Új Szó, 2016. augusztus (69. évfolyam, 178-203. szám)
2016-08-25 / 199. szám, csütörtök
KULTÚRA www.ujszo.com | 2016. augusztus 25. A kultikus fogatverseny legalább annyira izgalmas, mint anno a William Wyler-féle változatban (Képarchívum) Ben Húr akcióban Feszes, látványos, ám modoros és giccsbe hajló lett a remake KACSINECZ KRISZTIÁN A megannyi fanyalgó beharangozó és negatív kritika után mindenféle elvárások nélkül ültem be a Ben Húr 2016-os remake- jére. Kellemesen csalódtam. Na jó, azért nem ájultam el, de legalább nem is unatkoztam, és ez a mai mozikínálatot tekintve már nagy szó. Maga a film olyan, mint a szereplőlista mögé készített mise an abyme- szerű záróanimáció: szemet gyönyörködtető, művészi kivitelezésű 3D-s árnyképeken sejlik fel még egyszer a kultikus fogatverseny, miközben zenei aláfestésként egy nyálpop tucatsláger szól. A film hibáit a végtelenségig lehetne sorolni: a karakterek kidolgozatlanok, a konfliktusok, drámák elhalványulnak, nem kapnak elég teret, néhány párbeszéd és szituáció már- már nevetségesen erőltetett, például amikor Esther (Nazanin Boniadi) a krisztusi tanokat lózungokba préselve próbálja meggyőzni Messalát (Toby Kebbell), hogy szálljon ki a versenyből, mire az egyszerűen kiröhögi. A főhős (Jack Huston) és a mellékszereplők játéka alig üti meg a középszert, beleértve a jóképű és jámbor idiótaként feltűnő Jézust (Rodrigo Santoro), akinek alakját az 1959-es, tizenegy Oscar-díjat nyert FILMKOCKA Ben Húr ■ Eredeti cím: Ben-Hur * Színes amerikai történelmi film, 2016, 123 perc ■ Rendező: Timur Bekmambetov ■ Forgatókönyvíró: LewWallace, Keith R. Clarke, John Ridley ■ Operatőr: Oliver Wood ■ Szereplők: Jack Huston, Toby Kebbell, Nazanin Boniadi, Haluk Bilginer, Pilou Asbaek, Rodrigo Santoro, Morgan Freeman * A film előzetesét megnézhetik az ujszo.com-on. változatban végig misztikus homály fedte (ennek feloldását teljesen indokolatlan és hibás döntésnektartom). A Coelho-szerű bölcsességeket pufog- tató Ilderim szerepében a rasztafári fejet növesztett Morgan Freeman egyenesen önmaga paródiáját nyújtja a vásznon. A már említett nyálpopba átcsúszó hollywoodi happy endre pedig kár is szót fecsérelni. A film pozitívumaiként a két nagyszabású, CGI-vel mérsékelten feltuningolt akciójelenetet szokás felhozni. Az egyik a kizárólag Judah Ben-Hur és a többi gályarab szemszögéből, a rabszolgahajó gyomrának „lőrésein” és az átszűrődő zajokon keresztül érzékeltetett csatajelenet, amely ettől valahogy sokkal félelmetesebbnek és brutálisabbnak hat. A másik pedig természetesen a kultikus fogatverseny, amely a színészekre, lovakra és kocsikra szerelt kamerák, a különleges kameraállások, az eszeveszett száguldás és a kaotikus történések miatt tényleg olyan, mintha egy Forma-l-es futam kellős közepébe csöppennénk, amikor az első kanyarban legalább öten egymásba rohannak, a többiek meg életre-halálra menő küzdelmet folytatnak az első helyekért. Csak a díszlet más, meg persze több a vér, nagyobb a cirkusz. Viszont el kell ismerni: legalább annyira izgalmas és magával ragadó, mint anno a William Wyler-féle változat volt. Timur Bekmambetov rendezőként eddig nem alkotott túlontúl emlékezeteset, elég a Wantedet vagy az Abraham Lincoln, a vámpírvadászt említeni. Ez a film sem hozza el számára a halhatatlanságot, de legalább sikerült a nélkül lerónia tiszteletét a nagy előd, a Charlton Heston-féle Ben Húr előtt (amely egyébként maga is sokadik filmadaptációja volt Lew Wallace regényének), hogy azt szolgaian lemásolta volna. Az új változat több ponton is eltér az előzőtől, a változtatások szerencsére a film előnyére váltak. Messala előtörténetének, kisebbségi komplexusainak ismeretében sokkal inkább érthető, mi motiválja arra, hogy elárulja testvérét és családját. A Pon- cius Pilátus ellen merényletet megkísérlő zelóta lázadó is inkább használ a történet hitelességének, mint a véletlenül levert tetőcserép. Az pedig, hogy Judah az 1959-es változattól eltérően már a fogatverseny előtt viszontlátja halálos beteg édesanyját és húgát, nemcsak a bosszú- szomját, hanem az izgalmakat és a feszültséget is fokozza. A korábban csaknem négy órában kifejtett történet százhúsz percbe sűrítve eleve feltételezi a feszességet és a lendületet, amire a képi megoldások, a gyakori vágások és a rendező bevallása szerint az amatőr YouTube- videók által inspirált dinamikus kameramozgás csak ráerősít. A nagyszabású történelmi eposz helyett tehát ezúttal egy lendületes, látványos és akciódús kalandfilmet kapunk. Míg azonban az előbbi örök érvényű klasszikus marad, úgy ez utóbbi