Új Szó, 2016. augusztus (69. évfolyam, 178-203. szám)
2016-08-23 / 197. szám, kedd
8 I KÜLFÖLD 2016. augusztus 23. | www.ujszo.com RÖVIDEN Francia csapás az Iszlám Állam szívére Brexit-csúcs a börtönszigeten A britek túlnyomó többsége támogatja az európai uniós állampolgárok maradását Párizs. A francia légierő harci gépei csapást mértek az Iszlám Állam terrorszervezetének nehézfegyvereit tároló és kiszolgáló raktárközpontra a szíriai Rakkában - jelentette be a francia nemzetvédelmi minisztérium. A terrorszervezet szíriai székhelye elleni bevetésben négy-négy Rafale, illetve Mirage 2000 típusú vadászbombázó vett részt, valamint egy Atlanti- que 2 típusújárőrrepülő, amely lézeres célravezetésű bombák ledobására is alkalmas. (MTI) Menekült halála az Égei-tengeren Róma/Ankara. DOOmigránst mentett ki az olasz parti őrség hét bevetés során Szicília partjainak közelében vasárnap óta. Az érintettek öt csempészcsónak és két hajó fedélzetén próbáltak meg átjutni Európába. Olaszország területén kb. 130 ezer menekült tartózkodik. Első alkalommal halt meg menekült az Égei- tengeren azóta, hogy március 20- án életbe lépett a Törökország és az Európai Unió közötti menekültügyi megállapodás. Vasárnap a török Izmir tartomány Cesme üdülővárosának partjainál egy szíriai nő vesztette életét, miután egy 15 embert szállító csónak felborult a görög Híosz szigetre tartó úton. Legutóbb március 19-én halt meg menekült török felségvizeken. (MTI) NSA: Abdeslam elfogását segítette Brüsszel. A belga hatóságoknak az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) segítségével sikerült elfogniuk Salah Abdes- lamot, a tavaly novemberi párizsi terrortámadások feltételezett főszervezőjét - közölte a BuzzFeed News hírportál két, az ügyet jól ismerő tisztségviselőre hivatkozva. A belga szervek 4 hónapnyi hiábavaló nyomozás után fordultak a globális lehallgatásra szakosodott amerikai ügynökséghez, hogy az segítsen a Cha- kib Akrouh nevű terrorista márciusi temetésén részt vevő vendégek telefonhívásai során keletkezett adatok elemzésében. A temetésen gyűjtött információk jelentették az áttörést a nyomozásban. Abdeslamot végül március 18-án fogták el a brüsszeli Molenbeek negyedben. (MTI) Irán: leállt az oroszok bombázása Teherán. Orosz gépek már nem használják szíriai bevetésekhez az iráni SahidNodzseh légi támaszpontot - közölte Bahrám Kászimi iráni külügyi szóvivő, aki szerint Oroszország „egyelőre befejezte” a bázis használatát. „Oroszországnak nincs támaszpontja Iránban. Végrehajtották ezt a műveletüket, egyelőre vége van” - hangsúlyozta Kászimi. Az orosz légierő gépei a múlt kedden szálltak fel az iráni támaszpontról, hogy szíriai bevetéseket hajtsanak végre. (MTI) Bár Angela Merkel német kancellár volt a vendég, mégis ő irányított (TASR/AP) ÖSSZEFOGLALÓ Nápoly. A z egykor börtönszigetként működött Ventotenét választotta Matteo Renzi olasz kormányfő az Angola Merkel német kancellárral és Francois Hollandé francia elnökkel tegnap tartott, és a brexitet (Nagy-Britannia távozását az uniébél) középpontba állító találkozó helyszínéül. A Tirrén-tengerben található Ven- totene kiválasztása nem véletlen, ezen az olasz földdarabon íródott az Európai Unió egyik alapító irata. A Benito Mussolini idején a sziget Santo Stefano börtönében raboskodó Altiéra Spinelli újságíró, antifasiszta harcos két társával közösen megalkotta a Ventotenei kiáltványt, amelyet a történészek az európai föderalizmus egyik alapító okiratának tartanak. A brexit keltette sokk után a három legerősebb európai politikus tegnap