Új Szó, 2016. július (69. évfolyam, 153-177. szám)
2016-07-02 / 154. szám, szombat
[20 SZALON ■ 2016. JÚLIUS 2. www.ujszo.com Nádas Péter Az élet sója EGY mormota NYARA NÉMETH GÁBOR I KÉMÉNY KOTES Naplóregény... vagy majdnem az Négy prózakötet Csehy Zoltán könyvespolcáról Onkológiai derű Egyik kedvenc könyvem, Derek Jármán Chromá című műve már a festő, filmrendező, író halálos ágyán született. A könyvben az írásra kényszerített test bizonytalan lebegése lét és anyag, uralható gondolat és költői hallucináció között vezeti el az olvasót a színes létezés és a létező színek tartományaiba. Esterházy A bűnös című, Szüts Miklós fekete-fehér-vörös képeihez írt történetében már felbukkant Hasnyálka, a rák rettenetes allegóriája, és egy gyilkos kimenetelű „szerelmi” történetbe bonyolódott. Ez a színes, vérfagyasztó románc ölt naplóregénybe illő karaktert a Hasnyálmirigynaplóban is. Jármán a festékek kultúrtörténetében találta meg azt a metaforikus terepet, ahol lényéről, életéről, betegségéről beszélhet, Esterházy Péter a test anyagában és a lélek szabadságigényében. A szakralitásban és az érzékiségben (illetve annak hiányában, roncsaiban) egyaránt tobzódó történetre mintha folyamatos árnyat vetne az a mondat, melyet a nagy filozófus mond Jármán Wittgenstein című filmjében: ,A halál formát ad az életnek.” (Az Esterházy-fé- le pusztulateposz egy pontján a segélykérés egyenesen Wittgen- steinhez szól!) Ez a formakeresés, formameghatározás az elképesztően bátor könyv egyik központi tárgya. A forma itt azonban irodalmi, textuális valóság is: a létezés szövegdimenziója és a konkrét 0 Holnap még nem mosok hajat. Addig mossad, amíg van. A testvéri szó. Egy egyke sose jutna el eddig a mondatig. Vagy nagyon-nagyon tehetségesnek kell lennie. test kínjai, a pusztuló anyag szenvedéstörténete kezdettől komoly feszültséget képez a könyvben. A perverz humor („onkológiai derű”) ezer színben pompázik, s miközben szinte mindig szívszorító, felszabadító erejű is. Egyetlen döbbenetes példa: „Holnap még nem mosok hajat. Addig mossad, amíg van. A testvéri szó. Egy egyke sose jutna el eddig a mondatig. Vagy nagyon-nagyon tehetségesnek kell lennie.” A szöveg különleges nagybetétje a Kovalens-kötés bizarr története egyszersmind a történetmesélés genezisét is röntgenezi. A szinte folytonosan csöpögő infúziók metapoétikus analógiája az a csöpögtetés, ahogy Esterházy környezete reakcióit és saját reakcióit a reakciókra be- lecsöpögteti a naplóba, és az is, ahogy a kétes sikerű kezelések kitartó ismétlődése a deja vu érzés folytonosságát a szövegvilágra és az önreflexiókra is kiterjeszti. Esterházy ráadásul számba veszi az ilyenkor szokásos irodalmi „forgatókönyveket” is. Devecseri A hasfelmetszés előnyei című művét ugyan nem találja meg, ám lélek- vezetési kalauznak és párhuzamos történetnek ott van Brodkey és Kosztolányi egy-egy könyve. „Megérteni annyi, mint remegni. (...) Azt a szaktekintélyt csodálom, aki térdre hull az esemény előtt” — írja Bodkey. Esterházyt, a szaktekintélyt biztosan csodálná. Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló. Magvető, Budapest, 2016. 