Új Szó, 2016. július (69. évfolyam, 153-177. szám)
2016-07-13 / 162. szám, szerda
www.ujszo.com | 2016. július 13. GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK I 3 Akár nyerhetünk is a brexiten DEMECS PÉTER Pozsony. Előnye is származhat a szlovák gazdaságnak Nagy Britannia Európai Unióból való kilépéséből. A Bisnode tanácsadó cég elemzője, Milan Seliak kizártnak tartja, hogy a brexitet követően távoznának Szlovákiából az itt tevékenykedő brit cégek. Épp ellenkezőleg, a kilépés még több brit társaságot csalogathat Szlovákiába. Az országban összesen 1018 társaság van brit kézben, e cégek összesen több mint 395 millió euró alaptőkével rendelkeznek. Az elmúlt hat évben 25 százalékkal bővült a számuk, 2010-ben Szlovákiában csak 795 társaság volt brit kézben. A szlovákiai cégek külföldi tulajdonosainak listáján Nagy- Britannia a kilencedik helyre került. Seliak szerint a brit cégeknek olyan jól megy a soruk Szlovákiában, hogy nagy meglepetés lenne, ha Nagy-Britannia unióból való kilépése után elhagynák az országot.„A szlovákiai leányvállalatokkal rendelkező brit társaságoknak sok szlovák cégnél is jobban megy. Ráadásul már jelentős összeget befektettek az országban, ezért kicsi az esélye annak, hogy csak úgy távoznának” - mondta Seliak, hozzátéve: ahhoz, hogy többet tudjunk a brit kézben levő cégek jövőjéről, tudni kellene, pontosan milyen szankciókkal j ár máj dNagy-Britanniának az unióból való kilépés. „Nagy a valószínűsége, hogy a szankciók enyhék lesznek, hiszen Brüsszelnek és Londonnak egyaránt érdeke, hogy a brexit negatív következményei minimálisak legyenek” - állítja az elemző. Számos brit székhelyű vállalat ráadásul már jelezte, amint a szigetország kilép az unióból, távoznakNagy- Britanniából, s központjukat az unió valamelyik más tagállamába fogják áthelyezni. „Szlovákia ezen a téren még nyerhetne is, hiszen a brit cégeknek különböző támogatásokat és szakképzett munkaerőt is felkínálhat, ugyanis abból hiány van Nagy- Britanniában. Az érintett állások többségét már most az unió más tag- Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépése még akár segíthet is a szlovák államaiból érkező állampolgárokkal gazdaságnak (SiTA-feivétei) töltik be”-fűzte hozzá Seliak. Sürgős segítségre szorulnak az olaszországi bankok Nagyon komoly gondok vannak az olasz bankrendszerrel. Még el sem csendesedtek a hullámok a brit népszavazás után, máris itt Európa új problémája: az olasz bankok. Itália pénzintézeteit százmilliárdos rossz hitelek húzzák le a mélybe. Róma. Egy olasz bankválság egész Európára átterjedne - figyelmeztetett Lorenzo Bini Smaghi, a Société Générale elnöke, aki szerint újra kellene gondolni az állami támogatások korlátozásáról szóló uniós banki szabályokat. Az olasz bankrendszer egyre sérülékenyebbnek tűnik, elemzők pedig attól tartanak, hogy az eurózóna harmadik legnagyobb gazdasága „elsüllyedhet”, ami betétkivonásokat, leminő- sítéseket eredményezhet - fenyegetve az európai bankrendszert. Az olasz bankokat mintegy 360 milliárd eurónyi rossz hitel terheli, ami az eurózónás nem teljesítő hitelek harmadát, a teljes lakossági hitelállomány ötödét jelenti, és a bank- rendszer pedig a brit népszavazás óta hullámvasúton ül. A kormány - a brexit miatti eladási hullámtól tartva - hajlana arra, hogy megszegve az uniós szabályokat éljen az ideiglenes állami támogatással, ha a felügyeleti stresszteszt kimutatja a mélyrepülést produkáló Banca Monte dei Paschi di Siena sérülékenységét. A harmadik legnagyobb olasz pénzintézet, a Banca Monte de Pashci di Siena papírjai például idén 75%-ot vesztettek értékükből. A potenciális tőkeveszteség pótlására az olasz kormány 40^15 milliárd eurós állami segítség nyújtására szeretne engedélyt kapni Brüsszeltől. Az olasz kormány most intenzíven tárgyal Brüsszellel arról, hogy a csak tavaly