Új Szó, 2016. június (69. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-30 / 152. szám, csütörtök

161 ISKOLA UTCA 2016. június 30. | www.ujszo.com A környezettudatosabb iskoláért Az iskola képviselői a nagyszombati kiértékelésen (Fotók: nkacmű) BESZÁMOLÓ Június 5-én fenntartónk, a Nagyszombati Önkormányzati Kerület a környezetvédelmi világnap alkalmából Tibor Mikui védnökségével meghirdette a 2015-ös év ökológiai tette pályázatot. Ebbe a versenybe intézményünk, a Nagymegyeri Kereskedelmi Aka­démia és Corvin Mátyás Gimnázi­um két évvel ezelőtt is bekapcsoló­dott, akkor a 2. helyet szereztük meg. Mivel 2015-ben is rengeteget tet­tünk környezetünk szépítéséért, új­rajelentkeztünk a versenybe. Pályázatunkban kifejtettük, hogy környezeti nevelésünk célja előse­gíteni a tanulók környezettudatos magatartását, életvitelének kiala­kítását a környezeti válság meg­akadályozásáért. Az iskola honlap­ján rendszeresen beszámolunk te­vékenységeinkről. A képanyagból albumot készítettünk, ezt csatoltuk a pályázatunkhoz, kiemelve: a diá­kok munkáját segítették az osztály- főnökök, az iskola alkalmazottai és nem utolsósorban a szülők, nagy­szülők. A pályázatban felsoroltuk legje­lentősebb aktivitásainkat. Kiemel­tük, hogy tanulóinknak fontos az állatok védelme, madáretetőket és rovarhotelt készítettek. Egyik diá­kunk megismertette társait a gyógynövények hatásával és fel- használásával: gyógynövényeket ültettek, a gyakorlati bemutató után a gyógyteákat kóstolgatva betekin­tést nyerhettek a gyógyító termé­szet világába. 2015-ben kétszer is szerveztünk papírgyűjtést az iskolánkban az A.S.A csoport által meghirdetett versenyben. Tanulóink ősszel ta­nulmányi kiránduláson is részt ve­hettek az A.S.A albári telephelyén. Az iskola legaktívabb, „legzöl­debb” tanulóinak bemutatták az új­rahasznosítható hulladékok sze­lektív gyűjtési rendszerének üze­meltetését. Nagy hangsúlyt helyez­tünk a hulladék csoportosítására is, minden tanterembe tárolók kerül­tek a papír- és a műanyag hulladék­nak, részben ezeket is a papírgyűjtés bevételéből vásároltuk. Hírt adtunk a több éve meghir­detett Zöld osztály versenyünkről is, melynek az volt a célja, hogy a tanítás kellemes, esztétikus kör­nyezetben folyjon. Miért ösztönöz­tük diákjainkat az osztályuk szépí­tésére? Ügy gondoltuk, a növények többek egyszerű dekorációs elem­nél. A versenyben az osztályok pontokat kaptak gondozott dísznö­vényeikért, emellett az össze­gyűjtött elektromos berendezése­kért, elhasznált elemekért, műanyag kupakok gyűjtéséért. Tanulóink 2015-ben 307 530 darab műanyag kupakot gyűjtöttek. Segíteni akará­suk példaértékű, hiszen nem a kö­zösségük számára gyűjtöttek. Hosszú évek óta segítik a GERI csodalámpása alapítványt, amely a daganatos betegségekben szenvedő gyermekeket és családjukat segíti. