Új Szó, 2016. szeptember (69. évfolyam, 204-227. szám)
2016-09-09 / 210. szám, péntek
www.ujszo.com | 2016. szeptember 9. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Amerikai álom Obama alatt kötötték a legnagyobb fegyverüzletet Ríjáddal H álátlan disznók - horkant fel az euroatlanti elkötelezettségű politikusok és elemzők többsége a hírre, hogy Szlovákia lakosságának többsége Amerika-ellenes. Szerintük az Egyesült Államok a világbéke záloga. Akik bírálják, csakis orosz ügynökök, a demokratikus világrendet építők kerékkötői lehetnek, ezért még több felvilágosító munkára lesz szükség. „Szlovákia lakosságának csaknem kétharmada negatívan látja az Egyesült Államok szerepét Európában és a világban, döntő többségük azt gondolja, hogy az USA arra használja a NATO-t, hogy a kisebb országokat az uralma alá hajtsa” - derül ki a NATO szlovákiai propagandaszervezete, a Globsec által rendelt felmérésből. Az elemzők többsége szerint Szlovákia lakosságát egyre jobban befolyásolja az orosz propagandagépezet, amely mindent megtesz, hogy hamis információkkal az US A ellen hangolja az unió lakosságát. Az euroatlanti propaganda szerint a Barack Obama vezette Egyesült Államok mindent megtesz, hogy véget vessen a háborúknak. Mindezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 2009-ben Obama kapta a Nobel- békedíjat, amelyhez az amerikai elnök az indoklás szerint „a nemzetközi diplomácia és a népek közötti együttműködés terén kifejtett rendkívüli erőfeszítéseiért” jutott hozzá. Obama már 2009-ben jelezte, hogy még nem érdemli meg a díjat, azonban senki sem hallgatott rá. Az amerikai Johns Hopkins Egyetem mellett működő Nemzetközi Politikáért Központ (CIP) új jelentése szerint az Obama-kormányzat bonyolította le az amerikai- szaúdi kapcsolatok 71 éves történetének legnagyobb összegű fegyverüzletét: 2009 óta 115 milliárd dollár értékben ajánlott fegyvereket és katonai felszerelést Rijádnak. William Hartung, a CIP programigazgatója szerint Obama 2009-es hivatalba lépése óta az amerikaiak mindent szállítottak: tankokat, támadó helikoptereket, föld-levegő rakétákat, rakétavédelmi rendszereket, hadihajókat. Ráadásul a Szaúd-Arábia vezette katonai szövetség ajemeni háborúban amerikai kazettás bombákat használ. A vérengzésnek - Obama hallgatólagos beleegyezésével - már több ezer civil halálos áldozata van, és arról sem szabad megfeledkezünk, hogy maga Szaúd-Arábia diktatúra, amely a saját lakosságát is terrorizálja. Mindez a jéghegy csúcsa, az amerikai külpolitika bűneiről vaskos könyveket írhatnánk tele. Ám ebből is látszik, hogy ha az euroatlanti eszme iránt elkötelezett politikusok és elemzők azt szeretnék, hogy Szlovákia lakosságának véleménye megváltozzon az Egyesült Államokról, először az Egyesült Államoknak kellene megváltoznia, az euroatlani propagandának e nélkül semmi értelme. (Ľubomír Kotrha karikatúrája) Amikor Mussolini és Franco győzi le Hitlert KOLLAI ISTVÁN A második világháború egy korai szakaszát szokás furcsa háborúnak is nevezni. Amikor 1939-ben Hitler lerohanta Lengyel- országot, a francia—angol katonai szövetség hadat üzent Németországnak, de nem lendült támadásba. A nyugati „fronton” nem volt harc, a franciák csak farkasszemet néztek a németekkel. A „nyugatiak” igazából nem akartak harcolni, békére vágytak; valójában csak akkor vették komolyan a háborút, amikor Hitler teljes erővel megindult Franciaország, majd Anglia ellen, s végül Nyugat-Európa kerekedett felül. De mi lett volna, ha a történet nem így alakul? Ha - játszunk el a gondolattal - az angolok és franciák csak várnak és várnak, és