Új Szó, 2016. július (69. évfolyam, 153-177. szám)

2016-07-08 / 158. szám, péntek

www.ujszo.com | 2016. július 8. KÜLFÖLD 3 Térségünkben erősít a NATO Barack Obama washingtoni munkahelye, az Ovális Iroda másolatát Korszerű drónokkal védik a NATO-csúcs feletti légteret Varsóban (sita/ap) Varsóban felépítették ÖSSZEFOGLALÓ Berlin/Varsó. Az elrettentés és a párbeszéd stratégiáját kell követni a NATO Oroszország­gal folytatott kapcsolatában - emelte ki Angela Merkel német kancellára ma kezdődő varsái NATO-csúcs előtt. A német kancellár a találkozón képviselendő német álláspontot is­mertető beszédében hangsúlyozta, az ukrajnai Krím félsziget elcsatolása Oroszországhoz és a kelet-ukrajnai konfliktus erősen nyugtalanítja az észak-atlanti szövetség kelet-európai tagállamait, ezért meg kell erősíteni a NATO jelenlétét a balti államokban és Lengyelországban. Németország jelentős részt vállal ebben a védekező jellegű és a NATO-Oroszország Alapokmány előírásainak megfelelő intézkedésben, de továbbra is fontos­nak tartja a párbeszéd folytatását - mondta Angela Merkel. A NATO Oroszország-stratégiájában az elret­tentés és a párbeszéd nem áll ellen­A brit külügyminiszter szerint viszonossági alapon meg lehet állapodni az EU-társállamok- kal a Nagy-Britanniéban élő külföldi EU-állampolgárok jogainak biztosításáról. London. Philip Hammond kül­ügyminiszterkijelentette azt is, hogy nem a parlament, hanem a brit kor­mány hatáskörébe tartozik a döntés a kilépési folyamat elindításáról, vagyis a Lisszaboni Szerződés vo­natkozó 50. cikkelyének aktiválásá­ról, de a kormány „még nincs abban a helyzetben”, hogy a kilépési felté­telekről érdemi tárgyalásokat kezd­jen a társállamokkal, így a cikkely aktiválása sincs jelenleg napirenden. A külföldi EU-állampolgárok jövő­beni státusára vonatkozó kérdésre Körbezárták a milliós Aleppót Damaszkusz. A szíriai kor­mánycsapatok elvágták az el­lenzéki erők kezén lévő aleppói kerületek felé vezető utolsó, a külvilággal kapcsolatot jelentő útvonalat - közölte tegnap a fel­kelők két forrása és az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőköz­pontja (OSDH) nevű emigráns szervezet. A hadsereg annak el­lenére nyomult előre, hogy szer­dán 72 órás tűzszünetet hirdetett egész Szíria területére a muszlim böjti hónapot (ramadán) lezáró háromnapos ünnep, az íd al-fitr idejére. A kormányerők táma­dásukkal gyakorlatilag ostrom­gyűrűbe fogták a szóban forgó területen élő, nagyjából 250-300 ezer embert. Jelenleg senki sem tud sem be-, sem kijutni a ko­rábban egymilliónál is népesebb Aleppóból. A helyzet nagyon rossz, ugyanis a szír rezsim erős légi fedezettel rendelkezett az éjjel - mondta Zakaríja Malahif- dzsi, az egyik aleppói lázadó­csoport szóvivőj e. (MTI) tétben egymással, hanem „szétvá- laszthatatlanul összetartozik” - tette hozzá a kancellár. Hangsúlyozta, Né­metország a 2017-es költségvetéssel és a 2020-ig tartó középtávú pénz­ügyi tervvel fordulatot hajt végre a védelempolitikában, növeli védelmi kiadásait, de további lépésekre lesz majd szükség, hogy elélje a tagoktól elvárt szintet, azt, hogy a kiadások el- étjék az össztermék (GDP) 2%-át. Hammond azt mondta: a brit kor­mány elismeri azt az „életfontossá­gú” hozzájárulást, amelyet a külföl­di uniós munkavállalók nyújtanak a brit gazdaságnak, de azt várja a többi EU-tagállamtól, hogy hasonlóképp ismerjék el a náluk élő és dolgozó britek szerepének fontosságát. A német vállalatok egyharmada csökkentené beruházásait Nagy- Britanniában az ország uniós kilé­pését követően - derül ki a DIHK német kereskedelmi és iparkamara felméréséből. Az iparkamara 