Új Szó, 2016. július (69. évfolyam, 153-177. szám)
2016-07-02 / 154. szám, szombat
www.ujszo.com | 2016. július 2. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 A pillanat Ez a tisztes helytállás volt, nem a bravúr: de koszi! NAGY IVÁN ZSOLT N em vagyok híres arról, hogy túllelkesednék sporteseményeket. Szurkolok, főként egykét kedvencemnek, otthon vagy baráti körben még akár vérmesnek is tűnhetek, de a tombolás inkább taszít, mint vonz, sose mennék egy meccs után az utcára ünnepelni, igazából még egy stadionban is nehezen kap el a hév. És most mégis hálás vagyok a magyar fociválogatottnak. Nem, nem az eredményért. Illetve nem közvetlenül azért. Szerintem brutális túlzásokba esnek a csapattal kapcsolatban, nincs közelében Pus- káséknak vagy Albertéknek, de valószínűleg még a szovjetektől elszenvedett 0-6 előtti 1986-os válogatottnak sem. Nem, ez a csapat rokonszenves, de nem sztárválogatott, igazán nagy játékosa nincs is, legfeljebb olyanokat találunk, akikből egyszer az lehet. És legyünk őszinték: az Eb-n elért eredmény is csak nekünk gyönyörű, egyébként meg annyi történt, hogy a 24 csapatos torna egyik kisebb csapata megtalálta azt a stratégiát és azt a motivációt, amivel helyt tudott állni a csoportmeccseken, legyőzött egy pont az Eb-re kipukkanó válogatottat, azon kívül játszott-dicséretes elszántsággal - két döntetlent (az egyiket egy sztárokkal felálló csapat ellen), majd az első igazán komoly ellenféllel szemben nagyon sima vereséggel kiesett. Ez a tisztes helytállás, és a nem bravúr. Legalábbis a világ szemében. Magyarországon nem az. Itt csoda. És ezzel egyetértek. Csak másfajta csodának látom, mint oly sokan. Nekem nem az eredmény az, nem sztárokat ünnepiek, hanem hátradőlök és a fiamat nézem. A szkeptikust, aki eddig egy percig sem tudott hinni a magyar válogatottban, és klubcsapatban is nehezen. Aki nem vágyott meccsre, mert minek, hiszen úgyis csak vereség és közröhej lesz. Aki nem tapasztalta meg, milyen az, amikor ismeretlenek kezdenek el beszélni a fociról, és nem csak ócsárolják. Most azonban kiabált, tombolt, bírót szidott, kesergett, vitába szállt, csapkodott, majd a kiesésnél egyszerre lett szomorú és büszke - szurkolt. Ahogy kell. Ahogy megadatott nekünk egykor, amikor Mexikó előtt azt hittük, világbajnokok leszünk, és ahogy nem adatott meg azóta legalább két generációnak. Hát ezért vagyok hálás a fociválogatottnak. Nem az eredményért, nem az én örömömért, hanem a gyerekéért. Ettől még nem fogok (és a fiam se fog) stadionépítésben hinni, ettől még hányok a fociválogatottra építő kormányzati ,,na ugye” megnyilvánulásoktól, és ettől még azt sem hiszem, hogy van „csapat”. Nem. Élmény volt - és még tart is egy újabb kudarcig, vagy talán azon is túl egy ideig. És abban az országban, ahol tegnap arról szóltak a hírek, hogy Kecskeméten ünnepelnek egy nőt, mert kénsavat öntött éneklő bal- lagókra és tanárukra, mert túl hangosak voltak; ahol két őrült az edzőteremben balhézik azon, hogy melyikük nézheti magát a tükörben; ahol nem szólnak másról a hírek, mint mütyiról, lopásról, gőgről, és közben sorra derül ki igen fontos kormányzati emberekről, mennyire nem szeretik ők az egyébként pont a fiatalok jövője szempontjából kulcs- szereplő Európai Uniót. Szóval egy ilyen országban ez egészen kivételes pillanat volt: koszi! A szerző magyarországi publicista SZÉDÜLETES. MEGOLDÓDOTT * A KALINÁK-ÜGY! MOST