Új Szó, 2016. augusztus (69. évfolyam, 178-203. szám)

2016-08-22 / 196. szám, hétfő

6 I KÜLFÖLD 2016. augusztus 22.1 www.ujszo.com RÖVIDEN Késsel fenyegetőzött Prága. Rács mögé került az a férfi, aki késsel fenyegette a csehországi Máchovo-tónál ren­dezett zenei fesztivál látogatóit. A Mladá fŕonta Dnes weboldala szerint a felfegyverzett férfi Al­lah akbar! kiáltással hadonászott maga előtt késével, és megfe­nyegette a biztonsági szolgálat dolgozóit is. A cseh állampol­gárságú férfi, akinek algériai az apja, nemcsak alkohol befolyása alatt állt, hanem drogot is fo­gyasztott. A rendőrök egyébként a rendezvény mintegy 40 látoga­tójánál találtak kábítószert. (SITA) Prágai megemlékezés Prága. Nem elég csak a halott hősökre emlékezni, a szabadsá­gért minden korban újra és újra harcolni kell -jelentette ki Karéi Schwarzenberg volt cseh kül­ügyminiszter tegnap Prágában, amikor a közszolgálati rádió épülete előtt megemlékeztek a Varsói Szerződés öt országa hadseregeinek bevonulásáról Csehszlovákiába 1968. augusz­tus 20-ról 21-re virradóra. „Egész Csehszlovákiában az első na­pokban a halálos civil áldozatok száma mintegy százra tehető. Később morogva, de megadtuk magunkat, és a normalizáció 20 évig tartott. Ezért kissé bizal­matlan vagyok, ha csak koszorú­zunk, fejet hajtunk a hősök előtt, de nem látjuk az előttünk álló veszélyeket. A szólásszabadsá­gért minden korban harcolni kell” - mondta Schwarzenberg. A politikus szerint több ország­ban is, melyeket nem nevezett meg, veszélyben van a szólás- szabadság és a szabad sajtó. Jifí Dientsbier emberi jogi miniszter szerint a Putyin vezette Orosz­ország ma újra veszélyes szom­szédaira nézve. (MTI) Kivégeztek 36 férfit Násziríja. Irakban tegnap reg­gel felakasztottak 36 halálra ítélt férfit, akiket bűnösnek találtak az Iszlám Állam (IÁ) által 2014-ben egy tikríti támaszpont mellett el­követett tömegmészárlásban. Az ítéletet a dél-iraki Násziríja város börtönében hajtották végre. Az IÁ fegyveresei 2014-ben 1700, fő­ként síita újoncot lőttek agyon, akik megszöktek a Tikrít város melletti Speicher katonai tábor­ból, és megadták magukat a szél­sőségeseknek. A dzsihádista szervezet iraki offenzívájának el­ső napjaiban elkövetett mészárlás után a lakosságon félelem lett úr­rá, így a szélsőségesek könnye­dén foglalták el Tikrítet és az or­szág második legnagyobb váro­sát, jelenlegi de facto iraki felleg­várukat, Moszult. A dzsihádisták a holttestek egy részét a Tikrítet átszelő Tigris folyóba dobták, de a legtöbb újoncot tömegsírokba lőtték. A város 2015-ös vissza­foglalása után az iraki hatóságok 14 sírból csaknem 600 tetemet exhumáltak. (MTI) Szent István öröksége, az ország biztonsága és a menekültek MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. Magyarországon országszerte tűzijátékkal értek véget az augusztus húszadikai ünnepi rendezvények. Budapesten kilenc érakor kezdődött a központi ünnepségeket lezáró látványos, félórás tűzijáték. A nap folyamán országszerte és a határon túl is számtalan kulturális, gasztronómiai, politikai és egyházi rendezvényen emlékeztek meg Szent István királyról, a keresztény magyar állam alapításáról és az új kenyérről. Tömegek nézték a fokozott biz­tonsági intézkedések mellett meg­rendezett ünnepi tűzijátékot Buda­pesten a Duna két partján. A