Új Szó, 2016. július (69. évfolyam, 153-177. szám)
2016-07-30 / 177. szám, szombat
www.ujszo.com | 2016. július 30. KÖZÉLET I 3 Fico támadástól tart FINTA MÁRK A magányos elkövetők által vágrehajtott terrortámadások kockázata rendkívül magas, a terrorcselekmények és a migráció közti összefüggés pedig teljesen egyértelmű - mondta tegnap Robert Fico kormányfő. Ondrej- csák Róbert szerint nincs ok ilyen riogatásra, mert Szlovákia közvetlenül nem célja a terrorizmusnak. Fico legutóbb a parlamenti választások előtt riogatta a közvéleményt rendszeresen a menekültekkel, azóta - tegnapig - inkább kerülte a témát. „Bárki jöhetett a menekültekkel. Sokszor tettem már fel a kérdést, az istenért, mi lehet ezeknek az embereknek a csomagjában? Miért nem nézzük meg? Az ásványvíz, az élelmiszer és a ruhák mellett valóban lehetett ott más is” - jegyezte meg, hozzátéve: Szlovákia számára ebből a szempontból előnyt jelent, hogy Fico menekültekkel és terroristákkal riogatott (SITA felvétel) nem engedett menekülteket a területére, ám megjegyezte, nem lát a terroristák fejébe, és nem mondhatja, hogy nem történik majd semmi. „Nálunk viszonylag alacsony a terrorveszély” - cáfolta Fico szavait Ondrejcsák Róbert biztonságpolitikai szakértő. Szerinte Szlovákia nem elsődleges, de még csak nem is másodlagos célja a terrorizmusnak. „Ennek ellenére semmit sem lehet kizárni, a nyugati világ része vagyunk” — tette hozzá. Azzal sem ért egyet, hogy az utóbbi idők terrortámadásai összefüggenek a jelenlegi menekültválsággal, a tények ugyanis szerinte nem ezt mutatják - az utóbbi idők terrortámadásainak elkövetői ugyanis már Európában születtek, szüleik vagy nagyszü- leik voltak bevándorlók. A kormányfő tegnap kitért azokra a médiában megjelent információkra is, melyek szerint Szlovákiából származó fegyverek kerülhettek a múltban terroristák kezébe. „Én a fegyverbizniszben semmi kivetnivalót nem látok. A fegyverüzlet normális biznisz, ha nem adunk el mi, elad valaki más. De aztán ne siránkozzanak, ha kiderül, az emberek munka nélkül maradnak, ha nem fogunk fegyvert eladni” - mondta Fico. Meggyőződése, hogy a kilencvenes években azok az országok tolták ki Csehszlovákiát a fegyverbizniszből, amelyek korábban a fegyverekkel való üzletelésért bírálták. „Ne legyünk már buták. Ne féljünk nyíltan beszélni minderről” - mondta Fico. Eurómilliárdok jöttek az uniótól ÖSSZEFOGLALÓ Szlovákia tavaly az uniós költségvetési támogatások harmadik legnagyobb haszonélvezője volt az Európai Unió 28 tagországa közül - derül ki az Európai Bizottság tegnap közzétett felméréséből. Pozsony. Az elmúlt évben - 607,9 millió eurós befizetés és 88,9 milliós vámdíjak mellett - összesen mintegy 3,73 milliárd euró támogatást kapott az uniótól, így több mint 3 milliárd eurót kitevő pozitív mérleggel zárta az évet. Szlovákiát e tekintetben csak Bulgária és Magyarország előzte meg. „Az uniós támogatások jelentősen hozzájárulnak a szlovák gazdaság fellendüléséhez” - nyilatkozta Dušan Chrenek, az Európai Bizottság szlovákiai képviseletének a vezetője. Egy lakosra tavaly szerinte 689 eurós uniós támogatás és 128 eurós befizetés jutott, az uniós tagságnak köszönhető többletbevétel így polgáronként 561 euró. Az európai uniós költségvetési támogatások mintegy 80 százalékát, nagyjából 3,086 milliárd eurót Szlovákia