JÖTT AZ UKÁZ, HOGY MINDEN BANK VEGYEN FEL EGY VAKOT A MINISZTEREK SZÁMLÁINAK VEZETÉSÉRE (Ľubomír Kotrha karikatúrája) Brüsszel kicsit Pozsonyba költözik LAJOS P. JÁNOS M iért jó Szlovákiának, hogy fél évig az unió soros elnöke lesz? Mit fog ebből érezni az egyszerű polgár? Mi szükség van arra, hogy félévente más tagállam töltse be az Európai Unió elnöki posztját? Sokakban, de a Vigadó körül élő pozsonyiakban biztosan felmerülnek ezek a kérdések, ott ugyanis az uniós csúcstalálkozók idején gyakorlatilag leáll az élet, sokszor saját lakásukba nem tudnak bejutni vagy onnan kijutni a biztonsági intézkedések miatt. Ha egyszerű választ akarunk adni, akkor azt kell mondanunk, hogy ettől nem lesz jobb Szlovákiának. Nem kapunk több pénzt az uniós alapokból, nem mi döntjük el, hogy „milyen legyen az uborka görbülete”, nem lesz olcsóbb sem a tej, sem a kenyér. Ha bővebben akarjuk kifejteni, akkor kicsit árnyaltabb a kép. Az uniós elnökség adminisztratív feladat, amely a korábbi időszakból átöröklődött a Lisszaboni Szerződésbe is, habár az már állandó elnököt adott az Európai Tanácsnak. Jelenleg ő Donald Tusk. A Külügyi Tanács vezetőjévé pedig nem az elnökséget betöltő ország küldöttét, hanem az EU főképviselőjét tette meg. A Lisszaboni Szerződés életbe lépése, vagyis 2009. december 1-je előtt az uniós elnökség kicsit többet jelentett, mint most. Akkor még az Éurópai Tanács - amely az egyes tagállamok kormányfőiből áll - elnöki feladatait mindig az adott ország kormány- vagy államfője töltötte be. Jelenleg az elnöki feladatokat már csak az egyes miniszteri tanácsok élén töltik be az elnöklő ország miniszterei. Az elnöki posztot betöltő ország tehát irányítja a tanács - a kormányfői és a miniszteri tanácsok—munkáját, szervezi az üléseket, megszabja az ülések programját, persze a tanács háttérapparátusának segítségével. Erre szolgál az uniós elnökség programja is, amelyet a soros elnöklő ország kormánya fogad el, természetesen ugyancsak egyeztetve a brüsszeli apparátussal, az elnöki posztot az előtte álló fél évben betöltő és az utána következő ország képviselőivel közösen. Az elnökségnek tehát van bizonyos hatása, bár a kisember közvetlenül nem érzi meg. Az adott ország vezetése belekóstolhat az unió adminisztratív irányításába, a prioritások kiválasztásával, egy-egy terület hangsúlyozásával felgyorsíthatja az adott problémakör megoldását. A soros elnökség intézménye bizonyítja, hogy nem csak a „brüsszeli központ” létezik, a tagállamok beleszólhatnak a „napi” adminisztratív ügyintézésbe is. Az unió irányítása a látszat és a sok „brüsszelezés” ellenére ugyanis továbbra is javarészt a tagállamok kezében van. Nemcsak azért, mert az Európai Bizottság tagjait, vagyis a biztosokat a tagállamok adják, nem is csak azért, mert az európai parlamenti képviselőket a tagállamok lakossága választja. A legfontosabb fórumot, vagyis az Európai Tanácsot maguk az egyes országok kormányfői, a szaktanácsokat pedig a miniszterei alkotják. Vagyis erre jó a rotációs elnökség, amikor minden tagállam megtapasztalhatja, hogy milyen az, amikor ő „irányítja” a többi tagállamot. A legtöbb döntést és a legfontosabbakat ugyanis még mindig a tanács, vagyis a tagállamok vezetői hozzák. Most fél évig Pozsony is megtapasztalhatja, hogy tényleg nem csak a brüsszeli központ létezik, még ha ennek vannak árnyoldalai is. FIGYELŐ Visegrádiak ideje A német Die Welt szerint