Új Szó, 2016. augusztus (69. évfolyam, 178-203. szám)

2016-08-27 / 201. szám, szombat

101 SZOLGÁLTATÓ OLDAL 2016. augusztus 27.1 www.ujszo.com Doktori képzés külhoni magyarok részére Magyarország Emberi Erő­források Minisztériuma az Eötvös Loránd Tudomány- egyetemmel közösen nyílt pályázatot hirdet a 2016/2017-es tanévben a magyarországi felsőoktatási intézmények magyar állami ösztöndíjjal támogatott doktori képzésében történő részvételre. Pályázhat minden olyan szlovák állampolgárságú magyar nemzetiségű sze­mély, aki a 2016. évben va­lamely magyarországi fel­sőoktatási intézmény nap­pali munkarendű magyar állami ösztöndíjjal támoga­tott PhD/DLA képzésére je­lentkezett, azonban a doktori felvételi eljárásban a felső- oktatási intézmény rangso­rolása alapján csak az ön­költséges képzésre került besorolásra. A doktori képzés rendszere 2016. szeptember 1-től át­alakul. A legfontosabb vál­tozás, hogy a doktori kép­zésben legalább 240 kreditet kell szerezni és a képzési időt nyolc félévre emelték, mely két szakaszból tevődik össze: az első négy félév a képzési és kutatási szakasz, a második a kutatási és disszertációs szakasz. A negyedik félév végén, a képzési és kutatási szakasz lezárásaként és a kutatási és disszertációs szakasz meg­kezdésének feltételeként komplex vizsgát kell telje­síteni, amely méri és értékeli a tanulmányi, kutatási elő­menetelt. A doktorandusz­nak, ezt a komplex vizsgát követő három éven belül be kell nyújtania doktori érte­kezését. Az új szabályok először a 2016/2017-es tan­év első félévében doktori képzésben hallgatói jogvi­szonyt létesítő hallgatókra vonatkoznak. Nagyobb összegű támoga­tást kapnak a hallgatók Idén, a nappali tagozatos ösztöndíjas doktori képzésre (PhD/DLA) Szlovákiából 3 főt vesznek fel. A magyar állami ösztöndíjjal támoga­tott doktori képzésben résztvevő hallgatók ösztön­díja a doktori képzés új rendszeréből adódóan a képzési és kutatási szakasz­ban 140.555 Ft/hó, majd a kutatási és disszertációs szakaszban (tanulmányok a harmadik tanévtől) 180.555 Ft/hó. A doktori képzés so­rán sikeres fokozatszerzés esetén egyszeri 400.000 Ft támogatásban részesül. A nyertes pályázó részére a fogadó felsőoktatási intéz­mény folyósítja a doktori ösztöndíjat. Azok pályázhatnak, akik a 2016. évi doktori felvételi eljárásban a magyarországi felsőoktatási intézmény doktori iskolájába, nappali munkarendü képzésre je­lentkeztek, ám csak az ön­költséges képzésre vették fel őket és tanulmányaikat a 2016/2017-es tanévben az I. évfolyamon kezdik meg. Fontos, hogy valamely szü­lőföldi (szlovákiai, csehor­szági) államilag elismert felsőoktatási intézmény ré­széről kiállított felsőfokú diplomával rendelkezzenek. Azok, akik magyarországi mesterfokozatot nyújtó végzettséggel rendelkeznek szinténjelentkezhetnek a következő feltételekkel: a felsőfokú diploma meg­szerzését követően szülő­földjén már legalább három éve főállásban, foglalkozta­tásra irányuló jogviszony­ban tevékenykedjen (ilyen pl. a munkaviszony). A megadott keretszám terhére, magyarországi felsőfokú diplomával rendelkezők ré­szére legfeljebb két ösztön­díj ítélhető meg. Határidő: szeptember 9., 12.00 óra. A pályázatokat egy pél­dányban a Szövetség a Kö­zös Célokért komáromi iro­dájába kell eljuttatni: Združenie za spoločné ciele 945 01 Komárno Nám. Kossutha3. További felvilágosítás telefonon: 0908116 931, e-mailben: komarom@szakc. sk Magyarországi egyetemi részképzés Részképzéses miniszteri ösztöndíjra pályázhatnak a határon túli egyetemisták. A 2016/17-es tanévtől a pá­lyázat lebonyolítását a ko­rábbi