Új Szó, 2016. július (69. évfolyam, 153-177. szám)
2016-07-06 / 156. szám, szerda
181 A NAP HŐSE Olivier Giroud (Franciaország) Két gólt szerzett, ő talált először a hálóba az izlandiak elleni negyeddöntőn, és megalapozta a nagyarányú francia győzelmet. Saját bevallása szerint ez volt az egyik legjobb meccse a nemzeti csapatban. A NAP MONDATA , Azért voltak kellemetlen napjaid is, gondolom." SzalaiÁdám válasza Szalay Eszter nevű rajongójának, aki a Facebookon köszönte meg a futballistának, hogy megélhette, amint egy egész ország üvölti a nevét. A NAP SZÁMA 5 lzland az első ország, amely egymás után öt mérkőzésen ugyanazzal a kezdőcsapattal állt fel egy Eb-n. #Eb200karakter Sánta Szilárd a francia-izlandiról (5:2): Nem kímélték a házigazdák a szimpatikus Izlandiakat: már az első félidőben zátonyra futtatták a hajójukat. Gun- narssonék erőtlen játékát is vastapssal jutalmazta az Eb-n végig jól teljesítő izlandi szurkolótábor. Mostantól: Csak a Wales! Kit* Tibor Noé a francia-izlandiról (5:2): Nézem az izlandi szurkolókat, egymás vállát átkarolva állnak a lelátón, ott van közöttük az elnök, Guóni Jóhannesson is, szőke nők gyűrűjében, meccsjeggyel, egy a sok közül. Izland, micsoda ország. Franciaország-lzland Í 15:2 (4:0) Saint-Denis, 76 833 néző. Játékvezető: Kuipers (holland). ® Giroud (12., 59.), Pogba (20.), Payet (43.), Griezmann (45.), ill. Sigthórsson (56.), B. Bjarnason (84.). 0 Umtiti, ill. B. Bjarnason. FRANCIAORSZÁG: Lloris-Sagna, Umtiti, Koscielny (72. Mangala), Evra-Pogba, Matuidi-Sissoko, Griezmann, Payet (80. Coman)- Giroud (60. Gignac). IZLAND: Halldórsson-B. Saevarsson, Arnason (46. Ingason), R. Sigurdsson, A. Skúlason-Gudmundsson, A. Gun- narsson, G. Sigursson, B. Bjarnason- Sightórsson (83. Gudjohnsen), Bödvarsson (46. Finnbogason). _______ S PORT Francia forgószél söpöri végig Izlandon, amely hősként búcsúzott Griezmann góllövőcipőjét Dimitri Payet tisztítja meg (TASR/AP-feivétei) Az Eb addigi leggólgazdagabb meccsón a házigazda franciák 5:2-re legyőzték Izlandot, ás bejutottak a legjobb nágy közá a labdarúgó-Eb-n. Az újonckánt negyeddöntőig menetelő izlandiakat így is több tízezer ember ünnepelte Reykjavíkban. A franciák házigazdaként mindig erősek (így nyerték meg az 1984-es Eb-t és az 1998-as vb-t is), ennek most Izland itta meg a levét. A torna meglepetéscsapata ellen Didier Deschamps együttese már az első félidőben négy gólt szerzett, s bár a második játékrészben Izland példásan küzdött, a vége így is 5:2 lett. A franciák nyolc kapura tartó lövéséből öt a hálóban kötött ki. A góllövőlista élére Antoine Griezmann ugrott négy találattal, de a nyomában ott lohol az immár háromgólos Dimitri Payet és Olivier Giroud is (Izland ellen előbbi egy, utóbbi két gólt rúgott). Ezen az Eb-n még egy csapat sem szerzett egy félidő alatt négy gólt, a francia támadók formája tiszteletet parancsoló. „Az első félidőben mindent megtettünk - dicsérte csapatát Didier Deschamps, a franciák szövetségi kapitánya. - Utána kicsit kiengedtünk, én pedig óvni akartam Olivier Giroud-t és Laurent Kosci- elriyt, mert ha sárga lapot kaptak