Új Szó, 2016. július (69. évfolyam, 153-177. szám)

2016-07-12 / 161. szám, kedd

201 SPORT 2016. július 12.1 www.ujszo.com Murray most tudta élvezni a sikert Rosbergtöl elvették a második helyet Hamilton fogja a fejét, pedig Rosberg kapott büntetést (TASR/AP-feivétei) London. Míg három évvel ez­előtt, első wimbledoni győzelme után a hazai Andy Murray nem tudta igazán kiélvezni a sikert a rá nehezedett hatalmas feszültség és nyomás miatt, addig vasárnap, Milos Raonic 6:4, 7:6, 7:6-os le­győzése után önfeledten ünnepelte pályafutása harmadik Grand S lam- trófeáját a 29 éves skót teniszező. „Minden évben ez a legfonto­sabb verseny számomra. Átéltem itt szép pillanatokat, de fájdalmas vereségeket is. Utóbbiak miatt ne­kem mindig különös érzés Wimb­ledonban nyerni. Milos csodás he­teket produkált a füvön, volt né­hány elképesztő győzelme, nagyszerű meccset játszott Roger Federerrel is az elődöntőben. Igyekszem ezt a győzelmemet igazán kiélvezni” - nyilatkozta Murray, aki a fináléban egyszer sem vesztette el az adogatását. Győzelmének jogosságát a vesztes fél, az első GS-fináléjában szereplő Raonic sem vitatta. „An­dy rendkívül agresszív volt, ami­kor esélyt kapott. Minden egyes alkalommal, amikor a pálya köze­péről üthetett tenyerest, bevágta, pislogni sem volt időm. Hihetet­lenül mozog, és remekül fogadja a szervát. Ha ellene játszol, mindig tudhatod, hogy bárki másnál több szervát ad vissza, Novak Djoko- vicshoz hasonlóan” -jegyezte meg a kanadai játékos. (TASR, nso) Silverstone. Avilágbajnoki pontversenyben élen álló Nico Rosberg tíz másodperces időbüntetést kapott, így a második helyett csak a harma­dik helyen végzett a vasárnapi Forma-l-es Brit Nagydíjon. A német pilótát egy idén beveze­tett szabály miatt büntették meg, eszerint a csapat nem segítheti ver­senyzőjét, hogy miként vezesse az autót. Rosberg pedig a futam végén motorproblémákkal küzdött, és a mérnöke azt kérte tőle a rádión, ne kapcsoljon a 7-es sebességi fokozat­ba. „Kerüld a hetes fokozatot, Nico! Kerüld a hetes fokozatot!” — mondta a mérnök, majd Rosberg visszakér­dezésére úgy folytatta: „Megerősít­ve, Nico, át kell kapcsolnod rajta. Megerősítve, kapcsolj át rajta!” A Nemzetközi Automobil-szö­vetség szabályai szerint csak akkor lehet az autó műszaki állapotára uta­ló rádióbeszélgetést folytatni, ha már az autó leállása a tét. Lewis Hamil­ton Azerbajdzsánban, Sergio Pérez Ausztriában nem kapott üzenetet autójáról: a brit világbajnok emiatt épp a Force Indiát vezető Pérezzel nem tudta tartani a lépést Bakuban és csak ötödik lett, a mexikói pedig az utolsó körben fékhiba miatt ki is esett Spielbergben. Silverstone-ban a mercedeses Rosberg mögött 1,3 másodperccel elmaradva lett a harmadik a Red Bull holland pilótája, Max Verstappen, aki riválisa időbüntetése miatt egy helyet előrelépett. Rosberget így kü­lönösen érzékenyen érinti az ítélet, ugyanis egyetlen pontra csökkent az előnye csapattársával, a futamgyőz­tes és vb-címvédő brit Lewis Hamil- tonnal szemben. A Mercedes felleb­bezett a zsűri döntése ellen. Christian Homer Red Buli- csapatfőnök szerint a büntetés nem a mostani eredmény miatt volt fontos, hanem mert precedenst teremt. „Lo­gikus gondolatmenet, hogy ha most ezt Rosberg könnyen, megrovással vagy