Új Szó, 2016. június (69. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-04 / 130. szám, szombat

www.ujszo.com | 2016. június4. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 r Úri huncutságok A kormány milliárdokat ont a sportba, cserébe lelkesedést vár MÓZES SZABOLCS NAGY IVÁN ZSOLT A franciaországi foci-Eb kezdetéig egy hét sincs már hátra, harminc év után a magyar válogatott is részt vesz nemzetközi tornán, a csoportja sem végzetesen kemény, úgy illenék, hogy most már minden erről szóljon Magyarországon. De nem szól. Logikus lenne azt monda­ni, hogy nincs esélyünk megnyerni az Európa-bajnokságot, tehát minek izgulni, de ez túl egyszerű lenne. Ha jól belegondolunk, 1954 óta sosem volt esélyünk - még 1986-ban sem, pedig akkor nem bukdácsolva jutot­tunk ki, ráadásul a mexikói vb előtt pár héttel lemostuk a brazilokat is. De senki sem hitte el, hogy világbajno­kok leszünk, amikor meg belefutot­tunk a szovjetek elleni 0-6-ba (pont e héten volt az évforduló), már vég­képp minden világos volt. Az embe­rekből mégis érzelmeket váltott ki a foci. Gyászt, fájdalmat, dühöt, akár­mit. .. de érzelmeket. Most jóformán érzelem sincs. Egyszerűen nincs benne a levegőben, hogy jön az Eb. Barátokkal szoktunk tippelni ilyen tornák előtt az eredményekre, egy héttel a kezdés előtt rendszerint már gyűlnek a szelvények, folyik a vita, egymás ugratása, akkor is, ha a ma­gyar válogatott nincs ott - most sem­mi. Mintegy 30 emberből három tip­pelt mostanáig, ők is csak azért, mert elegük lett a noszogatásból. Az Eb-nél pedig csak egy dolog érdekli kevésbé az embereket: az ép­pen két hónap múlva kezdődő olim­pia. Arról végképp nem beszél senki, a többség talán még azt sem tudja, mikor és hol lesz. Es az úszó Hosszú Katinkán kívül valószínűleg egyetlen aranyesélyest sem tudna megnevezni (tény, nem sok van). Miközben tehát a kormány elké­pesztő összegeket önt a sportba (ki­váltképpen a futballba), miközben jövőre vízi vb-t szervezünk (iszo­nyatos mennyiségű pénzből épülnek a létesítmények), és még mindig táp­lálják az olimpiát Budapestre álmot, az emberek mellett szinte észrevét­lenül megy el az egész. (Nem vélet­len, hogy például olimpiához köthető hirdetést jóformán nem is látni. Már­pedig az üzlet pontosan érzi, mit és mivel kell eladni az embereknek.) Hogy miért? Talán éppen azért, mert a kormány ezt erőlteti. Talán nem hisznek az egészben. De az is lehet, hogy egyszerűen rosszked­vűek, rosszkedvű ember meg nem tud szurkolni, az egészet nem tartja másnak, mint úri huncutságnak, márpedig az urak köre igen jól beha­tárolt, oda átlagember a kerítésen át sem lát be, mert akkor is leütik, ha csak megközelíti a kerítést. Épp csak addig mehet, ahol még el tudja kapni a maradékot, ami a svédasztalról le­esik, és kidobják neki, nehogy han­goskodjon. Cserébe persze azt várnák, hogy lelkesedjen, de nem, nem megy. Morogna kicsit, de nem mer, elége­detlenkedni pláne, így inkább le­gyint. Mindenre. Pedig kár. A sport klassz dolog, a foci különösen, az meg, hogy ott va­gyunk az Eb-n, tényleg jó érzés. A szerző magyarországi publi­cista NÉPSZAVAZÁS 2016 a kényszerbetelepítés ellen ÜZENJÜNK BRÜSSZELNEK! MINDEN KILÓRA...? MINDENKI LÓRA! (Cartoon izer) Zene kártyáról JUHÁSZ KATALIN M inap dzsesszkoncer- ten voltam Pozsony­ban, ahol megcsapott a jövő szele, és nem (csak) zenei értelemben. Az úgyne­vezett merch-pult megszokott lát­vány, a koncertezők zöme jól keres zenekaros pólókkal, baseballsap­kákkal, és persze a CD-kkel. Buli után általában szépen odaülnek de­dikálni, hogy felpörgessék az üzletet. Az amerikai Cory Henry, a Ham- mond-orgona egyik legtehetsége­sebb fiatal bűvölője, a Snarky Puppy alapító tagja azonban nem CD-ket ad el, hanem letöltő kártyákat. „Ne ijedjetek meg, ez a jövő!”