Új Szó, 2016. július (69. évfolyam, 153-177. szám)

2016-07-16 / 165. szám, szombat

www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2016. JULIUS 16. INTERJÚ 17 A É lete 180 fokos for­dulatot vett, fog­lalkozást, életvitelt és földrészt váltott. Mit hagyott maga mögött szülőföldjén? Nem a klasszikus karriert futottam be, inkább mindig a belsőm vezé­relt. Hajdúnánáson érettségiztem, de nem volt elképzelésem a további pályámról. A főváros vonzott legin­kább, s amikor a barátnőm látsze- résznek tanult Budapesten, akkor én is az optikusi mesterséget láttam üdvözítőnek A bizonyítvánnyal a kezemben bizonytalanodtam el iga­zán. Pedig a legelegánsabb helyen, a Sophia Loren-szalonban találtam munkát, de a csillogó környezetben sem éreztem otthon magam, s vala­miféle alkotómunka után vágyakoz­tam. Ezt a pszichológiában vagy az agyagformálásban találta meg előbb? Ismét egy barátnőmet követtem, aki egy hároméves népi játék és kismesterség szakoktató képzésre jelentkezett. Az iskolában szerettem meg az agyagot, s a fazekasmester­séget. Olyannyira e formálható föld bűvkörébe kerültem, hogy most az Agyag misztériuma című könyvön dolgozom. Úgy érzem, az agyagban egy ősi energia, s ezen keresztül egy mély lelkiség rejtőzik Ezt a formá­zás közben lehet érezni, amikor a kezembe kerül a több millió éves sárgolyó, s becsukott szemmel su­gározza felém illatát, erejét. Elkez­dem alakítani, de ellenáll: mint egy kis mágikus lénynek, saját akarata van. Az alkotásban megengedem, hogy azzá váljon, amivé kíván. Át kell élni ezt az érzést, beszélni róla sokkal nehezebb. A gerencsér mesterség a lélekbú­vár pályával egészült ki? Az alkotó folyamat közben a lé­lek mélységeit sejtettem meg, úgy éreztem, hogy ez egyben önmagam megismerését is segíti. A lélek mű­ködését szerettem volna tudatosan is megérteni, ezért végeztem el az ELTE pszichológia szakát. Pálya­kezdőként hajléktalanokkal, majd nehézsorsú gyerekekkel foglalkoz­tam; így ötvöztem az alkotást a pszichológusi munkával. Önma­gam alaposabb megismerése veze­tett el a spanyolországi zarándok­úira, az El Caminóra is. Tizenhét évi házasság után férjemmel is szétváltak útjaink, de azóta is sze­retetteljes barátságban maradtunk. Ez a pálfordulás vezette Balira? Először tanulni akartam, például nagyon érdekelt a művészetterá­pia. A külföldi egyetemek - anya­gi szempontból - elérhetetlenek voltak, s egy véleden, egy festőnőt bemutató videoklip terelt Báli felé. Nagyon megtetszett a filmen Flora Bowley egyénisége, intuitív, bátor festészete. Az fogott meg különö­sen, hogy a vászon előtt még ide­ája sincs a végleges képről; felrakta a színeket, alakította, s végül egy olyan kép állt előtte, amely belőle fakadt, de nélkülözte a tudatossá­got. A blogjában beszámolt arról, hogy a szigeten élt egy évet, és workshopokat is tartott. Ott a he­lyem, határoztam el. Találkozott is a művésszel? Sajnos nem, de szerepe elévülhe- teden az életemben: ráirányította figyelmemet a kis édenre. Egyszer olvastam, hogy Báli a művészetek és az istenek szigete, s magamnak korábban két szót írtam fel: művé­szet és Isten. Alig döntöttem el az utazást, amikor Sebestyén Anikó Háromszirmú virág, Király Mónika alkotása Király Mónika egy fazekasműhelyben (Fotók: Csermák Zoltán és Király Mónika albumából) Alkotás közben a lélek mélységeit sejtette meg Király Mónika pszichológus pályája fazekasként és keramikusként teljesedett ki. Életében e két foglalkozás