volna, akkor nem játszhatnak az elődöntőben. Elég buta dolog lett volna egy ilyen meccsen elveszíteni egy játékost.” Az izlandiak számára ugyan Franciaország már túl nagy falat volt, az ország azonban így is eddigi legnagyobb sportsikerét érte el az Ebmeneteléssel. Reykjavíkban ezrek gyűltek össze a tereken a meccsek alatt, és a szimpatikus északiakat a Stade de France közönsége is vastapssal jutalmazta. „Nyilván csalódottak vagyunk a kiesés miatt, de mindent megtettünk, ami tőlünk telt, és büszkeség tölt el, hogy milyen biztatást kaptunk - mondta Kolbe- inn Sigthórsson, az első izlandi gól szerzője. - Azt gondolom, a jövendő Európa-bajnok ellen játszottunk. A franciák nagyszerű teljesítményt nyújtottak. A védelmünk most nem úgy működött, mint kellett volna, és ezt nehéz megemészteni. De a második félidőben visszajöttünk a meccsbe, és megmutattuk, bármikor gólt szerezhetünk, s van tartása a csapatnak.” A franciák a korábbi mérkőzéseiken sokáig vártak az első góljukra (a leggyorsabb eddigi találatuk az 57. percben esett), most már a 12. percben l:0-ra vezettek. „Gyorsan gólt szereztünk, aminek nagyon örülünk. Megmutattuk, hogy nagyszerű csatáraink vannak. Sok helyzetet alakítottunk ki, és így könnyebb gólt lőni. Ez volt az eddigi legjobb teljesítményünk” - nyilatkozta Dimitri Payet. Az izlandiak számára a nyolc között véget ért az Eb, a játékosok azonban hangsúlyozták, fantasztikus élményeket szereztek a tornán. „Keserű vége ez egy csodálatos tornának, de már az első félidőben elvesztettük a meccset. Viszont az tény, hogy általunk felkerült Izland a futballtérképre. Az egész világból kaptunk üzeneteket, milyen büszkék ránk az emberek, és milyen példaértékű a küzdőszellemünk. Büszkén mehetünk haza” - mondta Alfred Finnbogason. Lars Lagerbäck, az izlandiak egyik szövetségi kapitánya is hasonlóan fogalmazott: „Ez a négy és fél év fantasztikus utazás volt számomra. Mélyen a szívemben érzem azt a pozitív energiát, amit a szurkolóktól kaptunk. Minden egyes percet élveztem - talán a franciák elleni meccs első negyvenöt percét kivéve...” A drukkerek is így éreztek: a hazatérő válogatottat hősökként ünnepelték, több tízezer ember gyűlt össze a fogadásukra Reykjavíkban, ahol elképesztő erővel zúgott a „Huh!” csatakiáltás. (uefa.com) Kemény olasz meló, szétesett belga sztárok KISS TIBOR NOÉ Nágy csapat búcsúzott az Európa-bajnokságtál a negyeddöntők vágón - mi is búcsúzunk tőlük, szubjektív stílusban. 5. Olaszország A fél világ csodálta, ahogy az olaszok agresszív és gyors támadófocival lepték meg és lépték le Belgiumot, majd Spanyolországot. Pellé és Eder kiváló összjátéka elöl, szupergyors „vonaltól vonalig” zakatoló szélsők (Candreva, Florenzi, De Sciglio, Darmian), hátul pedig a betonkemény BBC-tengely + Buffon. Az olaszok meccsenként 120 kilométert futottak, 10-15 kilométerrel többet, mint ellenfeleik. Persze, ez csak a felületes nézőket érte meglepetésként, a Prandelli-féle csapat már négy évvel ezelőtt is attraktív játékot mutatott (Eb-ezüst), de Conte támadófocit preferáló filozófiája is visszaköszönt az Eb-selejtezők során (minden idők