— mondta már a színpadon, és mivel odalent idősödő rajongókat is látott szájat tátani (például engem), elma­gyarázta, hogy ez egy műanyag kár­tya, minden legyártott darab egyedi kóddal rendelkezik, amit a megfelelő helyre beütve (természetesen a szá­mítógépbe, a megfelelő internetes honlapon) hozzáférhetünk a tarta­lomhoz, vagyis Cory Henry lehen­gerlő zenéjéhez. Aki azt is közölte - kedvesen, ám határozottan -, hogy a CD-ipar összeomlott, egyre keve­sebben hajlandóak fizetni az albu­mokért, pedig az alkotók ebből élnek, nem tud mindenki állandóan kon­certezni. (Azt már én teszem hozzá, hogy a koncertek, az élő zene iránt is alaposan megcsappant a kereslet tá­jainkon. A nagy sztárok - szintén a CD-ipar összeomlása miatt - egyre magasabb gázsit kémek, mert ebből élnek, ezért a jegyárak az egekbe szöktek. Azokra pedig, akik nem szerepelnek a tévében, nem kíváncsi a nép, legfeljebb akkor, ha ingyenes a koncert. Ezért nem is nagyon hívják őket jobb helyekre.) Inkább ne kérdezzék meg, vet­tem-e letöltő kártyát. Valamiért még mindig szeretem a kézzel fogható termékeket, akkor is, ha több helyet foglalnak otthon, mint a digitális ze­ne. Az viszont tény, hogy az utóbbi években gyökeresen megváltozott a zenére költő rajongók összetétele. Egy friss angol kutatás eredménye szerint a vásárlóközönség 17 száza­lékától származik a bevételek 61 százaléka. Vagyis egy kis csoportnak aránytalanul nagy befolyása lett az egész zeneiparra. Korábban a kevés­bé elkötelezett zenehallgatók is töb­bet költöttek, ma viszont az a helyzet, hogy akiknek nem annyira fontos a zene, azok tökéletesen elvannak a YouTube kínálatával, és szinte telje­sen leszoktak arról, hogy fizessenek a zenéért. A rajongók viszont szívesen fizetnek a megbízható minőségű széles kínálatért. Én már kinőttem a feltétel nélküli rajongásból, viszont belátom, hogy a szerzőknek és az előadóknak meg kell élniük valamiből. Ezért gyakran támogatom őket azzal, hogy vásáro­lok valamit azon a koncerten, ahol jól érzem magam. Mivel pólót ritkán árulnak az én méretemben, legtöbb­ször CD-t. Vajon meddig tehetem ezt meg? Mikor tűnnek el végleg a „kézzel fogható” adathordozók a merch-pultokról (is)? N em elég nemzeti a szlovák közszolgálati tévé, gyenge a műsorok színvonala, ezért nem lehet magasabb üzemben- tartási díjat kérni, ha kell, vétózni fog az SNS - így zanzá- sítható a párt követelőzése, amellyel az alig pár hónapja megkötött koalíciós szerződést és a kormányprogramot akarja felrúg­ni. Szép kis kezdet! Az új SNS-re jellemző, hogy szeret piszlicsáré, ám a nyilvánosság számára jól eladható ügyek mentén politizálni. A koalíciós tárgyalások során nem tankokkal rohant át a Dunán, hanem a rendőrségi radarokat, az InterCity-járatok újraindítását, vagy a nemzeti hajózási társaság megalapítását tartotta fő prioritásának. Ebbe a sorba illik a mostani követelés is: nem fajsúlyos, bármilyen koalíciós konstellációban rész­letkérdés lenne csupán, itt is az lesz. Lehet, hogy ezért is nyitották meg, itt ugyanis nem kizárt a változtatás. Amelyet, és ez a lényeg, jól el lehet adni: költségvetési szempontból hiába aprópénz az egész, egy nyugdí­jas számára nagyon is kézzelfogható, hogy havonta 4,64-et vagy 7 eu- rót kell-e fizetnie. Egy olyan szolgáltatásért, amelyet talán igénybe sem vesz. Ez az ügy egyik vetülete, ám még ennél is fontosabb, amit a követe­lés köré épített mélynemzeti körítés el kíván takarni: az SNS bejelent­kezett az RTVS vezérigazgatói posztjára. Ne legyünk naivak, nem a több, nemzetibb program lesz a követelésük, várhatóan egyszerű üz­letet kínálnak majd a kulturális minisztert adó Smemek: megszavazzák a 7 eurós emelést, cserébe