Új Szó, 2016. augusztus (69. évfolyam, 178-203. szám)
2016-08-09 / 185. szám, kedd
www.ujszo.com I 2016. augusztus 9. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 Petíció és frusztráció A tanácstalanság sosem motiváló a választók számára E lőbb egy interjúban meglebegtette Simon Zsolt az előrehozott választások kiírásáról szóló népszavazás kezdeményezését, majd különösebb kampány és előkészítés nélkül az interneten meg is jelentette a petíciós íveket. A kezdeményezés a jelenlegi formában arra jó, hogy felmérje, mi nagyobb: az általános passzivitás, vagy a romlott politikai elitből való kiábrándultsággal vegyes düh. A választási ciklus lerövidítése bizonyos szempontból nagyon is indokolt. Szlovákia kormányának egy jól működő demokráciában már nem szabadna ebben a felállásban léteznie. Igazából létrejönnie sem lett volna szabad, hiszen két kormánypárt is a saját programjával szembe- menve lépett hatalomra, de ez már szinte teljesen mellékes Robert Kaliňák ügyei mellett. A Baštmák- botrány ha nem is az egész rendszer bukását jelentheti, a belügyminiszterét szinte biztosan maga után vonja: Az ellenzéki pártok tüntetnek, és különféle módon próbálnak nyomást gyakorolni a kormányra, úgy tűnik, egyelőre hatástalanul: Szlovákiában a „politikai stabilitás” ígérete elegendő ahhoz, hogy valaki egy teljesen egyértelmű visszásságot is megússzon és a tisztségében maradjon. A kormánypárti stratégák pedig abban reménykednek, lassan elfelejtődik, hogy mi is a probléma Kaliňákkal, és minden megy tovább. A demokráciát sokan kritizálják, pedig pont a hasonló helyzetek kezelésére találták ki. Elvben, ha a kormányban rossz dolgok történnek, a kormánypártok veszítenek népszerűségükből, az ellenzék megerősödik, majd formálódni kezd valamiféle megoldás, kormányváltás. De a jelenlegi politikai környezetben a kormánypártok problémái és válsága ellenére egyszerűen nem alakult még ki hiteles alternatíva, ezt pedig a választók is érzékelik. Marián Kot- leba politikai karanténba való, és működőképes, friss erőkből álló, a többség számára elfogadható kormányt összerakni nagyon problémás. A Smert nehéz kihagyni, az SNS egyelőre jól taktikázik. A Sieť biztosan eltűnik a süllyesztőben, a Híd sorsa pedig bizonytalan. A tanácstalanság sosem motiváló a választók számára, így kicsi az esélye, hogy Simon kezdeményezése célt ér. Halvány esély akkor kínálkozna, ha az Egyszerű Emberek és az SaS nemcsak nyíltan a petíció mögé állna, hanem ki tudna alakítani egy „egységfrontot”, amelynek választási sikerében szívből lehet hinni. És remélni, hogy ez a társaság képes elirányítani, jobbá tenni az országot. Ha mindez nem történik meg, az összegyűlő aláírások mindössze azt jelzik majd, hogy a lakosság komoly része elkeseredett, zavart, és elege van abból, ami az országban történik. Ugyan erős jelzés lenne, ha 350 ezren aláírnák a petíciót, de ennél sokkal több kell, ha valaki valóban le akar számolni a régi Szlovákiával. MÁR EL IS NEVEZTÉK POKÉMON-DŰLŐNEK. (Ľubomír Kotrha karikatúrája) Tévedésből menekült lett - két hétre Csaknem két hetet töltött egy németországi menekültotthonban egy kínai turista. Egy lopást akart bejelenteni, de tévedésből menekültjogi kérelmet írattak vele alá, az útlevelét elvették. „Elindított egy gépezetet, amelyből nem tudott kikerülni” - mondta Christoph Schlütermann, a dülmeni menekültotthont üzemeltető Német Vöröskereszt vezetője a Dülmener Zeitung című helyi lapnak. Az akaratlanul menekültstátuszt kérelmező kínai férfit július elején szállították egy regisztrált menekültekkel