Új Szó, 2016. augusztus (69. évfolyam, 178-203. szám)
2016-08-15 / 190. szám, hétfő
www.ujszo.com | 2016. augusztus 15. GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK I 3 Változás a lakástakarékoknál Pozsony. Jó hír a lakás- takarékpénztárak ügyfeleinek, hogy az állami prémium felső határa jövőre sem csökken, ráadásul ennek az eléréséhez az ügyfeleknek az ideihez hasonló összeget kell elhelyezniük a számlájukon. A rossz hír, hogy az állami prémiumhoz a jövőben már nem mindenki juthat hozzá. A pénzügyminisztérium tárcaközi egyeztetésre bocsátotta a lakás-takarékpénztárak ügyfeleit érintő jövő évi változásokat. Eszerint a lakástakarékpénztárak ügyfelei jövőre ugyanolyan feltételek mellett juthatnak hozzá az állami prémiumhoz, mint idén: az állami prémium felső határa 2017-ben is 66,39 euró lesz, amihez 1327,80 eurót kell megtakarítaniuk. Hogy az utóbbi összeg nem változik, az kivételes esetnek számít, hiszen az elmúlt években a maximális állami támogatás elnyeréséhez szükséges megtakarítás összege folyamatosan nőtt. 2013-ban még 577 euró volt, ami 2014-re 781,2015-re 1207, az idei évre pedig a már említett 1327,80 euróranőtt. A lakás-takarékpénztárak szerint a folyamatos emelés miatt egyre kevesebb ügyfél képes megtakarítani akkora összeget, hogy elnyelje a maximális állami prémiumot. A prémiumra ugyan azok is jogosultak, akik a fent említettnél kisebb összeget takarítanak meg, ebben az esetben azonban nem jutnak hozzá a teljes összeghez. Az állami prémium felső határa egyébként 2006 óta nem változott, az azt megelőző években azonban (Képarchívum) folyamatosan csökkent. 2000- ben például még 199 euró volt. Az elkövetkező időszakban egy fontos változásra is számíthatunk. A pénzügyminisztérium tervei szerint az állami prémiumra már nem mindenki lesz jogosult. Az előzetes hírek szerint a támogatásra azok nem számíthatnak majd, akiknek a bevételei meghaladják a bruttó havi átlagbér 1,3-szorosát. Mivel a lakástakarékok jelenleg nem vizsgálják az ügyfelek bevételeit, a változás több terhet ró majd a lakástakarékokra is. Mire kellene ügyelni, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a lakástakarékoskodásból? Akiket például kizárólag az állami prémium érdekel, azoknak csak annyit érdemes elhelyezniük a számlájukon, amennyi a maximális támogatás eléréséhez szükséges. Akik ezzel szemben a lehető legnagyobb hitelhez szeretnének hozzájutni, azoknak érdemes minél nagyobb összeget elhelyezniük a számlájukon, hiszen a hitel felső határa a betét nagyságától függ. (SITA, TASR, mi) Negatív kamatok a lakossági betétekre Berlin. A rendkívül alacsony uniós alapkamat miatt az egyik német pénzintézet már a lakossági betétek egy részére is negatív kamatot vezetett be, vagyis a betéteseknek kell fizetniük azért, hogy a bankban elhelyezhetik a pénzüket. Az Európai Központi Bank (EKB) július végén még azt állította, hogy a lakosságnak nem kell tartama negatív kamatoktól. Az egyik német bank a 100 ezer euró feletti betéttel rendelkező lakossági ügyfeleknek azonban már mínusz 0,4%- os kamatot kínál. Az 5767 lakossal rendelkező, Münchentől nem messze fekvő Gmund am Tegernsee vállalati megtakarításokkal foglalkozó bankja, a helyi Raiffeisen, bejelentette, hogy