Új Szó, 2016. július (69. évfolyam, 153-177. szám)

2016-07-07 / 157. szám, csütörtök

4 Vakáció www.ujszo.com ■ www.vasarnap.com ujszo@ujszo.com ■ vasarnap@vasarnap.com Journalban közölt egyik tanulmány szerint azok a nők, akik gyakran járnak nyaralni, ritkábban szenvednek depressziótól, fáradtságtól, és kevésbé feszültek. • A munka világában az embereknek egyre keve­sebb idejük van egymás­ra, de egy jó nyaralással valamelyest pótolhatjuk az időt, amit nem tudtunk együtt tölteni. • Az év nagy részében meghatározott menet­rend szerint élünk. Hétről hétre ugyanazokkal találkozunk, ugyanazokat a dolgokat csináljuk. A monotónia eltompítja az elmét, és gátat szab a kreatív gondolkozásnak. A nyaralás során kikerü­lünk a mókuskerékből, inspirációt szerzünk, és rákényszerülünk, hogy másként gondolkozzunk, mint a hétköznapokban. • Furcsán hangzik, hogy a nyaralás növeli a produk­tivitást, ha nem dolgo­zunk, de igaz. Ha egy kis időt vakációval töltünk, az év többi részében sokkal hatékonyabban dolgo­zunk majd. • A New York-i Állami Egye­tem egyik tanulmánya szerint azok közt a férfiak között, akik nem nyaraltak már öt éve, magasabb volt a halálozási ráta. Kö­LASSAN-LASSAN KEZDENEK VALÓSÁGGÁ VÁLNI A NYÁRI ÜDÜLÉSI TERVEK. SOKAN MÁR HAZA IS ÉRKEZTEK, SOKAN MOST KÉSZÜLŐDNEK. LÉNYEGTELEN, HOGY TÁVOLI TENGERPARTRA VAGY KÖZELI TÓPARTRA. A LÉNYEG, HOGY LEGALÁBB NÉHÁNY NAPOT A MEGSZOKOTT KÖRNYEZETTŐL TÁVOL TÖLTSÜNK. P éldák ezrei bizonyítják, hogy büntetlenül sokáig nem terhelhetjük túl magunkat. A mindenna­pi mókuskerék, a családi, munkahelyi stressz min­denkit megvisel, s csak idő kérdése, hogy a feloldatlan testi és lelki feszültség mikor tör ki valamilyen betegség formájában. NYÁR VAN! Utazzon vagy menjen „endorfinműhelybe" A FŐ ELLENSÉC JÁTÉK A STRESSZ „Selye János 1936-ban a stresszt még az élet sava-bor­Az Amway társaság HYMM termékcsaládjának két tagját ezúttal három olvasónk nyerheti meg. A golyós dezodor zsályakivonatot tartalmaz, ami gyorsan csökkenti a kellemetlen izzadást, és ezzel megakadályozza a kellemetlen testszag kialakulását, de nem hagy maga után semmilyen fol­tot. Alumíniumsó nincs benne. A test- és hajsampon borsmenta- és tengerisó-tartalma hűsít, feszesíti, kellemesen illatosítja, tökéletesen tisztítja és ápolja a bőrt. A szelvényt ragassza fel postai levelezőlapra, és küldje el szerkesztőségünk címé­re. Akkor is részt vehet a játékban, ha az egeszsegmagazin@ujszo.coni - — — — — — — -i e-mail címre - ECY SORBAN - elküldi a kö­vetkező adatokat: jelige-név-postai dm. l Beküldési határidő: július 20. l sának nevezte, ám 2008-ban már mint néma gyilkos jelenik meg a köztudatban, s beigazolódni látszik az Egészségügyi Világszerve­zet (WHO) előrejelzése, miszerint 2020-ra a stresszel összefüggő depresszió lesz a második leggyakoribb, tartós munkaképesség-csökkenést előidéző betegség" - hang­súlyozta dr. Nagy Ágnes, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kará­nak munkatársa a tavaszi budapesti orvosi wellness konferencián. Felborult az egyensúly - a stressz javára. Mindennapi életünk mozgatórugója lett, de hogy hogyan hat egészségünkre, a mértéktől függ. A káros kö­vetkezmények enyhítésének több módja van, kétségkívül az egyik leghatásosabb a kör­nyezetváltozás, a nyaralás. íme néhány érv azoknak, akik évekig nem mozdultak ki otthonról, akik kikapcsolódás nélkül dolgozzák végig az évet. • A Wisconsin Medical zülük többen haltak meg szívbetegségben, mint a nyaralók közül. A STRESSZT „KI LEHET TÁNCOLNI" Az is kikapcsolódás, ha heti, napi rendszerességgel egy­két órát beiktatunk életünkbe, amikor azzal foglalkozunk, ami kellemes, ami feltölt, energiát, örömet ad. Hosszú lenne a felsorolás, mi minden jelenthet pihenést a testnek és léleknek. Dr. Nagy Ágnes - s nemcsak ő - ilyen wellnessnek tartja az „örömmozgást", ami egészséges, ugyanakkor boldogsághormont, endor- fint termel. „Ausztráliában a Dél -Sidney-i Egyetemen vizsgálatot végeztek, aminek eredményeit 2016 márciu­sában közölték. Lényege, a 40 év fölötti népességben az intenzív tánc majdnem felére csökkenti a szív- és érrend­szeri betegségek kialakulá­sának kockázatát. No nem lagymatag lötyögésről, ha­nem intenzív, önfeledt táncról van szó, aminek a lényege, hogy az ember alaposan megizzad. Páros táncról volt szó, ami olyan, mint egy erős edzés. Például a latin-amerikai tánc és zene önfeledtté teszi az embert. Ami nagyon lénye­ges: 10 évig 14 ezer ember bevonásával készítették a felmérést. Merjünk hát táncol­ni! Nem kell hozzá nagy tánctudás, csak mozgás és zene, ám nem mindegy, hogy milyen intenzív a mozgás. Aki életében nem sportolt, az is részt vehet táncterápiás örömprogramon. Néhány évvel ezelőtt én is indítottam ilyen programot. A mai napig működik. Jó zene kell hozzá, majd bizonyos lépések mentén elindu­lunk, sok-sok mosollyal, izzadással, folyadék­pótlással „kitán­coljuk" a stresszt, s közben egészséget ge­nerálunk. Valóságos endorfinműhely ez" - tette hozzá. ÉLETMÓDUNKÉRT Ml VAGYUNK FELELŐSEK Egészségi állapotunkat ob­jektív (megváltoztathatatlan) és szubjektív (megváltoztat­ható) tényezők alakítják. Az Egészségügyi Világszervezet szerint az egészségügyi ellá­tás fejlettsége 11, a környe­zeti tényezők 19, a genetikai adottságok 27 százalékban felelősek ezért, viszont a legnagyobb arányban, 43 százalékban az életmód ala­kítja egészségünket. Ez az, amiért mi vagyunk felelősek, amit csakis mi változtatha­tunk meg. Ha máskor nem, hát nyáron. CENCS MÁRIA ...AZ IN TENZÍVTÁNC MAJDNEM FELÉRE CSÖKKENTI A SZÍV-ÉS ÉRRENDSZERI BETEG­SÉGEK KOCKÁZA­TÁT...

Next

/
Thumbnails
Contents