Új Szó, 2016. szeptember (69. évfolyam, 204-227. szám)
2016-09-10 / 211. szám, szombat
www.ujszo.com I 2016. szeptember 10. KOZELET I 5 Magyarország éppen a menekült-elosztásról szóló népszavazásra készül. Mindez olyan időszakban zajlik, amikor sokak szerint az EU eddigi legnagyobb válságát éli. Nem tartanak attól, hogy a népszavazás még inkább felkorbácsolja az EU-ellenes kedélyeket? Ez a népszavazás nem az EU- tagságról szól, hanem arról, hogy az Európai Unió rákényszerítheti-e a tagjait arra, hogy kényszerbetelepítést hajtsanak végre. Abban egyetértünk, hogy az EU-nak soha nem kellett ennyi és ilyen súlyos kihívással szembesülnie, mint most. Azt gondolom, az EU alapos reformra szorul, s nem szabad még több jogkört Brüsszel kezébe adni. Az elmúlt időszakok válságai ugyanis azt mutatták meg, hogy azok a megoldások vezettek eredményre, amelyek tagállami szinten születtek. Egyre inkább világossá válik azonban, hogy a kötelező kvótamegosztásról szóló tervezet nem fog megvalósulni. így is indokoltnak látják a népszavazást? Brüsszelben az elmúlt egy évben nyolc bevándorláspárti döntést hoztak, ez a brüsszeli kvótacsomag egyértelműen támogatja a kényszerbetelepítést. Világos, hogy az Európai Bizottság arra játszik, hogy egy állandó mechanizmust léptessen életbe, miközben semmilyen tekintettel nincsenek a meglévő jogszabályokra. Az aktuális javaslat a dublini rendszer teljes felrúgását jelenti, amikor kiveszik a tagállamok kezéből a döntést arról, ki léphet be az adott országba. Ezt viszont nem lehet, hiszen a Dublini Szerződést csak a tagállamok parlamentjei módosíthatják. Jól látható, hogy Brüsszel politikája nem az, hogy állítsuk meg a bevándorlást, hanem az, hogy hozzuk be és osszuk szét a bevándorlókat. Mi merőben másként látjuk a helyzetet, és azt gondoljuk, hogy a bevándorlás megállítására kell törekednünk. Rendben, azonban így is van az EU területén több mint egymillió ember, akikkel kezdeni kell valamit. Az nem igazságtalan, hogy valamennyi terhet azok a tagállamok viseljék, amelyeknek az a pechjük, hogy az EU határán vannak? Es minket ki kérdezett meg, hogy miben segithetnek, amikor napi szinten először ezrek, majd tízezrek jöttek be az országba, megsértve a szuverenitásunkat, nem voltak hajlandók együttműködni a hatóságainkkal, elfoglalták az autópályákat, a pályaudvart, úgy, hogy az emberek féltek odamenni. Az illegális bevándorlók a határnál megtámadták a határt védő magyar rendőröket, betondarabokkal dobálták őket. Védtük, és védjük Magyarország és a schengeni zóna külső határát, ebben csak a V4- es partnereink segítenek bennünket. Mi legyen tehát azokkal az emberekkel, akik már itt vannak? Mit javasolnak önök? A meglévő jogszabályokból indulnék ki. Vannak arra vonatkozó jogszabályai az EU-nak, hogy hogyan lehet ide belépni, és hogyan lehet itt tartózkodni. Vissza kellene vinni őket a háborúszónákba? Már bocsánat, de hozzánk senki sem háborús zónából jött át, hanem Szerbiából vagy Horvátországból. Oda pedig Törökországon, Görögországon és Macedónián keresztül jutottak el. Egyik országban sem voltak életveszélyben. Tehát vissza kellene mindenkit vinni Görögországba? Nem gondolja, hogy az ország összeomlana ettől? Nekünk akkor kellene lelkiis- meret-furdalást éreznünk, ha az elmúlt évben ötszázszor nem mondtuk