. „2016 szeptember 20-ig még van lehetőség elektronikus formában benyújtani a munkákat. A riói olimpia és paralimpia ver­senyei is remélhetőleg kedvet ad­nak arra, hogy a pályamunkák ed­digi beküldőin kívül további, a sport iránt érdeklődő diákok kap­csolódnak be a versenybe Dél- Szlovákia iskoláiból. Az esszéket elektronikus formában kérjük be­küldeni a verseny meghirdetése­kor megadott címre” - tájékozta­tott Pék László. Qmk) HÍRKOSÁR ■ Atlétika I. NÓGRÁDI MARATÓN, Losonc, Salgótarján, kategória­győztesek, férfiak 18-39 évesek: f. Jozef Curlej (Nitra) 3:41:51,7; 40-49 évesek: 1. Ján Duran (Tornaija) 3:26:35,2; 50-59 évesek: 1. Roman Tömének (Slavičín) 3:44:09,8; 60 év felelt: 1. Peter Báčik 3:58:08,2. Férfivál­tó: 1. Salgótarjáni Atlétikai Club 3:00:53,7. Nők, 18-39 éve­sek: Pap Csilla (Cserépfalu, Magyarország) 3:17:35,5; 40-49 évesek: 1. Zólyomi Kinga (Pásztó), 3:32:52,9; 50 év felett: 1. Danica Božová (Svit) 3:33:50,7. NŐT váltó: 1. Sal­gótarjáni Atlétikai Club 3:18:50,3. Vegyes váltó: 1. Zenit Salgótarján 2:52:15,5. Nordic Walking: Losonci Nordic Walking Club 5:19:53,6. (ái) NYUGAT-SZLOVÁKIA! BAJNOKSÁG. 3 forduló, Érsekújvár - ifik, fiúk, 100 m: 3. Keve Ábel 11,99; 200 m: 2. Keve Ábel 23,85; 1500 m: 2. Dráfi Károly 4:25,63; távolugrás: 1. Kon- dé Péter 579; hármasugrás: 1. Kondé Péter 11,64; ma­gasugrás: 3. Kondé Péter (mindhárman AC Nové Zámky) 170. II. INTERNACIONÁL CHILDRENŠ ATHLETICS GAMES nemzetközi viadal, Lowicz - fiatalabb diáklányok, távol­ugrás: 1. Farkas Lea (AC Nové Zámky) 535 cm. 1. 22 KILOMÉTERES FUTÁS, Nižná Kamenica (37 részt­vevő): 7. (D kategória 1.) Papp Zoltán, 8. (B kategória 1.) Tóth Miklós, 10. (D kategória 2.) Vargaestók Géza, 18. (Á kategória 9.) Gabri Lóránt (mind nagykaposiak), 19. (D ka­tegória 4.) Huszár Tibor (kenyheci), 23. (C kategória 6.) Puskarik Benjamin (nagykaposi). (pan) ■ Labdarúgás Itt. LIGA, POZSONY, 7. forduló: Pezlnok-Kráfová p/S. 3:1 (1:0),g.: Tábora (40., 50.), Oškrobaný (86.), itt. Gross (90.). III. LIGA, NYUGAT-SZLOVÁKIA, 6. forduló: H. Nitra-Hor­ses 1:1 (1:0), g.: Belanec (30.), ill. Magdolen (65.), KFC Ko- márno-N. Zámky 2:0 (1:0), g.: Hasa (6.), Obert (53.). Ili. LIGA, KŰZÉP-SZLOVÁKIA, 6. forduló: Námestovo-Lu- óenec 4:3 (2:1), g.: Simán (9.), Habiüák (20.), Jagnesák (49.), Kurtulík (78.), ill. Cseri (15.), Kováč (64.), Pál (69.); L. Štiavnica—Detva 2:4 (2:2), g.: Bezák (7.), Latiak (35.), ill. Michálik (28.), Omanovič (32.), Pančík (70.), Nemeth (83.); Stráža-Kremnička 1:1 (0:1), g.: Stanovský (60.), ill. Sokol (1.); Čadca-Kalinovo 0:0 fit. LIGA, KELET-SZLOVÁKUL 8. forduló: Snina-V. Horeš 1:3 (1:2), g.:Skvašík(31.), ill. Lukáč (9.), Kotlár (13.), Adam (81., 11-esbôl); Svit-Svidnlk 2:2 (0:2), g.: Chyba (70.), Jámbor (90.), ill. Sova (6.), Tirer (45 ); Plavnica-Sabinov 