öt másodperces büntetéssel megúszta volna, a csapatok a jövő­ben erre az esetre visszautalva be­vállalják az enyhe büntetést azért, hogy főleg a verseny elején alapvető beállításokat módosítassanak az au­tón a pilótával” - fejtette ki vélemé­nyét Homer. (MTI, nso) Murray számára mindig Wimbledon az év versenye (siTA/AP-feivétei) Nagy Ádám Bolognában Csak ősszel dönt a CAS Sarapova ügyében SPORTMENÜ B Labdarúgás BAJNOKOK LIGÁJA-SELEJTEZŐ, 2. forduló, 1. mér­kőzések - 18.30: Zrinjski Mostar-Legia Varszawa; 19.00: Karabah Agdam (azeri)-F91 Dudelange, Dinamó Tbiliszi-Alaskert FC (örmény); 19.50: Hapoel Beer Seva-Sheriff Tiraspol; 20.00: BÄTE Boriszov-Seinäjoen Jalkapallokerho (finn), Lincoln Red Imps (gibraltá- ri)-Celtic Glasgow, The New Saints (walesij-APOEL Ni­cosia, Valletta-Crvena zvezda Beograd; 20.30: Salz- burg-Liepaja Metalurgs; 20.45: Vardar Szkopje-Dinamo Zagreb. SPORT A TV-BEN 11.00 - NOVA SPORT, SPORT 1 (magyar): Hamburgi férfitenisztoma 12.00 - EUROSPORT 2: Hollandia-Horvátország U19-es labdarúgó Eb-mérkőzés 12.00-SPORTM: Lósport, fu­tam 13.00 - SPORT 2 (magyar): Bukaresti női tenisztorna 14.15 - STV 2, ČT SPORT, EUROSPORT: Tour de France kerékpárverseny, 10. szakasz 15.15- SPORT M: Lósport, fu­tam 17.00 - NOVA SPORT, SPORT 1 (magyar): Hamburgi férfitenisztoma 17.15- SPORTM: Lósport, fu­tam 19.00 - SPORT 2 (magyar): Bukaresti női tenisztorna 19.00 - ČT SPORT: A Cseh Olimpiai Bizottság riói küldött­ségének ünnepélyes bemutatása 19.30 - EUROSPORT: Fran­ciaország—Anglia U19-es lab­darúgó Eb-mérkőzés 20.30 - ORF 1: Salzburg-Lie- pajas Metalurgs labdarúgó BL- selejtező, 1. mérkőzés A La Gazzetta dello Sport átiga­zolásokkal foglalkozó kiadása sze­rint Nagy Ádám, a magyar labdarúgó-válogatott 21 éves véde­kező középpályása öt évre aláírt az olasz élvonalban szereplő Bologna csapatához. A Ferencvárostól távo­zójátékos pénteken csatlakozik Ro­berto Donadoni Castelrottóban edzőtáborozó csapatához. Az Európa-bajnokság egyik fel­fedezettjeként számon tartott Nagyért állítólag 5 millió eurót fi­EREDMÉNYEK ■ Tenisz WIMBLEDONI TORNA, vegyes páros, döntő: Henri Kontinen, Heather Watson (finn, brit)-Robert Farah, Anna-Lena Gröne- feld (kolumbiai, német, 15.) 7:6,6:4. NŰI VILÁGRANGLISTA (zárójelben az előző helyezés): 1.(1.) Serena Williams (amerikai) 8330 pont; 2. (4.) Angelique Ker­ber (német) 6500; 3. (2.) Garbine Muguruza-Blanco (spanyol) 5482; 4. (3.) Agnieszka Radwanska (lengyel) 5335; 5. (5.) Ši­mona Halep (román) 4792; 6. (6.) Vitaija Azarenka (fehér­orosz) 3761; 7. (8.) Venus Williams (amerikai) 3656; 8. (7.) Róberta Vinci (olasz) 3525; 9. (12.) Carla Suárez Navarro (spa­nyol) 3010; 10. (14.) Szvetlána Kuznyecova (orosz) 2900;... 12. (18.) Dominika Cibulková 2871; 41. (40.) Anna Karolina Schmiedlová (szlovákok) 1340; 45. (44.) Babos Tímea (ma­gyar) 1260;, 108. (94.) Magdaléna Rybáriková 603,112. (124.) Jana Cepelová 577,117. (118.) Kristína Kučová (szlovákok) 502. FÉRFI-VILÁGRANGLISTA: 1. (1.) Novak Djokovics (szerb) 15 040 pont; 2. (2.) Andy Murray (brit) 10195; 3. (3.) Roger Fe- derer (svájci) 5945; 4. (4.) Rafael Nadal (spanyol) 5290; 5. (5.) Stan Wawrinka (svájci) 4720; 6. (6.) Nisikori Kéj (japán) 4290; 7. (7.) Milos Raonic (kanadai) 4285; 8. (9.) Tomáš Berdych (cseh) 3490; 9. (8.) Dominic Thiem (osztrák) 3175; 10. (12.) Jo-Wilfried Tsonga (francia) 2995;... 