Új Szó, 2016. július (69. évfolyam, 153-177. szám)
2016-07-08 / 158. szám, péntek
VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR Es az kinek lenne jó? Nem tüntetsz? - szóval akkor te is smeres lettél! LAMPL ZSUZSANNA olcvankilences rendszerváltókkal készült interjúkat olvasok. Sokan már’68- ban is aktívak voltak, ezért az ún. normalizáció során a kommunisták őket is, a családjukat is totálisan ellehetetlenítették. Az interjúk a kilencvenes évek vége felé készültek, s kiérződik belőlük, hogy az alanyok elégedetlenek a rendszerváltás óta eltelt időszakkal. Mintha nem ezt várták volna. Néhányuk ki is mondja, hogy valójában maguk sem tudták, mi fog következni. Mármint a szabadságon kívül. Érdekes, hogy a köpönyegforgatással sem számoltak, holott már tapasztalták, mi az, hatvannyolcban, amikor sok „harcostárs”, egyszer csak átvedlett norma- lizátorrá, s szemrebbenés nélkül az utcára taszította őket. Ennyire naivak voltak? Most már látják, hogy a társadalom még nem volt felkészülve erre se, meg arra se, mondják. De fel lehet-e készülni egy ekkora változásra? Én azt gondolom, nem. Ekkor csörög a telefon. Egy ismerősöm, az SaS nagy drukkere, magyar ember, azt kérdezi, megyek-e én is tüntetni a Bonaparte elé. Nem. De te szereted a szép házakat, próbálkozik. Igen, de inkább a lakásbelsők érdekelnek, mondom. Aztán jön egy csavar: akkor te a Kaliňák mellett vagy, akkor smeres lettél, betojtál - mondja. Hogy én kire szavaztam, és mit gondolok erről az emberről, válaszolom, azt én már megírtam az Új Szóban - itt közbevág, hogy ki olvassa azt-, szóval az Új Szóban, amit a legújabb Fórumos felmérés szerint az utóbbi két hétben durván számolva 200 ezer felnőtt magyar olvasott. S mivel ezt a saját nevemmel teszem, szerintem nem ér kevesebbet, mint anonimként egy tömegben csapolni. Ekkor kedvetlenül elköszön. Én meg dühösen sétálni megyek. Engem aztán ne manipuláljon egyik oldal se! Az esti félhomályban a rózsák még pirosabbak. Egy szlovák ügynökség friss adatai szerint a márciusi választásokhoz képest a SNS-nek 4,9, a SaS-nak 4,5, Kotleba pártjának 2,7%-kal nőtt a támogatottsága, a Smemek 2,1, a Hídnak 1,1 %-kal csökkent, az MKP még mindig parlamenten kívül van. Akkor most örüljek? És minek? Nem mintha elhinném, mert módszertani jellemzők sehol, nem tudom reprezentatív-e a felmérés, ráadásul a telefonos kérdezés során a válaszolók 40%-a nem választott pártot, ami torzíthatja az eredményeket. Hagyjuk! Születhettem volna afrikai nőnek, akinek a folyamatos törzsi háborúk miatt reménye sincs, hogy jóllakassa a gyerekét, vagy kirángatják a házból és elvágják a nyakát, mert békés természetű férje van. Volt. Erre persze mondható, hogy ha mindenki így gondolkodna, sosem fejlődne a világ. Van benne valami. Én viszont tudom, hogy mindennek megvan a maga ideje. Most éppen arra gondolok, kinek lenne jó, ha egy magyar (párt) sem lenne a parlamentben? HOVA TŰNTEK’, HOVA TŰNTEK... m FELSZÓLÍTOTTÁK ŐKET, HOGY AKI NINCS ITT, AZ MENJEN KI, AKI KINT VAN, AZ JÖJJÖN BE, ~~ ___ ÉS MENJÜNK MÁR A FRANCBA!