Új Szó, 2016. július (69. évfolyam, 153-177. szám)
2016-07-11 / 160. szám, hétfő
PANORÁMA Pamplonában kisebb sérülésekkel megúszta a torreádor, de Teruelben mártragédiábatorkollottaviadal (tasr/ap) Halállal ért véget a spanyol bikaviadal www.ujszo.com | 2016. július 11. Egy család 11 tagját ölték meg Mexikóváros. Egy család 11 tagjával, köztük öt gyerekkel végeztek ismeretlen fegyveresek a mexikói Tamaulipas állam fővárosában, Ciudad Victoriában; röviddel a családirtás után a városban megöltek még négy embert, két férfit és két nőt. Harminio Garza Palacios, a tamaulipasi kormány illetékese közölte, a család tagjai aludtak, amikor végeztek velük. Ketten férfiak voltak, a többiek nők és gyerekek. Öt kislány halt meg. Még nem tudni, kik követték el a vérengzéseket, de ahatóságok azt gyanítják, hogy két bűnbanda leszámolásával hozhatók kapcsolatba a gyilkosságok. A Texassal határos Tamaulipas fővárosát a Zetas drogkar- tell egymással rivalizáló csoportjai tartják rettegésben. Miután a hatóságok megölték vagy elfogták a rettegett drogkartell több vezetőjét, a bűnhálózat 2015 végén kisebb frakciókra esett szét, amelyek egymással harcolnak. A leszámolásokban azóta legalább száz ember halt meg. (MTI) Kínában tarolt a Nepartak tájfun Peking. Tajvan felől a keletkínai Fucsien tartomány partjaihoz érkezett a Nepartak tájfun. Elővigyázatosságból 230 ezer lakost biztonságos helyre menekítettek, és kikötőbe rendeltek több mint 33 ezer hajót. A trópusi viharrá szelídült tájfun miatt nagy mennyiségű esőt kapott Fucsien mellett Csöcsiang, Csi- anghszi és Anhuj tartomány, így Sanghaj metropolisz is. A tengerparti Pufién városban négy óra alatt 250 milliméter esett. (MTI) Mellkason döfött egy bika egy spanyol torreádort a dél-spa- nyolországf Teruel arénájában bikaviadal közben, a 29 éves férfi belehalta sérülésbe. Madrld/Pamplona. A tragédiával végződött bikaviadalt közvetítette a televízió, így a nézők élőben láthatták, amikor az 530 kilogramm súlyú bika a torreádor mellkasába döfte a bal szarvát. Az eset után az ájult Victor Barriót a terueli aréna egészségügyi állomására vitték, de a fiatal torreádort nem sikerült újraéleszteni. A spanyol hírügynökség szerint a bika szívtájékon döfte meg a torreádort a szombat esti viadalon. Az észak-spanyolországi Pamplonában e napokban a város védőszentjét, San Fermínt ünnepük, ennek keretében nyolc egymást követő reggelen rendeznek bikafuttatást. Pamplonában a középkor óta rendezik meg San Fermín ünnepét, amelyet Emest Hemingway Fiesta (A nap is felkel) című regénye tett világhírűvé. Erre az alkalomra a világ minden tájáról turisták tömegei érkeznek, hogy részt vegyenek a több napig tartó mulatozásban. A bikafuttatásokra, amelyeken a belváros csúszós macskakövein kell szaladni a szabadon engedett bikacsorda elől, csak néhány százan neveznek be közülük. Rendkívül veszélyes szórakozás ez, a bikafuttatáson 1924 óta 15-en vesztették életüket. A szervezők igyekeznek szigorú szabályokkal a lehető legkisebbre csökkenteni a kockázatokat, például tilos alkoholt fogyasztani futás előtt és komoly előírások vonatkoznak az öltözékre és a viselkedésre is. A bikafuttatás minden futamát közvetíti a spanyol közszolgálati televízió és szakértők kommentálják a látottakat. A San Fermín-ünnep kapcsán más városokban is tartanak rendezvényeket, a tragédia után azonban félbeszakították a terueli ünneplést. Pamplonában az elhunyt torreádor emlékére fekete karszalagot viseltek a tegnap reggeli futtatás résztvevői. A futtatás negyedik napján egyébként újabb két embert sebesítettek meg szarvukkal a rohanó bikák, hárman pedig fejsérülést szenvedtek. Az idei bikafüttatási „szezonnak” egy halálos áldozata is van, Pedre- guer kisvárosban öklelt halálra egy embert egy bika. Míg a bikafuttatásokon minden évben tucatnyian sérülnek meg súlyosan, 1984 óta nem halt meg torreádor bikaviadalon Spanyolországban. (MTI) _______________123 NA PTÁR Július 11 ► NÉVNAP Lili, Nóra A Lili az angol Lilian, Caroline, becézéséből (Lilly) ered, jelentése: legény, fiú, liliom. A Nóra az Eleonóra rövidülése, jelentése: tiszteletreméltó. ► ESEMÉNY 1995-ben a Boszniában dúló polgárháborúban a szerb erők 8000 srebrenicai bosnyák férfit mészároltak le. ► MAI ÉVFORDULÓINK 125 éve született Herbert Axel Olivecrona svéd agysebész, Karinthy Frigyes agyműtétjének sebésze. (1891) 35 éve hunytéi Bilicsi Tivadar színész. (1981) ► NAPI VICC- Miért vigyorog a kerti törpe?