tavaly a gazdasági, szociális illetve regionális kohéziós politikára kapta. Az uniós támogatások közül a második legnagyobb összeg a mezőgazdaságnak jutott, ennek összege 2015- ben 566,5 millió euró volt. Az ágazatban közvetlen kifizetések formájában 440 millió euróval részesültek a gazdák, emellett 122,5 millió eurót vidékfejlesztésre szántak az uniós forrásokból. A tavalyi magas támogatás azonban elsősorban annak volt köszönhető, hogy Szlovákia késve fejezte be a 20072013- közti költségvetési ciklus projektjeit, és a tavalyi volt az utolsó év, amikor még megkaphatta ezt a támogatást. Az idén érkező uniós támogatás összege ennél sokkal alacsonyabb lesz, mivel a 2014— 2020-as költségvetésből származó támogatások még nem indultak be. Ez egyébként vonatkozik Magyarországra is, ahol az uniós támogatás idén annyira hiányzik, hogy a gazdasági fejlődés szinte teljesen leállt az első negyedévben. (TASR, mi) Dugók az Adriáig RÖVIDEN Hót párt jutna a parlamentbe Pozsony. Ismét a Smer nyerné a parlamenti választásokat 29,9 százalékkal - derül ki az AKO ügynökség legfrissebb felméréséből, mely szerint a parlamentbe összesen hét párt jutna be. A második helyre az SaS került 17,1 százalékkal. Harmadik äz SNS (14%), negyedik a ĽSNS (11,6%), majd az OEaNO-NOVA (7%) és a Híd (6,3%) következik. A sort Boris Kollár vállalkozó Sme rodina mozgalma zárja 5 százalékkal. (SITA) Pozsony. Ha eddig aránylag zökkenőmentesen lehetett leutazni a horvát tengerparthoz, akkor mostantól minden bizonnyal napirenden lesznek a többórás dugók. Németországban és Ausztriában ugyanis a cégek többségében a következő két hétben tartj ák az üzemi szabadságokat, így ezekből az országokból turisták tízezrei indulnak majd az Adriához. „Minden hétvégén sűrűbb a forgalom a sztrádákon, ugyanis az emberek többsége szombaton indul haza a nyaralásról, az új turnus pedig rendszerint vasárnap érkezik meg. Eddig viszont nem voltak olyan komoly forgalmi dugók, mint amilyenek a következő napokban valószínűsíthetők” - mondta lapunknak Denisa Baloghová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. A helyzetet ma tovább nehezíti Vlagyimir Putyin orosz elnök szlovéniai látogatása, mely miatt szinte az egész napra lezáiják Ljubljana környékén az autópályát, mindkét irányban. Ennek következtében a Szlovéniától északra fekvő országokból sztrádán csak Maribor és Zágráb érintésével lehet majd eljutni Horvátországba, így ezen a sztrádaszakaszon jelentősen besűrüsödik a forgalom. Aki már tervezte az útját, s nem tudja lemondani, az legalább idegileg készüljön fel, hogy nem kizárt, a vártnál jóval több időt fog az autóban eltölteni. (dp) Arra ösztönözzük ifjú olvasóinkat, hogy továbbra is lapozzák az újságokat Arra buzdítani a világ ifjúságát, hogy szeressen olvasni, az egyik legjobb dolog, amit tehetünk. Egy világméretű programban veszünk részt, amely arra biztatja az iskolákat, hogy az osztályokban használják az újságokat például: olvasás-, matematika-, szociológia-, földrajzórán, politikai, tudományos oktatáshoz, a kritikus gondolkodás tanításához. Hisszük, hogy az ifjúság a fényes jövő ígérete. Bjornberg 1781, s.r.o. Jankovcova 1037/49 170 00 Praha 7 Holešovice Česká Republika telefon: +420 283 870 072 fax: + 420 283 841 602 e-mail: zdenka.schwab@bjomberg1781 .com www.bjornberg 1781 .com MP 160471