számba vette az unió jövőjét, hogy a szeptember 16-i pozsonyi EU-csúcs előtt megvitassák a brexit okozta sokk utáni EU jövőképét. Matteo Renzi olasz miniszterelnök a brexit óta próbálja betölteni azt a politikai űrt az EU-ban, amelyet London kiesése okozott. Egyben eltökélt abban, hogy nem engedi Berlint egymagában dönteni az unió jövőjéről. Róma ugyanis azt érzékeli, hogy a Francois Hollandé államfő vezetésével Párizs nem mutat fel ellensúlyt sem Berlin, sem Brüsszel irányába. A pozsonyi informális EU-csúcs napirendjét biztonsági és védelmi kérdések fogják dominálni és Berlin nem hagyja, hogy London kiesésével megrendüljön a brit szigetektől a Baltikumig húzódó északi tengely. Ezért Angela Merkel kancellár nem sietteti London távozását sem az Európai Unióból, ellentétben Jean-Claude Junckerrel és a baloldali francia és német külügyminiszterekkel, akik a britek gyors távozásra kényszerítésével pánikot óhajtanak kelteni, amely elrettentene más EU tagállamokat a kilépéstől. A német kancellár 15 európai uniós tagország vezetőjével folytat megbeszélést e héten a brit uniós tagság megszűnése után keletkező helyzetről, felkeresi Prágát is, majd pénteken Varsóban a visegrádi négyek kormányfőivel tárgyal a kérdésről. A britek túlnyomó többsége egy friss közvélemény-kutatás szerint támogatja, hogy a szigetországban élő európai uniós állampolgárok az Egyesült Királyság EU-ból való várható kilépése után is Nagy- Britanniában maradhassanak. A British Future nevű agytröszt által ismertetett felmérés szerint az emberek 84%-a vélekedik így. Azok közül, akik a brit európai uniós tagságról júniusban tartott népszavazáson a kilépésre voksoltak, 77% támogatja ennek lehetőségét. Az ICM intézet által készített közvéleménykutatás eredményei arról tanúskodnak, hogy széles rétegeket aggaszt a bevándorlás ügye, ugyanakkor azt is elismerik, hogy munkájuk révén a bevándorlók hozzájárulnak a gazdaság teljesítményéhez és a társadalom hasznára vannak. (MTI, Privátb.) Bűnösnek vallja magát a műemlékek elpusztítója Tegnap megkezdődött a per a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon annak az iszlám szélsőségesnek az ügyében, akit azzal vádolnak, hogy 2012- ben részt vett az ősi mali város, Timbuktu páratlan műemlékeinek elpusztításában. Hága. A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) történetében először fordul elő, hogy a vádlott bűnösnek vallotta magát. Ahmad al-Mahdi al-Faqi kijelentette, hogy „mély megbánással és hatalmas fájdalommal” elismeri a bűneit. A férfi egyben az első olyan gyanúsított a Nemzetközi Büntetőbíróság őrizetében, akit vallási vagy történelmi műemlékek megsemmisítésének háborús bűntettével vádolnak. Al-Faqit, akit tíz timbuktui történelmi épület, köztük 9 középkori mauzóleum és egy mecset ellen elkövetett támadás irányításával vádolnak, tavaly szeptemberben tartózA bűnbánó. Ahmad al-Mahdi al-Faqi, a műemlékek lerombolója. (íasr/ap) tatták le. A fanatikusok a muszlint tudósok földi maradványainak helyet adó, az UNESCO világörökségi listáján szereplő építményeket bálványimádás színhelyeinek tartják. A férfi tagja volt az al-Kaidával kapcsolatban álló, Anszár ed-Dín (Hit védelmezői) nevű szalafista csoportnak, amely 2012-ben Mali északi részét uralta. Az iszlám szélsőségesek 14-et leromboltak Timbuktu 16 mauzóleuma közül, valamennyi az ősi város nagy gondolkodóinak síremléke volt. Al-Faqi az irányítás mellett fejszével és feszítővassal személyesen is részt vett a rombolásban. A vádat képviselő Fatou Bensouda a vádlott tetteit korábban a