Új Szó, 2016. július (69. évfolyam, 153-177. szám)
2016-07-16 / 165. szám, szombat
www.ujszo.com I 2016. július 16. RÉGIÓSPORT Kellner bácsi Kellner Zsófi néni A í fe s a i-J . lAz emlékkiállítás egy részlete (Képarchívum) Összekötő kapocs a futball Vízkeleten J. MÉSZÁROS KÁROLY Kilencven óve futballoznak a Galántai járásban fekvő Vízkeleten. A kerek évforduló évében könyv jelent meg az elmúlt évtizedek focitörténéseiről, aznap késő délután pedig Kelet-Nyugat összecsapáson játszott egymás ellen a falu apraja- nagyja. „A jubiláló sportszervezetnek mindig is meghatározó szerepe volt községünk életében, összetartotta, és még mindig összetartja falunk összes korosztályát, fiatalokat és idősebbeket egyaránt” - hallhatták az évforduló alkalmából rendezett ünnepségen a jelenlevők Nagy Pál vízkeleti polgármester üdvözlő beszédében. Kiemelte azt is, hogy a sportvezetők és a játékosok mindig arra törekedtek, hogy méltóképpen képviseljék községüket a sportvilágban. A meghívottak sorában nyolcvan egykori labdarúgó, edző vagy sportvezető ült. „Mindig összetartó társaság volt” - mondta róluk a falu első embere, aki a jubileum emlékére átadta Halász Zsolt jelenlegi klubelnöknek az évfordulóra készült, futballistát ábrázoló szobrocskát, amit minden jelenlevő szintén megkapott, akárcsak Czigler Sándor A vízkeleti labdarúgás 90 éves története című könyvét, amely a község adott ki az évfordulóra. „1926-tól futballoznak falunkban. Most első ízben lehetünk tanúi egy olyan könyv kiadásának, amely összefoglalja a sportág történéseit. Falunk lakosai mindig is szerették a futballt, s ez jelenleg is így van” - húzta alá a polgármester, majd végignézték a kiadványt bemutató összeállítást. Czigler Sándor nyugdíjas testnevelő tanár gyűjtötte össze a könyv anyagát. A helyi sportszervezetben kifejtett több évtizedes edzői munkássága elismeréseként és az említett egyedi sporttörténeti kiadvány megírásáért, összeállításáért polgármesteri díjban részesült. A szerző betegség miatt nem lehetett jelen az ünnepségen, helyette unokahúga, Putyéra Veronika vette át a díjat. Ezután egy perc néma csenddel emlékeztek meg az elhunyt vízkeleti sportbarátokról, koszorúztak is emlékükre a helyi kopjafánál. Az ünnepi ebéden előkerült az alkalomra készült fútballpálya alakú torta, amit jóízűen elfogyasztottak. A jelenlevők megnézhették a jubileumra készült kiállítást is, elbeszélgettek a múltról, egykori nagy mérkőzésiekről, játékosélményeikről. S akinek ez mind kevés volt, estefelé kimehetett a helyi futballpá- lyára, ahol addig soha nem látott mérkőzést játszottak. A falu keleti része csapott össze a nyugatival. És a keletiek nyertek 5:4-re. De mindenki annak örült, hogy nem idegenek, hanem a vízkeletiek győztek. Volt két rangidős sportember is a pályán: Nagy Ferenc, aki idén töltötte be a hetvenedik születésnapját, még játszott, Szabó György pedig a mérkőzést vezette. Több mind nyolcvanévesen. .. Ma VIII. Kék Duna Futás J. MÉSZÁROS KÁROLY Nyolcadszor rajtol ma (11.00) a Két Duna Futás mezőnye. Dunamocs. A Dunamocs és Kar- va közötti vadregényes tájon haladnak végig a versenyzők. Az edzettebbekre tizenöt, a kisebb adagra vágyókra öt kilométer vár, utóbbi gyalog is megtehető. Lesz diákverseny is, az alsó tagozatosoknak 400, a felső tagozatosoknak 1200 méter. Tavaly 15km-enapozsonyi-udvardi Švajda Gábor, 5 km-en a győri Horváth István győzött. „Munkahelyi elfoglaltságom miatt egy hónappal később lesz hagyományos futóversenyünk. Ilyenkor sokan kirándulnak, így nem tudom, mennyien jönnek el. Ami újszerű, hogy nagyon sokan, a szokottnál többen jelentkeztek Szlovákia különböző pontjairól - tájékoztatott az előzményekről Kele Géza