Új Szó, 2016. augusztus (69. évfolyam, 178-203. szám)
2016-08-20 / 195. szám, szombat
i 2016. augusztus 20., szombat, 10. évfolyam, 34. szám Mucha Attila és a saját sör Augusztus 20., a folyton újratöltött ünnep Augusztus 20. az egyik legrégebbi magyar ünnepnap: Szent István király napja, a magyar j államalapítás, a magyar állam folytonossá- ■ gának emléknapja, nem utolsósorban az új i kenyér ünnepe. Modern értelemben véve is az i egyik legkorábbi államünnep: már 1891 -ben ] munkaszüneti nappá nyilvánították, 1895- j ben pedig a középületek fellobogózásáról is minisztériumi rendelet született. Az ünnep attribútumainak sora aztán folyamatosan bő- > a vült, illetve változott — a mindenkori politikai i kurzus elképzelése szerint. i A ugusztus 20-ába, ahogy ma ismerjük, szinte minden belefér, mit rákentek a századok - vagy az utóbbi évtizedek: Magyarország lobogójának felvonása katonai tiszteletadással és honvédtisztek avatása, Szent Jobb-körmenet, állami kitüntetések átadása, aratómenet, tűzijáték, Magyarország tortájának kóstolása és a Szent István-napi kenyér megszegése... hogy csak a legjellegzetesebbeket említsük. Tekintsük hát át, milyen fontosabb szakrális és profán hagyományok fonódtak össze ebben az ünnepben! A Szent István-i hagyomány Bár augusztus 20-át ma elsősorban a keresztény államalapítás ünnepeként tiszteljük, eredetét tekintve pontosabb lenne az államalapító ünnepe megfogalmazás. István királlyá koronázása, azaz a keresztény magyar állam megszületése január l-jére esett, az augusztusi dátum (eredetileg: 15-e, Nagyboldogasszony napja) az uralkodó által bevezetett törvénynapot jelölte, a hagyomány szerint István ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, és 1038-ban bekövetkezett halála is erre a napra eshetett (a források eltérnek). Augusztus 20. először Szent László királynak köszönhetően bukkan fel: 1083-ban ezen a napon helyeztette az oltárra I. István relikviáit a székesfehérvári bazilikában, ami tulajdonképpen a szentté avatást jelentette. A következő évszázadókban egyházi ünnepként élt ez a nap. Új jelentéssel és tartalommal Mária Terézia ruházta fel, aki nemzeti ünnepként a naptárakba is beiktatta. 1771-ben ő hozatta Bécsbe, majd Budára István kézfejereklyéjét, a Szent Jobbot, amelyet onnantól kezdve körmenetben vittek végig a városon augusztus 20-án. A reformkorban felerősödött az államalapító király életművének politikai jelentéstartalma, Szent István a függeden magyar állam szimbólumává vált. Nem véletlen hát, hogy az 1848/49-es szabadságharc leverése után hosszú ideig nem lehetett megülni az augusztus 20-ai nemzeti ünnepet, csak a kiegyezés oldotta fel a tiltásokat. Újabb jelentésréteggel bővült Szent István ünnepe a két világháború között: „Szent István országa” hangsúlyosan a Trianon előtti Magyarországot jelentette, augusztus 20. pedig jó alkalmat teremtett a határrevízió követelésére. A második világháború után a kommunista hatalom az ünnep vallási és nemzeti tartalmát nem Készülődés az ünnepre. Pirotechnikusok tűzijátékot telepítenek a budapesti Lánchídon. (Fotók: MTI) vállalta, helyette a népi hagyományt erősítette fel - egyébként nem előzmények nélkül. Augusztus 20. az állami elismerések átadásának az ideje is. Felvételünkön a Külhoni Magyarságért Díj idei kitüntetettjei - jobbról a második Reicher Gellért, aki a pozsonyi Szőttes Kamara Néptáncegyüttes képviseletében vette át a dijat. A népi hagyomány Az új kenyér napját Magyarországon évszázadokon keresztül július 15-én tartották, és az aratás végét ünnepelték vele. Szakrális jelentés- tartalma ennek a napnak is volt. Ez az apostolok oszlásának ünnepe is, az aratási felvonulás első állomása pedig hagyományosan a templom volt: itt mondtak hálaimát az aratás befejezésére, a kenyeret megáldották, megszentelték. A helyi közösségek határán túlmutató, „felülről szervezett” kenyérünnepet a 19. században „találták fel”: Darányi Ignác földművelésügyi miniszter 1899-ben rendelte el, hogy a sorra kirobbant aratósztrájkok megfékezésére országszerte aratóünnepeket kell szervezni. S bár ödete nem lett azonnal sikertörténet - és főleg: nem oldotta fel a társadalmi feszültségeket -, a következő évtizedekben a nemzeti egység jegyében újra és újra megkísérelték szervesen összenöveszteni a Szent István-napot és az aratási időszak befejezését követő népünnepélyt. 