Új Szó, 2016. szeptember (69. évfolyam, 204-227. szám)

2016-09-12 / 212. szám, hétfő

AUTÓ-MOTOR 8 I 2016. szeptember 12. | www.ujszo.com Sok teret és hatalmas biztonságot kínál az új Edge (Ford-felvételek) A Ford Edge lassan már az európai utakat is meghódítj a Két dízeles erőforrással lesz elérhető, ám nem kizárt, hogy később érkezik a benzines és a hibrid meghajtás DEMECS PÉTER Az amerikai Ford nagy SUV-je lassan, de biztosan a szlovákiai piacon is megkezdi térhódítását. A modell már mindenütt, ahol csak lehetett, bemutatkozott, beleértve a szlovák premiert is a Pozsonyi Autószalonon - tény, ott csak egy bezárt amerikai változat volt elérhető. Az európai piacra szánt kész modellt próbáltuk Németországban. Azt az autót, amelynek hamarosan szlovákiai árusítását is megkezdik. Az Edge elejétől fogva tetszett, már az első fényképeken egy iga­zán nagy autó benyomását keltette. Mikor élőben megláttam, csak be­igazolódott, hogy valóban egy te­kintélyes SUV-ről van szó. Sze­mély szerint én valahogy így kép­zelek egy igazi nagy Fordot. Az éles vonalvezetésének köszönhetően az autó megjelenése agresszív, ro­busztus. Csupán kát dízel A tágas utastér mindig is kellemes meglepetés, az Edge-ben pedig iga­zán lehet nyújtózkodni. Térd-, fej és vállmagasságban egyaránt sok hely van az elülső és a hátsó üléseken is, az autó mégis olyan benyomást kel­tett, mintha egy tágas négyszemé­lyes és nem teljes értékű ötszemé­lyes autó akarna lenni. 4808 mm hosszú, 2184 mm széles és 1707 mm magas, súlya két tonna körül mozog, s ugyanolyan platformra épült, mint például a Mondeo. Tekintélyes mé­reteit lépten nyomon érezni. Kétfajta négyhengeres dízel erő­forrással lesz elérhető. A 2,0 TDCi gyengébb változatnak teljesítménye 132 kW/180 LE, 400 Nm-es forga­tónyomatékkai, hatfokozatos ma­nuális sebességváltóval van kombi­nálva. Az erősebb motor teljesítmé­nye 154 kW/210 LE 450 Nm-es for­gatónyomatékkai, s csak duplakup- lungos automata váltóval rendelhe­tő. A benzines erőforrás egyelőre nincs tervben, bár nem kizárt, a mo­torpalettát később ez is kiegészíti. A hibrid változatot is csak az Amerikai Egyesült Államokban árulják, ahol már egyébként az Edge második ge­nerációja járja az utakat. Az Edge alapban négykerék- meghajtású, a 100 km/órás sebessé­get valamivel több mint kilenc má­sodperc alatt kellene elérnie. A hi­vatalos átlagfogyasztás mindkét erőforrás számára enyhén hat liter alatt lett meghatározva. A széles autó nagyobb tempóban is nagyon stabilan fekszik az úton, az alváz rendkívül merev, az adaptív kormányzásnak köszönhetően pe­dig érezhetően változik az áttétele- zése. Azt, hogy az autóban adaptív kormányzás van a gyakorlatban úgy fogják megérezni, hogy a volánt a vártnál kevésbé kell elfordítani ah­hoz, hogy a kerekek a kívánt szögbe kerüljenek, a rendszer az autó gyor­saságához is igazodik. Tompítja a zajt Az Edge egyik legérdekesebb új­donsága az úgynevezett zaj kioltó rendszer. Ennek feladata, hogy az utastérben található három speciális mikrofonnal, majd a hangfalakkal együttműködve tompítsa az utastér­be szivárgó motor hangját. Szubjek­tív benyomásom szerint a rendszer tényleg nagyon jól működik, az erő­sebb dízelmotort alig hallani. A hangtompítás objektív felméréséhez egy olyan autót is ki kellett volna próbálni, amelyben nincs ilyen zaj­kioltó rendszer, ám erre a tesztelés során nem volt lehetőség, a rend­szert nem is lehet kikapcsolni. Aminek főleg a családok örülhet­nek, az a tágas, 602 literes csomag­tér, az autóba tényleg azt pakolhat­nak bele, amit akarnak. Ebből a mo­dellből sem hiányzik a csomagtér láblengéssel nyíló ajtaja. Bár maga­san ülünk a vezetőülésben, mégsem látni az autó orrát, ezért a 360 fokos kamerának is hasznát veszi az ember bizonyos helyzetekben. Az Edge, ugyanúgy mint sok más Ford, jó kompromisszumot kínál a kényelem és vezetési élmény közt. A biztonságérzet maximális minden megtett kilométeren. A teljesítmény mindkét erőforrással kellőnek bizo­nyult, bár azt el kell ismerni, hogy a két tonnát bizonyos helyzetekben egyszerűen érezni. így aztán hatá­rozottan az erősebb motort ajánla­nám, a jobb megítéléshez viszont valamivel több időt kell majd eltöl­teni az autóban. Egyébként az Edge-ben rendkívül pontos navigáció volt, szinte centi­méterre pontosan mutatta, mikor érünk a kereszteződéshez, mikor kell letérni és hol. Arról, hogy egyszer eltévedtünk a bajorországi utakon ezért nem a navigáció tehet, hanem én, amiért túlbuzgó vitát folytattam mellettem ülő kollégámmal. Családoknak A szlovákiai árakat még titokban tartják, valamikor év végén fogják nyilvánosságra hozni. Magyaror­szágon 13 millió forintba kerül az alap, ami valamivel több mint 42 ezer euró. Az Edge-nek minden bi­zonnyal négytagú családok fogják a legnagyobb hasznát venni, egyrészt tágas utas- és csomagtere miatt, il­letve azért, mert kellő biztonságot kínál. Az utastérben felhasznált anyagok is tönkretehetetlen benyo­mást keltenek, tehát az autó látszó­lag strapabíró lesz. Legnagyobb előnye tehát a család biztonságos el­szállítása lesz, nem a terepképessé­gek vagy a száguldozás.

Next

/
Thumbnails
Contents