versenyigazgató. - Nevezett a huszonkilencszeres szlovák bajnok, Magyar Imre, a 15 km-es táv 2014-es győztese, és ismét nyerni jön hozzánk a győri Horváth István, aki 2009-ben első versenyünkön és tavaly volt a legjobb öt kilométeren. Ugyancsak a mezőnyben lesz a komáromi ukrán Anatolij Leszkiv, aki szinte minden évben elindult versenyünkön. A nevezettek között van Szőnyi Ferenc triat- lon világcsúcstartó is. Akik időben jelentkeztek, azok névre szóló rajtszámok kapnak. Négy környező község, a magyarországi Kocs és Süttő, valamint Karva és Dunamocs polgármestere is vagy eljön, vagy támogatja a Kék Duna Futást, melynek ugyancsak állandó indulója Ke- szegh Béla komáromi alpolgármester. Ismét tarka lesz a mezőny,jó futásra számítok.” HÉTVÉGI FOCIMENETREND II. NYÁRI TORNA AZ FC KLUBELNÖKÉNEK KUPÁJÁÉRT, Vág- királyfa- szombat, 13.00: Králová n/V.-BetonárisSala; 14.30: Veča-Topoľnica; 16.00:11 -esrúgó verseny; 17.00: mérkőzés a 3. helyért; 10.30: döntő; 20.00:11 -esrúgó verseny - döntő és eredményhirdetés. FÖDÉMESEK NYÁRI TORNÁJA, Ipolyfödémes - szombat, 13.00. A résztvevő csapatok: Pusté Úfany, Ofany nll, Veiké ÚFany, Ip. Úlany. A sorsolás a torna kezdete előtt lesz. (áb) I. VLAHY ÁRPÁD EMLÉKTORNA, Nagymagyar - szombat, elődöntő, 14.00: Zlaté Klasy-ŠK Vrakuňa; 15.30: Kostolné Kračany-FA Petržalka; 17.00: mérkőzés a 3. helyért; 19.00: döntő. (ái) IV. MAJOR NORBERT EMLÉKTORNA, Szentpéter - szombat, 13.30: Szentpéter A-Bátorkeszi; 15.00: Perbete- Szentpéter B; 17.00: a 3.helyért; 18.15: döntő. (áb) I23 SPORTTARISZNYA Elhalasztották a Naszvadi Vágtát! Naszvad. Ma elmarad, egy hét múlva, július 23-án pótolják az idei, immár V. Naszvadi Vágtát, amely westemlovasversennyel egybekötött közönségvonzó sportesemény. „Reggeltől mérlegeltük a helyzetet, s a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt inkább lemondtuk versenyünket, melyet pontosan egy héttel később rendezünk meg a KePaso rancson” — tájékoztatta lapunkat Miroslav Gerhardt versenyszervező. A verseny lesz a 2016-os Westemlo- vagló Vándorkupa hetedik állomása. Idén egyszer már közbeszólt az időjárás, mégpedig május 14-én Felsőszeliben, amikor a síkos pályaviszonyok miatt a zsűri törölte a sorozat ottani versenyét, július 9-én pedig Hódosban halasztottak a verseny szervező sérülése miatt, a csallóközi faluban augusztus 13 -ára tűzték ki az új versenyidőpontot. (jmk) Vágfarkasdi elsőség Vágvecsón Vágvecse. Sok gólt, izgalmas mérkőzéseket hozott a vágvecsei futballklub második nyári tornája, melyet a IV. ligás vágfarkasdiak nyertek meg., Jéem volt könnyű az útjuk a győzelemig, pedig raj - tűk kívül a mezőnyben csupa alacsonyabb osztályú csapat volt. Előbb 4:3-ra kaptunk ki tőlük, majd a döntőben csak tizenegyesekkel kerekedtek felül a deákia- kon - mondta a mérkőzéssorozatról lapunknak Vojtech Halász vágvecsei klubelnök. - Megszereztük ugyan a harmadik helyet, miután 4:1-re megvertük a vágki- rályfaiakat, de mi a döntőbe akar- tunkjutni. Tornánk azonban jobb volt, mint a tavalyi, több, mintegy háromszáz néző látogatott ki, és színvonalas mérkőzéseket látott. Közben volt 11-esrúgó verseny is, s ebből a deáki Polakovié került ki győztesen.” Tornatények a Hírkosárban. Qmk Kocsis és Trenčík a fekete öv kapujában Balatonföldvár. A Seishin Karate Klub tíz versenyzője vett részt a magyarországi edzőtáborban. Öt ország karatékái két japán mester (Kazuya Y.amamoto nehézsúlyú bajnok és Kensaku Yamamoto, a szigetországi válogatott egyik edzője) tapasztalataiból merítettek. , .Háromszázan vettek részt a közös edzésen, a táborban pedig új edzésmódszereket mutattak be - tájékoztatta lapunkat Markovics János, a Seishin Karate Klub menedzsere, a Szlovák Shinkyok- ushin Szövetség elnöke.