5600 vállalat körében végzett felmérésé­ben a Nagy-Britanniában leányvál­lalattal, képviselettel vagy kiren­deltséggel rendelkező német válla­latok 35 százaléka csökkentené be­ruházásait, 26%-uk pedig az alkal­mazottak számát is, ha kilép az Eu­Autóba rejtett pokolgóp rob­bant a kelet-líbiai Bengázi városában, a detonáció 12 ka­tona életát követelte. Harcok törtek ki a líbiai csapatok és a szélsőséges milíciák között. Bongázi/Tripoli. Az egyenruhá­sok a kelet-líbiai kormány fegyve­res erejéhez tartoztak és éppen az esti imájukat végezték, amikor a tá­madás történt. A haderő - amelynek élén Halifa Haftár tábornok áll - az iszlamista csoportok ellen harcol az ország keleti részén. A líbiai tenge­részet szóvivője eközben arról szá­molt be, hogy heves harcok törtek ki a líbiai csapatok és a szélsőséges milíciák között, utóbbiakra jellem­ző az aknák és a pokolgépek beve­tése. Szerdán Bengáziban négy ka­tona meghalt, további hét pedig megsebesült az összecsapásokban. A kelet-líbiai kormány továbbra is szembenáll az ENSZ támogatását élvező, márciusban berendezkedett tripoli egységkormánnyal, amely­nek saját hadereje szintén küzd az Az Egyesült Államok támogatja a NATO „nyitott ajtók” politikáját, és készen áll új tagokat, köztük Ukraj­nát üdvözölni a katonai szövetség­ben, amennyiben készen állnak majd a csatlakozásra - jelentette ki Jóim Kerry amerikai külügyminiszter Ki- jevben Petro Porosenko ukrán elnök­kel együtt tartott sajtótájékoztatóján. A varsói csúcson várhatóan konk­retizálják további szövetséges erők rópai Unióból. A németországi kép­viselettel rendelkező brit vállalatok reakciója ezzel éppen ellentétes: 21 százalékuk növelné beruházásait Németországban és minden negye­dik az alkalmazottai számát is. Londoni pénzügyi elemzők szerint a korábbi előrejelzéseknél kissé las­sabb növekedés várható jövőre Közép- és Kelet-Európa EU- gazdaságaiban a brit EU-tagságról tartott népszavazás globális gazdasá­gi sokkjának áthúzódó - főleg az eu­róövezet közvetítésével érvényesülő -következményei miatt. A City egyik legnagyobb pénzügyi, gazdasági elemzőháza, a Capital Economics elemzői szerdán ismertetett, felül­vizsgált előrejelzésükben közölték: 1,5 százalékról 1 százalékra rontották az euróövezet jövő évi növekedésére iszlamisták egyre növekvő líbiai befolyása ellen. A tripoli kormány májusban of- fenzívát indított az Iszlám Állam dzsihádista szervezet líbiai felleg­várának, Szirtnek az elfoglalására. Líbiában Moammer Kadhafi 2011­kelet-európai telepítését. Jens Stol­tenberg NATO-főtitkár kilátásba he­lyezte: a NATO olyan mértékben erősíti meg biztonságát, amilyenre a hidegháború befejezése óta nem volt példa. A NATO-csúcsot a 28 tagor­szág állam- és kormányfőinek rész­vételével rendezik. A legnépesebb, 300 fős küldöttség az amerikai lesz, Barack Obama elnökkel az élén, aki számára a tárgyalások színhelyén, a varsói Nemzeti Stadionban felépítet­ték washingtoni munkahelye, az Ovális Iroda másolatát. A tanácsko­záson Jean-Claude Juncker, az Eu­rópai Bizottság, illetve Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke is jelen lesz. A visegrádi országok külügyminisz­terei külön egyeztetnek Beata Szydlo lengyel kormányfő részvételével. Kétéves szünet után július 13-án második alkalommal ül össze a NATO-Oroszország Tanács, amely Moszkva ukrajnai beavatkozása mi­att fagyasztotta be az ülésezést - je­lentette az észak-atlanti szövetség. A nagyköveti szintű ülésen az ukrán válság és az afganisztáni helyzet kér­dése lesz a központban. szóló becslésüket, a német gazdaság­ban pedig 1,5% helyett 1,2%-os nö­vekedést várnak 2017-ben. A