Új Szó, 2016. június (69. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-04 / 130. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2016. JUNIUS 4. ÉLETSTÍLUS 15 A párizsi Théátre des Champs-Élysées Emile-Jacques Ruhlmann, a kor híres bútorkészítője és lakberendezője A tervezte a csinos v “ zongorát / a művészétét létező Prin figyelmet kaptak itt az áruházak ' a ma is temps vagy a Galeries Lafa- yette - pavilonjai, amelyeket ismert dekoratőrök rendeztek be, összekapcsolva a művészetet az üzleti érdekekkel. A művészek, építészek számára felejthetetlen maradt az Hotel du Collectionneur I (a gyűjtők háza), s benne i a hat méter magas ovális szalon, a vízesésre emlékeztető csillár, Robert Mallet- Stevens geometriai turisztikai pavilonja (Pavillon du Tourisme) vagy Le Corbusier modernista és funkcionalista lakógépének tervei, a lakógépnek nevezett lakóegység egyszerű berendezése. Franciaország a világkiállítás révén ismét megmutathatta, még mindig uralja a művészetet, és tovább diktálja a trendet, a divatirányzatot. Érdekes, hogy épp erre a kiállításra tem hívták meg az Egyesült Államokat - rengeteg ország képviseltette magát —, igaz akkor még nem lehetett sejteni, hogy az USA lesz az az ország, ahol a legtovább él majd az art déco, az építészet, a musical és a film révén. 1930-ban már New Yorknak is megvolt a maga art déco ikonja, a Chrysler Building. Eleinte ez a stílus nagyon elegáns volt és ultramodernnek számított. A bútorok trópusi fából készült finom vonalvezetésű, minőségi darabok voltak, melyeket gyakran díszítettek arannyal, gyöngyházzal, elefántcsonttal, drága anyagokkal. Az igényes, valóban minőségi bútordarabot kereső vevő a perfekcionista Jacques- Émile Ruhlmann-nál rendelt, vagy Jean-Michel Frankot, Anna Frank egyik távoli rokonát kereste. Rockefellertől kezdve minden jó ízlésű gazdag azt szerette volna, hogy Frank rendezze be otthonát. Tamara de Lempicka vált a festészet szupersztárjává, leghíresebb képe a Tamara zöld Bugattival című önarcképe, amelyet egy divatmagazin megbízásából készített. Apropó, Bugatti: e korszak embere élvezi az autózást, de főleg a gyorsaságot, a gyors élettempót, a gyors fejlődést, az utazást. Ekkor építik a modern vasútállomásokat és persze a hatalmas óceánjárókat, például a Normandie-t, később a Queen Maryt. Sokat változott az anyagválasztás a nagy amerikai tőzsdekrach után: eltűnt a mahagóni, a gyöngyház, a piacot a bakelit, a fényezett króm lepte el, a kézműves munkát felTamara de Lempicka önarcképe (Fotók: Fotolia, Wikipedia/Los Angeles/coldcreation, SITA/AP, képarchívum) váltotta a tömeggyártás. Az építkezésben megjelentek az acélkonstrukciók mint a modern építészet anyagai. Ezzel az új technológiával építették a híres amerikai felhőkarcolókat, az amerikai art déco tipikus épületeit, a Rockefeller Centert, a már említett Chrysler Buildinget, a Buffalo City Hallt, amely egyesek szerint az art déco legnagyobb mesterműve. Európában a második világháború véget vetett a szép korszaknak, Amerikában, főleg New Yorkban és Hollywoodban azonban tovább élt az art déco, és belefolyt az 50-es évek dizájnjába, főleg az autóiparba. Ma is sokan szeretik és keresik az art déco bútorokat, műtárgyakat, mert nagyon jól érvényesül egy-egy darab is az otthonokban, könnyen variálható, beilleszthető mind a modern, mind a klasszikus bútorokkal berendezett lakásba. Urbán Gabriella Eladó egy art déco város ülföldről és belföldről is nagy az érdeklődés a 145 hektáron elterülő, 1920-as években art déco házakkal felépült ausztrál város iránt, amely a közelmúltban került az ingatlanpiacra. A tasmániai Tarraleah várost az 1920-as években építették annak az Európából toborzott kétezer munkásnak, aki az állam vízerőművében dolgozott. A városkában 33 art déco épület, ötcsillagos szálló, golfpálya, színház, templom, pisztrángozó horgászhely és lakókocsi-parkoló is található. A turisztikai célpont mintegy tízmillió amerikai dollárt érhet a becslések szerint. A Tarraleah eladásával foglalkozó ingadanügynök, John Blacklow elmondta, hogy máris 30-40 érdeklődő kereste meg őt, néhányan a tengerentúlról, de sokan Ausztráliából. A város a nyolcvanas és kilencvenes években nehéz időket élt át, szinte teljesen elnéptelenedett. A tasmániai vízenergia bizottság 2003-ban egy ingadanfejlesztő- nek adta el a települést 1,5 millió amerikai dollárén. Három évvel később Julian Homer vásárolta meg, aki az elmúlt évtizedben több mint egymillió dollárt költött a város korhű restaurálására, és most elhatározta, hogy túlad rajta. Homer elgondolása szerint Tarraleah jó befektetés lehet vállalatoknak, esedeg egyházi csoportoknak. (MII) Az egyik tarraleahi ingatlan (Fotó: abc.net au.)
