Új Szó, 2016. június (69. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-30 / 152. szám, csütörtök
KULTÚRA www.ujszo.com | 2016. június 30. Modigliani szemei Az olasz festő életműve a Magyar Nemzeti Galéria tárlatán TALLÓSI BÉLA | , ■ M Modiglianit a közönség elsősorban jellegzetes, finoman stilizált arcképeiről és érzéki aktjairól ismeri. Kevesebben tudják, hogy szobrászként indult. (Szkárossy Zsuzsa felvételei) Budapest. Amedeo Modigliani (1884-1920) olasz festő óletművót először mutatják be Magyarországon, nagyszabású kiállításon. A Magyar Nemzeti Galéria tárlatán az avantgárd festő 61 alkotását - portréit, rajzait, szobrait - láthatja a közönség október 2-ig. A világ legnagyobb múzeumainak történetében is ritka pillanat, hogy a 20. századi művészet két olyan kiemelkedő alkotójának, mint Picasso és Modigliani, egyszerre legyen retrospektív tárlata - emelte ki a tárlat budapesti sajtóbejárásán Baán László, a Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója. A Budavári Palotában ugyanis most, a nyár folyamán egymás mellett kaptak átmeneti otthont Modigliani és Picasso művei. A Modigliani-kiállítás az életmű főbb korszakait és stílusfordulatait mutatja be, valamint a kortársaihoz fűződő kapcsolatát is - a hozzá közel álló alkotók munkáival együtt több mint nyolcvan alkotást vonultat fel. A budapesti kiállítás célja, hogy bemutassa az egyéni utat járó művész munkásságának sokrétűségét, egyedi modem ízét. Azt, hogy Modigliani úgy vált az európai modernizmus egyik legfontosabb mesterévé, hogy valójában soha nem tért el a klasszikus műfajoktól és a klasszikus formálástól. A fiatal Modigliani 1906-ban érkezett Olaszországból Párizsba, ahol hamar beilleszkedett a montmarte-i, majd a montpamasse-i művészi körökbe. A tárlat különös hangsúlyt fektet arra, hogy - a kiállított alkotásokkal és a különféle információs táblák, videók, filmek révén, amelyek kiegészítik a műtárgyanyagot - érzékeltetni tudja a két meghatározó helyszín szellemi, művészi közegét, és bemutassa művészköreinek főbb szereplőit. A tárlat öt szekcióra tagolódik. Kovács Anna Zsófia, a kiállítás kurátora a tárlatbejáráson hangsúlyozta, hogy Modiglianit a közönség elsősorban jellegzetes, finoman stilizált - a ki- és befelé néző-látó, különleges szempárokkal ránk tekintő — arcképeiről és érzéki aktjairól ismeri. Kevesen tudják azonban, hogy kezdetben szobrászként szeretett volna érvényesülni. A kiállítást nyitó szekció - mely Az emberiség temploma címet kapta - a művész 1909 és 1914 között kibontakozó szobrászati tevékenységét helyezi előtérbe, de bemutatja az emberi arc vonásaira összpontosító plasztikáit is, valamint az ezeket ihlető egzotikus művészeti tárgyakból (afrikai maszkok, ókori egyiptomi szobrok stb.) is felvillant néhány izgalmas darabot. Az alkotó rossz fizikai állóképessége és pénzhiány miatt kénytelen volt abbahagyni a kő megmunkálását (a szobrokhoz építkezésekről szerezte be a kevésbé nemes kőtömböket - nem márványba vésett). 1914-től kezdve kizárólag festészettel foglalkozott. Az első világháború kezdetén készült korai, a Vissza festészethez című kiállítási szekcióban összegyűjtött portrék arról az állhatatos útkeresésről tanúskodnak, amelynek során Modigliani rátalált saját stílusára, mellyel az avantgárd egyik vezéralakjává vált. A harmadik egység - Az avantgárd arcképfestője - portrékon mutatja be Modigliani kapcsolódását a festészethez. Ide főként a művésztársakról készített portréit szedték egységbe, amelyekről Modigliani barátait, az 1914 és 1918 közötti párizsi művészeti élet jeles szereplőit (Max Jacob, Jean Cocteau) ismerhetjük meg. 1917-től Modigliani előtt egy gyümölcsöző lehetőség nyílt meg: ekkor kezdte őt támogatni Léopold Zborowski lengyel származású műkereskedő és költő, aki modelleket, műtermet és pénzt biztosított számára egy aktsorozat elkészítéséhez. Kovács Anna Zsófia e Modig- liani-remekekből válogatott negyedik egység kapcsán arról beszélt, hogy az aktok kiválóan szemléltetik, miként értelmezte újra, miként formálta sajátjává a hagyományos műfajt a régi mestereket is jól ismerő olasz festő. A tárlat záró szekciója, A dél vonzásában a harmincöt éves korában elhunyt alkotó életének utolsó két évében készült művekből válogat. Modigliani - azt remélve, hogy egészségi állapota jobbra fordul -1918-ban és 1919-ben több időt töltött Nizzában és a város környékén. Itt olyan művészekkel került kapcsolatba és kötött barátságot, mint a japán Fu- dzsita Cuguharu vagy az orosz származású Léopold Survage, akik szintén hatással voltak a művészetére. A kurátor emellett azt hangsúlyozta, Modiglianiban e korszakban ismét felerősödött Paul Cézanne iránti rajongása. Ezt tanúsítják