véglegesített EU-s bankszanálási szabályokat megkerülve államilag segíthessék meg a bankszektort, hogy ne kelljen a jórészt lakossági befektetőkre veszteséget hárítani. Németország és több más EU-s tagállam azonban úgy tűnik, ellenzi ezt, és félő az is, hogy az októberi olasz népszavazásig a politika felülírja a racionális szempontokat. A brit népszavazás által felfokozott bizonytalanság hatására csak az elmúlt két hétben piaci ka- pitalizációja közel harmadát elveszítette az olasz bankszektor. Európának azért kell figyelnie Itáliára, mert az a kontinens egyik legnagyobb gazdasága, ahol az állam súlyos eladósodottsága és a politikai megosztottság robbanásveszélyes helyzetet idézhet elő. Az olasz gazdaság stagnál, így nincs elég adóbevétel ahhoz, hogy sikerüljön leszorítani az államadósságot. Mindez bizonytalanságot okoz a vállalkozások számára, amelyek nehezen tudják rendben törleszteni hiteleiket. Ráadásul a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint Olaszországra mintegy 2025-ig recesszió vagy stagnálás közeli helyzet vár, legfeljebb évi 1 százalékos növekedést produkálhat. Emellett az ország Görögország után a második legel- adósodottabb állam az Európai Unióban. (Portf., InfoRadio, NapiG., só) RÖVIDEN Uniós büntetés Dél-Európába Brüsszel. Tegnap jóváhagyták a Spanyolország és Portugália elleni deficitszankciós eljárás elindítását az Európai Unió pénzügyminiszterei. Az Európai Bizottság előteijesztése alapján a két dél-európai ország pénzbüntetéssel és az uniós támogatások felfüggesztésével is sújtható amiatt, hogy nem teljesítették a hiánycsökkentési célokat sem 2014-ben, sem 2015-ben, megsértve a stabilitási és növekedési paktumot. Madridnak és Lisszabonnak tíz napja van arra, hogy előterjessze védekezését, az Európai Bizottság pedig 20 napon belül dönthet a szankciók elrendeléséről, ha a két ország nem tudja bebizonyítani, hogy rendkívüli gazdasági körülmények miatt kényszerült a szabályok megszegésére. A büntetések összege elérheti a bruttó hazai tennék (GDP) 0,2 %-át. A spanyol gazdasági miniszter szerint végül nem kapnak büntetést az uniótól, mert nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az ország milyen gazdasági fordulatot ért el az elmúlt években. (MTI) 58 millió euró az EuroJackpot Pozsony. Mivel az elmúlt hetekben senki sem vitte el az Eu- rojackpot fődíját, a nyeremény már 58 millió euróra nőtt. A Ti- pos szerencsejáték részvénytársaságnak köszönhetően a lottóba Szlovákia állampolgárai is bekapcsolódhatnak. Tippelni pénteken 17:45-ig lehet, este hatkor sorsolnak Helsinkiben, az eredményeket szombaton teszik közzé. A lehetséges legnagyobb jackpotot, 90 millió eurót 2015 májusában egy cseh állampolgár nyerte meg. Ezt a nyereményt eddig senkinek nem sikerült megközelítenie. Finn, német és egyéb országokból származó tippelők 60 millió euró körüli összeget nyertek. (dp) Újságárusnál 180 € , ; Előfizetve 163,30 € e tritt egy évre a égrendelőt Sokoldalúságának köszönhetőén használható Hús és hal grillezésére Pirítós, szendvicsek, pizza készítésére A grill tulajdonságai: Automatikus hőmérséklet-kijelző Tapadásmentes lapok Túlmelegedés elleni védelem sss. Az ajándék értéké: 50 h Az ajánlat 2016. július 20-ig tart. Ez o lop jár Önnek! uj szó MEGRENDELŐLAP Megrendelem az Új Szót egy évre + Grillsütő Irányár: 163,30 € Keresztnév: Vezetéknév: Utca, hézszám: Település: Postai irányitószám: Telefonszám: E-mail: Dátum: Aláírás: Az előfizető beleegyezik, hogy a Petit Press Kiadó a megrendelőlapon feltüntetett személyes adatokat postai/telefonos kommunikációs célokra használja fel. A személyes adatok helyességét az előfizető aláírásával igazolja. A kitöltött és aláirt megrendelőt küldje az alábbi címre: Vydavatefetvo Petit Press a.s., distribučné oddelenie, Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1,02/323 77 777