47. (48.) Martin Kližan 943, 98. (123.) Lukáš Lacko 606,122. (105.) Andrej Martin 481,124. (128.) Jozef Kovalík (szlovákok) 476,165 (163.). Fu- csovics Márton (magyar) 330,297. (308.) Gombos Norbert (szlovákiai) 162. BUKARESTI NŰI TORNA. 1. forduló: Alekszandra Szasznovics (fehérorosz)-Karolína Schmiedlová (szlovák, 3.) 6:4,1:6,7:5. zetett a Bologna, ami magasan a leg­nagyobb összeg lenne egy NB I-ből eligazoló futballistáért. Nagy sajtó­hírek szerint évi 400 ezer eurós alap­fizetést kaphat öt évre, ami a bónu- szokkal 500-600 ezerre nőhet. A korábban a Benfica és az Olym- pique Marseille által is körüludva­rolt Nagy Ádámért az utolsó pilla­natokban még a télen Balogh Nor­bertét Debrecenből leigazoló Paler­mo is bejelentkezett, de végül a Bo­logna lett a befutó. (origo) ■ Forma-1 BRIT NAGYDlJ, a módosított végeredmény: 1. Lewis Hamil­ton (brit, Mercedes) 1:34:55,831; 2. Max Verstappen (holland, Red Bull) +8,250; 3. Nico Rosberg (német, Mercedes) +16,911 (10 másodperces büntetés); 4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) +26,211; 5. Kimi Ráikkönen (finn, Ferrari) 1:09,743; 6. Sergio Pérez (mexikói, Force India) +1:16,941; 7. Nico Hül- kenberg (német, Force India) 1:17,212; 8. Carlos Sainz (spa­nyol, Tora Rosso) +1:25,858; 9. Sebastian Vettel (német, Fer­rari) +1:31,654; 10. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) +1:32.600. A vb-pontversenyek állása - pilóták: 1. Rosberg 168 pont, 2. Hamilton 167,3. Ráikkönen 106,4. Ricciardo 100,5. Vettel 98,6. Verstappen 90,7. Valtteri Bottas (finn, Williams) 54,8. Pérez 47,9. Felipe Mássá (brazil, Williams) 38,10. Romain Grosjean (francia, Haas) 28. Csapatok: 1. Mercedes 335 pont, 2. Ferrari 204, 3. Red Bull 198,4. Williams 92,5. Force India 73,6. Toro Rosso 41,7. Mc­Laren 32,8. Haas 28,9. Renault 6,1 0. Manor 1. ■ Triatlon VK-VIADAL, Tiszaújváros, férfiak: 3. Tóth Tamás (magyar). ■ Öttusa EB, Szófia, férfiak: 1. Jan Kuf (cseh) 1451 pont, 2. Kasza Ró­bert (magyar) 1450,3. Riccardo de Luca (olasz) 1437. Csapatok: 1 Olaszország (Pierpaolo Petroni, Fabio Poddighe, Riccardo De Luca) 4282 pont, 2. Franciaország 4194,3. Né­metország 4019,4. Magyarország (Kasza Róbert, Demeter Bence, Tíbolya Péter) 3955. ■ Atlétika EB, férfiak - 800 m: 1. Adam Kszczot 1:45,18; 2. Marcin Le­Lausanne. Marija Sarapova biztosan nem lesz ott augusztusban a riói olimpián, miután ügyében szeptemberre halasztotta a döntés- hozatalt a nemzetközi Sportdöntő­bíróság (CAS). Az ötszörös Grand Slam-győztes, volt világranglista­vezető orosz játékos azután fordult a lausanne-i székhelyű szervezet­hez, hogy a Nemzetközi Tenisz­wandowski (lengyelek) 1:45,54; 3. Elliot Giles (brit) 1:45,54. 5000 m: 1. Illias Fifa 13:40,85; 2. Adel Mechaal (spanyolok) 13:40,85; 3. Richard Ringer (német) 13:40,85. 4*100 m: 1. Nagy-Britannia (Dasaolu, Gemili, Ellington, Ujah) 38,17; 2. Franciaország (Rene, Dutamby, Zeze, Vicaut) 38,38; 3. Németország (Reus, Knipphals, Schmidt, Jakubczyk) 38,47. 