szíriai Palmürá- ban történtekhez hasonlította, ahol az Iszlám Állam fegyveresei ókori építményeket tettek a földdel egyenlővé. Nem Timbuktu az egyetlen ősi város, amely a vallási szélsőségesek rombolásának áldozatává vált. A szíriai Palmüra szintén UNESCO-listás, helyenként több ezer éves műemlékeinek nagy részét az Iszlám Állam szervezet porrá zúzta 2015-ben. Az Iszlám Állam hatalmas pusztítást végzett az uralma alá vont területek történelmi emlékhelyeinek körében: Szíria középső részén, a Szent Eliánról elnevezett, 5. századból származó, terméskövekből épített keresztény kolostort (Mar Elian) a szélsőségesek 2015-ben ledózerolták. A dzsihádisták megszentségtelenítették a szír katolikusok egyik központjának számító templomot, és a 285-ben a rómaiak által meggyilkolt vértanú, Elián földi maradványait is kiásták. Az Iszlám Állam több ezer éves, az asszír időkből származó szobrokat semmisített meg az észak-iraki Ninive tartomány székhelyén, Moszul- ban is a városi múzeumban és egy régészeti lelőhelyen. A radikálisok emellett buldózerekkel rombolták le a Moszultól délre található történelmi várost, Nimrúdot. A vallási fanatizmussal járó rombolás nem új keletű: 2001-ben tálib szélsőségesek az afgán Bámiján-völgyet őrző Buddha-szobrokat robbantották fel. Az ismeretlen művészek által sziklába vájt két figura Afganisztán iszlám előtti múltjának jelképe volt. (MTI) Több tízezer dél-koreai és amerikai katona kezdte meg tegnap szokásos éves hadgyakorlatát, amelynek során egy észak-koreai támadás kivédését szimulálják. Phenjan a manőverekre válaszul megelőző nukleáris csapással fenyegetőzött. Az Ulchi Freedom Guardian fedőnevű hadgyakorlat főleg számítógépes szimuláció, de a hadmozduiatokban 50 ezer dél-koreai és 30 ezer amerikai katona vesz részt. Ezek a manőverek minden évben növelik a feszültséget a Koreai-félszigeten, ahol idén eleve nagyon puskaporos a levegő azóta, hogy Észak-Korea januárban végrehajtotta 4. kísérleti atomrobbantását. (MTi/AP) Szövevényes szír harcok El-Haszeke/Ankara. Nagyszabású akciót indított tegnap a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd fegyveres szervezet az észak-szíriai el-Haszekében, hogy az elmúlt napok összecsapásai után elfoglalja a kormányerők ellenőrizte utolsó városrészeket is. Az YPG megadásra szólította fel a városban tartózkodó kormányerőket. Az etnikailag változatos, nagyrészt kurdok ellenőrizte városban a múlt hét közepe óta vívnak heves összecsapásokat a kurd fegyveresek és a Bassár el-Aszad elnökhöz hű erők. A kormány légi ereje szerdán - a háború 2011-es kitörése óta először - bombázni kezdte a város kurd kézen lévő részét. A hét második felében amerikai harci gépek jelentek meg el-Haszeke légterében, azoknak az amerikai tanácsadóknak a védelmére hivatkozva, akik a kurdokat az Iszlám Állam terrorszervezet elleni küzdelemben segítik. Törökországból terveznek támadást indítani az Iszlám Állam kezén lévő észak-szíriai Dzsarab- lusz határváros ellen a Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) nevű ernyő- szervezet zászlaja alatt harcoló, iszlamista csoportokat is magukba foglaló felkelőszervezetek. A Törökország által támogatott FSA- csoportok Dzsarablusz, az Iszlám Állam kezén lévő utolsó török határ menti város elfoglalásával feltehetően megelőznék az Egyesült Államok támogatta Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű arab-kurd koalíció offenzíváját. Az SDF augusztus hatodikán foglalta vissza a Dzsarablusztól mintegy 30 kilométerre délre fekvő Manbídzs várost az iszlamistáktól. (MTI)