tökéletesen összeegyeztethető, hiszen az alkotás a lélek és a matéria világában is mutat hasonlóságokat. Sóskúti lakhelyéről Balira költözött, Uhudban, a művészetek városában, egy árnyas ligetben beszélgetünk. w Sokszor az az érzésem, a sziget is egy önálló lény, akiket szeret, azokat elhalmozza kincseivel, másokat elmar maga mellöl szertartások ősi dísze, a virág a meg­határozó, így sok formált cserép virágtartóként is szolgál. A kész ke­rámiák egyelőre még nem eladók, csak ajándékba szánom azokat. Szent Máté említi a Bibliában az ég madarait, amelyeket a meny- nyei Atya táplál. A fogyasztói társadalomban a mindennapi kenyér és a benzin beszerzése vi­szont pénzt kíván. Amikor eljöttem az otthonomból, házamat eladtam, így anyagi biz­tonságom is megszűnt. Az ország­ról keveset tudtam, a nyelvét sem beszéltem, s gondolkodása is isme- reden volt számomra. Ami mögöt­tem áll, az némi pénz, s a jövőmbe vetett hitem. Utamat fél évre ter­veztem, az utána következő eggyel nem számoltam. Ereztem viszont, hogy ez a hat hónap megváltoztat­ja az életemet, s ez megérte a koc­kázatot. Harmadik éve élek már a írónőtől kaptam a Facebookon üzenetet. O írta a Kakasvér és virág­szirom — Egy év Bab szigetén című könyvet. Anikó ismeredenül kere­sett meg, s figyelmembe ajánlotta remek kötetét. Hiszek a véledenek- ben, egy órával korábban döntöt­tem el, hogy a híres szigetre utazok, s az üzenetet az „istenek jelének” tekintettem. Ráébredtem, hogy úgy kell az életemet alakítanom, mintha Flóra Bowley festménye lennék Mivel Balin beszélgetünk, úgy látom, sikerült a terve. Igen, sőt nem is egye­dül érkeztem. Mi­kor barátnőmnek elárultam titkos utazási álmomat, rögtön megértett, s útitáisul sze­gődött. A jövőm rendezésében neki is jutott szerep: az első éjszakai szállá­sunkon megkérdezte a vendéglátótól, hogy ismer-e egy jógahelyet Uhudban, a művésze­tek városában, ahol további életemet elképzeltem. Az Intuitive Flow stúdi­ót javasolta. Megfo­gott a környék varázsa, s nagyon ismerősnek is éreztem. Ezután felgyorsul- tak az események, a jógastú- 1 dió vezetője ajánlott egy festőt, akinél lakhatnék s talán tanítana is egyben. művelt Nyugaton, ha beállítana valahová, kvártélyt s okítást kér­ve, valószínűleg fenntartásokkal fogadnák. Itt másképpen tör­tént? Vettem egy mély lélegzetet s elmen­tem a megadott címre Wayan Kar­jához, aki éppen otthon volt, s időt is szánt rám. Természetesnek találta jövetelemet és szándékaimat, ta­lán, mint a középkori Európában, olyan vándorként tekintett rám, aki a messzi távolban keres tanítót. Festményei már az első pillanatban is nagy hatással voltak rám, medi­tativ képeket álmodott vászonra, s a festményeknek olyan kisugárzása van, amelyektől a néző is átveszi hangulatát. Amikor kiderült, hogy a „Mester” a pécsi egyetemen mű­vészetterápiát is tanult, éreztem, hogy a véleden ismét gondjaiba vett. Mi ez, ha nem Isten keze? Eddig az agyagformálás sze- retetét említette, azért a fes­tészet némileg különbözik az ősanyagtól? Bennem semmiképpen sem vákk ketté, mivel számomra maga az alkotás a fontos. Nem tervezem el előre, hogy mit ké­szítek, az intuícióra, a bölcs erőre hagyatkozom, így olyan ödetek és újdonságok lépnek be az életembe, amit az én gondolkodó agyam soha nem találna ki. Álmainkat sem mi kontrolláljuk, egyszerűen jönnek maguktól. Az agyaggal való kap­csolatom is kiteljesült: hetente többször járok egy kerámia­stúdióba, munkáimban itt