Új Szó, 2016. augusztus (69. évfolyam, 178-203. szám)
2016-08-26 / 200. szám, péntek
www.ujszo.com | 2016. augusztus 26. KÓPÉ 111 alistAli vakációs ———-------------— ------------------------------------------N émeth Fanni, 6. osztály Krnáč Adrián, 8. osztály Tisoczká Vanessa, 6. osztály Németh Eszter, 6. osztály Kovács Csenge, 5. osztály —T-f----------------------™T| Krnáč Mátyás, 6. osztály Üveges Carmen, 8. osztály Kedves Gyerekek! Véget ér lassan a móka, de mint tudjátok, már akik tudják, már akik elolvasnak itt engem néha, én örülni szoktam az iskolakezdésnek. Meg kishúgom is, a Vasárnap Huncutkája. Ilyenkor már lázasan rendszerezzük a tandolgainkat, tolltartót, táskát rendezzük, teszünk tisztába mindent, ceruzákat faragunk, kiválogatjuk a még használható, megkímélt füzet- és könyvborítókat, de ahogy Huncutka mondta, legjobban az első napot várjuk, mert annyira tudunk örülni a többieknek és az osztályfőnökünknek, meg annak, hogy majd órákon keresztül mesélünk egymásnak, kivel mi történt a nyáron. Ti is így vagytok ezzel? uckjick es TARKA LEPKE, KIS MESE A bolondos legény Volt egyszer egy szegény ember, aki holta után három fiára egy bikát hagyott. A fiúk úgy egyeztek meg, hogy építenek egy-egy pajtát, s amelyikbe a bika belefut, azé lesz. A két nagyobb olyan cifrát épített, hogy még a pap is ellakhatott volna benne, a harmadik - egy kicsit bolondos - hitvány nyírfavesszőből font egyet. Eleresztik a bikát, s hát egyenesen a vesszőpajtába futott. A két nagyobb legény bosszankodott, de oda kellett engedni a bikát a bolondnak. A fiú aztán kötelet vet a bika fejére, s annál fogva vezeti a vásárra. Amint megy az országúton, nagy szél kerekedik, s egy nagy horgas fűzfa elkezd nyikorogni, mint a csíki szekér. Hm, gondolja magában a bolondos legény, ez bizonyosan meg akarja venni a bikát. Odakiált a fűzfának:- Mit adsz érte, hé? - De a fűzfa csak nyikorgott. Ehe, gondolja a legény, ennek, látom, úgy kell, ha mind a két szarvát leütöm. Kapja magát, s leüti a bika mindkét szarvát. Hanem a fűzfa csak nyikorgott.- Hát nincs most pénzed? Nem baj, eljövök a jövő héten. Azzal megköti a bikát a fűzfához, ő meg elindul hazafelé. Kérdik otthon a bátyjai:- No, te bolond, eladtad-e a bikát?- Meghiszem azt - felelte a bolondos legény.- Kinek adtad el, te bolond? Mert tudom, hogy istenesen megcsaltak.- Jó helyen van az, hé- kám! Eladtam egy horgas fűzfának negyven forintért.- Hát a pénz hol van?- Megadja majd a jövő héten, ha arra járok. Kacagni kezd a két legény:- No, te világ bolondja! Majd megkapod az árát boíjúnyúzó nagypénteken. A bolondos legény nem is hederített a bátyjaira. Elmegy egy hét múlva a fűzfához, kéri tőle a pénzt, de az még csak azt sem mondta, hogy Mihály bá!- Úgy-e! - mondja a legény. - Hát ez a becsület? - Kapja a fejszét, üt egy istenest a fűzfára, s az gyökerestül kidől a földből. Nézi a helyét, hát egy éktelen nagy üst pénz van alatta. Azt mondja a fűzfának a legény:- No, hallod-e, elviszem a tartozásodat, a többit meg elviszem kamatnak. Kiemelte az üstöt, belehúzta a fejsze nyelébe, fellódította a hátára, s hazáig meg sem állt. Amikor megérkezik, meglátja a két másik legény a tenger pénzt, összesúgnak, hogy jobb volna nekik, mint annak a bolondnak. Hanem a bolondos legény meghallotta, miben járnak a bátyjai. Elszökött hazulról, s reggel egyenesen a királyhoz ment panaszra. Ennek a királynak olyan lánya volt, hogy soha emberi lélek meg nem tudta nevettetni, úgy búnak ereszkedett. Mikor a bolondos legény elmondta a panaszát, olyan hegyesen elkacagta magát, hogy az egész ház tájéka zengett belé. Azt mondja erre a király:- No, te legény! Én megfogadtam, hogy aki a lányomat meg tudja kacagtatni, annak adom, és nem is másítom meg a szavamat. Neked adom vele a fele királyságomat, a testvéreidet pedig elkergetem az országból.- Fölséges királyom, ne kergesd el szegényeket, jók lesznek béresnek.- Jól van, teljék kedved - mondta a király. Csaptak aztán olyan vendégséget, hogy hét nap és hét éjjel még a ló is bort ivott, (népmese) ÍGY RAJZOLTOK TI! Vencel Kitti, 7 éves, Nagyölved Perjési Csenge, 8 éves, Tornaija Botló Tamás, 8 éves, Béke Nagy Vanessa, 9 éves, ? Kemény Attila, 7 éves, Komárom Lezsatka Karolina, 6 éves, Zsákovics Dorka Júlia, Dunatőkés 5 éves, Felsővámos LEVELEZŐ Kedves Gyerekek! Kívánok jó egészséget a szünidő vége felé neked és minden diáktársamnak. Hamar elszállt a július. Első héten református táborban voltam, ahol nagyon jól éreztem magamat. A lelkésznő bő programot dolgozott ki számunkra. Aztán segítettem anyukámnak, és a tesómmal is sokat játszottam, persze, nem feledkeztem meg az olvasásról, számolásról sem. A hónap vége felé szüleimmel elmentünk Mezőkövesdre, a Zsóry fürdőbe három napra, ahová már évek óta visszajárunk. Nagyon jó volt a víz, lehetett úszni, jó lángost sütnek, és finom a fagyi. Az idő nem volt most kegyes hozzánk, mindennap el-elkapott egy-egy zápor. így is hamar eltelt a három nap. Hazafelé Egerben álltunk meg a Tescóban és a dinnyés bácsinál vettünk egy mézédes dinnyét. Majd elindultunk hazafelé. Szerencsésen hazaérkeztünk. A hátralevő szünidei napokban kívánok további jó kikapcsolódást, de ne feledkezzetek meg a jó könyvekről sem. Sziasztok: Csűr Erika, 11 éves, Tornaija írjatok Ti is!!! iijaiuiv ina;;; Levelet, benne élményeket meséket, történeteket, küldjétek rejtvényeket, rajzokat, bármit, ami Nektek tetszik! Megmutatjuk a többieknek is. Címem: Kópé, Új Szó szerkesztősége, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1, e-mail: kopeiaujszo.com