Új Szó, 2016. szeptember (69. évfolyam, 204-227. szám)

2016-09-12 / 212. szám, hétfő

12 GYÓGYHÍREK Egészség 2016. SZEPTEMBER 12. www.ujszo.com Tudta? A szelfi miatt szaporodnak a fejtetvek A diákok szelfimániája miatt szaporodnak a fejtetvek a hol­land középiskolákban - figyelmeztetnek a helyi szakemberek. A holland Országos Közegészségügyi és Környezeti Intézet (RIVM) kétezer önkéntes bevonásával készített felmérésében az általános iskolások 28 százalékánál, a középiskolás diákok 19 százalékánál mutattak ki fejtetűfertőzést — írta a dutchnews.nl. Az ok a középiskolások viselke­désében keresendő. „Szelfikészítés közben a fiatalok összebújnak, a hajuk összeér, ami segíti a tervek átvándorlá- sát” - mondta Desiree Beaujan, a RIVM szakértője. Az intézet most azt tervezi, hogy változtat a fejtetűellenes kampányán, és kiterjeszti azt a tinédzser korosztályra is. Beaujan szerint a szülőknek tudniuk kell, hogy tetűveszély van a holland középiskolákban, mivel ezekbe az intézmények­be, szemben az általános isko­lákkal, nem járnak be rendsze­resen a szülők, hogy átvizsgál­ják a diákok fejét. Maga Máxima holland királyné is se­gédkezett már ilyen akcióban. A RIVM felmérése szerint a fejtetűfertőzések háromnegye­dét lányoknál mutatták ki, aminek a hosszú haj lehet az oka. A megvizsgált szülők kö­zül minden tizediknek találtak tervet a hajában. (MTI) Ki hitte volna? Közel az Alzheimer- kórt előrejelző vérteszt Brit kutatóknak 85 százalékos pontossággal sikerült vérből előrejelezniük az Alzheimer-kór kialakulását. A Cardiffi Egye­tem által vezetett kutatócsoport jelentős lépést tett egy egysze­rű vérteszt kifejlesztése irányába, amelynek segítségével előre lehetne jelezni az Alzheimer-kór fellépését. Az Alzheimer’s Society támoga­tásával a Cardiffi Egyetem, a londoni King’s College és az Oxfordi Egyetem kutatói 292 olyan egyén vérét vizsgálták meg, akiknél a memóriaromlás legkorábbi jelei voltak megfi­gyelhetők. A kutatók felfedez­tek egy olyan biomarker (be­tegségjelző) csoportot, amelyek előrejelzik, hogy egy adott egyénnél kifejlődik-e vagy sem az Alzheimer-kór - írta az Origo.hu. „Kutatásunk azt bizonyítja, hogy lehetséges annak előrejel­zése, hogy egy enyhe memória­gondokkal küzdő betegnél ki­fejlődik-e az Alzheimer-kór a következő néhány évben, vagy sem” - mondta Paul Morgan professzor, a Cardiffi Egyetem Rendszerimmunitási Kutatóin­tézetének igazgatója. A tanulmányban olyan embe­rektől vettek vérmintákat, akiknél a memóriaromlás na­gyon általános tüneteit figyel­ték meg. A mintákban nagyszámú fehér­jét mértek. Ezek az immun- rendszer gyulladást előidéző anyagai közé tartoznak, és ko­rábban már megállapították ró­luk, hogy kapcsolatban állnak az agybetegségekkel. (origo) M égis igyekezzünk erre időt és energiát szánni, mert az egészségünknél nincs fontosabb. Napi ötszöri étkezéssel például egyenle­tes szinten tartható a vércukorszint, ki­lengések nélkül pedig jobban lehet kon­centrálni, és a közérzetünk is jobb lesz. Mennyi folyadékot iszik? Igaz, hogy már a csapból is az folyik, hogy nem iszunk elég vizet, mégis na­gyon sokan vannak, akiknél a napi fo­lyadékfogyasztás kimerül két pohár vízben. Pedig ha tudnák, hogy ezzel mennyit ártanak maguknak! Minden szervezetnek legalább napi 2 liter vízre van szüksége ahhoz, hogy egészsége­sen működjön! Amint beiktatjuk a mindennapjainkba a rendszerességet, sokkal több energiánk lesz! Ha az élte­tő vízből sokat fogyasztunk, mentális és fizikai értelemben is aktívabbak le­szünk. » Csak 8% hasznosul Megfelelő összetételű táplálko­zás esetén a vitaminok és ás­ványi anyagok csupán 8%-a hasznosul. Nyugodt alvás Ha rendszeresen fáradtnak érezzük magunkat, akkor pró­báljunk meg egy órával koráb­ban lefeküdni, mint szoktunk. A pihentető alvás a regenerá­lódás időszaka, amit egy erős kávé nem pótolhat. Egyperces gyakorlat nyakfájás ellen Jobb kezünket tegyük a fejünk mögött a bal fülünkre. Ezután óvatosan kezdjük el húzni