szeptember 1-től a 100 euró feletti betétekre mínusz 0,4%-os kamatot ad a kisbefektetőinek. A német bank igazgatótanácsának tagja elmondta: „Vállalati ügyfeleiknél már egy ideje negatív kamatokkal operálunk, tehát miért ne tennénk hasonlóan a nagy betétállománnyal rendelkező magánügyfeleinknél?” Kérdés, hogy az eddig tabunak számító lépést hányán követik az eurózóna bankjai közül. Mario Draghi, az EKB elnöke 2014-ben, a nulla alatti alapkamat bejelentésekor azt mondta, hogy a lépés a bankokra, és nem a lakosságra vonatkozik. Szerinte azonban, ha bankok úgy döntenek, hogy ezt továbbterhelik az ügyfeleikre, az az ő döntésük. (MTI, TASR) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Veszélyes sajt az üzletekben Brüsszel. Bej elzett a nagy közös uniós gyorsriasztási rendszer, E. coli baktériummal szennyezett francia sajtot hoztak forgalomba több tagállamban, köztük Magyarországon is. A Valen9ay Coque (220 g, lejárati dátum: 26/08/2016, gyártó: Fromagerie d'An- jouin) francia kecskesajttal van gond, az élelmiszerfelügyelet szerint, aki ilyet vett, semmiképpen se egye meg. ' (TASR, MTI) Lassul a brit gazdaság London. Érezhetően lassul a brit gazdaság Nagy- Britannia közelgő uniós kilépése miatt - derül ki a Bank of England felméréséből. A kutatás összesen 700 vállalkozás képviselőit kérdezte a brexit döntés utáni tapasztalatokról, és a helyzet nem túl szívderítő. Egymás után jelentik be a vállalatok teijeszkedési szándékaik visszavonását, folyamatosan csökken a befektetői szándék és ehhez kapcsolódva a munkaerőkereslet is. Mindezek tükrében a Bank of England szerint elkerülhetetlen, hogy az Egyesült Királyság enyhe recessziót lesz kénytelen elszenvedni a következő 6-12 hónapban. (MTI) Több gáz jön kelet felől Pozsony. Az Északi Áramlat földgázvezeték felújítása miatt az elmúlt napokban jelentősen megugrott a Szlovákián át Nyugat-Európába szállított gáz mennyisége. Míg korábban naponta 150 millió köbméternyi gáz érkezett Ukrajna felől az országba, az elmúlt napokban ez meghaladta a 180 millió köbmétert. A felújítás miatt az Északi Áramlaton keresztül augusztus 9-étől 19-éig nem szállítanak gázt. Az Eust- ream szlovák gázszállító szerint a mostani helyzet is alátámasztja azt az állításukat, amely szerint az Ukrajnán keresztüli orosz gázszállításokat a jövőben sem szabadna leállítani. Az Északi Áramlat 2 vezetékpár kiépítésével Oroszország ugyanis azt tervezi, hogy a gázszállításokkal kikerülné Ukrajnát mint tranzitországot. (SITA) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK VALUTA I ÁRFOLYAM I VALUTA I Árfolyam Angol font 0,8605 Jjj Lengyel zloty 4,2658 n Cseh korona 27,018 J Magyar forint 310,02 n Horvát kuna 7,4916 MM Román lej 4,4590 n Japán jen 113,77 : Svájci frank 1,0888 n Kanadai dollár 1,4478 CT USA-dollár 1,1158 n VÉTEL ELADÁS BANK DOLLAR I CSEH KORONÁI FORINT Sborbank 1,15-1,08 27,83-26,21 324,14-296,23 OTP Bank 1,16-1,07 28,21-25,83 323,69-296,41 Postabank 1,16-1,07 28,38-25,67 HMMMH Szí. Takarékpénztár 1,16-1,08 27,76-26,22 324,20-296,27 Tatra banka 1,15-1,08 27,89-26,16 323,04-297,30 ÖSOB 1,15-1,09 27,72-26,34 HH Általán« H ital bank 1,15-1,08 27,83-26,21 324,03-296,12 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA)