Új Szó, 2016. július (69. évfolyam, 153-177. szám)
2016-07-04 / 155. szám, hétfő
2 I KÖZÉLET 2016. július 4. lwww.ujszo.com A szeretetszolgálattól a titkoshoz Ellenzék: száznapos tragédia VRABEC MÁRIA Pozsony. Anton Ôafárik lesz a szlovák titkosszolgálat új igazgatója, bár ezen a szakterületen semmilyen tapasztalattal nem rendelkezik. A cégjegyzék szerint Šafáriknak villanyszereléssel és elektromos berendezések ellenőrzésével foglalkozó cégekben volt érdekeltsége, a Berton Kft.-ben és a B. V.O. Rt- ben. A cégek számos megrendelést kaptak a katolikus egyháztól. És Ion világosság A cégek az elmúlt években főleg a Nagyszombat-pozsonyi Egyházmegye templomaiban, épületeiben cserélték ki a világítást és a vezetékeket. Egy neve elhallgatását kérő pozsonyi paptól megtudtuk, minden plébánia tisztában volt vele, hogy kivel kell elvégeztetni a munkát, különben nem kapnak rá pénzt az érsekségtől. Šafárik a vezetékbiznisz révén került szorosabb kapcsolatba az egyházi vezetőkkel. 2003-ban Ján Sokol nagy- szombati érsekkérte fel II. János Pál pápa pozsony-ligetfalui miséje műszaki hátterének biztosítására. Ezért három évvel később, 2006- ban a pápa Szent Szilveszter Érdemrenddel tüntette ki. A kitüntePozsony. A parlamenti ellenzéki pártok tragikusnak tartják az új kormány száznapos ténykedését, és egyenesen a legsötétebb meéiari időket emlegetik. „A kormánypártok összes ereje arra ment el, hogy védjék a védhetetlent, és megtartsák Kaliňákot a posztján. Fico és Kaliňák olyan emberrel áll közeli kapcsolatban, akit adócsalással gyanúsítanak. Visszatért az országba a legsötétebb mečiarizmus” — értékelte a harmadik Fico-kormány első száz napját Richard Sulik, az SaS elnöke. Boris Kollár, a Sme rodina elnöke szerint a többi ellenzéki párt és a kormánypártok semmi mást nem csinálnak, csak egymásra mutogatnak, hogy ki mikor menyit lopott, ő maga ezért nagyon csalódott, a választók pedig szerinte kedvetlenek. „Procházka, a Gazda már nem gazdája saját pártjának, a Hídból Bugár Béla gyakorlatilag a saját testével védi Kaliňákot, Žitňanská pedig hallgat. Andrej Danko, az SNS elnöke meg olyan égető problémákkal van elfoglalva, mint a kettőspont a köztévé lógójában” - nyilatkozta az állami hírügynökségnek Igor Matovič, az Egyszerű Emberek elnöke. (TASR) Anton Šafárik egy korábbi felvételen, a tést Ján Sokol és a Vatikán pozsonyi nagykövete adta át neki - az ön- kormányzatig választási kampány hajrájában. Šafárik ugyanis indult Ligetfalu polgármesteri posztjáért, de a hathatós egyházi támogatás sem segített, csak ötödik lett. Lovaggá ütés Anton Safárikot egyházi kapcsolatainak köszönhetően 2007-ben a Máltai Lovagrend tagjává fogadta, a rendnek tagja Sokol érsek és Stanislav Zvolenský pozsonyi érsek is. szlovák katolikus adó, a TV Lux stúdiójában 2011 és 2014 között Šafárik a Máltai Lovagrend Szlovákiai Önkénteseinek elnöke volt, gyakran adományokat osztott Zvolenský érsek társaságában. A pozsonyi érsekséghez fűződő viszonya lehet az egyetlen magyarázat, miért került a titkosszolgálat élére. Anton Dan- kóval a választások után találkozott az érsek, és Tibor Bemafák, az SNS frakcióvezetője is szólhatott Šafárik érdekében. Bemat’ák ugyanis jogászként szintén az érseki hivatal munkatársa, évekig Sokol érsek jo. (TV Lux) gásza volt, majd az egyházmegyék