Új Szó, 2016. július (69. évfolyam, 153-177. szám)

2016-07-16 / 165. szám, szombat

SZALON ■ 2016. JÚLIUS 16. Kunming belvárosa Vidéki életkép a határ laoszi oldaláról (A szerző fotótárából) www.ujszo.com Jünnanból Laoszba, aztán vissza Kunmingban végre igazi madárcsicsergésre ébredtünk új művész­barátunk lakásában. Chang Xun a yi etnikai csoporthoz tartozik, amelynek saját nyelve, vallása és különlegesen színes kultúrája van. A közös reggeli után He Libinnel, a tanár-performerrel és néhány helyi művésszel volt találkozónk. Mint kiderült, ő a naxi etnikum­hoz tartozik. így az új helyszínre, Kína délnyugati határvidékére „áttelepülve” az első pár nap azzal telt, hogy Jünnan tartomány nemzetiségi-etnikai összetételével, a különböző népcsoportok tör­ténelmével és kultúrájával ismerkedtünk. K ínában nagyjából 8 százalékos a nemze­tiségek aránya, Jürt- nan tartományban viszont 37 százalék körük. Hivatalosan 26 kisebb-na- gyobb etnikai csoport él itt. Van olyan népcsoport - a dulong - amely az ötvenes években állítólag még emberáldozatot mutatott be. A legnépesebb etnikai csoport a yi (4 millió), a bai (1,4 millió), a hani (1,3 miiló), a zhuang (1 mil­lió), a miao (900 ezer), a hűi és a lisu (500-500 ezer). A már említett naxik (275 ezer fő) Lijiang környé­kén él, ahol a következő két hó­napot töltjük majd. Érdemes még megemlíteni a tibeti etnikai cso­portot (100 ezer), amely Shangri La környékén él, hiszen a későbbi­ekben ide is ellátogatunk. Jünnan tartomány páradan ter­mészeti adottságai és rendkívül színes kultúrája mellett elsősorban a teájáról ismert. A legjobb kínai teák innen származnak - egyebek mellett a mifelénk is ismert Puerh tea is. Csaknem egy évtizede fo­gyasztok különféle zöld, vörös, fe­kete, fehér és egyéb teákat, de amit itt volt alkalmam megkóstolni, az minden várakozásomat fölülmúlta. Chang Xun természetesen már a megérkezésünk napján teával kínált minket. Egyeden, több mint 100 éves teafáról szüretelt, természe­tes módon fermentált zöld teával, amit a termelőtől szerzett be, nem a helyi szupermarketből. Aztán minden egyes találkozás alkalmával megkóstolhattunk egy-egy külön­legességet. Errefelé mindenkinek megvan a maga kedvenc teafajtá­ja, sőt magántermelője. Majdnem mindenki megajándékozott min­ket kedvenc fajtájával, amit termé­szetesen üzletben nem árusítanak. 016/05 Kunming egyik nagy bevásárlóközpontjában egy installációs művészeti ki­állításra és perförmanszra voltunk hivatalosak. A téma az 50 éve kirobbant és 40 éve befejeződött kulturális forradalom és Mao volt. Van hát annyi teánk, hogy a követ­kező két hónapban ezzel nem kell foglalkoznunk. A tartományban, ahol a szubtró­pusitól a magashegyiig minden éghajlati öv megtalálható, kávét és dohányt is termesztenek. Talán éppen ezért itt majdnem mindenki és mindenhol dohányzik. Ráadásul a barátság jeleként az első dolog, hogy cigarettával kínálnak, és illik elfogadni, már ha dohányzik az ember. Én körülbelül két éve áll­tam át a cigarettasodrásra, amit itt mindenki érdeklődve figyelt, így a tartalékaim hamar megcsappantak. Nanxi segítségével azonban, nagy meglepetésemre, sikerült a kedvenc dohányomat (amit Kínában nem forgalmaznak) egy kínai interne­tes portálon (az otthonihoz képest féláron) beszerezni. Kunming egyik nagy bevásárlóköz­pontjában egy installációs művésze­ti kiállításra és perförmanszra vol­tunk hivatalosak. A téma az 50 éve kirobbant és 40 éve befejeződött kulturális forradalom és Mao volt. Már maga a téma hátborzongató, mint ahogy hátborzongató Mao megítélése - még 40 év távlatából is. Mindmáig jelentősnek mondha­tó a kultusza, annak ellenére, hogy a kínai társadalom mára úgy-ahogy kiheverte ezt a sötét időszakot. Egy véleden folytán másnap volt alkalmunk találkozni a bevásárló- központ tulajdonosával, akinek a lánya Oxfordban tanul művészet- történetet, innen ered a képzőmű­vészet iránti vonzalma. Elmondta, hogy a kiállítás előtt többször is felkeresték a város „elöljárói”, azzal, hogy a kiállítást leállítsák, amire ő nem volt hajlandó. Talán Peking messzesége, talán az üzletember hajthatadansága (és persze befolyá­sa) miatt, talán mert mindössze 2 hétig volt látható, végül is a kiállítás és performansz megvalósulhatott. Mivel a vízum miatt 30 naponként el kellett hagynom Kínát, össze­pakoltunk egy hátizsáknyi hol­mit, és elindultunk az észak-laoszi Luang Namtha felé. Megint egy új tapasztalat: életemben először utaztam ágyas busszal. A buszban három sorban kétemeletes ágyakat helyeztek el az utasok kényelméért, az éjszakai út 9 órát tartott. Ezen a szakaszon nem sok nyugati turista fordul meg. Ráadásul úti célunk a Laosz-Thaiföld-Mianmar határvi­dékén elterülő, ópiumtermeléséről hírhedt Aranyháromszög közelé­ben fekszik, így előre figyelmez­tettek, hogy az éjszaka folyamán több alkalommal is ellenőrzések várhatók. A második úgynevezett cheking pointnál ki is szúrtak min­ket és letessékeltek a buszról. Mint kiderült, azért, mert az ellenőrzést végző fiatal katona nem tudta elol­vasni az údevelemben a latin betűket, és fogalma sem volt róla, merre van Szlovákia. 