Új Szó, 2016. szeptember (69. évfolyam, 204-227. szám)

2016-09-09 / 210. szám, péntek

www.ujszo.com | 2016. szeptember 9. KOZELET I 3 Zéró tolerancia? Megosztottak a szakértők DEMECS PÉTER Pozsony. Ha a parlament elfogadná a Híd javaslatát a közúti közlekedásről szóló törvény módosítására, akkor már idén novem­bertől eltörölnék a kerékpározókra vonat­kozó nulla alkohol­toleranciát. Hány pohár bor vagy korsó sör után ülhetünk majd kerékpárra? Szlovákia azon országok közé tartozik, amelyekben a legszigorúbban ellenőrzik a sofőrök és a kerékpárosok al­koholfogyasztását. Míg a gépjárművezetők az alko­holfogyasztásért börtönbe is kerülhetnek, a kerékpáro­soknál a részegség csak kihá­gás, ezért pénzbírsággal bün­tetik. A Híd jelenleg azt akar­ja, hogy lakott területen a ke­rékpárosoknak- 0,5 ezrelék alkoholszint még engedélye­zett legyen. A belügyminisztérium nem határolódik el a javaslattól, a tárca tájékoztatása szerint el­sősorban azt kell majd figye­lembe venni, milyen hatással lesz az alkoholszint engedé­lyezése a súlyos sérüléssel vagy halállal végződő közúti balesetekre. Paradox módon a tárcának nincs statisztikája, milyen hatással lehet az alko­holtolerancia enyhítése a ke­rékpározók biztonságára. Magyar tolerancia Azt, hogy a kisebb- nagyobb alkoholmennyiség engedélyezése után sem ug­rik meg a súlyos kerékpár­balesetek száma, Magyaror­szág példája igazolja. Ami a bringások alkoholfogyasztá­sát illeti, itt érvényesek Eu­rópa legenyhébb előírásai. 2012 augusztusában szüntet­ték meg a nem főúton közle­kedő biciklisekkel szembeni zéró toleranciát, amit egy 2014-es módosítással a fő­utakon közlekedő kerékpá­rosokra is kitelj esztettek. Egyúttal a nem gépi meghaj­tásújárművek kategóriájából törölték a kerékpárt, ami azt jelenti, hogy ettől kezdve a 0,5 gramm/liter (fél ezrelék) ha­tárérték már nem vonatkozik a kerékpárosokra. 2013-ban, amikor Magyarországon még szigorúbb szabályok vonat­koztak a kerekezők alkohol- fogyasztására, a személyi sé­rüléssel járó közúti balesetek 13 százalékát okozták, míg egy évvel később nem egész 12 százalékát. „A kerékpáros ittasságá­nak ellenőrzése akkor indo­kolt, ha a járművezető közle­kedési magatartása, viselke­dése vagy testi tünetei alap­ján (mint, például a kéz és a láb együttmozgásának ne­hézségei, egyensúlyzavar, állás- és járásképtelenség) arra lehet következtetni, hogy a vezetési képességre hátrá­nyosan ható szer fogyasztása miatt nincs a jármű biztonsá­gos vezetésére képes állapot­ban” - írta a rendőrség a tör­vénymódosítás utáni állás- foglalásában. Magyarán, míg valaki nem dülöngél a kerék­páron, addig nem ellenőrzik az alkoholfogyasztását. Novemberi változás Ha a Híd javaslatát elfo­gadná a parlament, az a gya­korlatban azt jelentené, hogy a férfiak például két liter Radler, 3 deci fehérbor, egy liter tízes sör, vagy 80 ml 40 százalékos tömény szeszes ital elfogyasztása után is ke­rekezhetnének. A nőknél a véralkoholszint átlag 1,25 li­ter Radler vagy 600 ml tízes sör, 2 deci fehérbor, esetleg 50 ml 40 százalékos alkohol elfogyasztása után érné el a 0,5 ezreléket. Természetesen gondolni kell arra is, hogy az alkohol mindenki szervezetében más gyorsasággal bomlik le. Egy nő szervezete átlagosan 0,085 gramm alkoholt bont le órán­ként egy kiló testsúlyra szá­mítva, a férfié 0,1 grammot. Ebből a szempontból mind­egy, hogy az illető alszik vagy sportol. Az sem elhanyagolható té­nyező, milyen alkoholt fo­gyasztanak, ugyanis a szén­savas italok sokkal gyorsab­ban felszívódnak a szerve­zetből. A pezsgőhöz és a szénsavas ásványvizekkel kevert italokhoz hasonlóan a különböző likőrök is gyor­sabban lebomlanak a vérke­ringésben. Sok