felosztása után Zvolenskýhoz szegődött. Kérdésünkre, tulajdonképpen kinek a jelöltje Anton Šafárik, sem ő, sem a kormányhivatal nem válaszolt. A szlovákiai Máltai Lovagrend sem adta jelét, hogy mekkora megtiszteltetés érte azáltal, hogy egyik tagja lett a titkosszolgálat igazgatója. A lovagrend szóvivője, Tibor Ujlacký megkeresésünkre annyit válaszolt, hogy az ügyben egyáltalán nem kívánnak nyilatkozni. RÖVIDEN SDKÚ: Frešo már nem elnök Pozsony. Nincs elnöke az SDKÚ-nak, szombaton letelt Pavol Frešo megbízatása. A pártkongresszus egyelőre nem választott új elnököt, csak elnökséget, az első alelnök Milan Roman szakolcai (Skalica) vállalkozó lett. A többi vezetőségi tag is ismeretlen a szélesebb nyilvánosság számára. A párt még idén új elnököt akar választani, és sajtótitkárának közleménye szerint „együtt akar működni a többi jobboldali demokratikus párttal”. Az új elnökség fő feladata könyvvizsgálatot végeztemi a pártban, és valahogy tovább faragni a 600 ezer eurós tartozásból. A közlemény szerint az utóbbi négy évben 3,7 millió euróról tornázták le ide az adósságaikat. (ú) Szabadlábon a kakifantom Pozsony. Kiengedte a bíróság a vizsgálati fogságból a 25 éves Martin M.-et, akit a pozsonyi kakifantomként emlegetnek. Az ügyészség szerint tavaly hat nőt támadott meg, és ürülékkel kente össze őket. Azzal a feltétellel engedték ki, hogy nem ihat alkoholt, pszichiáterhez kell járnia, és rendszeresen kell jelentkeznie a rendőrségen is. A rendőrség eddigi ismeretei szerint hat nőt támadott meg, a bíróság azt is megtiltotta neki, hogy megpróbáljon kapcsolatba lépni velük, a közelükbe se mehet. Azt még nem tudni, mikor lesz a bírósági tárgyalás. (SITA) VILLÁMINTERJÚ Radovan Geist az euractiv.sk szakportál elemzője A szlovák uniós elnökség egyik legfontosabb témája a brit kiválás, a brexit lett. Nem hátrány, hogy Szlovákia kis ország, és ebből a pozícióból keli megoldania ilyen súlyú problémát? Nem gyenge ehhez? Nem nekünk kell megoldani a brexitet. Amíg Nagy-Britannia nem jelenti be a kilépési folyamat elindítását, addig a brexitet az uniós vezetők szintjén kezelik. Szlovákiának is van ebben szava, de ebből a szempontból az uniós elnökség nem lényeges. Tehát Szlovákiának nincs nagy befolyása erre a folyamatra? Hatással lesz rá, mint minden más tagállam. Szlovákiának specifikus érdekei vannak, például a munkaerő szabad áramlásának fenntartása. Fontos, hogy a szlovák kormány védje a Nagy-Britanniában dolgozó rengeteg szlovákiai vendégmunkás érdekeit. Ezek a jogok most még megvannak, de amint Nagy-Britannia kilép, elvesznek. Ezért kell a szigetországgal kötendő szerződésben lefektetni a szabad munkaerő-áramlás védelmét, a lehető legnagyobb mértékben. De ez nem csak szlovák érdek. Nem szabad arról sem elfeledkezni, hogy a szlovák állampolgárok a brit kilépés esetén még hátrányosabb helyzetbe kerülnek, mint a többi tagállam polgárai, mivel az értelmetlen állampolgársági törvényünk nem engedélyezi a kettős állampolgárságot. Vagyis az Egyesült Királyság kilépésével már nem fogják élvezni az uniós tagság előnyeit a szigetországban, de nem vehetik fel a brit állampolgárságot sem anélkül, hogy elvesztenék a szlovákot. Eltérően például a cse- hektől. Milyen lehetőségeket rejt az uniós elnökség Szlovákia számára? Én ezt inkább adminisztratív