4*400 m: 1. Belgium (Watrin, D. Borlee, J. Borlee, K. Borlee) 3:01,10; 2. Lengyelország (Krawczuk, Kozlowski, Kizewina, Omelko) 3:01,18; 3. Nagy-Britannia (Yousif, Williams, Green, Hudson-Smith) 3:01,44. Magasugrás: 1. Gianmarco Tamberi (olasz) 2,32 m; 2. Robbie Grabarz (brit) 2,29; 3. Chris Baker (brit) és Eike Onnen (né­met) 2,29-2,29. Súlylökés: 1. David Storl (német) 21,31 m; 2. Michal Haratyk (lengyel) 21,19; 3. Tsanko Arnaudov (portugáliai) 20,59. Kalapácsvetés: 1. Pawel Fajdek (lengyel) 80,93 m; 2. Ivan Tyi- hon (fehérorosz) 78,84; 3. Wojciech Nowicki (lengyel) 77,53; ... 5. Marcel Lomnický (szlovák) 75,84. Nők -1500 m: 1. Angelika Cichocka (lengyel) 4:33,00; 2. Si- fan Hassan (holland) 4:33,76; 3. dara Mageean (ír) 4:33,78; ... 10. Lucia Hrivnák Klocová (szlovák) 4:35,61. 400 m gát: 1. Sara Slott Petersen (dán) 55,12; 2. Joanna Lin- kiewicz (lengyel) 55,33; 3. Lea Sprunger (svájci) 55,41.' 3000 m akadály: 1. Gesa Felicitas Krause (német) 9:18,85; 2. Luiza Gega (albán) 9:28,52; 3. Özlem Kaya (török) 9:35,05. 4x100 m: 1. Hollandia (Samuel, Schippers, Van Schagen, Sed- ney) 42,04; 2. Nagy-Britannia (Philip, Asher-Smith, Williams, Neita) 42,45; 3. Németország (Pinto, Mayer, Lückenkemper, Haase)42,48. 4x400 m: 1. Nagy-Britannia (Diamond, Onuora, Doyle, Bundy- Davies) 3:25,05; 2. Franciaország (Anacharsis, Ntiamoah, Gayot, Guei) 3:25,96; 3. Olaszország (Chigbolu, Spacca, Baz­szövetség június elején két évre el­tiltotta őt a versenyzéstől. A 29 éves játékos szerint a vele szemben le­folytatott vizsgálat bizonyította, nem teljesítményfokozás céljából használt tiltott szert, és tudtán kí­vül doppingolt. A CÄS tegnap közölte, a felek­nek több időre van szükségük ál­láspontjuk alátámasztásához. (MTI) zoni, Grenot) 3:27,49. Hármasugrás: 1. Patricia Mamona (por­tugál) 14,58 m, 2. Hanna Minenko (izraeli) 14,51; 3. Parasz- kevi Paphrisztu (görög) 14,47;... 11. Dana Veldáková (szlo­vák) 13,74. ■ Sportlövészet EB, Lonato. térti dupla trap: 3. Magyarország (Bognár Ri- chárd, Palkovics András). ■ Sportfogadás KENŐ - vasárnap: 4,5,13,19,24,36,37,39,42,43,47,48, 57,64,66,69,70,72,73,75. KENŐ Plusz-szám: 39. KENŐ JOKER - vasárnap: 783809. Nyeremények -1,2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 30 euró (4), 5. díj: 2,50 euró (91), 6. díj: 0,50 euró (781). L0T0, 27. játékhét (vasárnap), I. húzás: 2,13,14,19, 34, 38; pótszám: 36. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 1283,20 euró (9); 4. díj: 25,80 euró (646); 5. díj: 4,10 eu­ró (12 279). JACKPOT: 300 000 euró. II. húzás: 4,20,24,25, 26,42; pótszám: 11. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. dij: nincs nyer­tes; 3. díj: 1283,20 euró (9); 4. díj: 32,80 euró (508), 5. dij: 5,20 euró (9834). JACKPOT: 735 317,19 euró. JOKER-szám: 896377. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 3300 euró (3); 3. díj: 330 euró (16); 4. díj: 33 euró (132); 5. díj: 3,30 euró (1219). L0T0 5 a 35-ből: 4,6,20,24,25. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 240,70 euró (46), 3. díj: 3,30 euró (1573). A magyar T0TÖ 27. heti 2. fordulójának nyertes tipposzlo- pa: 2,1,2,1,1,2, X1,1, X, 1,2,1 -X NYEREMÉNYEK: te- litalálatos szelvény nem volt, a 13 találatosra 2 868 960, a 12 ta- lálatosra 49 295, a 11 találatosokra 2345, a 10 találatosokra 605 forintot fizetnek. GÚLT0TÚ: telitalálatos és 5 találatos szel­vény nem volt, a 4 találatosok 18 535 forintot érnek.

Next

/
Thumbnails
Contents