Új Szó, 2016. július (69. évfolyam, 153-177. szám)
2016-07-06 / 156. szám, szerda
10| CSALLÓKÖZ ÉS MÁTYUSFÖLD 2016. július 6. | www.ujszo.com Megkapta a község díj át a Nagyfödémesi fúvószenekar Repertoárjukban klasszikus zene és hagyományos fúvószenekari számok szerepelnek SZAKÁL KINGA Afúvószenekar bekapcsolódik a Galántai járás kulturális életábe. Harmincöt éve alakult a Nagyfö- démesi fúvószenekar, amely akkor a Veľkoúľančanka nevet kapta. A csoport tizenegy tagú, vezetője Steinhäuser Zoltán. 1981 januáijában Nagy Alajos kezdeményezésére alakult a fúvószenekar, aki az akkori nagyfödémesi nemzeti bizottság elnökétől, Kerd’o Páltól és az Állami Gazdaság akkori igazgatójától, Jaroslav Kmet’től kért segítséget, hogy megvehesse a csoportba jelentkező 50 gyerek hangszerét. A próbáknak a helyi kultúrház adott otthont. „Harmincöt évvel ezelőtt a május elsejei felvonuláson, Diószegen már ott meneteltek a nagyfödémesi gyerekek is a sorban” - mondta Száraz Erzsébet, a helyi művelődési ház igazgatója. Az akkori gyerekek közül többen ma is a zenekar tagjai. „Nagy Alajos már nyugdíjas éveit tölti, a csoportot több mint 20 éve Steinhäuser Zoltán vezeti” - tette hozzá Száraz Erzsébet. A fúvószenekar tagja volt a Kis-Duna egyesített fúvószenekarnak, amelyben 335133 A zenekar az idei majálison ünnepelte 35. születésnapját (Németh Tibor felvétele) együtt zenéltek a nagyfödémesi, a hegy súri és aj ókai fúvószenekar tagjaival. A fúvószenekar bekapcsolódik a Galántai járás kulturális és társadalmi életébe, a környező járásokba is szívesen hívják őket. Mindig ott vannak a májusfaállításnál, a majálison, falunapi és márciusi ünnepségeken, valamint a szőgyéni vigadalmon. „Karácsonykor Mikulás-ruhában járják be a községet, hogy csodálatos karácsonyi dalaikkal reggeltől meghitt hangulatot teremtsenek” - mondta az igazgató. A fúvószenekar a határon túl is öregbíti a község hírnevét, legtöbbször a község testvér- településein, Csabrendeken és János- somotj án vendégszerepeit. Az együttes megalakulásának 25. évfordulóján, 2006-ban a fúvószenekar megkapta a község díját. Steinhäuser Zoltán csoportvezető két évvel később a község polgármesterének díját kapta meg. „A 35. születésnapról idén a majálison emlékeztek meg, amelyen részt vett az alapító, Nagy Alajos is, akinek a község cíNagyfödémesi fúvószenekar A megalapítás éve: 1981 Alapító: Nagy Alajos Csoportvezető: Steinhäuser Zoltán A csoport létszáma: 11 merével díszített emlékérem bronzfokozatát, Steinhäuser Zoltánnak, a Veľkoúľančanka fúvószenekar példás vezetéséért a község címerének domináns elemével - a méhecskével díszített emlékérem bronzfokozatát adományozta Nagyfödémes önkormányzata” - monda Száraz Erzsébet. A fúvószenekar 1500 eurót kapott, amin új hangszereket vesznek. Re- pertoáijukban hagyományos fúvószenekari számokból, klasszikus zenéből és népszerű dalokból áll. A fúvószenekar a Nagyfödémesi Helyi Kulturális Központban működik. Legközelebb a békei-sárosfai Cimbora népdalkört mutatjuk be. Pitbullok támadása Ha egy kutya megtámad valakit, a gazdája gondatlanságból vagy szándékosan elkövetett testi sértés miatt felelhet. DUNASZERPAHELY Hétfő este két pitbull megtámadott és széttépett egy kisebb termetű kutyát a Keleti lakótelep közelében, az ügyet a rendőrség vizsgálja. Both Péter, a Dunaszerdahelyi Járási Rendőrkapitányság igazgatója lapunknak elmondta, az eset a Keleti lakótelep határ felőli részén történt. Két pitbull széttépett egy kisebb kutyát (JánKrošlák felvétele) „A 28 éves kutyatulajdonos sétáltatta a két pitbullját, egy másik lakótelepi lakos a kisebb termetű kutyájával volt kint. A két pitbull megtámadta és széttépte a kutyát” - tájékoztatott Both. A megtámadt kutya tulajdonosa bejelentést tett a rendőrségen, az ügyben nyomozás indul. Az, hogy büntetőjogilag kategori- zálható-e az eset, a nyomozás során derül ki. Both Pétertől megtudtuk, ha egy kutya megtámad valakit, a gazdája gondatlanságból vagy szándékosan elkövetett testi sértés miatt felelhet. (béva) Hónapokig dolgozott Alistál lakossága a Fő utca mellett álló egykori iskola- épület felújításán. Az iskola és a volt kántorlakás olyan régi, hogy a falu legidősebb emberei sem tudják, mikor épült. Az 1960-as években többször felújították, egészségügyi központ, fodrászat, bank, irodaház működött benne. Az épületsor a katolikus egyház tulajdonában van, s mivel a lepusztult épületet régóta senki sem bérelte, tovább romlott az állapota. A lakosok munkája révén a falu egyik büszkesége lett az épület. (Kosár Éva felvétele) Melléklet az Új Szóban! "VA|. Keresse kedvenc napilapjával egyi szombatonként ajSÉÉX