Új Szó, 2016. július (69. évfolyam, 153-177. szám)
2016-07-13 / 162. szám, szerda
SPORT 201 2016. július 13. | www.ujszo.com F\\\V í\Am ■-"'<L’JUf '- ' •X'1’ Wm iívoö f . y f a&v -j |ns * j I | WMT31 1771 ’?SB !i 1 lm • fs f J éií j* .h Tw iám f\mT ■ Hr : í Portugália a hét mérkőzése közül csupán egyet tudott megnyerni a rendes játékidőben, de így is Európa-bajnok lett (SITA/AP-felvétel) Az európai futball bajban van A pályákról kezdenek eltűnni az ösztönös zsenik és a vagány focistákból összeverbuvált csapatok KISS TIBOR NOÉ Minden idők egyik legfurcsább Európa- bajnokságán vagyunk túl. Ötvenegy márkőzást követően joggal mondhatjuk: többre, jóval többre számítottunk. A meccsenkénti 2,12-es gólátlag még az elmúlt évtizedek leggyengébbnek tartott eseményének, az 1990-es futbal 1-vébének az átlagát (2,21) is alulmúlta. A meccsek pedig? Ha valaki emlékszik az olasz- országi világbajnokság Spanyolország—Jugoszlávia, NSZK-Hollan- dia, Kamerun-Kolumbia vagy Anglia-Kamerun meccsére, az könnyen beláthatja: ez az Európa- bajnokság talán minden idők leggyengébb futballtomája volt. Szürkeség A visszaesés nem véletlen, a futball mint a világ legnagyszerűbb és legnépszerűbb sportja egyre szürkül. Ez a szürkeség uralta az egész Európa-bajnokságot: az igazi csodák elmaradtak, nem születtek nagy játékosegyéniségek. Oké, az izlandiakra sokáig emlékezni fogunk, mint ahogy a Cristiano Ronaldo szempillájára repülő lepkére, Conte örömkitöréseire és az ír szurkolókra is. De a szájízünk valahogy mégis keserű: Európa futballja vészesen uniformizálódik. A folyamatot jellemzi, s egyben a legnagyobb csalódást is jelenti számunkra a közép-kelet-európai futball eltűnése. Hol vannak az olyan futballisták, mint Belanov, Hagi, Prosinecki, Sevcsenko? Már egy Ivica Vasticnak is örülnénk. A régió csapatai közül itt volt a tornán Csehország, Ausztria, Ukrajna, Oroszország, Románia és Szlovákia - ezek a csapatok lényegében nyom nélkül eltűntek, senkinek sem hiányoznak, néhány közülük (például az oroszok és a románok) szégyenletes teljesítményt nyújtottak. Semmi sem maradt abból a technikás, fifikás futballhagyományból, ami miatt mindig várhattuk a kiugrást egy-egy „keleti” csapattól. Idén a váratlanul összeszedett és offenzív játékot mutató magyar válogatott mellett alig tudunk kiemelni más csapatot. Elismerést érdemel a minden mérkőzésén foggal-körömmel harcoló (és Románia ellen történelmi sikert arató) Albánia. A legmesszebb a lengyelekjutottak, de az ő focijukban vajmi kevés a szépség: erőfocit játszanak, keményen robotoló, sokat futó és ütköző játékosokkal. Ezek a lengyelek - skandinávok. Hol vannak a csatárok? Eltűntek az igazi csatárok is. Kiderült, hogy miközben Magyarországon sikk volt Szalai Adámot szidni, a világ labdarúgásában is ez a tendencia: technikailag nem túl képzett, atlétikus centerek birkóznak a védőkkel. Egyre kevesebb sikerrel: ezen a tornán a csatárelitbe tartozó Lewandowski és Ibrahimovic is csak szenvedett, megjátszhatatlanok voltak, társaik segítsége nélkül elvesztek, statikus robotembereknek tűntek. Voltak, akiktől sokkal többet vártunk (Kane, Morata, Lukaku, Se- ferovic, Milik), másokról pedig kiderült, hogy teljesen reménytelen esetek (Zozulja, Dzjuba). Az egyetlen tartós kivételt a torna legjobb játékosa és gólkirálya, a francia Antoine Griezmann jelentette. Emellett szép volt a walesi Robson-Kanu