-???- Mert csiklandozza a fenekét egy fű szál. ► ORVOSMETEOROLÓGIA Kedvező hatással van közérzetünkre az időjárás. Az alvás pihentető hatású, nő a teljesítményünk, ám a magas hőterheléssel is számolni kell. Újságárusnál 180 C s ; Előfizetve 163,30 € rraerje meg egy evre a egrendelőt igáján Sokoldalúságának köszönhetően használható: Hús és hal grillezésére Pirítós, szendvicsek, pizza készítésére A grill tulajdonságai: Automatikus hőmérséklet-kijelző Tápadásmentes lapok Túlmelegedés elleni védelem Az ajándék értéké: 50 e Az ajánlat 2015. július 20-ig tart. MEGRENDELŐLAP Megrendelem az Új Szót egy évre + Grillsütő Irányár: 163,30 € Keresztnév: Vezetéknév: Utca, házszám: Település: Postai irányítószám: Telefonszám: E-mail: Dátum: Aláírás: Ez o lap jár Önnek! UJ SZÓ Az előfizető beleegyezik, hogy a Petit Press Kiadó a megrendelőlapon feltüntetett személyes adatokat postai/telefonos kommunikációs célokra használja fel. A személyes adatok helyességét az előfizető aláírásával igazolja. A kitöltött és aláírt megrendelőt küldje az alábbi címre: Vydavateľstvo Petit Press a.s., distribučné oddelenie, Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1,02/323 77 777 ÚJ SZÓ szlovákiai magyar napilap www.uj8Z0.com www.facebook.com/ujszo Szerkesztőség: Lazaretská 12,814 64 Bratislava 1, e-mail: ujszo@ujszo.com, fax: 02/59233469. I Főszerkesztő: Szalay Zoltán (02/59233421). I Főszerkesztő-helyettesek: Sidó H. Zoltán (02/59233425), Czajlik Katalin (02/59233449), Móze's Szabolcs (02/59233428). I Rovatvezetők: Sidó H. Zoltán (mb.) - politika (02/59233425), Klein Melinda - régió (02/59233 426), Holop Zsolt - vélemény (02/59233440), Lakatos Krisztina - kultúra (02/59233423), Bőd Titanilla - sport (02/59233434), Urbán Gabriella - magazinok (02/59233444). Művészeti vezető: Toronyi Xénia. IA szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Fiókszerkesztőségek: Királyheímec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 0905/228525, Komárom: 0905/840423, Dunaszerdahely 0905/228526, Érsekújvár: 0907/601580, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0907/773834, Párkány 0907/773832.1 Kiadja a Petit Press Rt., Lazaretská 12,81108 Bratislava. I IČO: 35790253.1 Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 02/59233101, fax: 02/59233119.1 Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit (lapigazgató), tel.: 02/ 59233401, fax: 02/59233338, Peter Mačinga, tel.: 02/59233203, Dušan Déván, tel.: 02/ 59233107, Ľubica Tomková, tel.: 055/6002204. I Hirdetési osztály: 02/59233228,02/ 59233235,02/59233200,02/59233240, e-mail: reklama@ujszo.com. I Marketing: 02/59233266.1 Lapterjesztés, laprendelés: 02/323 77 777, fax: 02/59233339. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., D. A. CZVEDLER Kft. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán. I Külföldi megrendelések: Slovenská pošta, a. s. Účelové stredisko preplatiteľ- ských služieb tlače, Nám. slobody 27,810 05 Bratislava. I Index: 48271. I Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I © Copyright PETIT PRESS RT A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. IA sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton IT és az SMA végzi. I Lapunkat az SZK Kormányhivatala támogatja a Kisebbségi kultúra 2016 program keretében. Realizované s finančnou podporou Úradu vlády Slovenskej republiky - program Kultúra národnostných mtí menšín 2016. ^ Petit Academy K J