modorossága és giccsbe hajló attitűdje miatt alig üti meg az egynyári slágerek szintjét. Az új Judah (Jack Huston) és az új Messala (Toby Kebbell) (TASR/AP-feivétei) PENGE A civilizáció mint vallás Csapiár Vilmos könyvnyi terjedelmű nagyesszéje a címében felvetett kérdésre (Istennel vagy nélküle?) a legszélesebb tudományos alapon kíván választ adni, segítségül híva a filozófiát, a politológiát, a matematikát, az asztrofizikát stb. A szélesség bámulatos, azonban a mélység hiánya már kétségeket ébreszt. BEKE ZSOLT KRITIKAI ROVATA Mintha nem is istenre, hanem egy újabb istenpótlék megtalálására törekedne a szöveg, és nem is sikertelenül. A civilizáció, illetve a civilizációk harca kerül az új vallás középpontjába (a hagyományos értelemben vett vallás úgyis csak kovásza a civilizációnak [197.]), a megváltásnak pedig a Naprendszer sci-fibe illően tárgyalt elhagyása felel meg. Ezek a témák vonzzák a konspirációs teóriákat, az öncélú gondolatmeneteket és az áltudományosságot - és sajnos Csapiár nem tesz meg mindent az ilyen vádak eloszlatásáért. Megmutatkozik ez olyan nüanszokban is, hogy a „huszadik századi filozófusokról”-mintha bármilyen tekintetben homogén egységet alkotnának - tesz kijelentéseket, melyek ráadásul hamisak is: ezek az emberek ugyanis Csapiár szerint mind azt hirdették, hogy életünk célja az egyéni boldogság, és „ csak idő kérdése, hogy beteljesedjen minden vágyunk”. Hasonlóan tudományos támasz nélkülinek érzem a kötet fő következtetését/feltételezését, mely szerint a nyugati civilizációt majd az ázsiai váltja fel Kína vezetésével. A szerző hosszan ecseteli a nyugati civilizáció válságjeleit (ilyen a népesség fogyása, az erőfölény elvesztése, a nyitottság, RÖVIDEN Kezdődik a Transart Communication Budapest/Monor/Érsekújvár/ Galánta. Ma kezdődik és tíz napon át tart a Transart Communication nemzetközi akcióművészeti találkozó, melynek során az alkotók Budapesten, Monoron, Érsekújvárban (augusztus 31., Fő tér) és Galántán (szeptember 2., 4D Gallery) rendeznek performanszokat, beszélgetéseket. A Transart Communication egyike a legrégebbi ilyen jellegű művészeti eseményeknek, immár 28. alkalommal rendezik meg. Idén 6 kínai és 13 szlovákiai vagy magyarországi művész jelezte, hogy részt vesz az eseménysorozaton. A kurátorok - Juhász R. József, Nanxi Liu és Kovács István - olyan interaktív szituációkat szeretnének kialakítani az egyes helyszíneken a művészek és a nézők részvételével, amelyekben az alkotás túllép a művészetről, az életről alkotott megszokott elképzeléseken. (czg) 19 mely Csapiár szerint az érett kultúrák jegye stb.), és megállapítja, hogy Kína felemelkedésének alapja a nyugati elemek átvétele, majd ezek sajáttá, egyben fejlettebbé formálása. Ez utóbbinak pedig a kínai világnézet és gondolkodás a kulcsa, melyben az ellentétek nem állnak szemben egymással, hanem átalakulhatnak egymássá, „ a esi, a létezés taoja, jinné sűrűsödik és janggá párolog, amelyek állandó mozgását és folyamatos átalakulását a tao szabályozza ” (50.). Még ha így lesz is, számomra érthetetlen, hogy az orosz - pravoszláv civilizációként (?) - nem kap sok szerepet Csapiár gondolatmenetében, az USA ellenpólusaként létrehozott Szovjetunió szerepel ugyan néhányszor, de csak mint az USA produktuma (?). (A szerző szerint a CIA állt a bársonyos forradalmak mögött is.) Nem tudom, az orosz titkosszolgálat ilyen fokú negligálására hogy kerülhet sor. Másrészt a vízió hitelét rontja Kína nem egészen árnyalt képe, például nem kap teret a nagyfokú szegénység, a környezetszennyezés, a növekvő szociális különbségek és a gazdasági buborék... Stb., stb. Csapiár Vilmos: Istennel, vagy nélküle. Kalligram, Budapest, 2016.200 oldal. Értékelés: 3/10 Három bemutatót tart a Győri Balett Győr. Az újragondolt Rómeó és Júliát, a felújított Vaskakast és a Diótörőt mutatja be a Győri Balett a 2016/2017-es évadban. Kiss János, a társulat vezetője elmondta: Prokofjev zenéjével és Vámos György koreográfiájával állítják színpadra Shakespeare Rómeó és Júlia című művét, korban a 20. század elejére helyezve, két maffiacsalád ellentéteit ábrázolva. A premier október 8-án lesz. December 10-én mutatják be Csajkovszkij Diótörő című darabját, tavasszal pedig a Vaskakas című darab felújított változatát. Ez utóbbi a győri Vaskakas-legendával ismerteti meg a nézőket. A legenda szerint a Duna-kapu térre 1594-ben állítottak egy vaskakast a törökök, amikor elfoglalták a várost. Négy évvel később az segített a visszafoglalásban. Műsoron marad a Ne bánts!, a Carmina Burana és a Bolero című előadás is. (MTI)