1927-ben például a Szent Jobb- körmenet után több száz, népviseletbe öltöztetett parasztember vonulhatott fel a budai várban. Történészek szerint a hasonló gesztusoknak szimbolikus jelentőségük volt: a parasztságot igyekeztek beemelni a nemzetbe. Augusztus 20. népünnepélyjellege a kommunista hatalomátvétel után uralkodott el. Rákosiék előbb az új kenyér ünnepének nevezték el augusztus 20-át, majd 1949-ben erre a napra időzítették a sztálinista alkotmány elfogadását, s innentől az alkotmány napjaként tartozott a jeles napok közé. Megülésének a szórakoztató programok, az eszem-iszom és az 1966-tól rendszeresített tűzijáték alkotta a gerincét. A rendszerváltozással felelevenedtek a régi tradíciók (1989-től visszakerült a hivatalos programba a Szent Jobb-körmenet), régi-új hagyomány teremtődött (lásd például a Magyarok Kenyere kezdeményezést, amely a határon túli és az anyaországi magyarok együvé tartozását hivatott kifejezni), és újabban lelkesen ünnepelnek a cukrászok is (akik csaknem tíz éve az országtortával járulnak hozzá augusztus 20. fényéhez). (Összeállította: as) OTTHONUNK A NYELV Szószármaztatás, szófejtés R ovatunkat követő olvasóink gyakran fordulnak hozzánk olyan kérdéssel, melyben egy-egy magyar szó kialakulásáról, eredetéről érdeklődnek. A nyelvek szókészletében rejlő tanulságokat a szószármaztatás vagy szófejtés (idegen szóval etimológia) hozza felszínre. A magyar nyelvtudomány szótörténeti ágát művelő tudósok a 19. századtól kezdődően meghatározó jelentőségű kutatásokat végeztek, melyek eredményeit különböző szempontokra épülő, illetve eltérő terjedelmű szófejtő szótárakban tették nyilvánossá. Közülük a legalaposabb A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára, mely három testes kötetben ( 1967, 1970, 1976) ad képet a magyar szókészlet valamennyi fontos elemének származásáról és történelmi fejlődéséről; míg a legújabb az Etimológiai szótár (2006) című kiadvány, amely a korszerű tudományosság igényeinek megfelelően összegzi és egészíti ki a korábbi munkák adatait. A továbbiakban e két forrásmű felhasználásával válaszolunk a felmerült kérdésekre. Első érdeklődőnk a magyar népnév eredetére kíváncsi. A vonatkozó vizsgálódások azt mutatják, hogy összetett szó, melynek magy- előtagja az ugor kori ,ember jelentésű szó, utótagja pedig a finnugor kori ,férfi, ember’ jelentésű éri. A belőlük keletkezett magyeri ösz- szetétel az ugor kor végén, az ősmagyar kor elején születhetett az önállósult népcsoport neveként. A későbbiekben a vegyes hangrendű szó mindkét irányban kiegyenlítődött, majd a két hangalak között jelentésmegoszlás következett be: a magyar népnévvé, a megyer pedig törzsnévvé vált. Egy másik olvasó a rovás főnév származása felől tudakozódik. A kérdéses szó töve a finnugor korból örökölt ró ige, melynek eredeti jelentése .bevág, bevés’ volt. Állattal kereskedő őseink fába, csontba, kőbe véstek, róttak különféle jeleket (ma is mondjuk: rója a betűket), így tarthatták számon vagyonuk változását. A középkorban különösen az adószedésben, a köz- igazgatási számvitelben használták a rovást. Az adózók számbavétele, az adók kivetése és behajtása, az adósságok nyilvántartása vagy törlése fapálcákba vésett jegyek alapján történt. (Erre vezethető vissza a sok van a rovásán mondás.) Ezek a rovások a római számokhoz hasonló jelek voltak. Valószínű, hogy a rovásírás betűit szavak, mondatok, szövegek lejegyzésére is használhatták, az ilyen irányú feltételezések azonban - tudományosnak minősülő bizonyítékok híján - ma még vita tárgyát képezik. Egy következő olvasónk iker szavunk származása felől érdeklődik. Az etimológiai szótárak vonatkozó szócikkei szerint a honfoglalás előtti időkből származó ótörök jövevényszó, melynek iki, aki (= ,kettő') tövei szinte minden török nyelvcsoportban megtalálhatók. A nyelvtörténeti vizsgálatok azt jelzik, hogy a magyarba került alak a csuvasos típusú ikir lehetett, ebből alakulhatott ki az iker hangváltozat. S egy különlegesség a szóval kapcsolatban: már kiavulóban volt nyelvünkből, amikor a 18. században a nyelvújítók újraélesztették. Az utolsó szófejtő kérdés a vajúdik ige keletkezésére vonatkozik. Az etimológusok a nyelvünkben már nem élő, ismeretien eredetű vajlik (=,kínlódik valamivel’) igéből származtatják. A vaj- alapszó a feltételezések szerint hangutánzó jellegű lehetett, mely a fájdalmas kiáltás hanghatását adhatta vissza. Ebből a tőből keletkezhetett visszahat^ igeképző kapcsolódásával a vajúdik szóalak, mint ahogy a nyelvünkből mára kiavult, de korábbi nyelv- történeti korokból adatolt vajul (1567), ill. vajlódik (1728) is. Misad Katalin