Balassi Intézet helyett az ELTE végzi. Magyarország Emberi Erő­források Minisztériuma és az ELTE által meghirdetett miniszteri ösztöndíjas pá­lyázat a magyarországi fel­sőoktatási intézmények nappali képzésére, a 2016/17-es tanév őszi sze­meszterére vonatkozik. A pályázatra azok a szlovákiai magyar egyetemi hallgatók jelentkezhetnek, akik Szlo­vákiában illetve Csehor­szágban folytatják felsőfokú tanulmányaikat. A magyar minisztérium az ösztöndíjakkal lehetőséget nyújt a határon túli magyar hallgatóknak a magyar nyelven elsajátítható tudás- mennyiség kiszélesítéséhez, a kutatói tevékenységük folytatásához, illetve előse­gíti az anyaországgal foly­tatott oktatási-szakmai kap­csolattartást. A magyar minisztérium által biztosított ösztöndíj lehető­ségének köszönhetően a ha­táron túli hallgatók magyar- országi állami vagy egyházi felsőoktatási intézmények magyar állami ösztöndíjjal támogatott nappali alap­egységes és mesterképzésen vehetnek részt. Az ösztöndíj összege kb. havi 40 000 fo­rint, melyet a fogadó felső- oktatási intézmény folyósít. Azon nyertes pályázóknak, akik az ELTE MASZ kollé­giumaiban (Budapest, De- precen, Szeged, Pécs) kí­vánnak elhelyezkedni, térí­tésmentes szállást biztosíta­nak. Az ösztöndíjat két kategóri­ában hirdetik meg: teljes szemeszteres részképzés és részképzős tanulmányút. Mindkét kategória esetében elismertethetőek lehetnek a tanulmányok a szülőföldi intézmény és a befogadó in­tézmény között. Jelentkezni két lezárt sze­mesztert követően lehet. Mindkét kategória esetében szükséges a pályázathoz csatolni a fogadó felsőokta­tási intézmény részéről jó­váhagyott befogadó nyilat­kozatot, amelyen szerepel­nie kell a fogadó tanár alá­írásának és az intézményi pecsétnek. Szükséges még csatolni a hallgatói jogvi­szonyról szóló igazolást, valamint a szülőfóldi intéz­mény hiteles igazolását az utolsó két lezárt tanulmányi félév súlyozott átlagáról. A mester képzési ciklusban első évfolyamon tanulmá­nyokat folytatók esetében az utolsó két alapképzéses ta­nulmányi félév súlyozott át­lagát, és ezen félévek in­dexmásolatát (a tanulmányi osztály hitelesítésével) kell beszerezni. Azon pályázók esetében, akik a hallgatói jogviszonyukat a részképzés idejére megszakítják, szük­séges lesz beszerezni a szü­lőföldi intézmény részéről jóváhagyott egyéni tanul­mányi terv vagy a tanulmá­nyok megszakításáról szóló igazolást is. A részképzős tanulmányút időtartama két héttől három hónapig terjedhet. Az el­nyert ösztöndíj 2016. októ­ber 1 és 2017. január 15 kö­zött használható fel. Pályázni az elektronikus Ügyfélkapu felületén ke­resztül lehet a http://sao.bbi.hu címen. Az adatlap kitöltése után a rendszer PDF dokumentu­mot készít, melyet kinyom­tatva és aláírva postán, vagy személyesen el kell juttatni a Szövetség a Közös Célokért komáromi irodájába. Az elektronikus adatlap a http://sao.bbi.hu felületen keresztüli internetes bekül­dési határideje: 2016. szep­tember 8., éjjel 24.00 óra. Az elektronikusan már be­nyújtott adatlap és a papír alapú kötelezően csatolandó mellékletek postai beérke­zésének és személyes be­nyújtásának határideje: 2016. szeptember 8., 15.00 óra. Eperjesi Imre Házi borászkodás Az ÚJ SZÓ ajánlja A szőlő-borosgazdának általában a saját bora ízlik a legjobban, melyhez lelkileg is kötődik. Nekik szól Eperjesi Imre könyve, aki a szőlő és a bor iránti szeretetét szülővárosából, Gyöngyösről és a szülői házból hozta magával. Saját telepítésű, 50 éves szőlőskertjében több évtizedes egyetemi borászati oktatói tevékenysége során, majd nyugdíjas korában továbbra is szinte