feladatnak tartom, tudni kell kezelni az ügyeket az Európai Tanács különböző szintjein. Šzlovákia ebben a tekintetben támaszkodhat a tanács szakmai apparátusára. Nem hiszem, hogy komoly beleszólásunk lenne például a halászati kérdésekbe, ez számunkra nem lényeges. Politikai szempontból pedig olyan országnak kell lennünk, amely keresi a kompromisszumokat, erősíti a párbeszédet. Erősítheti az ország pozícióját egy sikeres elnökség? A sikeres elnökség alapkövetelmény. Meggyengítheti azonban az ország pozícióját, ha ez nem sikerül. Mivel első alkalommal látjuk el ezt a feladatot, talán jobban figyelnek, szigorúbban ellenőriznek minket. Az egyszerű emberek szempontjából lesz ennek hozadéka? Ebben az értelemben nem lesz semmilyen hatása. A külügyminisztérium ugyan ki akarja használni ezt az eseményt az unió előnyeinek jobb propagálására, de nem ez az elnökség lényege, (lpj) Fico megvédi a dolgozókat! Angliában is ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Robert Fico kormányfő azt mondta, kész kétoldalú tárgyalásokat folytatni a Nagy- Britanniában dolgozó szlovák állampolgárok helyzetéről, és uniós szinten is terítéken lesz a külföldi munkavállalók ügye. Pozsony. Robert Fico kormányfő azt mondta, kétoldalú tárgyalásokat fog folytatni a Nagy-Britanniában dolgozó szlovák állampolgárok helyzetéről, és uniós szinten is terítéken lesz a külföldi munkavállalók ügye. Arra a kérdésre, hogy az ott dolgozóknak van-e félnivalójuk, a kormányfő azt válaszolta, „nagyon éberen fogjuk figyelni, hogy a Nagy- Britanniában dolgozó külföldiek helyzete megfelel-e mindannak, amit az uniós jogszabályok jelenleg garantálnak”. Fico hozzátette, Nagy- Britannia úgy néz ezekre a munka- vállalókra, mint akik a brit nemzet- gazdaságot gyarapítják. Ugyanakkor a brit kilépési kampány egyik fő eleme éppen a keleteurópai gazdasági migránsok megállítása és hazaküldése volt, és a népszavazás után támadások érték főleg a lengyel munkavállalókat, akik a legnagyobb számban vannak jelen a térségünkből Nagy-Britanniában. A hivatalos adatok szerint 80 ezer szlovák állampolgár dolgozik a szigetországban. (TASR) Menyhárt: tárgyalunk majd a Híddal is ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Nem mond nemet az MKP a Hídnak, ám előtte megnézni, milyen a helyzet a régiókban. Menyhárt József pártelnök kész tárgyalni a Híddal, hogy mikor, arra még nem tudott választ adni. „Elhamarkodott ienne tárgyalóasztalhoz ülni bármelyik párttal vagy civil szervezettel azelőtt, hogy feltérképeztük volna a problémákat és a szükségleteket a terepen” - nyilatkozta Menyhárt a TASR állami hír- ügynökségnek. Szerinte a terepmunka után sor kerül a tárgyalásokra is. „Elképzeléseink szerint széles körű együttműködésre van szükség egyrészt azon pártok, és ide sorolható a Híd is, másrészt azon civil és önkormányzati szervek között, amelyek előremozdíthatják a magyar kisebbség helyzetét Šzlovákiában” - jelezte Menyhárt József, akit június 11 -én választott pártelnökké az MKP közgyűlése. Az első Bugár-Menyhárt találkozóra a Gombaszögi Nyári Táborban, az Új Szó Stúdióban kerülhetett volna sor, ám Bugár Béla Híd-elnök nem fogadta el a meghívást. „Miről vitázhatnánk, ha nem tisztázzuk a helyzetet, akár mondjuk a megyei választások kapcsán?” - mondta a lapunknak adott inteijújában Bugár.