vagy kevés? Az alkoholszint engedé­lyezése terén a szakértők sin­csenek egységes vélemé­nyen. Karol Kleinmann köz­lekedési pszichológus szerint a tervezett változás azoknak az egyszerű embereknek se­gíthet, akik egy-két sör elfo­gyasztása után haza akarnak kerékpározni. A 0,5 ezrelé­kes alkoholszinten nem lát semmi kivetnivalót. Ľubomír Okruhlica, az egészségügyi minisztérium kábítószer-függőséggel fog­lalkozó szakértője sem támo­gatja a nulla toleranciát, a ke- rekezőknek viszont legfel­jebb 0,2 ezreléket engedé­lyezne. A 0,3 ezrelék ugyanis szerinte már enyhe részeg­ség, s ebben az állapotban a sofőr és a kerékpározó ké­pességeit egyaránt befolyá­solná az alkohol. „Politikai döntésről van szó, a kerékpá­rosoknak egészségügyi szempontból végképp nem lenne szabad inniuk” - nyi­latkozta a témáról Okruhlica. Jozef Drahovský közleke­désbiztonsági szakértő pedig még a 0,8 ezreléket sem ki­fogásolná, ha a kerékpáros csak bicikliúton közlekedne. Az utakon, kereszteződése­ken viszont ezzel már gond lehet. KEVESEBB KERÉKPÁROZÓ HAL MEG AZ UTAKON 1996 Jelentősen csökkent az elmúlt évtizedekben a közúti balesetek során elhunyt kerékpározók száma. 2006 2015 1996-ban 74 kerékpározó halt meg Szlovákiában, 2006-ban 45, tavaly marosak 16 2016 első fél évében a rendőrség összesen 1700 olyan kerékpározót állított meg, aki ivott bringázás előtt. 645 800 kerékpározónál egy ezreléknél alacsonyabb alkoholtesztet mértek. bringás egy ezreléknél magasabb alko holszinttei ült kerékpárra. kerékpározó elutasította az alkoholtesztet. • Összeállította: dp. Képek: fbtolía Válságban hátrány az autóipar ÖSSZEFOGLALÓ A gazdasági elemzők szerint Szlovákia gazda­sága az elhibázott beru­házásösztönző progra­mok miatt egyre jobban függ az autóipartól, egy esetleges autóipari vál- ság így katasztrofális hatással lenne az országra. Pozsony. Hogy mire szá­míthatnánk, az leginkább a nyári külkereskedelmi ada­tokból szűrhető le. A három nagy szlovákiai autógyártó és a beszállítóik többsége idén júliusban küldte el szabad­ságra az alkalmazottait. Hogy a gyártás leállása milyen ha­tással van a szlovák gazda­ságra, azt a külkereskedelmi mutatók jelzik. A Statisztikai Hivatal tegnap közzétett elemzése szerint júliusban az Összeomlik a szlovák gazda­ság, ha válságba kerül az au­tóipar (Tomáš Benedikovlč felvétele) előző hónaphoz képest 8, az egy évvel korábbihoz képest 14 százalékkal csökkent Szlovákia kivitele. „A kivitel látványos visszaesését a leg­nagyobb hazai exportőrök, elsősorban az autóipari cégek szabadságai okozták” - nyi­latkozta Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője, aki szerint a nagyobb éves visszaesés azzal magyaráz­ható, hogy tavaly a szabad­ságok nagy részét a legjelen­tősebb exportőrök augusz­tusra halasztották. A behoza­tal ugyanakkor csak kisebb mértékben csökkent, ami az elemzőket is meglepte. Míg a többségük arra számított, hogy a kivitel összege 200 millió euróval haladja majd meg a behozatalt, a végleges adat 60 millió euró volt. A külkereskedelmi mutatók romlása épp az említettek miatt azonban csak átmene­tinek számít. „A júliusi sza­badságok után az elkövetke­ző hónapokban j avulnak maj d a mutatók” — mondta Katarí­na Muchová, a Szlovák Ta­karékpénztárelemzője. (mi) Exclusive konferencia helyszín 10-200főig! Szállás már 35 euro/fő/éjtől! Közvetlen vízparti terület, wellness, thai másságé, borvacsora vagy roskadozó — Diamant Hotel, Szigetköz svédasztal. KÉRJEN BÁRMIT, NÁLUNK NINCS LEHETETLEN! ^/Professzionális csapatunk valóra váltja legmerészebb álmait! Dunakiliti, Csölösztői u. 1-3. •www. diamanthotel.hu jacebook.com/diamanthotel MP160562 '

Next

/
Thumbnails
Contents