volna el, hogy össze kell rakni egy közös európai egységet, amely meg tudja védeni a schengeni zóna déli határát. Én nem gondolom azt, hogy az EU-nak kötelessége lenne befogadni az összes embert, aki valamilyen oknál fogva elhagyta a hazáját. Nekünk az a feladatunk, hogy segítsünk abban, hogy azok, akiknek el kellett hagyniuk az otthonukat, emberhez méltó körülmények között élhessenek a hazájukhoz közel, hogy a háborús konfliktus rendeződése után haza tudjanak térni. És először is világossá kell tennünk, hogy a határainkat nem sértheti meg senki, pláne nem kell erre senkit buzdítani. Másodszor, ahhoz, hogy a háború elől menekülőknek segítsünk közel maradni a hazájukhoz, pénzt kell adnunk a törököknek, jordániaiaknak, libanoniaknak, kurdoknak. Harmadszor, azokat az eurómilliárdokat, amiket az EU az úgynevezett harmadik országokra költ, ahhoz kell kötni, hogy biztosítani tudjanak országukban olyan feltételeket, hogy onnan ne kelljen senkinek eljönnie. Ebben a kontextusban nagyon fontos a szerepe Törökországnak, amely az EU keleti határát biztosítja, amiért nem kis összeget is kapott. Az utóbbi hetek eseményei fényében azonban kijelenthető, hogy az országban olyan folyamatok zajlanak, amelyek nem összeegyeztethetők a demokrácia elveivel. Erről hogy vélekedik? Először is mondjuk ki, Törökországban államcsíny történt. Ez azért kérdés, mert még elemzők sem biztosak abban, hogy valódi puccsról van-e szó, vagy egy Erdogan elnök által megrendezett színdarabról, amely igazolást adhatna ellenfelei eltávolítására. Azt gondolom, nem kellene teret adnunk az összeesküvés-elméleteknek. Világos, hogy puccskísérletről van szó, amit Európának ezen a részén szerencsére már nem ismerünk. Ezek után néhány európai politikus a demokratikusan megválasztott török elnököt akaija kioktatni arról, mi a demokrácia. Ézt a képmutatás magas iskolájának tartom, és nagyon károsnak vélem, ha az EU akarja kioktatni a török elnököt arról, mi az adekvát válasz egy államcsínyre. Már bocsánat, de a megtorló intézkedések több mint százezer embert érintenek, köztük például több ezer tanárt, akik ellen csupán az a vád, hogy Fethullah Gü- len hívei. Ez így rendben van? Még egyszer. Törökországban a meglévő demokratikus politikai rendszer megdöntésére történt kísérlet, 240 ember meghalt. Csodálkoznék azon, ha erre a kormány nem adna kemény választ. Kérdés azonban, hogy valóban indokolt-e több ezer tanárt elbocsátani, miközben csak az a vád ellenük, hogy a puccs szellemi atyjaként megnevezett Gülen emberei. Már elnézést, de ezt ön honnan tudja? A médiából. Na itt a baj. Én abból tudok kiindulni, hogy Magyarországot mennyi bírálat érte az utóbbi évek során puszta médiatudósítások alapján, miközben ezeknek jó része hazugságokon alapult. Én két héttel ezelőtt jártam Törökországban, tárgyaltam a miniszterelnökkel és vezető politikusokkal. Mindnyájan arról biztosítottak, hogy minden az érvényben levő jogszabályok értelmében történik. Magyarország oroszbarát külpolitikája kritika tárgya lett az elmúlt években. Nem gondolja, hogy ez is az EU egységének megbontásához vezethet? Először is, mondjuk el, hogy az utóbbi időszakban nem csupán Magyarország, hanem sok más európai állam vezetői is tárgyaltak Moszkvával, hogy a gazdasági szereplőket ne is említsük. Nem fogadom