240 oldal. Minden túl szoros Végeredményben naplóregény Németh Gábor Egy mormota naplója című prózakötete is: a mű elbeszélője egy vámpírfilm helyvadásza, aki Lord Byron halálához, egy „hányingert keltő fináléhoz” keres megfelelő kulisszát. Noha látszatra a célnak él, valójában a lét folyamatos szemlézése köti le, az az idegenség, mely végeredményben természetes létmód, mégis örök konfliktusgeneráló erő. Az így mozgósítható előítéletek, elfojtott és felhorgadó „fásizmusok” dinamikája határozza meg a szöveg háttérmintázatait. A szöveg reflektál a megírás módjára is: „Egy időben gyűjtöttem az írásra vonatkozó, bámulatos szentenciákat, de hiába, akárhogy igyekszel még a legegyszerűbb mondat is alá van aknázva. ” Nos, ez a könyv végig egy ilyen aknamező: a helyvadász fia számára próbál meg eligazítást nyújtani ebben a reménytelen nyelvi térben, a nyelven belüli létezésben. Vagyis a szöveg végeredményben túlélési kalauz. A számtalanszor megfigyelt idegenség, migráns- és peremiét (néger, arab, cigány), agresszió, nemtörődömség, érzékedenség Németh tollán egy-egy kifinomult technikával megalkotott sztorivá válik, ráadásul némely történet mások (pl. Mészöly) történeteire való reflexióként is olvasható. Németh az érzékelés nagymestere: az érzékszervek bámulatos aktivitásának köszönhetően a leírások, reflexiók olyan szövegtérbe érkeznek, ahol valóban „kitágul az idő”, ahol minden műfaj túl szoros lesz, ahol minden mondat küzd az önállóságáért, nem akar szöveggé tagozódni, mert tart tőle, hogy a kontextus elidegeníti önmagától. A szerző nem használ nagy kezdőbetűt, és mondatvégi írásjeleket sem: ez a nyitottság különösen poétikussá teszi a könyvet. Egy-egy mondat épp az eldolgozadanság látszatát keltve válik a lehető legpontosabbá. A kötet zárlata katartikus: Byron majdani filmes halála helyén lejátszódik egy másik „értelmetlen” halál, a látványhalál helyén a filmszerű valóság. Németh Gábor: Egy mormota nyara. Kalligram, Budapest, 2016. 203 oldal. Az emlékek nyelve Gergely Ágnes Oklahoma ezüstje című portrékötetében is meghatározó szerephez jut az emlékezés: a mű lényegében esszégyűjtemény, mégsem áll távol a naplóregénytől, hiszen önéletírás is lehetne. Az idegenség, a rejtőzködő identitás a portrék egyik legmarkánsabb témája, s így az önismeret is központi szerepet kap. Gergely Ágnes szikével ír, mondhatnám némi képzavarral: különösen pontos, s tudja, hogy jobbára sebekkel dolgozik. A nyitószöveg (tulajdonképpen vers) például Rába Györgyről szól, akiről a református temetésen csak ő tudja, hogy munkaszolgálatosként „a vállán, a vállán / a vállán vitte egykor ennek az országnak a vasúti sínjeit”. A címadó történet egy zseniális Pilinszky-portré, mely a szerző díjszerzési erőfeszítéseit meséli el. Miközben Pilinszkyért lobbizik, és ugyan folyamatosan dolgozik az oklahomai zsűri megnyerésén, de csak az „ezüstig” jut, bepillantást nyerünk a korabeli, ideológiailag fertőzött irodalompolitikai légkörbe is, a képmutatások retorikájába és a jelöltek miniportréit, „karriertörténeteit” is megkapjuk (mások sikereiben és tragédiáiban valójában Pilinszky nagysága rajzolódik elénk). A különös rétegzettségnek köszönhetően természetesen Gergely Ágnes „életodüsszeiáját” is érzékeljük. A portrék korántsem szentimentális vagy nosztalgikus emlékezések, hanem alaposan kidolgozott „novellák”. Az Illés Endre-fejezet például ezzel a brutális mondattal indul: „Nem tudok embert, aki jól érezte volna magát a Szépirodalmi Könyvkiadóban, pedig gyönyörű könyvekkel