—Rengeteget lehetett tanulni, és fejlődni. A közel egyhetes táborban napi három edzés volt, ami övvizsgával zárult. Az övvizsgát hosszas felkészülés előzte meg, A vizsgán a technikai tudást, az állóképességet és az ügyességet tesztelték közel két és fél órán keresztül. A versenyküzdelmek lebonyolításában segédkezett a csapat, melyből hárman tettek sikeres vizsgát. Vígh Vivien 5.kyu-ra, Kocsis László és Trenčík Nikolas 1 .kyu-ra, ami már a fekete öv kapuja, ugyanis az utolsó tanuló fokozat.” (jmk) Balatonföldvári emlék. Balról jobbra, felső sor: Kensaku Yama- moto 4.dán, Markovics János 3.dán, Hupian Kristína l.dan, Kocsis László, Markovics Ádám, Trenčík Nikolas, Kazuya Yamamo- to 2.dán. Alsó sor: Vígh Vivien, Rózsa Anna, Kósa Tamás, Fodor Gergő és KagyerjákTamás. (Képarchívum) Látványos nánai akciók kupasikerrel Felsőszemeréd. Nem sikerült a triplázás a vendéglótóknak, az idén az érsekújvári területi bajnokság VII. ligájában szereplő nánaiak vitték el az V. Nyári Kupanap győztesét megillető serle- . get. „Mind a négy összecsapás színvonalas és izgalmas volt, a játékosok végigrobotolták a pályán töltött perceket. A nánaiak elsősorban játékosságban múlták felül ellenfeleiket, látványos akciókat vezettek, és azokat sikeresen be is fejezték. A mieinknél öt új kiszemeltjátékos is lehetőséghez jutott, és nem okoztak csalódást. Ha elképzeléseink szerint áll össze a csapat, akkor merészebb tervekkel és nagy reményekkel vágunk neki az őszi idénynek a lévai területi bajnokság VII. ligájában”-tájékoztatott Menyhért Sándor, az előző évadban tizenkettedik fel- sőszemerédiek klubelnöke. Tornatények a Hírkosárban. (á b) HÍRKOSÁR ■ Labdarúgás II. NYÁRI TORNA, Vágvecse - elődöntő: Veča-Dlakovce 2:2 (1:0), g.: Benkö 2, III. Hindák 2-11-esekel 3:4; Vlčany- Kráľová n/V. 4:3 (1:1), g.: Mészáros M. 2, Molnár I., Mor- vay D., III. P. Chrenko, Hadža, Homola. A 3. helyért: Veča-Kráľová n/V. 4:1 (3:1), g.: Barus, Vencel, A. Szabó, Sokol, III. Takács T. Döntő: Vlčany-Diakovce 1:1 (1:0), g.: Š. Molnár, III. P. Horváth-11-eskkel: 5:4. Díjazottak - legjobb kapus: Csimma Tibor (Kráľova n/V.), legjobb géllövő: Július Benkö (Veča). Bírók: Ján fenický, Vladimír Kúrila, Peter Bányí. 11-esrúgé verseny (30 induló): 1. Peter Polakovič (Dia- kovce). V. NYÁRI KUPANAP, Felsőszemeréd - elődöntő: Felsö- szemeréd-Tompa 2:1, g.: Balogh, Schneider, ill. Nanias György; Nána-Terany 4:1, g.: Golán 2, Tácsik, Demendi, ill. Kováč. Mérkőzés a 3. helyért: Tompa-Terany 2:4, g.: Nanias Ri- chárd, Pintér, ill. Strelec 4. Döntő: Nóna-Felsőszemeréd 3:1, g.: Vlacsuha 2, Tácsik. ill. Kindricz. (áb) 48. SZLOVÁK KUPA SLOVNAFT CUP 2016/17 (172 csapat nevezett a regionális bajnokságokból) - dél-szlovákiai csapatok az 1. fordulóban: OSK Radzovce-MFK Nová Baňa, TJ Lehnice-OFK Malženice, FK TJ Lokomotíva Kozá- rovce-TJ Družstevník Dvory nad Žitavou, FK Chotín-FKM Nové Zámky, TJ Horné Saliby-TJ Slavoj Boleráz, FC Nový Život-OSK Svätý Peter, TJ Družstevník Bešeňov-FK Kolárovo, FK SK Danubia Hrubý Súr-FK Slovan Most pri Bratislave, ŠK FC Vydrany-FC Slovan Hlohovec, MFK Dobšiná- MFK Rožňava, FK CSM Tisovec-FK mesta Tornaľa, 0FK Olováry-ŠK Novohrad Lučenec, TJ Slavoj Kráľovský Chlmec-Družstevník Veľký Horeš, 0FK 1950 Priechod-FK FC BaníkVelký Krtíš, FK Jesenské-ŠK Vinica, TJ Družstevník Malá Ida-FK Bodva Moldava nad Bodvou, FK Kechnec-SKO Vedrá Ida, FC 98 Hajnáčka-FK Slovenské Ďarmoty. Az 1. forduló mérkőzéseit július 31-ig kell lejátszani. ■ Sportlövészet SZLOVÁKIA NAGYDÍJA nemzetközi koronglövő verseny, Nagyszombat-férfitrap: 1 Varga Erik (ŠCP Bratislava) 120 (selejtező) - elődöntő: 13, döntő: 14.