_____r \ iX V Q J (Lubomlr Kotrha karikatúrája) Bajban a politika gyre több kínj a akad a demokratikus államoknak, függetlenül attól, hogy mennyire fejlettek, milyen a gazdasági helyzetük. Elég megnézni az utóbbi heteket: Szlovákiában egyre hangosabbak a tiltakozók, a britek valahol félúton botorkálnak az EU-ból való kilépés útján, az US A-ban Donald Trump a feje tetejére állíthatja a rendszert, Ausztria belpolitikai válsággal és a szélsőségesek térnyerésével küzd. Mindez azért történhet, mert a változás velejárója a demokráciának: ha valaki nem végzi jól a dolgát, akkor a nép leváltja - még akkor is, ha nem nagyon látszik az alternatíva. És a mai modem közegben nagyon könnyű kritizálni, teljesítményt felmutatni viszont nehéz. A teljesítmény kapcsán megjegyzendő, a brexit világosan mutatja a populizmus korlátáit. A kilépéspárti vezetők most maguk se tudják, mihez kezdjenek, Boris Johnson háttérbe vonult, bár már az új miniszterelnökként emlegették, Nigel Faragé elmenekült a kilépéspárti UKIP éléről. Szlovákiában minden bizonnyal Igor Matovičék sem tudnának sokat kezdeni a hatalommal, ha véletlenül az ölükbe hullana - se szakértőik, se hosszú távú terveik, mindössze azt tudják, hogy dühösek a korrupt politikai elitre, és ebben igazuk is van. A szlovák, angol vagy éppen amerikai válságnak több közös pontja van. Lassan világossá válik, hogy nem áll összefüggésben a jóléttel vagy a gazdasági problémákkal. Ugyanannyira érezheti magát dühösnek egy brit, mint egy szlovák választó. Másrészt egyre biztosabb, hogy a válság túlmutat az ideológiákon. Nem a jobb- és a baloldal küzd, hanem a régi, rohamosan elhasználódó politikusok és azok, akik a frissesség (de nem a szakmaiság) látszatát keltik. Miért a gyors elhasználódás és miért frusztráltabbak a választók most, mint egy-két évtizede? A hagyományos elitnek a múltban több szempontból is egyszerűbb dolga volt. Egy olyan közegben, ahol nincs facebook és az interneten nem robban az arcunkba minden nap minden hír és vélemény, sokkal könnyebb ténykedni és értékeket hirdetni, ráadásul tovább lehet palástolni azt is, ha valaki nem teljesít. Az információáramlás felgyorsulása miatt nő a teljesítménykényszer, nehezebben eladható a hosszú távú szakmai munka és folyamat. A pártok a múltban sokszor kértek időt a választóiktól, hogy bizonyítsanak - a türelmet ma már nem kapják meg. Ebben a felgyorsult világban elfogyott a választók türelme. Rövidlátó taktikázás CZAJLIK KATALIN a kormánykoalíció azt gondolja, hogy a Fico és Kaliňák menesztésére összehívott parlamenti ülések elhalasztásával egyszerűen megúszhatja az ezzel járó kellemetlenségeket, mélységesen téved. Valójában az ellenzék malmára hajtották ezzel a vizet, amely jobb folytatást nem is remélhetett az olykor már kimúlni látszó botránynak. A koalíciós négyes rendkívüli arroganciája, amivel szóhoz sem engedi a parlamentben az ellenzéket, újabb lendületet ad az apadó kedélyeknek. Még mielőtt azonban elkezdenénk örülni, mondjuk el azt is, hogy ez leginkább a szélsőségeket (lásd Kotleba 10,7%-a), illetve a parlamenti demokrácia leépítését erősíti. A parlamenti vitafórum berekesztésével ugyanis a politika és az indulatok kiszorulnak az utcára. Ha valakinek esetleg nem lenne elég világos, a parlamentáris demokrácia lényege, hogy a politikai viták és küzdelmek a parlament mezején zajlanak, ahol adekvát teret kell biztosítani a kisebbségi (ellenzéki) véleménynek is. Nem véletlenül van a kisebbségnek is joga ahhoz, hogy rendkívüli parlamenti üléseket indítványozzon, amelyeknek természetesen rendesen le is kell folyniuk, bármennyire kellemetlen is ez a kormányoldalnak. Összehívni a gyűlést, majd megszavazni az elhalasztását arra hivatkozva, hogy az ellenzék nem egységes, a rendszer durva félreértelmezése, és