szerve­zők szerint 21 ezer látványeffektet lőttek fel a Lánchíd déli járdájáról, a Gellért-hegyről, a Dunáról három pontonról és egy új helyszínről, az Erzsébet híd északi járdájáról. A nemzeti ünnepen országszerte számos kulturális és családi prog­ramot rendeztek, hagyományosan megnyitották a látogatók előtt a Parlamentet, ahol hosszú sorokban várakoztak az érdeklődők, hogy in­gyenesen megtekinthessék a Szent Koronát. Óriási volt a tömeg a budai Vár­Ünnepi tűzijáték a Duna felett Budapesten 2016. augusztus 20-án, a nem­zeti ünnepen (MTi-feivétei) bán a Clark Ádám tér és a Döbren- tei tér között kialakított Magyar ízek Utcáján is, ahol a látogatók megkóstolhatták Magyarország idei tortáját, az Őrség Zöld Ara­nyát, Magyarország cukormentes tortáját, az Áfonya hercegnőt, va­lamint az idei Szent István-napi ke­nyeret és számos más finomságot is. Szombaton is a budai várba von­zott sok látogatót a már csütörtökön megnyílt Mesterségek Ünnepe, amelyre tizenegy országból hívtak meg hagyományőrző kézműves mestereket, a díszvendég idén Üz­begisztán, Kína, valamint Jakutföld volt. Az ünnepi programok reggel a Kossuth Lajos téren kezdődtek, ahol katonai tiszteletadás mellett Ader János köztársasági elnök mondott ünnepi beszédet. A zsúfolásig telt Szent István- bazilika előtti téren délután Josip Bozanic bíboros, zágrábi érsek és Erdő Péter bíboros, esztergom- budapesti érsek tartott közös szent­misét, amely a Szent Jobb- körmenettel zárult. Az egyes ünnepi rendezvénye­ken tartott beszédekben, valamint a pártok közleményeiben az ország biztonsága, függetlensége és ke­resztény hagyományai, a Szent István-i örökség védelme állt a kö­zéppontjában, de kiemelt téma volt az Európai Unió és a migránsvál- ság is. Nincs a világon kegyetlenebb hely Aleppónál MTI-ÖSSZEÁLLlTÁS A világot bejárt fényképen, egyaleppéi mentőautóban ülő, sebesült, sokkos kisfiú esete nem egyedi, naponta több tucat ilyen van az ostromlott észak-szíriai városban. Damaszkusz. Ezt tegnap mond­ta el egy helyi segélymunkás a dpa német hírügynökségnek. Az erőszak és a légi csapások, a halottak és sebesültek hozzátartoz­nak a keserű, mindennapi valóság­hoz. Jelenleg valószínűleg nincs a világon kegyetlenebb hely, mint a szíriai Aleppó, amely a háború előtt az ország virágzó gazdasági köz­pontja és második legnépesebb vá­rosa volt. „Naponta több tucat Omrán van Aleppóban” - mondja Ibrahim al- Haddzs, a szíriai ellenzékhez köt­hető segélyszervezet, a fehérsisa­kosok egyik munkatársa, hozzáté­ve: Omrán és családja szerencsés volt, mert életben maradtak. „Aznap éjjel kisgyerekek holt­testeit húztuk ki a romok alól. Ne­kik nem volt szerencséjük, de az ő képük nem került a címlapokra és nem rázta meg a világot” - magya­rázta Haddzs, aki szerint napról napra nehezebb a munkájuk. Sok­szor ők maguk is veszélybe kerül­nek. Eddig 47 fehérsisakos önkén­tes vesztette életét munka közben, és csaknem százan megsérültek. Haddzs beszámolója szerint az is előfordult, hogy riasztást kaptak, és kollégája a helyszínen döbbent rá, hogy a szétlőtt ház, melyhez hívták őket, a sajátja; saját felesége és gyerekei hevernek holtan a romok alatt. Közben egy fényképész, aki ta­lálkozott Omrán családjával, arról számolt be, hogy az ötéves kisfiú tízéves bátyja, aki ugyanabban a lé­gi csapásban