a kezünkkel a fejünket jobbra a jobb fül közelítésével a jobb vállhoz, miközben a fejünket próbáljuk visszahúzni balra. Ha ez megvan, végezzük el a má­sik irányban is. 5 tipp, amivel fokozhatja a vitalitást! Vitaminokra, ásványi anyagokra mindig nagy szüksége van a szervezetünknek. Persze, mi is tudjuk és tapasztaljuk, hogy a mai rohanó világban nem olyan egyszerű tartani magunkat az egészséges táplálkozás alapelveihez. Tipp: Ha nem szeretjük annyira a vizet, ihatunk gyógyteát is. Ébersé­günk fenntartása érdekében sok­szor egymás után isszuk a kávékat, pedig a zöld tea éppúgy élénkít, rá­adásul tele van antioxidánsokkal. Kimondottan stresszes napokon érdemes kipróbálni a méltán híres vitalitásfokozó teakeveréket, ami gyömbérből, szegfűszegből és kardamonból áll. A vitamininfúzió segíthet! Napjainkban már nem olyan vita­mindúsak a zöldségek és a gyümöl­Energiatipp » Málnás-diós turmix Hozzávalók: 1/2 banán, 1/4 csésze dió, 1 csésze mandulatej, egy kis vaní­lia, 1/3 csésze (fagyasz­tott) málna Elkészítés: turmixgépben dolgozzuk el csomómentesre az összetevőket! csők, ráadásul az ételek tele vannak mesterséges anyagokkal is. Éppen ezért nehezen tudjuk feltölteni szer­vezetünket a szükséges vitaminokkal és ásványi anyagokkal csupán a táp­lálkozás révén. Létezik azonban egy hatásos megoldás, az intravénás in­fúziós terápia, ismertebb nevén vita- mininfuzió, amely során a vitami­nok, ásványi anyagok és egyéb táp­anyagok azonnal a véráramba kerül­nek, a vér pedig elszállítja a sejtekbe, ahol azonnal hasznosulnak.„A vita­minok növelik a szervezet energia- és oxigénszintjét, serkentik az im­munrendszert, növelik a fizikai és szellemi állóképességet, ellenállóbbá teszik a szervezetet a fertőzések ellen. Ezek a különböző vitamin- és ásvá- nyianyag-infúziók egyebek mellen nagy dózisú C-vitamint, B vitami­nokat, magnéziumot, kalciumot, cinket és egyéb antioxidáns eleme­ket tartalmaznak. (nőinet) ALAPSZABÁLY, HOGY A SZEMÜNK KÖRNYÉKÉHEZ KIZÁRÓLAG TISZTA KÉZZEL, LEHETŐLEG KÉZMOSÁS UTÁN ÉRJÜNK Ne aludjunk kontaktlencsében Bár léteznek olyan lencsék, amik alvás közben is viselhetők, még­is jobb, ha inkább kivesszük őket, mert kutatások szerint azoknak, akik lencsében alszanak, 15-ször nagyobb esélyük van arra, hogy szaruhártyafekélyük legyen. Egy félórás délutáni szundításnál az ilyen lencséket bent hagyhat­juk, de éjszakára, ha tehetjük, in­kább távolítsuk el őket. Ne dörzsöljük! Ha viszket a szemünk, akkor ki­zárólag csukott szemhéjjal dör­zsöljük, és akkor is csak óvato­san és finom mozdulatokkal, mert az erős nyomástól elpattan­hatnak az erek és bedagadhat a szemünk. Alapszabály, hogy a szemünk környékéhez kizárólag tiszta kézzel, lehetőleg kézmosás után érjünk. Ne használjunk szemfestéket a vízvonalon Bár még a profi sminkesek is számtalanszor festik ki úgy az alanyaikat, hogy az alsó szempil­Ezek a szokások rombolják szemünk / / Iák belső vonalát húzzák ki ceru­zával, ez valójában igencsak koc­kázatos. Ilyenkor a festék a könnyeinkkel keveredik, és apró sminkdarabkák ragadhatnak a szemgolyóra, illetve a kontakt- lencsénkre, ez pedig akadályozza az oxigénáramlást, emellett pe­dig szemfertőzéseket okozhat­nak. A szemünk ébredéstől lefekvésig komoly igénybevételnek van kitéve, ezért különösen fontos, hogy ügyeljünk az épségére. Ennek érdeké­ben érdemes megfogadni az alábbi tanácsokat. Ne aludjunk sminkben Ha nem mossuk le a sminket le­fekvés előtt, az nemcsak az ágy­neműn hagyhat nyomot, hanem el is tömheti a pórusokat a sze­mek környékén. Ettől pedig bőr­pír, pattanások, kiütések, szem­gyulladás is kialakulhat. Csak UV-szűrős nap­szemüveget viseljünk A megfelelő napszemüveg nem­csak a szaruhártyánkat védi az UV-sugárzás okozta koroso­dástól, hanem a bőrrák kialaku­lását is meggátolhatja a szemhéj bőrsejtjeiben. Fontos: napszem­üveget nemcsak nyáron, hanem minden évszakban viseljünk, amikor erős az UV sugárzás. Forrás: health.com

Next

/
Thumbnails
Contents