jelent meg a piacon. ” Sokszor ez a „brutalitás” biztosítja a szövegek vitalitását. Egy másik fontos komponens az önirónia és a humor, az anekdota pedig mindig túllép a saját árnyékán. A Szabó Magda-fejezet egyik anekdotája ragyogó példa erre: „Megkérdeztem tőle, igaz-e, hogy ha egy kritikus rosszat ír a könyvéről, elátkozza. Igaz, bólintott, a fél Farkasréti temető az én müvem. ” A megpróbáltatások ereje, a történelem roppant súlya és az emberi teherbíró képesség gyönyörűen ragyog át például a Vihar Béla- esszé sorain. Gergely 1965-ben angol tolmácsként Japánban héber betűkkel, de magyarul, jobbról balra írja a naplóját, hogy az avatadanok ne tudják elolvasni. Ez a delegáció vezetője által „japánnak” titulált írás lesz később Vihar és Gergely titkos levelezési nyelve. Gergely Ágnes Viharhoz még egy túlvilági levelet is ír: „Béla, ha tud valamit, kérem, írja meg. írhatja magyarul, a halottak anyanyelven beszélnek. ” Ez a könyv most feloldja az emlékek titkos nyelveit, és bölcsen a sorok között hagyja azt, ami fel- oldhatadan. Gergely Agnes: Oklahoma ezüstje. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2015. 136 oldal. Se felkiáltójel, se kérdőjel Nádas Péter Az élet sója című kivételes könyve is portré, csakhogy nem személyé, hanem egy közelebbről meg nem nevezett, de elvben azonosítható városé. A könyv várostörténetből fokozatosan egy közösség pszichogrammájává, életvezetési stratégiájának kalauzává'válik: Nádas azt írja körül, miként őrizhető meg egy-egy érték a változásban mindössze a józan ész és az életösztön szorításában, hogy miként kerülhető el a pusztulás vagy miként mérsékelhetők a veszteségek. Az eredet vagy a vallás kérdései a legendáriumra hagyatkozva stilizálhatok, ám a köznapi létezés koreografálásához szükséges, működőképes retorika elképzelheteden a szellem és az ösztön speciális összjátéka nélkül. A legnagyobb változást a Luther- féle lelki megújhodás „levezénylése” jelenti. A könyv naplószerűen építkezik, jobban mondva kalendárium jelleggel: áprilissal indul és márciussal zárul. Az árnyalt leírásokból olykor bölcseleti fejtegetésekbe, reflexiókba torkolló szövegrészek rengeteg „egzakt” adatot, tényt mozgósítanak, s minduntalan rájátszanak a történeti hitelességre. És egy idő után a szöveg tisztelete is eljut az egzaktság szintjére. Egy a Krisztusban élő ember régi és új életéről szóló bibliai szövegrészlet kommentárja, fordítása, értelmezéstörténete vezeti el az elbeszélőt a teljes érzelmi visszafogottságig: „En azonban egy idő óta nem használok a saját szövegemben se felkiáltójelet, se kérdőjelet. ” A kommunikáció egyik legizgalmasabb formája a harangzene: a tér hangjainak architektúrája Nádas tollán mentális térképpé változik, mely egyszerre térképezi fel a konkrét város és a vágyott mennyei Jeruzsálem territóriumait. Nádas plasztikus „rajzaihoz” képest a kötetet illusztráló Forgách András rajzai sajnálatos módon jelentéktelenül naivaknak tűnnek, bár nem teljesen kizárt, hogy éppen az ellenpontozás volt a műfaji labilitásokban (mese, legenda, esz- szé, történetírás) ejtőző könyv tervezőjének a célja. Nádas Péter: Az élet sója. Jelenkor, Budapest, 2016. 115 oldal. A mellékletet szerkezte lakatos Krisztina. Telefon: 02/59233 427, E-maii; szalon@uis20.com. levélcím: Szalon, lazaretská 12. 814 64 Bratislava 1.