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a papírgyűjtés bevételéből létrehoztunk egy díszkertet, amely­be facsemeték és különleges dísz­bokrok, virágok kerültek. A parko­sításban részt vett diák, tanár és is­kolavezetés. Elkészült a füvészker- tünk is. Az öntözésre esővizet is használunk, az egyik szülő segítsé­gével sikerült csapadékgyűjtő tar­tályt csatolni az esővizet elvezető csatornához. A Föld napja alkalmá­ból kitisztítottuk a Corvin Mátyás lakótelepet, az iskola előtti parkban pedig 12 juharfát ültettünk el. Egy belső zöldfalat is terveztünk, újrahasznosított anyagokból. A zöld kör tagjai növényi hajtásokat szaporítottak, ezek az újrahaszno­sított anyagokból készített kaspók­ba kerültek. Ha a megálmodott zöldfal előtt valaki megáll, magával ragadja a természet szépsége és sokszínűsége. Zöld aktivistáink május 10-én ellátogattak a Pannon­halmi Főapátság Arborétumába és Gyógynövénykertjébe, ahol inspi­rációt merítettek az iskolai dísz­kerthez. Sikeresen bekapcsolódtunk a Živica által meghirdetett „Segítünk felnövekedni” pályázatba is. Diák­jaink olyan fogalmakkal ismerked­tek meg, mint az ökológiai láb­nyom, az élelmiszer-kilométerek stb. Rendhagyó osztályfőnöki órán megkóstolták a házi készítésű fi­nomságokat. Közben megvitatták, milyen előnyökkel jár, ha hazai ter­mékeket fogyasztunk. Egy „Food- miles kalkulátor” segítségével ki­számolták, milyen hatást gyakorol a környezetre, ha „utaztatjuk” az élelmiszereket. A legügyesebbek június 2-án egy ökofaluba, Zaje- žovába kirándultak. A pályázatban felsorolt sokrétű tevékenységünket szakmai bizott­ság értékelte. Az ünnepélyes ered­ményhirdetés június 13-án volt Nagyszombatban. Az oktatási in­tézmények közül iskolánk egyedüli díjazottként harmadik lett, a többi vigaszdíjas - idén nem volt 1. és 2. helyezett. Ez az eredmény nem­hogy elkeserít, hanem tovább ösz­tönöz bennünket, mivel a kömye- zettudatosság már az iskola életé­nek szerves részévé vált. Tanulóink rendszeresen tisztítják az iskola környékét, gondosan ápolják a nö­vényeket, egyre tudatosabb kör­nyezetvédők, példát mutatnak ott­hon, a barátaiknak, ismerőseiknek. Számunkra ez az igazi siker, ez az igazi mérce. Dr. Nagy Ilona, az iskola tanára Négy évszak a nagymegyeriek kollégiumi kertjében Villámcsődület Valašské Meziričíben Kaszás Attila szellemi örökségét éltetik BESZÁMOLÓ BESZÁMOLÓ Június 18-án zajlott a IX. Ka­szás Attila Versmondó Fesztivál Komáromban. A szervezők (Jókai Mór Alapis­kola, Szlovákiai Magyar Pedagó­gusok Szövetsége, Kaszás Attila Közhasznú Alapítvány, Komárom városa, Városi Művelődési Köz­pont) szándéka az, hogy e nagy­szabású, nemzetközivé nőtt fesz­tivál révén megszerettessék a gyermekekkel a verseket, az iro­dalmat. A Kaszás Attila Versmondó Fesztiválon a gyermekek két vers­sel léptek színpadra - három ka­tegóriában és négy helyszínen. A fiatal versmondók egy szabadon választott alkotást és egy Vörös- marty-költeményt adtak elő. A neves színművészekből és drámapedagógusokból álló zsűri döntése alapján arany-, ezüst- és bronzsávos minősítést szereztek a diákok. Aranysávos minősítést szerzett: I. kategória Fónad Lili, Majer Jázmin, Tü­csök Anna T ímea, Nógel Alexa II. kategória Dóczé Dávid, Jakab Dániel, Szántó Csongor György, Haris Katarina, Balia Kiara Priscilla, Holocsy Zsóka Zsófia, Román Sa­rolta, Sziveri Emese III. kategória Csikmák Katalin Mária, Reczai Bettina, Ziff Sztella, György Zsu­zsa Zsófia, Pongrácz Emese, Sán­ta Orsolya Komárom város díját Reczai Bettina