ezt az ebben az összeállításban látható, ismeretlen modellekről készült arcképek. A Budavári Palota C épületének földszinti kiállítótermeiben látható Modigliani-tárlat a budapesti Szép- művészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria, valamint rangos francia és finn múzeumok, galériák együttműködésében valósult meg. A kiállításra jelentős műtárgyak érkeztek Bécsből, Amszterdamból, Jeruzsálemből és a tengerentúlról is. PENGE ___________________19 B ehinteni sóval Természet és ipar-két sok szempontból egymással ellentétes fogalom, Mezei Gábor kötetében azonban a kettő összekeveredik. Ha szerencsére nem alkotnak is homogén elegyet, mindenesetre valamiféle egységben keverednek tovább a (poszthumán) emberrel, legyen az alanya vagy tárgya a sötét tónusú, olykor ironikus, zavarba ejtően sokrétű verseknek. De Mezei könyvében annyi minden annyiféleképpen, annyiszor keveredik annyi mindennel, hogy kibogozni lehetetlen. Nem is kell. A hét ciklus önálló egységként kínálja fel magát olvasásra, miközben a kötet szerkezetét nem hogy hétfelé bontanák, hanem a maguk módján irányt is szabnak neki. Az első, a monstrorum história egyfajta szömyjegyzékként olvasható, melyben a szörnyek úgy néznek ki, mintha egy biológiakönyv lapjait egy mixerben összekevertük volna, s az egyes élőlények tulajdonságait véletlenszerűen húznánk ki belőle, pl.: „fészkeikben/ évelő pikkelyesek” (monstrum 11). Egy további ciklus, az éhségtől haloványak besorolása még problémásabb: egyrészt régi gyógyító könyvek nyelvezete bukkan fel benne, másrészt a hét napjainak nevét címként viselő versek maradnak ebben a regiszterben, azonban a velük váltakozó, cím nélküli, két (?) ember (?) kapcsolatát (?) leíró opusok ettől elkülönülnek, mégis versként egy- beolvashatók-az illeszkedések tapinthatók, bár ezek módja izgalmasan nem egyértelmű. Ami az egyes ciklusok egymás mellé rendezésében feltűnő, hogy az élettelen természet és az ember által teremtett világ egyre nagyobb teret kap a kötet végéhez közeledve. Az élő természetet tárgyaló biológiakönyvhöz először az ásványtan, majd a techné eredményeinek leírása társul a mixerben. És míg a monstrumok minden változatában a vég, a felbomlás mellett valamiféle - hogy maradjunk a biológia terminológiájánál - „csíra” is jelen volt, addig a kötet vége felé egyre egyértelműbb a rothadás. Minden sóval (a kötet egyik fő motívuma) van behintve. Bár a különböző világhoz tartozó nyelvek, szótárak egymásba játszatásának következményeként ez egyáltalán nem biztos, hogy rossz, de az sem biztos, hogyjó-vagy legalábbis nem ezekkel a kategóriákkal írható le. Maradjunk kicsit a nyelvnél. Az általában rövid tagmondatokból, pontosnak tűnő megállapításokból építkező versek enigmatikusságát egyrészt a kihagyások, másrészt a BEKÉ ZSOLT KRITIKAI ROVATA már említett többszörös keveredés okozza. Hiányos, kevert mozaikdarabkákból áll össze Mezei költészete, mely mögött titokzatosságának köszönhetően végtelen, ismeretlen terek nyílnak, azokról „tudósít”. Nem lehet tudni, honnan és milyen értelmezési utak kötődnek be, folytatódnak tovább, bukkannak fel újra vagy épp fordulnak vissza (önmagukba). Nagy kérdés, hogy ezt a fajta nyelvet meddig lehet működtetni, lehet-e ebbe az irányba még továbblépni. Kíváncsian várom a folytatást. Magasan van a léc. Mezei Gábor: natúr öntvény. Kalligram. Budapest, 2016. 96 oldal. Értékelés: 8/10 Elesett a fronton a neves ukrán operaénekes Donyeck. Életét vesztette a keletukrajnai fegyveres konfliktusban Vaszil Szlipak neves operaénekes. A 42 éves bariton 1997 óta élt Franciaországban, a párizsi nemzeti opera tagja volt. A 2014-ben kitört kelet-ukrajnai válság miatt tért vissza Ukrajnában, hogy részt vegyen az orosz agresszió elleni harcban; a szélsőségesen nacionalistáSzlipak 42 éves volt (Archívum) nak tartott Jobboldali Szektor önkéntes alakulatában szolgált, és Donyeck környékén kapott halálos sebet. Harctéri beceneve „Mif’, azaz „Mítosz” volt. A név a Faust című opera Mefisztójának rövidítéséből származik, az énekes ugyanis többször is fellépett ebben szerepben. „Vaszil Szlipak hatalmas művész és óriási operaénekes volt, ugyanakkor katonaként halt meg saját népét védelmezve. Hatalmas veszteség számunkra. Könyveket fognak írni, utcákat neveznek el róla, koncerteket rendeznek majd tiszteletére, és tananyag lesz a zenei középiskolákban” - jósolta Jurij Butu- szov, a halálhírről beszámoló újságíró a Facebookon. Az ukrán bariton Magyarországon sem volt ismeretlen. 2011-ben az Armel Operaversenyen elnyerte a legjobb férfi énekes díját. Akkor Viktor Ullmann Atlantisz császára című zenedrámájában, az Opera Krakówska produkciójában a Halál szerepét énekelte. (MTI, k)