eljött a közép-európaiak órája. Szlovákia látja el az unió soros elnöki teendőit, s a visegrádi csoport megpróbálja arra kihasználni ezt a fél évet, hogy saját elképzeléseit érvényesítse a szervezet reformja során. Azaz nyirbálják meg a Bizottság hatáskörét ,és lemondásra kényszerítsék Jean-Claude Jun- ckert. Azt remélik, hogy a britek a „brüsszeltelenítés” végén mégiscsak maradnak. A négyek az elmúlt egy évben fontos szereplővé léptek elő, elérték, hogy bezáruljon a balkáni út a migránsok számára. Szembeszálltak a németek követelésével, hogy kötelezően osszák el a menekülteket. A válság során Németországban közös ellenfelet találtak. Csakhogy szívesen elfogadják a pénzt Brüsszeltől, ezért egyik sem akaija másolni a brit példát. (infovilág) Törvénybe vésett szülőtartás, magyar módra egnaptól lépett hatályba Magyarországon a polgári törvénykönyv szülők eltartására vonatkozó passzusának módosítása. Mostantól egy harmadik fél, például kórház, idősek otthona vagy akár a szomszéd is beperelheti a felnőtt gyereket, ha az nem viseli gondját szüleinek. Ha a bíróság megítéli a tartást, annak összege akár a gyerek fizetésének 50 százalékát is elérheti. A támogatást persze a szülők is kérhetik gyerekeiktől, és ha nem kapják meg, ők is bírósághoz fordulhatnak. Ha valaki az ítéletben előírt tartási kötelezettségét önhibájából nem teljesíti, három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. Egy nagyon ősi erkölcsi kötelességet foglaltak most jogszabályba. Mert remélhetőleg eddig is mindenki kötelességének tartotta segíteni idős anyját, apját, ha nélkülöztek, vagy csak egyszerűen elfogyott a nyugdíjuk a hónap közepén. Az ilyesminek olyan természetesnek kellene lennie, mint mondjuk annak, hogy az ember nem lövi le a másikat, vagy nem lopja el a kocsiját. Az a tény, hogy ezt most leírták, beterjesztették, elfogadták és törvénybe foglalták, sok mindent elárul a társadalomról és az államról - szociális és gazdasági értelemben. Egyrészt ott tartunk, hogy ez a kötelesség ma már nem természetes. Nehéz lesz személyre szabottan, körültekintően megvizsgálni minden egyes esetet, és megállapítani a rászorultság mértékét, ahogy azt az illetékes minisztérium ígéri. Belegondolni is rossz, hogy hivatalnokok fognak elemezni elmérgesedett családi viszonyokat, vájkálni emberi sorsokban, majd esetleg bevasalni különböző összegeket. Másrészt azt is jelezheti a módosítás, hogy pár év múlva a magyar államnak nem lesz pénze nyugdíjakra. És a jelenlegi kormány így akarja elkerülni, hogy idős emberek haljanak éhen, vagy látványosan nyomorogjanak. Ez bizony rosszul mutatna a statisztikákban. Nem kell megrökönyödni, van ilyen törvény máshol is. Kínában. 2013 óta csukhatják börtönbe azt, aki nem gondoskodik szüleiről. Az alkotmány Magyarországon és nálunk is tartalmazza ezen kötelezettséget, de mostanáig inkább csak a gondozóhelyek, kórházak küzdöttek a felmenőiket elhanyagoló utódokkal a bíróságokon. Tegnaptól más a helyzet. Ki-ki döntse el, helyesli-e az új törvényt, vagy sem. Nyilván tele lesz a magyar sajtó konkrét esetekkel, családi szennyessel. Eddig is hallhattunk megdöbbentő történeteket, hogy például a gyerekek elvették az öregek pénzét, „eladták” szüleiket a szomszédnak, aki dolgoztatta őket, kitúrták őket a házukból satöbbi. Csak reménykedni tudok, hogy lesz elég felkészült és tapintatos szakember ahhoz, hogy igazságos ítéletek szülessenek.