végül Mussolini az, aki szembeszáll Hitlerrel. Ha Mussolini és Franco hadserege győzi le szovjet segítséggel Berlint; ha a holokausztnak az autoriter, öntörvényű, antidemokratikus Olaszország és Spanyolország vet véget. Ebben az esetben nyilván nem lett volna olyan domináns, vonzó minta a nyugati- demokrácia-modell, mint amilyenné a 20. század második felében vált. Miért érdemes ezzel a kissé bizarr, altemativtörténelem-alkotással eljátszani? Mert ma megvan az esély egy hasonló forgatókönyvre. Adott egy állam, amely egész civilizációk elpusztítására esküdött fel: az Iszlám Állam. Adottak az általa megindított irtóhadjáratok egész népek és vallások ellen, kurdok ellen, Párizs ellen, az európai létforma ellen. És adottak-a nyugati jogállamok, amelyek nem akarnak erről tudomásul venni, békét akarnak. A párhuzamok itt véget érnek, sajnos. Egyelőre két autoriter vezető, Er- dogan és Putyin az, aki az Iszlám Állam fasizmusának hadsereggel nekiment. Két posztmodem Mussolini, akik felszámolták belső ellenfeleiket, elsekélyesítettek számos demokratikus normát és intézményt, újságírók, tudósok és művészek ellen folytatnak hajtóvadászatot, és irányítják a médiát, amelyben ők az első számú celebek. Pillanatnyilag viszont az ő államaik, Oroszország és Törökország vette fel leginkább a harcot az Iszlám Állammal. Számos különérdek akadályozza köztük az összefogást és azt, hogy teljes erővel nekimenjenek az Iszlám Államnak, de benne van a pakliban, hogy végül ők ketten számolják fel a 21. század eddigi legbrutálisabb államszüleményét. Ennek pedig közel olyan hatása lehet, mintha Mussolini vetett volna véget a holokausztnak, a szervezett népirtásoknak és ő hozta volna el Európa békéjét: a nyugati demokráciák közel sem váltak volna vonzóvá és meggyőzővé. Nem lett volna sem demokráciaexport, sem demokráciaimport. Lényegében ez a veszély áll fent most, amikor Európa hezitál hadsereggel nekimenni az Iszlám Államnak, illetve amikor nincs is Európának saját hadserege. Pedig itt lenne a lehetőség békét hozni a menekültek lakhelyére, megszüntetni a terrorista-utánpótlást, olajsejkek helyett olajdemokráciákat támogatni, egy Európának is békét hozó közel-keleti béketervet felvállalni. A mostani európai struccpolitikának nem csak a Közel-Keleten van romboló hatása: amíg a nyugati társadalmak részéről főleg csak Facebook- képmutatásra futja, addig komoly vonzerőt fog gyakorolni az egyébként is teljesen elbizonytalanodott közép-európai társadalmakra Erdogan és Putyin harcképessége. Úgyhogy valószínűleg ma is igaza van Churchillnek, aki végül sikerrel állt a Hitler-ellenes angol-francia fellépés élére, ehhez viszont ugye három jól ismert dolgot ígért: vért, verítéket és könnyeket.-r Visegrádban több van 0 FELEDY , i Ajh BOTOND S okszor kérdezik, hogy a visegrádi országok összefogása megváltoztathatja-e az unió alakulásának menetét. Vagy a migrációs politikát. Képesek- e a visegrádi négyek a Pekinggel való jobb alku reményében összezárni? Nem kevés ügyben merül fel, hogy a Varsó-Prága-Pozsony-Budapest tengely, ha érdemben működne, akkor a világpolitikában is eggyel nagyobb cipőt húzhatna. A térségben 65 millió ember több mint 500 ezer négyzetkilométert lakik be. Ez egy Angliához és Francia- országhoz mérhető konglomerátum - elvileg. Persze a térség GDP-je (vásárlóerő-paritás szerint) nem éri utol az előbbi államokét. Míg a V4-ek 1,7 trillió dollárt termeltek meg 2015- ben, addig Londonból és Párizsból is körülbelül 2,7 trilliót jelentettek. A visegrádi térség azonban így is az ötödik legnagyobb gazdasági térség Európában és a