3:0 (1:0), g.: Dlugoš (14.), Vojtek (49.), Rindoš (71.). IV. LIGA, POZSONY, 7. forduló: Limbach-Čuňovo 2:2 (0:1), g.: Džubák (56.), Gavorník (82.), ill. Fico (20.), Va­lent (73.); Vrakuňa-Kalinkovo 2:4 (0:2), g.: Porth (61.), Bobek (64.), ill. Voška (10.), Krajčír (44.), Javorčík (78.), Li- piak (90.); Lamač-Jablonové 1:0 (0:0), g.: Rischer (79.); Domino-SI. Grob 3:1 (1:1), g.: Úradníček (38.), Jakubeč (85.), Sninčák (87.), ill. Porázik (4.). IV. LIGA, NYUGAT-SZLOVÁKIA, DÉLKELET, 6. forduló: Štúrovo-Kalná n/Hr. 2:2 (1:1), g.: Valent (38.), Tóth (78.), ill. Kováč (8.), Chmelo (66.); Hrušovany-Kotárovo 3:1 (0:1), g.: Kochan (60., 66.), Grznár (80.), ill. Magyar (40.); Palárikovo-FC Nitra B 0:3 (0:1), g.: Bartošek (63., 71.), Moravčík (22., öngól). IV. LIGA, KÖZÉP-SZLOVÁKIA, DÉL, 6. forduló: Rakytovce- Tornaľa 5:0 (4:0), g.: Varga (3., 25., 37., 58.), Kohút (9.). FOCIMENETREND ÖREGFIÚK DUNASZERDAHELYI JÁRÁSI BAJNOKSÁGA, rájátszás, első mérkőzések-17.30, a 15. helyért: Favo­rit Blatná n/0.-Dynamo Trstená n/0.; a 13. helyért: Ajax Kost. Kračany-Old Boys Trnávka; a 11. helyért: MŠK V. Meder-FC Horný Bar; a 9. helyért: FC Jahodná-fC Michal n/0.; a 7. helyért: Old Boys Topolníky-FC Holice n/0.; az 5. helyért: FC Gabčíkovo-Old Boys H. Potôň; a 3. helyért: ZsVS Dun. Streda-FC Lehnice; döntő: Stavreco Oun. Streda-DSC 0. Potôň. A játékvezetőket lapzártáig nem tet­ték közzé. Visszavágók szeptember 19-én. IV. LIGA, KELET-SZLOVÁKIA, DÉL, 6. forduló: Kr. Podhra- die-Sobrance 1:5 (0:4), g.: Almáéi (80., 11-esből), ill. Ban- durovych (13., 16.), Pyniasko (24.), Köstifi (38.), Legemza (76.). V. LIGA, POZSONY, A CSOPORT, 5. forduló: MŠK Petržal- ka-lgram 1:1 (1:0), g.: Striško (32.), ill. Öllé (77.); Krasóa- ny-NMŠK Bratislava 4:1 (2:0), g.: Gendiar (59., 73.), Lapoš (17.), Grünwald (26.), ili. Urda (49.); FA Bratislava-Jarovce 0:1 (0:1), g.: Tyko (28.). V. LIGA, NYUGAT-SZLOVÁKIA, DÉL, 6. törd.: Ohrady- Vy- drany 0:3 (0:2), Ďurica (5.), Kayembe (43.), Mirouet (90.). KÖZÉP, 6. forduló: Jacovce-Solčany 4:1 (2:1), g.: Kaman (26., 54.), Rusňák (18.), Beňo (81.), ill. Urminský (4.). KELET, 6. forduló: Hurbanovo-Marcelová 3:2 (1:2), g.: Gelle (38., 11-esből, 49.), Porubszky (80.), ill. Németh Gá­bor (7.), Kajtár (44.); Chotín-Okoličná n/0. 2:3 (0:2), g.: Pásztor (47., 11-esből), Marikovec (83.), ill. Halász (41., 75.), Csinger (37.). V. LIGA, KELET-SZLOVÁKIA, KASSA-GÖMŰRI CSOPORT, 6. forduló: G. Hórka-V. Ida 1:0 (1:0), g.: Bodnár (44.). TERÜLETI BAJNOKSÁG, DUNASZERDAHELY, AG SPORT LIGA, 6. forduló: Lúč n/O.