6 állig felfbgyver- zett katonával körülvéve álltam az éjszaka közepén - szerencsére a látszat ijesztőbb volt, mint maga az ellenőrzés. Végül reggelre megérkeztünk a laoszi határra, ahol kiderült, hogy a vízumhoz 25 amerikai dollár (!) és igazolványkép szükséges. Egyik sem volt. Akkor 30 dollár, és a bejáratnál lehet dollárt venni - kö­zölte a határőr. Az egész procedúra mindössze 15 percet vett igénybe. A határ túloldalán zöldségekkel, háziállatokkal és kínai áruval meg­sárban sikerült felmotorozni, egy gumifaültetvényt találtunk. A fa törzsébe metszett körkörös vájatból cseppenként szivárgott a kaucsuk a fa törzsére erősített kis edénybe. Szürreális látvány volt a rengeteg megsebzett, könnyező fa. Juhász R. József kínai útinaplója (4.) Könnyező gumifák Laoszban pakolt busz várt ránk. Körülbe­lül 2 óra múlva érkeztünk Luang Namthába, az előre lefoglalt szál­lodába. A város tele volt nyugati turistákkal. Miután a trópusi éghaj­latnak megfelelőre cseréltük öltözé­künket, a telefonomra letöltöttem az aktuális offline térképet és bele­kóstoltunk az ízletes laoszi ételekbe, motorbiciklit kölcsönöztünk és ne­kivágjunk a környék felderítésének. Bőven volt mit nézni. A tipikus thai buddhista templomokkal kezdtük, majd a környék falvai következtek. Meglátogattunk egy tipikus hegyi kisiskolát, ahol az udvaron fekete malacok és fekete tyúkok futkos­tak. Mivel errefelé szinte kizárólag hegyi ösvényeken lehet közlekedni, a helyiek (és a turisták) kizárólag le­harcolt kínai motorbicikliket hasz­nálnak. Az iskola fölötti hegyoldal­ban, ahova helyenként bokáig érő Kim: Este a szállodánk melletti éjszakai piacon vacsoráztunk. A kedvenc tésztalevesemet választottam, amit friss helyi zöldségekből, különleges tésztákból és fűszerekből magam válogattam össze (azért a húsokat nem mertem bevállalni), majd át­adtam egy kedves helyi, népviselet­be öltözött asszonynak, aki 10-15 perc alatt elkészítette. Amíg készült a késői vacsora, körülnéztünk a pi­acon és vettünk egy Beerlao sört. Nem vagyok sörszakértő, de az a sör egyszerűen elvarázsolt. Rendkí­vül ízletes volt, így rögtön kipróbál­tuk a barna változatát is, ami még finomabbnak bizonyult. Innentől kezdve, ha csak tehettük, ezt a sört ittuk, még Kínában is. Mint kide­rült, a Beerlao a világ 10 legjobb sö­rének egyike - és ezzel egyet tudok érteni. Másnap reggel újra kikölcsönöztük a már jól bevált motort, és nekivág­tunk egy nagyobb túrának. Egy kis hegyi falu felé tartottunk, offline térképem szerint 30 kilométert kellett megtennünk. Mint később kiderült, ez légvonalban értendő. Utak nincsenek, csak köves mere­dek kanyargós ösvények, trópusi meleg és dzsungel. Kicsit elszámol­tuk magunkat. Többórás motoro­zás után a falu még sehol, viszont már sötétedett, így vissza kellett fordulnunk. A motor alig bírta a nehéz terepet, a reflektor fénye mi­att szinte látni sem lehetett a boga­raktól, a dzsungel ijesztő hangokat hallatott. A nagyobb köveket sem sikerült mindig időben észrevenni, a térdig érő tócsákat és sarat sem sikerült mindig kikerülni. Teljesen egyedül voltunk, másfél órai mo­torozásra a civilizációtól. Végül este 9-re, tökig sárosán, kimerültén és üres benzintartállyal visszaértünk az éppen zárni készülő kölcsönzőbe. A kiérdemelt Beerlao után jól alud­tunk aznap éjszaka. Másnap még vásároltunk néhány szuvenírt egy helyi árustól, akit már harmadik napja nem tudtunk lerázni, majd útra keltünk vissza, Kunmingba. A határon gond nélkül átjutottunk, így újabb 30 napig nem kellett fog­lalkoznom a vízummal. He Libin már várt minket, ő is ve­lünk tart északra, hogy megkezd­jük a két hónapos rezidensprog­ramot. Magunk mögött hagyjuk a dzsungelt; a 2400 méteres ma­gasságban fekvő, 5-6 ezer méte­res hegyekkel körülvett Lijiang, a Himalája, valamint Tibet keleti oldala várt minket. A mellékletet szerkeszti: lakatos Krisztina, telefon: 02/59211427, i mail: szalon@ujszo.com. Levélcím: Szalon, Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1.

Next

/
Thumbnails
Contents