világban is az első húszban van, számításoktól függően akár a 12. lehet. Ez azért komoly fegyvertény lenne, de a visegrádi országok mégsem gyakorolták az együttműködést számos olyan területen, amelyeken hosszú távon mindannyiuknak megérné. Tipikus eset az uniós csatlakozási időszak, a kilencvenes évek végétől 2004-ig. A tagjelölteket a legtöbb esetben sikerült leszalámizni, nem együtt, hanem egymás ellen versenyeztek kedvezőbb pozíciókért. Még ha akkor úgy is tűnhetett, hogy rövid távon ez megérheti, ma már tudjuk, hogy komoly lehetőségeket szalasztottunk el. Ennek ellenére nem tanultunk eleget a hibákból. De pozitív példának ott az észak-déli energia korridor, az a gázvezeték-hálózat, amely nemsokára képes lesz bármely irányban energiahordozót hozni-vinni. Ez alapvető a térség számára, közös érdek, hogy se az oroszok, se a német Északi-Áramlat, se a részben olasz Déli-Áramlat ne játszhassa ki térségünk energiafüggőségét. A két tengeri végponton ráadásul cseppfolyósított földgázterminálok (LNG- terminál) segíthetik, hogy távoli vidékekről is érkezhessen nyersanyag. Az uniós migránskvótákkal szemben összezártak a V4-ek. A múlt héten Angela Merkelnek sem sikerült érdemben változtatni a négy ország álláspontján. Nem tűnik túl ügyes diplomáciának, hogy az unió leghatalmasabb országát, Németországot kritizáljuk; miközben a belpolitikában minden visegrádi ország kijátszotta a migránskártyát. Közös fellépésünkben potenciálisan sokkal nagyobb erő van, mint amit eddig kipróbált e négy főváros. Vannak komoly eltérések - Budapest sose lesz azonos állásponton az oroszok kérdésében Varsóval - de számos területen fokozható az együttműködés. Ha pedig egyszer beindul, bízzunk benne, hogy megjön a kedv a továbbiakhoz is, hiszen evés közben jön meg az étvágy. FIGYELŐ KGB-ügynök volt a palesztin elnök Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke a szovjet titkosszolgálat, a KGB ügynöke volt Szíria fővárosában, Damaszkuszban a nyolcvanas években - állítják izraeli történészek. Viszont a palesztin vezetők az Abbász elleni lejárató kampány részének tartják a KGB-s beszervezés vádját. A leleplezéshez a Szovjetunió közel-keleti és izraeli viszonyát kutató Izabella Ginor és Gideon Remez izraeli történész házaspár kutatása vezetett. Ginor azt állítja, egy szovjet archívumból kicsempészett dokumentum bizonyítja: Abbász titkos ügynökként szerepelt a KGB nyilvántartásában 1983-ban, Krotov fedőnéven. Vaszilij Mitrohin, a KGB levéltárának egykori munkatársa számos aktát csempészett ki a Szovjetunióból, amikor 1992-ben Nyugatra szökött. A történészek előtt 2014- ben nyílt meg az angliai Cambridge Egyetemen őrzött irattár jelentős része. Ekkor a két történész megrendelte belőle a közel-keleti ügyeket tartalmazó, 24-es számú dossziét. Szerintük az abban talált dokumentum hiteles, még akkor is, ha csak egy egykori KGB-ügynök által készített másolat. Az eredeti jelenleg is Oroszországban van. A történészek feltételezése szerint Abbászt szovjetunióbeli tanulmányai idején szervezték be, miközben „A német nácik és a cionisták közötti titkos kapcsolatok” című doktori disszertációját írta. Az izraeli tévé megjegyzi, ha igaz a hír, akkor Abbász a minap régi ismerőseként üdvözölhette Rámal- láhban Vlagyimir Putyin orosz elnök rendkívüli küldöttét, Mihail Bogdanov külügyminiszter-helyettest, aki egy moszkvai izraelipalesztin csúcstalálkozót próbált megszervezni, sikertelenül. Bogdanov 1983-ban Damaszkuszban teljesitett diplomáciai szolgálatot, éppen akkor, amikor a dokumentumok szerint Abbász a KGB ügynökeként tevékenykedett ott. (MTI)