gólja Belgium ellen, valamint végig veszélyes volt az olaszok csatárkettőse, az Éder-Pellé duó. Jellemző, hogy a döntőt egy váratlanul pályára küldött agilis center döntötte el: az egész tornán mindössze 54 percet játszó Eder szerezte meg az aranyérmet Portugáliának egy jó lövéssel. Csalódást keltő nagyok Mondhatnánk, hogy a játék színvonala a létszámemelés miatt süllyedt ilyen nagyot, de ez is tévedés volna. A selejtezőkből csoportelsőként továbbjutó románok, osztrákok és csehek tragikusan szerepeltek, az Eb-újoncok közül viszont Albánia és Eszak-írország kitett magáért, Izland és Wales pedig a torna egyik legnagyobb meglepetését okozta. Előbbi Anglia legyőzésével, utóbbi pedig két mérkőzésen is pazar futballt mutatott, az oroszok és belgák elleni játék az Európa- bajnokság egyik fénypontja volt. Csalódnunk kellett az esélyesnek számító nagycsapatokban. A németek sorozatban hatodszor is bejutottak egy nagy torna elődöntőjébe, de ennél több jót nem mondhatunk el róluk. A spanyoloknál - ahogy az sejthető volt — véget ért egy nagy korszak. Franciaország az izlandiak és a németek elleni meccset leszámítva csak görcsölt. A titkos favoritnak tartott angol válogatott pedig az utóbbi évtizedek legnagyobb égését produkálta: a nyolcaddöntő- ben kiesett Izlanddal szemben, az addig gyengélkedő franciák pár nappal később ötöt gurítottak az izlandi bálnavadászoknak. A legjobb benyomást Belgium, Horvátország és Olaszország tette ránk - ezek az országok az Eb igazi vesztesei. A sztárokkal teletűzdelt horvát csapat a csoportkörben (a játékot illetően) leiskolázta Csehországot, majd (a B csapatával) Spanyolországot is megverte. Érthetetlen, hogy a portugálok elleni nyol- caddöntőben miért váltott át defenzív taktikára Cacic edző, a horvátok a hosszabbítás utolsó öt percéig nem voltak hajlandók focizni. A belga válogatottnál is alighanem az edző volt a leggyengébb láncszem: egymást felborító világklasszisok a pályán, idegesen integető Wilmots kapitány a vonal mellett, sokk Wales ellen. Nem tudni, lesz-e a belgáknak még egyszer ekkora esélyük megnyerni egy nagy tornát, mint most. És Olaszország... Az olaszok évtizedek óta nem játszottak olyan látványos és offenzív futballt, mint Belgium és Spanyolország ellen - ők is jobban megérdemelték volna a döntőt, mint a francia-portugál páros bármelyike. Egyenfutballisták Az Európa-bajnoki címet végül Portugália szerezte meg. Az a csapat, amely a hét mérkőzése közül csupán egyet tudott megnyerni a rendes játékidőben. Hangulatkeltés nélkül, a tényekre szorítkozva: ennyi erővel hat-nyolc másik csapat is megnyerhette volna ezt az Eb-t, az is ugyanilyen igazságos lett volna. És ez nagy baj. Nagy baj, hogy a pályáról kezdenek eltűnni az ösztönös zsenik, a vagány focistákból összeverbuvált csapatok, eltűnik a kockázatvállalás és a bátorság. Mindenütt fütballakadémiákon kiképzett egyenfutballistákat látunk, lassan csak a frizurák lesznek változatosak, a játékstílus egyre sematikusabb. Mindenki megtanult védekezni, mindenki le tudja szűkíteni a területet, mindenki tökéletesen képzett fizikailag, teljes az uniformizálódás. Robotokat látunk a pályán, akik végrehajtják a beléjük kódolt programot, a figyelmes nézők néha három-négy passzt is előre „kiolvashatnak” a játékból. Egyre fontosabbá válik a körítés, miközben a pályán egyre nagyobb az unalom. Az európai futball bajban van.