kapta. A komáromi Jókai Mór Alapis­kola díját Ziff Sztella vehette át. Kaszás Attila komáromi baráta­inak díját Sánta Orsolya érde­melte ki. A Szlovákiai Magyar Pedagó­gusok Szövetsége díját Fónad Li­linek ítélték. A Szlovákiai Magyar Pedagó­gusok Szövetsége felajánlása ré­vén két versmondó - Majer Jáz­min és Balia Kiara Priscilla ­ingyen vehet részt a XIII. Jókai Mór Vers- és Prózamondó Tá­borban. Kaszás Attila gimnáziumi osz­tálytársai idén három különdíjat ajánlottak fel: Tücsök Anna Tí­meának, Holocsy Zsóka Zsófiá­nak és Csikmák Katalinnak. Végezetül elhangzott a vers­mondó fesztivál fődíjasának a neve is. Idén a legjobb versmondás díját és Darázs Rozália emlékplakettjét Haris Katarina kapta. (F. i) Június 9-én az ipolysági Szondy György Gimnázium Bartók Bála Ifjúsági Vegyes Kara a František Palacký Gimnázium meghívására Valašské Meziŕičíbe látogatott. A viszonylag hosszú út után cseh­országi barátaink finom vacsorával vártak minket. Este körülnéztünk a városban, de pontosabb képet más­nap délelőtt kaptunk, amikor Jana Krcháková tanárnő és a Basové G kó­rus tagjai városnéző sétára vittek bennünket, és megismerkedtünk a helyi nevezetességekkel. A városkát átszelő Beéva folyó az Ipolyra emlé­keztetett. A hangulatos főtéren flash- mobot is tartottunk: baráti kórusunk tagjaival együtt énekeltünk egy mor­va népdalfeldolgozást, valamint a Prší, prší kezdetű ismert szlovák nép­dalt négy szólamban - az arra sétálók nem kis ámulatára. Villámcsődületet keltettünk a gimnáziumban is, ahol a cseh diákok a folyosókra kivonulva tapssal jutalmazták rögtönzött kon­certünket. Ez még közelebb hozott bennünket egymáshoz, így igazán jókedvűen vettünk részt a közös pró­bán a gimnázium dísztermében, ahol felkészültünk az esti jótékonysági koncertre. A hangverseny az evangélikus templomban volt. A visszafogott, de annál szebb épület falai között elő­ször a Bartók Béla Ifjúsági Vegyes Kar, utána a Basové G kórus lépett fel, végül nagy sikert arattunk közös müveink együttes eléneklésével. A közel 50 diák hangja örömmel zen­gette meg a templomot, az énekesek is, a közönség is feltöltődött. A kon­cert után a vendéglátó kórus tagjai közös estet szerveztek nekünk egy közeli kávézóban. A hangulat fer­getegesre sikeredett, végigénekel­tük az estét, és egyértelművé vált számunkra, hogy a zene összeköti az embereket, akárhonnan jöttek is, bármilyen nyelven beszélnek is. Vendéglátóinktól rengeteg szerete­tet kaptunk, és megtapasztalhattuk a morvák szívből jövő közvetlensé­gét, jókedvét és humorát. Optimiz­musból lenne mit tanulnunk tőlük. Szombaton a bőséges és ízletes reggeli után következett a búcsúzás. Emlékbe trikókat és csészéket kap­tunk, melyek a František Palacký Gimnázium 145. születésnapjára készültek, valamint egy hatalmas kaláccsal bocsátottak útra minket, melyet utazás közben jóízűen el is fogyasztottunk. Új barátságokkal, élményekkel telve indultunk haza, a Börzsöny lábánál elterülő város­kánkba. Lészkó Boglárka, Baráti Tamás A morva városka hangulatos főterén flashmobot tartott az ipolysági Szondy György Gimnázium Bartók Béla Ifjúsági Vegyes Kara (Fotó: szgyg)

Next

/
Thumbnails
Contents