ház en­nek nyomán 0,25-0,50 százalékpont közötti mértékben visszavette a keleti EU-gazdaságok jövő évi növekedé­sére adott prognózisait is, arra a vé­leményére hivatkozva, hogy a gyen­gébb euróövezeti növekedés valószínűleg negatív hatást gyakorol a közép- és kelet-európai exportra. A térség feldolgozószektora ugyanis mélyen integrálódott a nyugat­európai beszállító hálózatokba, és a régió exportja rendszerint együtt mo­zog az euróövezet üzleti ciklusaival. A cég Lengyelországban és Szlová­kiában 3,5 % helyett 3%-os, Csehor­szágban 3,3 % helyett 2,8 százalékos, Romániában 3,5% helyett 3,3%-os növekedést vár 2017-ben. (MTI) es megbuktatása óta káosz uralko­dik: nemcsak két kormány vetélke­dik egymással, hanem a különböző milíciák is, ráadásul a hatalmi űrt kihasználva megvetette az ország­ban a lábát az Iszlám Állam dzsihá­dista szervezet is. (MTI) RÖVIDEN Ausztria: előny Norbert Hofernél Bécs. Három hónappal a meg- ismétlendő ausztriai államfövá- lasztás előtt Norbert Hofer, az Osztrák Szabadságpárt jelöltje, az eredeti választás vesztese él­vez nagyobb lakossági támoga­tást az első közvélemény-kutatási adatok szerint, amelyet az Öster­reich lap tegnapi száma közölt. A Gallup intézet eredménye szerint jelenleg Norbert Hoferre 51, míg a Zöldek által támogatott, de függetlenként induló Alexander Van der Belieme 49% szavazna. A megkérdezettek 79 százaléka ugyanarra a jelöltre fogja leadni szavazatát, akire legutóbb. A prognózis szerint a szavazásra jogosultak 84 százaléka megy el voksolni újra. (MTI) Nem lesz eljárás Clinton ellen Washington. Nem indítanak eljárást a Demokrata Párt elnök­jelöltje, Hillary Clinton ellen elektronikus levelezésének ha­nyag kezelése miatt - jelentette be Loretta Lynch igazságügyi miniszter. „Találkoztam James Comey FBI-igazgatóval és a Hillary Clinton magán e-mail- fiókjának használatát vizsgáló ügyészekkel, ügynökökkel, és elfogadtam egyhangú ajánlásu­kat, miszerint lezárták egy évig tartó nyomozásukat, és nincs szükség vádemelésre senki el­len” - olvasható Lynch közle­ményében. Az FBI vizsgálata arra irányult, vajon Clinton kül­ügyminiszterként (2009 és 2013 között) megsértette-e a törvényt, amikor magán e-mail-fiókját és szerverét használta hivatalos ügyek bonyolítására. (MTI) Halálra veitek egy menekültet Róma. Egy íutballszurkoló rasszista indíttatásból a nyílt ut­cán vert agyon egy nigériai me­nekültet egy közép-olaszországi városban. A 36 éves, Emmanuel Chidiként azonosított bevándorló 24 éves menyasszonyával sétált Fermóban, amikor az egyik helyi focicsapat drukkere rasszista szavakkal illette őket. A pár szó­ban reagált a provokációra, ami után a támadó elkezdte a férfi fe­jét ütni egészen addig, míg az végül eszméletlenül a földre ro­gyott. A nigériai férfi a kórház­ban belehalt sérüléseibe. (MTI) Amerikai olajipari cégre támadtak Warri. Az amerikai Chevron olajvállalat három platformjára csaptak le aNiger-delta Bosszú­állói (ND A) a Nigéria déli részén található Warriban. Az év eleje óta a Niger-delta Bosszúállói nevű csoport több tucat támadást követett el különféle olajipari létesítmények ellen, ami miatt jelentősen csökkent a kitermelés az Afrika korábban legjelentő­sebb kőolaj exportőrének számí­tó Nigériában. Az ND A szerve­zet a külföldi olajvállalatok tá­vozásáért és a Niger-delta füg­getlenségéért harcol. (MTI) A brit kilépés lassítja a gazdasági növekedésünket Merényletek és harcok Líbiában Líbiai életkép. Az afrikai országnak két kormánya van, mindkettő heves har­cokat vív az iszlamistákkal, ám az összefogás még várat magára. (sita/ap)

Next

/
Thumbnails
Contents