napi kapcsolatban van a szőlővel, pincéjében érlelt borával. A szőlő és a bor ugyanis állandó törődést, felügyeletet igényel, hogy ez a nemes nedű minél finomabb, élvezetesebb lehessen. Tapasztalatait, borkészítési praktikáit, tudását, elhivatottságát, a szőlő és a bor iránti szeretetét adja át azoknak az olvasóknak, akik bort szeretnének előállítani saját vagy vásárolt szőlőből, mustból. Könyvében kiemelten ír a szőlőről is, abból a megfontolásból, hogy a jó bor alapja a jól megválasztott terület és az odaillő szőlőfajta, az időben végzett ápolási munkák, a helyesen megválasztott szüret időpontja. A cél az íz- és zamatanyagokban gazdag bor, amelynek szakszerű készítése, kezelése, érielése révén asztalunkra kerülhet a legnemesebb alkoholos ital. A könyv ehhez kíván szakszerű segítséget nyújtani jól érthető stílusban megfogalmazva, sok ábrával kiegészítve. A szerző lépésről lépésre vezeti az olvasót azon a szép, de gyakran nem is könnyű úton, aminek az eredménye a saját bor, amelyet családi körben, valamint barátaival együtt jóízűen fogyaszthat. Komposztáljunk Miért komposztáljunk? Mert egy különleges folyamat elindítói lehetünk. A szemünk előtt válik ugyanis a konyhai szerves hulladékból, ' a zöldségfélék, virágok szárából, a fűnyiradékból, a lehullott falevelekből, a levágott, összeapritott gallyakból élő, humuszban gazdag talaj. Amit a növény fejlődése, terméshozása közben felvesz a talajból, annak egy részét érett komposzt formájában már a következő évben visszajuttathatjuk. Ezzel nemcsak a vásárolt trágya árát tudjuk megspórolni, de olyan természeti körforgalom részesei lehetünk, ami egy környezetére figyelő és védő embertől elvárható. A szerzők leírják a komposztkészítés a lépéseit, a hely kiválasztásától a komposzthalomban végbemenő folyamatokon keresztül az esetlegesen adódó problémák megoldásáig. A sok ábrával és színes képpel illusztrált könyv igazi kedvcsináló azoknak, akik most szeretnék megismerni a komposztálás rejtelmeit. Ajól kezelt, érett, átrostált komposzt felhasználható szobanövények, balkonnövények ültetésekor, zöldség- és virágágyások talajának felfrissítésére, a gyepfelületre, cserjék, bokrok köré szórva, gyümölcsfák ültetőgödrébe bedolgozva. Összefoglalásképpen a komposztálás 10 aranyszabálya zárja a könyvet. Aki juhot, kecskét vagy tehenet tart, előbb-utóbb kerülhet abba a helyzetbe, hogy a fölös mennyiségű friss tejet valamilyen módon feldolgozza, hosszabb tárolásra alkalmassá tegye. A különböző tejtermékek (joghurt, túró, sajt) készítéséhez azonban ismerni kell azokat a biológiai és biokémiai folyamatokat, amelyek segítségével jó minőségű és jó ízű termékeket kapunk. A könyv ezért nem receptgyűjtemény, hanem a legfontosabb alapismereteket közli a tejfeldolgozástól az eladásra kész specialitásokig. Az ajánlat 2016. szeptember 10-ig tart. MEGRENDELŐLAP­Házi borászkodás Házi sajtkészítés Komposztáljunk Ára: 17 C +postaköltség ( ) Ára: 13 €+postaköltség ( ) Ára: 10,50 € * postaköltség CD A kiadványok egyenként is megrendelhetők! Keresztnév: Vezetéknév: Utca, házszám: Település: Postai irányítószám: Telefonszám: E-mail: Dátum: Aláírás: A megrendelő beleegyezik, hogy a Petit Press Kiadó a megrendelőlapon feltüntetett személyes adatokat postai/telefonos kommunikációs célokra használja fel. A személyes adatok helyességét a megrendelő aláírásával igazolja. A kitöltött és aláírt megrendelőt küldje az alábbi dinre: Redakcia Új Sző Szerkesztőség, Lazaratská 12, 81464 Bratislava 1.; E-mail: marketingenijsco.com; Tájékoztatás: 02/59 233 266

Next

/
Thumbnails
Contents