Új Szó, 2016. augusztus (69. évfolyam, 178-203. szám)
2016-08-23 / 197. szám, kedd
www.ujszo.com | 2016. augusztus 23. SPORT 113 Kiküldött munkatársunk, Bőd Titanilla jelenti Rióból Matej Tóth: „A 40. helyezettet is tisztelem" Harmincnégy órája talpon volt a gyalogló Matej Tóth, amikor immár olimpiai bajnokként szombaton délután sajtótájékoztatót tartott a riói Szlovák Házban. A fáradtság azonban nem látszott rajta, sugárzott a boldogságtól, és minden kérdésre készségesen felelt. Hogyan ébredt olim- piai bajnokként? Még nem ébredtem, mert még nem is alud- tam azóta. Nagyon élvezem az egészet. Az eufória és a fáradtság hullámai váltják egymást, de az eufória mindent felülír. Hogyan telt első napja olimpiai bajnokként? A verseny után sajnos nem került sor a szokásos, úgynevezett „virágceremóniára”, mivel a japánok óvtak a versenyzőjük kizárása miatt. Ezt azért sajnálom, mert azok a szurkolók, akik végig biztattak a pálya mellett, megérdemelték volna a ceremóniát. Utána megnéztem a női 20 km-es gyaloglást, aztán már vittek is az olimpiai stadionba, az éremátadóra. Éjfél körül érkeztünk a Szlovák Házba, itt koccintottunk egy pohár pezsgővel a sikerre, aztán hazamentem, és megláttam, mennyi üzenet vár a telefonomon. Én az a típus vagyok, akit nem hagy nyugodni, amíg nem válaszol a gratulációkra, úgyhogy az ötszázból olyan háromszázra visszaírtam, aztán pedig már nem volt értelme lefeküdni, mert indultunk szurkolni a kajak négyesnek. Még a küldöttség orvosával is konzultáltam, mert a sípcsontom ínhüvelygyulladása miatt elég ramaty állapotban voltam a verseny után. Mennyit kell emiatt kihagynia? Azt még nem tudom, még vár rám a mágneses rezonancia, hogy kiderüljön, hogy csak meg van-e erőltetve, vagy pedig komolyabb a baj. De az olimpia utáni évben mindenképMatej Tóth (középen) boldogan pózol az aranyéremmel (SITA-felvétel) pen egy lazább szezont tervezek, kevesebb edzőtáborral, hogy több időt tölthessek a szeretteimmel. Persze címvédő világbajnokként szeretnék ott lenni a londoni vb-n, de először azt az inat kell rendbe rakni. Az olimpia előtt sérüléssel küzdött, egyetlen hosszabb távú versenyen sem indult, Rióban azonban csúcsformában versenyzett. Hogyan sikerült ilyen jól a forma- időzítés? Egy bevált sablon szerint dolgozunk, pontosan tudjuk, hogyan tervezzük meg a felkészülést, hogy a forma a verseny idején legyen a legjobb. A sérülésem miatt sem hagytam abba az edzést, még amikor nem is tudtam gyalogolni, akkor is úsztam és bicikliztem, edzésben tartottam magam. A livignói magashegyi edzőtábor volt a kulcsfontosságú, tudom, hogy ha ott megcsinálom azt, amit kell, akkor ideális körülmények között 3 óra 36-37 perc alatt teljesíteni tudom az 50 kilométert. A versenyek nem hiányoztak, ez nem olyan versenyszám, ahol bele kell jönni a versenytempóba, itt az ember az edzésekből dolgozik. Az edzőtáborban már nem fájt a lába? Dehogynem, amikor heti 200 kilométert gyalogoltam le, akkor jókora terheléseket kapott. Néha edzésen meg is kellett állnom, hogy megmasszírozzam, és úgy folytattam. Sokszor a határon mozogtunk, néha úgy éreztem, amit csinálunk, az már szinte provokáció. Volt olyan napja, amikor nem volt kedve az edzéshez? Ha egészséges vagyok, az fantasztikus érzés, és én ezt még mindig élvezem. Ne úgy képzelje ezt senki, hogy mi csak kínlódunk, mi ezt tényleg szívesen csináljuk. De vannak napok, amikor nem megy úgy, ahogy az ember szeremé, és legszívesebben abbahagyná. A riói verseny alatt sem éreztem magam ideálisan, leállhattam volna. De pont az ilyen pillanatokban formálódik az ember jelleme. Amikor jól megy, mindenki király. Az fantasztikus. Igyekszünk is erre ráállni, nekem jó formám is volt, mert a hőségben is legyalogoltam az ötven kilométert 3:40 alatt. De teljesen más érzésekkel kell megbirkózni, amikor az embert könnyen viszi a lába, és akkor, amikor végig kell gürcölnie az egészet. Ha pedig nem csináltál végig edzéseket negatív érzésekkel, akkor verseny közben sem tudsz reagálni. Mit jelent önnek az olimpiai aranyérem? Ez a pályafutásom csúcsa. Semmi sem fogható ehhez. Már csak azért is, mert minden sportnak az olimpiai eszme az alapja. Nem azért sportolunk, hogy pénzt, jutalmakat kapjunk, hanem mert élvezzük. Sok mindent el lehet érni, én már megnyertem a Világkupát, a vb-t és most az olimpiát is, de amíg élvezni fogom a sportolást, és egészséges