Új Szó, 2016. július (69. évfolyam, 153-177. szám)
2016-07-21 / 169. szám, csütörtök
2016. július • www.ujszo.com IKERTÉSUDVARÚJ SZÓ Szőlő - hirdetés A HERVADÁS JELEI A szőlőfürtök hervadá- sának eredménye, hogy a beérés folyamata leáll, elszíneződnek a levelek az egyes ágakon. Első jelei a szemek lelassult és rossz elszíneződése. A másik az alacsony létartalom, valamint a magas savtartalom. A szőlőszem kesernyés ízű. Már kevés elfonnyadt szem is rontja a bor minőségét. A fürtökön aprók a szemek, és gyakran nem alkalmasak a további felhasználásra. A teljes érésnél és a betegség erős jelenléténél a fürt, illetve a gyümölcsszár részlegesen elszáradhat, a szemek pedig leeshetnek. Erős előfordulásnál a levelek erezeténél elhalást figyelhetünk meg. ELŐFORDULÁSA Tavaly a szőlőfürtök her- vadását főleg a fiatal szőlőültetvényeknél figyelhettük meg augusztus elején. A termő szőlősben a tőkék 20-30%-át érintette a szőlő fekvésétől és fajtájától függően. ideje alatt nagyon sújtotta a szőlőt. Alkalmazását követően a kontrolihoz viszonyítva 12,94%-kal növelte a termést. A Tecamin Brix hatása a kísérletek során összehasonlítható volt a külföldön kapható készítményekével. A trágya kompatibilis a gombaölő és rovarölő szerekkel. ELŐFORDULÁSÁNAK OKA A tavalyi év folyamán különösen magas hőmérsékletet mértünk, és hosz- szan tartó nagy szárazság sújtotta a terményeket. A levegő hőmérséklete júliusban és augusztusban a normálnál 2-3 °C- al magasabb volt. Ezen felül a hervadást néhány szőlősben előidézhette az alacsony káliumadagolás is. A káliumhiány a talajban nem tette lehetővé a megfelelő ozmotikus lehetőség megtartását. Szintén előidézhette ezt a talaj tömörsége, amely gátolta a gyökerek fejlődését, és előidézhette az alacsony oxigéntartalmat. Továbbá a tőkék leterheltsége (főleg a fiatal ültetvényeknél), illetve a levelek és fürtök közti aránytalanság is oka lehetett előfordulásának. A szőlőfürtök hervadása a szőlőskert fiziológiai betegsége, gyakorisága évről évre nő. A betegséggel sújtott szemek jelentősen rontják a bor minőségét. Az alábbiakban egy kísérleti eredményt vázolunk, hogyan védekezhetünk a fürtök hervadása ellen. ÖSSZEGZÉS A szőlő hervadása az utóbbi időben nagyon gyakori jelenség. Fontos ellene fellépni az agrotechnikai előírások betartásával. Magas hatásfokkal bír a kálium kijuttatása a levelekre permet formájában, ami növeli a szőlő ellenálló képességét is a szárazsággal szemben. Emellett növeli a betegségekkel szembeni ellenálló képességet, javítja a fa érését, valamint a fürtök minőségét. A hervadás terjedését a szőlőben a klimatikus változások okozzák, illetve a levegő hőmérsékletének emelkedése. A hervadás elleni védekezés éppen olyan fontos, mint a kártevők és a betegségek elleni védekezés. Ing. Peter Dráč INTÉZKEDÉSEK A szőlő hervadása fiziológiai betegség, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagyni a szőlő megművelésekor (trágyázás, metszés, zöldmunkák stb.). Fontos a szőlő kiegyensúlyozott trágyázása a talaj és a levelek agrokémiai vizsgálata, elemzése alapján. Nem szabad a szőlőt leterhelni, kellően meg kell művelni a földet, nem szabad radikálisan csökkenteni a zöld felületet, illetve a fürtök számát. A levélzetet 1,2- 1,3 m magasságig kell visszavágni. LEVÉLTRÁGYA ALKALMAZÁSA A hervadás ellen védekezhetünk olyan trágyák bevetésével, amelyek hozzáférhető káliumot tartalmaznak. Szlovákiában kapható a Tecamin Brix, amelyet a nyitrai Organix Kft. forgalmaz. Tavaly ezt a készítményt a vállalat az Elesko üzemében tesztelte Fajdal pri Vištuku lokali- táson a Bazini járásban. Az Alibernet fajtában alkalmazta négy alkalommal 3 l/ha adagolásban. A készítmény a tőkék számát tekintve 51 %-ban csökkentette a hervadás előfordulását, ugyanakkor a terméshozamot is növelte 0,33 kg-al egy tőkét tekintve. Ennek köszönhetően az Alibernet elérte bokronként a 2,88 kg-os átlagtermést. A Tecamin Brix alkalmazása növelte a tesztelt fajta ellenálló képességét a szárazsággal szemben, amely a vegetáció HIRDETÉS TECAMIN BRIX • Jelentősen növeli a gyümölcs cukortartalmát • Segíti a nagyobb méretű termést • Pozitívan hat a színeződésre • Környezetkímélő - permetezés után azonnal szedhető Egészséges, szép termés - permetszerek nélkül! Most alkalmazza a TECAMIN BRIX készítményt a szőlőbe, késői gyümölcsbe és zöldségbe! Szép, nagy és édes termést szeretne? Ebben segít a TECAMIN BRIX készítmény, amelyet megvásárolhat e-shopon keresztül, illetve minden jobb gazdaboltban. Nagyon egyszerű, 10-12 napos intervallumokban ajánlott alkalmazni a termés megjelenésétől az érésig. Más készítményekkel együtt alkalmazható, de ajánlott tesztelni egy külön pohárban az elegyíthetőséget. A TECAMIN BRIX kálium, bőr és tengeri hínárban gazdag, környezetkímélő készítmény. Ellenőrzött növényi anyagból tevődik össze. A növény tápanyagfelvételénél semmilyen átalakulás nem következik be, minden hatóanyag azonnal hasznosítható formában van jelen. A kálium és a bór segíti a cukor áramlását és szintézisét a növényben. A tengeri hínár - növényi hormonok - segíti a sejtosztódást, ez biztosítja a nagyobb méretű gyümölcsöt, zöldséget. A szerves anyagok pedig a színeződésre vannak hatással. A MUST CUKORTARTALMA 25,00% 20,00% 15,00% 10,00% Kontroll I Kísérlet Tecamin Brix 21/ha Bővebb információt a környezetkímélő és a növekedést serkentő készítményekről, valamint a termények védelméről a betegségekkel szemben a www.bioochrana.sk oldalon találhat. Minden jó gazda alkalmazza a www.bioochrana.sk oldalon található készítményeket! ORGANIX, s.r.o., Rastislavova 323, Lužianky 951 41, Produktový manažér: Ing. Eva Sabaková - tel.: 0948 445 866 MP 150504