a hatalom arroganciájának netovábbja. Pláne, ha ez azt jelenti, hogy Suliknak és Matovičnak ezáltal Kotlebával kellene egyezkednie (Gál Gábor), akinek a félreállí- tását a koalíció top prioritásként tűzte ki. Korábban egyes jelenlegi koalíciós partnerek, konkrétan a Híd (a többi kormánypártról sajnos ebben a viszonylatban nem lehet szólni) sokkal érzékenyebb volt az ellenzék jogainak betartására, mára azonban változott a felállás, s ezzel a párt véleménye is. Csakhogy egy rendszer akkor tud működni, ha a szabályokat minden körülmények közt betartjuk, nem csak amikor az éppen megfelel nekünk. Többszörösen érvényes ez olyan esetben, ha a parlamentben ül - és erősödik - egy olyan párt, amelynek legfőbb célja a parlamenti demokrácia leépítése. Nagyon rövidlátó a koalíció részéről, ha pillanatnyi politikai érdekei apropóján ezt a tényezőt ignorálja, mert ezzel csak további érveket szolgáltat a parlamentarizmus kritikusainak. Megfertőzött jobboldal MOLNÁR IVÁN A pár hónapja hatalomra került harmadik Fico-kabinetben egy baloldali, vagy legalábbis magát baloldalinak hazudó párt áll szemben három, a választási programja alapján jobboldalinak tekinthető párttal. Jogosan várhattuk volna hát el, hogy legalább az adózással kapcsolatos jogszabályokba több jobboldali elemet sikerül becsempészni. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a Smer előző, vállalkozóellenes kormányához képest alig változik valami, a baloldali és jobboldali pártokból álló öszvérkormány szíve balra húz. A Hayek Alapítvány a neoliberális gazdaságpolitika szlovákiai szentélyeként mindig is a vállalkozók érdekeit tartotta szem előtt, a munkavállalókkal szemben, így nem csoda, hogy a parlamenti választások kampányában a Híd és a Sieť programját találta a legjobbnak. Ez azért sem számított meglepetésnek, mivel Ivan Švejna, a Híd jelenlegi munkaügyi államtitkára - a Radiéová-kormány idején produkált botrányáig - a Hayek Alapítvány egyik kulcsembere volt. A Híd gazdasági programját pedig Svejna írta, és valóban nem fogta vissza magát, így a Hayek Alapítvány elemzői mind a tíz ujjúkat megnyalhatták az elolvasását követően. Az egyedüli hibája az egésznek, hogy a Híd ugyan kormányra került, Švejna elképzeléseiből azonban alig valósult meg valami. A harmadik Fico-kabinet programjában, legalábbis az adózás szempontjából, több a negatív intézkedés, mint a pozitív - állapítják meg a Hayek Alapítvány elemzői tegnap kiadott jelentésükben. Hozzáteszik, hogy az elmúlt négy évben a Fico vezette baloldali kormány jelentős mértékben növelte az adóterheket, miközben alig fogta vissza az állam kiadásait. Az adóterhek csak az elmúlt három évben a negyedével, vagyis mintegy 5 milliárd euróval nőttek. A Hayek Alapítvány szerint az új kormányzat az.elkövetkező időszakban így már megengedhette volna magának, hogy enyhítsen az adóterheken, ami a gazdaságnak is jót tenne, ennek azonban az ellenkezője történik: marad a bankadó és az egyes ágazatokra kivetett adó, amelyeket az érintett társaságok az ügyfeleikre hárítanak át. A kiadási oldalon ezzel szemben alig változik valami. Magyarul: az adóterhek folyamatos növelésével párhuzamosan folytatódik az ellenőrizetlen pénzszórás. És most már arra sem hivatkozhatunk, hogy ez csupán a baloldali Smer ámokfutása, hiszen mindehhez a magukat jobboldalinak tekintő pártok is segédkeznek, megfertőzve magukat Fico vállalkozóellenes eszméivel.