-H. Potôň 4:2 (2:1), g.: Fajner (7., 9„ 89.), Zöld (591 ill. Pudmerický (3.), Fekete (65., 11- esből); M. Dvorníky-Čenkovce 1:1 (0:0), g.: Németh (87.), ill. Cigánek (63.); Ižop-Jahodná 2:2 (1:0), g.: Juhász (9.), Kulacs (68.), ill. Rácz (58.), Tászli Zoltán (64.). VII. LIGA, 6. forduló: C. Radvaň-Vrakúň 2:1 (1:1), g.: Mi­kos (25.), Bartalos (69.), ill. Takács (35.); Trnávka-Rohovce 1:1 (0:1), g.: Tóth (76.), ill. Herberger (14.). TERÜLETI BAJNOKSÁG, KOMÁROM, VI. MEVA LIGA, 6. forduló: FKAktiv-Iža 4:1 (3:0), g.: Horváth (13., 23., 37., 58.), ill. Dovalovský (75„ 11 -esből). VII. LIGA, 4. forduló: Sv. Peter B-D. Mládeže 0:1 (0:0), g.: Negyedi (69.). TERÜLETI BAJNOKSÁG, GALÁNTA, TERÜLETI BAJNOK­SÁG, 5. forduló: Seretf B-Mostová 3:0 (2:0), g.: Gaéparík (10.), Brestovanský (35.), Majerník (56.). TERÜLETI BAJNOKSÁG, NYITRA-VÁGSELLYE-ARA- NYOSMARÖT, VI. LIGA, 6. forduló: Krátová n/V.-Močenok 5:0 (2:0), g.: Homola (11.), Sima (31.), Gubov (66.), Sing- liar (84), Hadža (86.) VII. LIGA, A CSOPORT (Nyitra-Vágsellye), 4. forduló: Mojmirovce-N. Sady 3:1 (1:0), g.: Slaténi (27., 47., 57.), ill. Makó (90.). VIII. LIGA, B CSOPORT, 4 forduló: T. Nemce-Ladice 2:1 (1:0), g.: Durina (20.), Dufek (52.), ill. Székely (65.); Tajná- Beladice 0:1 (0:0), g.: Pecho (69.). TERÜLETI BAJNOKSÁG, ÉRSEKÚJVÁR, VI. MEVA LIGA, 6. forduló: Podhájska B-Mojzesovo 4:1 (2:0), g.: Kovács Ro­man (23., 11-esből, 67.), Kovács Róbert (39.), Varga (63.), ill. Hoppan (68.). TERÜLETI BAJNOKSÁG, RIMASZOMBAT, I. OSZTÁLY, 7 forduló: Ožtfany-Jelšava 2:1 (1:0), g.: Pál (6.), Vrábef (79.),, ill. Spiéák (81.); Sirk-Rim. Seč 3:0 (1:0), g.: Barto (28.), Súkenička (47.), Gabaj (56.); Lubeník-Radnovce 15:3 (8:0), g.: Laciak (55., 81., 83., 88.), Savlík (20., 28., 90.), Vladmír Ferko (36., 38., 43.), Juraj Ferko (9., 60.), Bryndzák (11., 90.), Belán (30.), ill. Alex Šereé (63.), Krištof Šereš (68.), Várady (75.). (áb) ■ Westernlovaglás VÁNDORKUPA 2016,6. állomás, Palárikovo - szlalom, ju­niorok: 1. Veronika Košfálová (Gold Burst, JK Lángov dvor Trnovec n/V.), 2. Nataly Szabóová (Šarlota, Palomino Tvrdošovce), 3. Kertai Viktória (Kitty, Szekeres ranch Ko­lárovo); open: 1. Takács Tamás (Rómeó, Takács Western ranč), 2. Tóth René (Kamikadze, Victory ranch Zemné), 3. Kiss Péter (Famini Skip Ken, Jazdecký club Vrakúň); profi open: 1. Fehér István (Hercegnő, Ródeo ranč Okoč), 2. Fazekas Barbi (Omar, Mácslk farm Bohatá), 3. Norbert Lednecký (Buda, Nyerges Horné Saliby). Hordókerülés, ju­niorok: 1. Laura Hadnadová (MK Power Jack), 2. Veronika Košfálová (Gold Burst, mindketten JK Lángov dvor Trno­vec n/V.), 3. Nataly Szabóová (Šarlota, Palomino Tvrdošov­ce); open: 1. Monika Matúšeková (Titan, JK LángovdvorTr- novec n/V.), 2. Takács Tamás (Rómeó, Takács Western ranč), 3. Tóth René (Kamikadze, Victory ranch Zemné): pro­ti open: 1. Fehér István (Hercegnő, Ródeo ranč Okoč), 2. Fazekas Barbi (Omar, Mácsik farm Bohatá), 3. Norbert Lednecký (Buda, Nyerges Horné Saliby). Október 7-én Diákolimpia 2016

Next

/
Thumbnails
Contents