el, hogy azt, ami a nagy államoknak megengedett, kis államok esetében rögtön az EU bomlasztá- sának bélyegezzék. Másodszor, egy közép-európai állam nem engedheti meg magának, hogy ne legyen beszélő viszonyban Moszkvával, pláne, ha a gázimportjának 85%-át innen szerzi be. Fenntartjuk azt a véleményünket, hogy az Oroszország elleni szankciók mindkét oldalnak károkat okoznak, miközben nem visznek közelebb a megoldáshoz. Rendben, ám ha eltöröljük a szankciókat, milyen más eszköze marad Európának, hogy nemtetszését fejezze ki amiatt, hogy Oroszország megszállta Ukrajnát? A szankciók hatásait az EU- tagállamok vezetőinek szintjén kellene értékelni, ám ez a javaslatunk sorra le lett söpörve az asztalról. Mi magas szintű egyeztetést akartunk, az unió bürokratái alacsony szinten döntöttek. Az ön álláspontja tehát az, hogy a szankciókat el kell törölni? Az én véleményem az, hogy beszélni kell a szankciók hatásairól, és arról, hogy mennyivel vittek közelebb a minszki megállapodás betartásához. Az Európai Uniónak azonban mégis csak szót kellene emelnie az ellen, hogy Oroszország behatolt egy szomszédos ország területére, ahol ráadásul még magyarok is élnek. Pontosan, és pont emiatt senki sem érdekelt jobban Ukrajna területi integritásában, mint mi. Nemrégiben mégis azt nyilatkozta, Oroszország nem jelent közvetlen veszélyt a NATO számára. Azt gondolom, Oroszország nem támadna meg egy NATO-tagor- szágot, és Magyarország számára sem jelent egzisztenciális veszélyt. Ezzel például a lengyelek nem értenek egyet, mert más a történelmi tapasztalatuk, amit én tiszteletben tartok. Azt azonban nagy bajnak tartanám, ha nem mondhatnánk el a véleményünket. Kérdés azonban, hogy ez a külön utas vélemény nem az EU egységének megbontását szolgálja-e. Miközben nyilvánvaló, hogy pont ez az, amiben Moszkva érdekelt, amely Közép-Európát még mindig saját érdekszférájának tartja. Mi nem bontottuk meg az egységet. Elmondtuk a kritikus véleményünket a szankciókról, de megszavaztuk őket, csakúgy, mint a szlovák kormány. Ennek viszont mi értelme van? Úgy tudtam, hogy az EU-ban véleményszabadság van, és lehetőség van az érvek és ellenérvek megvitatására. Mi szeretnénk élni azzal a jogunkkal, hogy elmondhassuk, ha valamivel nem értünk egyet. Nem gondolja azt, hogy Oroszország jelenlegi vezetése továbbra is saját érdekszférájaként tekint a térségünkre, s abban érdekelt, hogy visszaállítsa itt a befolyását? Mi szuverén ország vagyunk. Azok voltunk a Szovjetunió idején is... Kissé meredek összehasonlítás. Ráadásul azóta tagjai vagyunk az EU-nak és a NATO-nak. Azonban sokak szerint reális forgatókönyvvé vált az EU szétesése, ami alapjaiban átírná a helyzetünket. Szerintem nem fog az EU szétesni, viszont az tény, hogy nagyon komoly kihívások előtt áll. De hát ilyen a világpolitika. És Európa egységét pont az fogja megmutatni, hogy miként tud ezekre a kihívásokra reagálni. Milyen Európai Uniót szeretne Magyarország? Erőset és egységeset. Ebben nyilván minden tagállam egyetért. Abban azonban már vita van, hogy hogyan étjük ezt el. Meggyőződésem azonban, hogy az, hogy le tudjuk folytami az erről szóló vitákat, érték. Voltak már olyan integrációs szervezetek, ahol a vita tiltott volt, ezek szét is estek. Magyarország a legkonstruktívabb partner ebben a vitában.