leggyengébb olasz keretével). A vége mégis szomorkás lett, a németek a fiüballtörténelem során először legyőzték Olaszországot tétmeccsen, Zaza és Pellé bohócot csinált magából a tizenegyespárbaj során. Ó, azok a büntetők! Olaszország 1990 óta ötödször veszített tizenegyesekkel, a kieséses körben azóta csak Franciaország (2000, Eb, aranygól) és Spanyolország (2012, Eb, 4:0) tudta százhúsz perc alatt megverni Itáliát. De akkor miért kellett most is tizenegyesekre játszani? 6. Belgium Nem is annyira titkos esélyesként érkezett az Európa-bajnokságra a belga válogatott, mégis vert seregként távozott. A Wales elleni kiesés nehezen magyarázható, a belga válogatott leggyengébb pontja alighanem az edző, Marc Wilmots volt. Az egykori középpályás tehetetlenül nézte végig, ahogy korunk legnagyobb sztárjai szenvednek a pályán. Lukaku és De Bruyne az egész tornán mélyen tudása alatt szerepelt, de Hazard is csak a magyarok ellen villogott igazán. A csapaton belüli hangulat időnként siralmasnak tűnt, nem véletlen, hogy De Bruyne és Cour- tois kapus is összezördült az edzővel, aki a kudarcokat a játékosok fegyelmezetlenségével magyarázta. Tény, hogy a belgák védelméből egymás után kidőltek a rutinos futballisták sérülés vagy eltiltás miatt (Kom- pany, Verthongen, Vermaelen), mint ahogy tény az is, hogy Wilmots kapitány nagyot hibázott Fellaini erőltetésével. Egy Conte-szintü edzővel Belgium simán megnyerhetné a legközelebbi vébét vagy Eb-t. 7. Izland Mit lehet még írni Izlandról? A torna egyik legnagyobb meglepetését okozta az északi csapat, amely - noha bejutott a legjobb nyolc közé - még csak nem is mutatta meg igazán, hogy mire képes. Nem véletlenül nyilatkozták ezt a focisták is Anglia legyőzése után, mi pedig hittünk nekik, mert láttuk őket az Ebselejtezőkön - amikor valóban futballoztak. Az Európa-bajnokságon maradt a betonozás, a kőkemény csapatjáték, maradtak Gunnarsson hatalmas bedobásai és a lúdbőröz- tető tapsvezénylés. A selejtezőkön látott focin kívül minden volt itt, államelnök a népével, jó fej szurkolók, fogorvos edző, a pályán hipsz- terek és favágók. Nem baj, bármit elnézünk a srácoknak, 330 ezer lakosú országtól ez a siker példátlan, részünkről „HUH FOREVER!”. Megfontolásra ajánljuk az izlandi ötletet: enbéhármas stadionok helyett fedett csarnokokat mindenhová, ahol egész évben lehet edzeni. 8. Lengyelország Szeretettel vártuk az Európa- bajnokságra az egyik legszimpatikusabb közép-európai csapatot, Lengyelországot. Minden adott volt: topligákban remeklő sztárok (Le- wandowski, Krychowiak), feltörekvő fiatal klasszisok (Milik), hattü- dejű lélekemberek (Blaszczykows- ki). Ehhez képest pont ők csődöltek be, Lewandowski magához képest kudarcot vallott Franciaországban, „Kuba” sorsdöntő tizenegyest hibázott, Milik pedig (Milik, anyám!) a torna egyik legnagyobb csalódását okozta, a jövő nagy sztárjaként beharangozott csatár egy egyeneset sem bírt rúgni a labdába. Piros pont jár a németek elleni döntetlenért, de a többire nem fogunk emlékezni: színtelen-szagtalan, kissé statikus, nagyon unalmas játék, többet vártunk Lengyelországtól.