azért, hogy Václav Mika mandátumának le­jártakor SNS-es jelölt vegye át a médiát. Követelőzésük egyébként két dolgot jelenthet: erről a pozícióról vagy nem született egyezség a koa­líciókötéskor, vagy olyan leosztás része lett, amely nem az SNS-nek kedvez. Ja, és persze azt is jelenti, hogy ezúttal sem szakmai szempon­tok alapján döntenek a közmédia vezetőjéről. A koalíciós pártok a választások után megegyeztek, hogy sokévnyi szünet után emelni fogják a közmédia fenntartására fizetett lakossági hozzájárulást. Gondoljunk erről akármit, mint ahogy magáról az üzembentartási díjról is, ettől még tény marad, hogy erről egyezség született, amelyet mind a négy pártelnök ellátott a kézjegyével. Ezt felrúgni a kezdet kezdetén nem éppen a legjobb jel a koalíció számára. És itt most nem az a lényeg, hogy mennyire fajsúlyos a téma vagy a követelőzés, a lényeg egyértelmű: nincsenek fix célok, mindent meg lehet kérdőjelezni. Az SNS viselkedése nem jó hír a Híd számára sem: megeshet, hogy legközelebb Dankóék - vagy akár a Smer - egy magyarügyet akarnak majd megtorpedózni, módosítani, kiherélni. Magyarügyből pedig ele­ve nincs sok (négy évre összesen három), az első, a kisiskolamentés pedig már eleve félmegoldással indult. Feladta az SNS a leckét a társaknak, hamarosan meglátjuk, Robert Fico meddig tolerálja a kisebbik partner ugrálását. FIGYELŐ Felháborítja a törököket a népirtás Kormányközeli és ellenzéki török lapok egyaránt felháborodva írtak a német parlament döntéséről, amely népirtásnak minősítette az örmények lemészárlását az Osz­mán Birodalomban. A Star kor­mánypárti napilap Angela Merkel Hitler-bajuszos arcképét tette címlapra. A lap kiemelte Devlet Bahcelinek, a nacionalista Nem­zeti Mozgalom Pártja elnökének reakcióját, aki szerint fel kell függeszteni az EU-val kötött me­nekültügyi megállapodást. Az ellenzéki Sözcü napilap úgy fogalmazott: „Hitler unokái Tö­rökországot vádolják népirtással, szégyellj ék magukat! ”, és Mer- kelt horogkeresztes náci karsza­laggal ábrázolta. Az újság azzal vádolta meg Németországot, hogy a törökországi szakadár Kurdisztáni Munkáspártnak szállít fegyvereket. Egyúttal azzal hozakodott elő, hogy a németek hatmillió zsidót pusztítottak el a II. világháborúban, ezért ők „a népirtás királyai”. A Sabah kormánypárti napilap szerint Törökországot hátba lőt­ték. A Habertürk napilap „barát­irtásnak” nevezte a történteket. Az újság egyik tárcaírója, Hü- seyin Bagci úgy látta, hogy a döntéssel Berlin a saját lelkiis­meretét próbálja tisztára mosni. A lap emlékeztetett: Németország a török export első számú cél­pontja, a török importban pedig második helyet foglalja el. A Ha­bertürk ezért úgy gondolta, hogy a közeljövőben elsősorban a két ország közötti gazdasági kapcso­latokban történhet változás. Az újság nem tartja kizártnak, hogy Ankara esetleg szankciókat is életbe léptessen. „A legfontosabb ország mért csapást Törökor­szágra” - olvasható a lapban. A Habertürk kifogásolta azt is, hogy Németország az események után mintegy száz évvel reagált. A Vatan napilap azt bírálta, hogy napjainkban is több olyan konf­liktus van a világban, például Szíriában, amelyről a Bundes­tagnak megvannak a kellő infor­mációi, mégsem nyilvánítja nép­irtásnak az ott zajló eseményeket. A kormányközeli Aksam ostobá­nak, a Takvim pedig Brutusnak nevezte Németországot. Mindkét lap kifogásolta, hogy a szavazás eredményét a Reichstag előtt kurdok, görögök és örmények ünnepekék. A török sajtó egyöntetűen elíté­lően nyilatkozott Cem Özdemir- ről, a német ellenzéki Zöldek ve­zetőjéről és a Bundestag több másik török képviselőjéről, akik igent mondtak a határozatra. (MTI) Újabb koncot akar az SNS

Next

/
Thumbnails
Contents