teli busszal Dortmundból Dülmenbe, ahol nagyon hamar kitűnt a többiek közül. „Annyira más volt, mint a többiek: nagyon, nagyon gyámoltalan” - mondta Schlütermann. A férfi különösen viselkedett, nagyon udvarias módon próbálta felhívni magára a figyelmet. Az egyik alkalmazott egy fordítóapplikáció segítségével kezdett kommunikálni a kizárólag mandarin nyelvet beszélő férfival. Idővel nyilvánvalóvá vált, hogy az egyik észak-kínai tartományból érkezett 31 éves utazó nem menedéket keres, hanem Franciaországba és Olaszországba akar utazni. A város kínai étterméből a hatóságok segítségére siető tolmács derített fényt a férfi történetére: miután Stuttgartba érkezett, ellopták a pénztárcáját, ám ahelyett, hogy a rendőrségen tett volna feljelentést, ügyével valahogy egy heidelbergi hivatalba került, ahol egy menedékjogi kérelmet tettek le elé, melyet aláírt. Ezt követően vitték el Dortmund- ba, ahol a menekülteket elsőként fogadó intézményben elvették tőle útlevelét és vízumát, valamint ujjlenyomatot vettek tőle. „Ezzel bekerült a rendszerünkbe és ugyanúgy kezelték, mint bármely más menedékkérőt” - mondta a felelős hatóság szóvivője. A férfit megvizsgálták, megkapta a megérkezését regisztráló papírokat és Dülmenbe vitték, ami ellen ő nem tiltakozott. „Azt tette, amit mondtak neki” - fogalmazott Schlütermann. A történtek pontos rekonstruálása tizenkét napig tartott. „Dolgozóink egész nap konzulátusokra telefonáltak az ügyében, ám kezdetben senki nem ismerte őt” - mondta a Német Vöröskereszt képviselője. Hozzátette: a helyzetet nehezítette, hogy vízumát a felelős hatóságok elkeverték. Miután pótolták dokumentumait, a botcsinálta menekült folytathatta utazását. Standard kormány, kitaposott ösvény GÁL ZSOLT T ovább lopnak az egészségügyben, eltussolják a politikusokat érintő ügyeket, vegzálják a kényelmetlen ügyészeket, kartel- leznek a sztrádaépítésnél, így azok méregdrágán épülnek és egyre halasztódik a befejezésük, emelik az adókat, halogatják a spórolást, az államháztartási hiány csökkentését. Csak néhány hír az elmúlt napokból... Jól mutatják, hogy Szlovákiában semmi sem változott, csupán új értelmet nyert a standard kormány megnevezés: azt jelenti, hogy folytatódnak a két Fico-kormány alatt standarddá vált módszerek és politikák. Kezdjük talán az egészségügyben, mert sokan itt fűzték a legnagyobb reményeket a változáshoz, köszönhetően az új, „válságkezelő menedzser” miniszternek. Ehhez képest azt látjuk, hogy tovább folytatódik a közpénzek elsíbolása, ráadásul az egyik legelhíresültebb botrány főszereplőjén keresztül. A választások után az állami egészségbiztosító (VšZP) vezetője még fogadkozott, hogy felbontják a volt igazgató (Marcel Forai) nénikéjének cégeivel kötött előnytelen szerződéseket. Múlt héten megtudtuk, Anka néni köszöni szépen, jól van, a szerződések többsége tovább fut, az állami biztosítótól utálják a pénzt. Miroslav Kocán, az új igazgató az év végéig meghosszabbította a szerződéseket. Ugyanis a páciensek érdekeit védő szervezet kamuképviselője szólt az érdekükben, meg Richard Raši is írt levelet. Szóval a szlovák egészségügyben továbbra is minden út Kassára vezet, a Paška-féle poliphoz. A D1 -es autópálya befejezésének legújabb céldátuma 2026 (igen, ezt ígérte Fico 2007-ben 2010-re), de ami fontosabb, újra „megfelelő áron”, vagyis „nem túl olcsón” épülnek az autópályák. Nagyjából az állami becslések értékének megfelelően nyer az aktuális tender győztese, és hatalmas a kartellgyanú. De az új, Sieť párti minisztert ez láthatóan hidegen hagyja, Szlovákiában ez