leszek, addig biztosan folytatom. Ön újságírást tanult, most pedig sok cikk főszereplője. Ha önnek kellene cikket írnia a gyalogló Matej Tóth sikeréről, milyen címet adna neki? Azt emelném ki, amit az egyik lap is írt: a világbajnok olimpiai bajnok lett. Ezt szívmelengető volt olvasni. Hogyan értékeli a szlovákiai küldöttség riói szereplését? Két arany és két ezüst - ez nagyszerű mérleg. Mielőtt Rióba jöttünk, azt mondtam, négy érmet tippelek, és hatban reménykedek. Örülök, hogy igazam lett, és a hathoz sem hiányzott sok. A küldöttség igazolta, hogy Szlovákia jól fel tud készülni a világeseményekre. Csak kevés küldöttség mondhatja el magáról, hogy versenyzőik harmada a legjobb tízben végzett. Értékeljük ezt, és értékeljük a 15. vagy 17. helyeket is. Ezek kitűnő eredmények. Én például az első olimpiámon 32. lettem, a másodikon 26. Ha valaki elítéli ezeket a versenyzőket, akkor ezzel az erővel most nekem sem kellene itt ülnöm aranyérmemmel a nyakamban. Mindenkinek megvannak valahol a határai, de a sikerért mindenki a maximumot nyújtja. Az olimpián a világ legjobbjai jönnek össze, és az sem szégyen, ha valaki a 40. helyen zár. Én a 40. helyezettre is felnézek. (bt) Két defekt miatt sosem derül ki, mire ment volna Sagan Peter Sagan egy nehéz szakaszon (SITA-felvétel) Nagyszerűen rajtolt, egy kör után már az élbolyban volt. Egy defekt azonban visszavetette, aztán egy újabb gyakorlatilag véget vetett a versenyének. Peter Sagan a 35. helyen zárta a hegyikerékpárosok versenyét a riói olimpián - mivel körhátrányba került volna, a szervezők lehívták a pályáról. Az egyes kerékpárszakágak között van némi átjárás, de azért az országúti mezőnyverseny címvédő világbajnokát ritkán láthatjuk hegyikerékpárban versenyezni. Peter Sagan Rióban visszatért a gyökerekhez, hiszen 2008-ban, még juniorként ebben a számban is világbajnok lett. Az 50 versenyző közül messze neki volt a leggyengébb világranglista-helyezése (csak két mountain bike-versenyen indult idén), ezért ő rajtolt leghátulról. Néhány méterrel a rajt után már a nyolcadik volt, šprintéri képességeit érvényesítve megtalálta a rést az embertömegben. Rögtön kőkemény tempóra kapcsolt, és hamarosan a harmadik helyen állt az előző olimpia első és második helyezettje, a cseh Jaroslav Kulhavý és a svájci Nino Schurter mögött. Fogja-e bírni ezt az iramot végig? A kérdésre a válasz már sosem derül ki. Sagan az első körben, már a depót elhagyva defektet kapott, vagyis majdnem egy fél kört kellett megtennie lapos gumin. A kerékcsere után a 23. helyen állt nagyjából két perccel lemaradva az éllovasok mögött, de egy körrel később már nyolc perc volt a lemaradása. „Másodszor is defektet kaptam, ezúttal az első keréken. Az volt a legrosszabb, hogy nem is vettem észre, ismét csak a depót elhagyva jöttem rá, a lejtőkön. Megint így kellett megtennem egy fél kört, néha le is kellett ugranom a bicikliről a lejtőkön. Az első defekt után még bíztam benne, hogy meglehet az első 10, de a második után már nem volt mit tenni” - magyarázta Sagan egy jó fél órával a verseny után, amikorra lehiggadt. A célban még átkozódott, először csak elsuhant a rá váró újságírók előtt. „Még sosem láttuk ilyen mérgesnek” - mondta edzője, Peter Zánický. Sagan végül bekötözött bokával állt a sajtó elé, pont akkor lépett rosszul, amikor egy sziklás részen csak a kezében tudta vinni a defektes biciklit. „Mindent kiadtam magamból. Ha nincsenek a defektek, szerintem az első tízben lehettem volna” - mondta Sagan. Amikor azonban a mezőny végén kerekezett, már nem tudott olyan kemény iramot diktálni, mint az elején. „Nyilván más, ha az ember az élmezőnyben teker, mint ha hátul van. Az első körben mindenki láthatta, mire képes” - hangsúlyozta edzője, miközben Schurter az olimpiai győzelmét ünnepelte, Kulhavý pedig az ezüstéremnek örült. A szlovák kerekes önkritikusan megjegyezte, mindkét defekt az ő hibája. „Az országúti versenyek során a defekt általában a versenyző önhibáján kívül jön, de a hegyikerékpárban ez a versenyző hibája. A dobogósok nem kaptak defektet” - konstatálta Sagan. Állítja, a teljesítménye meglett volna a top 10-hez, de a technika hiányzott. „Hét éve nem versenyeztem mountain bike-ban, nincs elég tapasztalatom” - tette hozzá. Az olimpiai kalandot ennek ellenére nem bánja: „Jó tapasztalat volt ez számomra, még ha az eredmény nem is lett a legjobb.” (bt)