sebesült meg mint öccse, szombatra rosszabbul lett és belehalt hasi sérüléseibe. A közös­ségi médiában pedig újabb kép igyekszik érzékeltetni, milyen sors várhat a szíriai gyermekekre, ha maradnak, vagy ha elmenekülnek háború dúlta hazájukból. A kép bal oldalán a vérző, poros, mentőautó­ban ülő Omrán szerepel, jobb oldalt pedig az a kisfiú, akinek megrázó képe tavaly került címlapokra vi­lágszerte. Á hároméves Alán Kurdi holttestét Törökországban mosta partra a tenger szeptemberben. A kisfiú családja embercsempészek segítségével, gumicsónakkal akart Törökországból Görögországba jutni, de felborultak, és a kisfiú a tengerbe fulladt. Orosz ügynök volt az exkampányfónök munkatársa MTI-ÖSSZEFOGLALÓ A republikánus elnökjelölt, Donald Trump lemondott kampány-főnökének, Paul Manafortnak a közvetlen munkatársa orosz titkosszol­gálati kapcsolatokkal rendelkezett. Washington. Amikor Paul Ma- nafort, Donald Trump pénteken végleg távozott volt kampányfőnö­ke 11 évvel ezelőtt politikai tanács­adóként dolgozni kezdett Kijevben az akkori ukrán államfő, Viktor Ja- nukovics számára, az ottani leg­szorosabb munkatársa egy bizo­nyos Konsztantin Kilimnik volt. Mivel Kilimnik mind a mai napig kapcsolatban áll Manaforttal, a Po- litico című lap megpróbált utána­járni a hátterének és kapcsolatrend­szerének. A lap arra a megállapí­tásra jutott, hogy Kilimnik nem egyszerűen tolmács volt, hanem - ukrán létére - az orosz katonai hír­szerzés embere is. Kilimnik az egyik oroszbarát ki­jevi pártnak, az Ellenzéki Blokknak volt a munkatársa. Paul Manafort tolmácsként alkalmazta őt. Az orosz hadseregben tolmácsképzést kapott Kilimnikről - a Politico szerint - már akkor is sejteni lehetett, hogy vannak kapcsolatai a hírszerzésnél, de akkor ennél többet nyomott a latban, hogy kiválóan beszélt an­golul. „Ö lett Manafort Manafortja Ki­jevben” - fogalmaz a Politico és hangsúlyozza, hogy Kilimnik azt követően is Manafort munkatársa maradt, hogy Janukovics 2014-ben elmenekült Ukrajnából. Kilimnik és Manafort akkoriban összefogott, hogy a Janukovics-rendszer romja­iból megmentse az Ellenzéki Blok­kot. A pártot Janukovicsot korábban támogató oligarchák finanszírozták. A Politico oknyomozó újságírója szerint a Kilimnik-Manafort kap­csolat elhalványult, mert az Ellen­zéki Blokknak már nem volt elég pénze, hogy az amerikai tanácsadó cégét fizesse. A személyes kapcso­lat azonban nem szűnt meg, és Ki­limnik állítólag épjpen akkor érke­zett az Egyesült Államokba, ami­kor Manafort már Trump kam­pányát segítette, és megpróbált tá­volságot tartani egykori ukrajnai tevékenységétől. Ennek ellenére New Yorkban találkozott az 1970- ben az ukrajnai Krivij Rihben (oro­szul: Krivoj Rogban) született Ki- limnikkel. Mielőtt a republikánus elnökje­löltet - a mindenkori elnökjelöltek­nek kötelezően kijáró módon - elő­ször tájékoztatta bizalmas infor­mációkról a titkosszolgálat, felerő­södtek az arról szóló információk, hogy Kilimnik nemcsak az ukrajnai oroszbarát párthoz kötődik, hanem az orosz katonai hírszerzéshez is. Ez pedig komoly sebezhetőséget je­lentett Donald Trumpnak, aki végül — a Politico információi szerint - nem egyszerűen elfogadta Mana­fort lemondását, hanem először háttérbe szorította, majd le is mon­datta volt kampányfőnökét.

Next

/
Thumbnails
Contents