a standard... Eközben azt olvassuk, hogy a szlovák állam 5,5 milliárd euróval többől gazdálkodik, mint öt évvel ezelőtt - talán itt lenne az ideje a hiányt meg az adókat csökkenteni. De Kažimír pénzügyminiszter úrnál más a standard, bejelenti az adóemelést (mert adócsomagja összességében növeli a közterheket). Az államháztartással kapcsolatban meg akármit bejelenthet, senki sem hisz már neki. Váijuk meg a számokat, de az eddigiek alapján szinte mérget vehetünk arra, hogy nem éljük el a nullszaldós költségvetést 2020-ig. És a végére a legfájóbb: nagyon úgy tűnik, hogy a szlovák maffiaállam gépezete standard üzemmódban működik tovább, vagyis el kell tussolni a vezető politikusokat érintő ügyeket és el kell lehetetleníteni a kivizsgálásukra törekvő nyomozókat és ügyészeket. Legutóbb Vasiľ Špirko speciális ügyész ellen emeltek vádat, de ennek természetesen semmi köze ahhoz, hogy ő foglalkozik Kaliňák és Baštemákügyével is... Špirko korábban rács mögé juttatta a Salmanovov testvéreket, meg még pár áfacsalással foglalkozó „vállalkozót”. Már ezeknél az ügyeknél is érintve voltak az adóhivatalok dolgozói meg a Smer regionális struktúrái, akik provízióért cserébe felülről fedezték az ügyleteket. Logikusan mérlegelve a dolgokat odajutunk, hogy a Smer első kormányra kerülése (2006) óta egész iparág alakult ki az áfacsalások körül, amelyet a legfelsőbb szintekről (belügyminisztérium, pénzügyminisztérium, adóhivatalok) fedeztek províziókért cserébe. Azoknál az ügyeknél, ahol a szálak a legmagasabb (államtitkári, miniszteri, adóhivatali és pénzügyi igazgatósági vezetői) szintekig értek, igyekeztek minden eszközzel ellehetetleníteni a rendőrségi, illetve ügyészségi vizsgálatot, hogy az ügyek ne kerüljenek bíróság elé. A Špirko félreállításáratett igyekezet alighanem ennek folytatása, a gépezet tovább működik. Standard módon, a standard kormány alatt. FIGYELŐ Pedofil nem pokómonozhat Andrew Cuomo New York-i kormányzónak is szemet szúrtak az elsöprő népszerűséggel bíró virtuálisjáték, a Pokémon Go veszélyei, ezért úgy döntött, az államban regisztrált szexuális bűnelkövetők számára letiltatja a játékot. A tiltásra azért volt szükség, mert a Pokémon Go a szórakoztató kihívások mellett teli van veszélyekkel is. New Yorkban például múlt héten gyerekek üldöztek egy zsebszörnyet közvetlenül az egyik ismert szexuális bűnelkövető otthona mellett - sokan attól tartanak, az így kiszolgáltatott gyerekek kísértésbe ejthetik a bűnözőket. Az államban eddig 57 olyan esetről számoltak be, amely ismert pedofi- lokkal és a Pokémonokkal volt kapcsolatos - írta az Independent című lap. „New York gyerekeinek védelme első számú prioritás, és a technológia fejlődésével biztosítanunk kell, hogy ezek a lehetőségek ne vezessenek ahhoz, hogy a bűnözők újabb áldozatokat szednek. Ezek az intézkedések a játékosok biztonságát garantálják” - írta a kormányzó. Cuomo levelet írt John Henkének, a játék szoftverét fejlesztő Niantic igazgatójának is, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a szexuális bűnelkövetőket ki lehessen szorítani a játékból. A kormányzó még 2008- ban érte el azt, hogy a regisztrált szexuális bűnelkövetők e-mailfiók- jairól, internetes felhasználói neveikről és más webes adataikról rendszeres jelentés készüljön, amelyet aztán több szolgáltató is megkap. Az US A-ban rendszeresen válik rendőrségi üggyé a zsebszömy-keresés: volt, hogy egy lány holttestet talált a játék közben, máskor pokémonozó tinikre lőttek, vagy éppen szülők hagyták magára kisgyereküket a játék kedvéért. (faktor.hu)