is a bátor, ösztönös fantázia kap helyet. Amikor tőlem kémek tanácsokat, akkor ezt a belső vezetés érzését próbálom átadni. Sokszor javaslom, hogy csukják be szemüket, s érezzék a szüle­tő alkotást. Munkáimban a Istennő, Király Mónika alkotása szigeten. Életem is újabb fordula­tot ven, Wayang Kadja egy kiállí­tásán ismerkedtem meg mostani párommal, aki a művészeti életben dolgozik újságíróként. Beszélge­téseinkben a közös gondolkodás dominált, de azért bennem volt a kisördög, így fél év múlva hazau­taztam, s az időre bíztam közös jö­vőnket. A kapcsolat időtállónak bi­zonyult, társam eljött haza értem: érzelmeink kiállták a próbát. A sors tehát tovább hordozott a tenyerén. Nemcsak az agyagot, hanem a betűket is szorgalmasan formál­ja, blogja egy igazi vallomás a sziget szeretetéről és tiszteletéről. A biogomban először csak magam­ról akartam közveden ismerőseim­nek hírt adni. Viszont egyre töb­ben írták le gondolataikat, jelenleg hatszáz felett van a követők száma. Mikor jobban megismertem a szi­getet, úgy éreztem, élményeimet megosztom a Bálit szerető, vagy ide készülő magyarokkal is. Soka­kat a külsőségek érdekelnek, a pál­mafák, tengerpart, étkezés, viszont Báli filozófiájáról, spiritualitásáról és mélyebb művészetéről kevesen tudnak. Szeretném, hogy aki eljön a messzi távolba, az a sziget igazi arcát ismerhesse meg. Nem vagyok egyedül, Balin számos magyar él; többeket, mint engem is, elvará­zsolt a sziget „szívóhatása”. A Magyarok Balin Facebook- oldallal közösséget épít? Az oldalt csupán elkezdeni tervez­tem, s reméltem, hogy az itt élő magyarok kapcsolódnak hozzá. Inspirálni szerettem volna min­denkit, hogy ossza meg gondola­tait, fotóit a másikkal, s apróbb felfedezéseikről is beszámolnának. Sajnos, ebben egy kicsit magamra maradtam. Többen vannak a távoli Balira kíváncsi érdeklődők. Mások az itt töltött napokat idézik fel az oldalon, megint mások informá­ciót cserélnek, vagy beszélgetnek. Számos programra hívom fel a fi­gyelmet, s ezt a szolgáltatást öröm­mel fogadják. A „mit érdemes itt megnézni”, „hogy lehet itt letele­pedni” kérdésre viszont én is csak általánosságban tudok válaszolni. Amikor a medencésapartman- árakról érdeklődnek, akkor sem szívesen folytatom a csevejt. Nos, sokan, s egyre többen megtalálnak, többükben örömmel fedezem fel az ide érkező önmagamat. Ha körültekintek, szépen művelt rizsföldek, pálmák vesznek min­ket körül, az asztalon hideg kó­kuszdióból szürcsöljük a nedűt. Élete révbe ért a kis édenben? Báli olyan, mint egy szerelem, kicsit elhódít, s elkezd vezetni. A termé­szetben vagyunk, a kis ősi lények, a gekkók, a fákon a madarak velünk élnek. Ubudot a művészet lengi körül, szobrok, alkotások néznek ránk. A művészek folytatják az ősök hagyományát, mitikus témákat dol­goznak fel, a természet titkait lesik el. Erősen hatnak rájuk a balinéz szertartások, az istenközpontú gon­dolkodás, a világos-sötét ellentétpár ellensúlya, megítélése. Az alkotásból élnek ugyan, de a műveikkel szol­gálnak is, s elsősorban nem saját magukat állítják a középpontba. E környezetben a nyugati ember lelke is szárnyra kap. Nem mindenki érzi így, másokat taszít a sziget, idő előtt utaznak vissza, vagy megbeteged­nek. Sokszor az az érzésem, a sziget is egy önálló lény, akiket szeret, azo­kat elhalmozza kincseivel, másokat elmar maga mellől. A lelkem itt egyfajta otthonra talált. Csermák Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents