Új Szó, 2016. június (69. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-29 / 151. szám, szerda
www.ujszo.com | 2016. június 29. RÉGIÓSPORT 121 Szamuráj harcosok a hősi kikötőben A pozsonyi-nyékvárkonyi Jančovič család, köztük karatés mesterük, Darnay Barnabás J. MÉSZÁROS KÁROLY Hetvennégyen voltak, a legapróbbaktól a felnőttekig. Néhány órára felcsaptak szamurájnak. Futottak, viaskodtak az akadályokkal, bujkáltak, ugráltak, lépkedtek a megadott helyekre... A táv négy kilométer volt, akadályokkal teli állomás tizennyolc. Mindez a bősi kikötőben zajlott. Darnay Barnabás volt az életre hívója. Immár harmadszor csalta ki karatés túlélőversenyére az embereket. Ingyen indulhattak. Előtte háromszor is bejárta a versenyt a tájainkon ismert futó karatemester. Nem titkoltja, nehéz pálya volt, amihez a nagy meleg is hozzátette a magáét. Több induló fejében megfordult, hogy a felénél abbahagyja, de aztán mégis vitte tovább az akarata. Hogy a célban szép emlékérmet kaphasson hősies teljesítményéért. „Négyen megtették 39 perc alatt a pályát. Három felnőtt és a junior Boltvan András, aki bakai karatetanítványom - mondja büszkén Darnay Barnabás. - Le a kalappal a többiek előtt is: a 30 éven felüliek közül a sokoldalú bősi Varga András ékelődött a legjobb négyes fogatba. Még nagyobb csata volt a harmincnál fiatalabbak között, ahol a dunaszerda- helyi spartanos Moravszky László lett az első a bősi Képesi Attila előtt. Attila egyre jobban fut, neki az akadályok okoztak gondot, ott gyűjtött legyőzőjénél több hibapontot.” A nőknél Jančovič Bognár Krisztina lett a túlélőverseny legjobbja. Negyvenöt perc alatt ért célba a nyékvárkonyi származású pozsonyi kétgyermekes családanya. „Az egész család nálam karatézik, Pozsonyban és Bősön is edzenek. Férje, Ľuboš második lett a férfiak karatés csoportjában. Egyik lányuk, Laura első volt a gyerek II kategóriában, az óvodás Linda pedig nagymamájával ment végig a pályán — árulja el a versenyszervező, majd visszapillant a versenyre. - Az idei jobb volt, mint a tavalyi. Nagyobb, sokkal keményebb kihívás volt. A karatékéknak és a spartanosoknak igazi erőfelmérést jelentett, a győri Máté Róbert mester is eljött. Az indulók nem csak rátermettségből Amikor a kerék helyett a láb kerül az abroncsba vizsgáztak, egytől egyig mindenkinek hatalmas próbatétel volt a verseny. Kár, hogy a hősiek nem nagyon éltek a lehetőséggel, többnyire idegenek jöttek el versenyünkre. Köszönet jár a segítségért, azért, hogy használhattuk az erőmű területét, s élvezhettük a város támogatását. Negyedszer is lesz Szamuráj harcos. Jövőre szintén június közepén. Mert van rá igény!” Eredménylista a Hírkosárban. Ilyen akadály is várt a versenyzőkre (Képarchívum) Mindenkit legyőztek a vajániak SPORTTARISZNYA ÁBELGÁBOR A 2015/2016-os évadban egyetlenegy szlovákiai labdarúgó-bajnokságban akadt csak rá példa, hogy a csoportgyőztes valamennyi mérkőzését megnyerte. Vajén. Ez a hatalmas fegyvertény mindössze a nagymihályi területi bajnokság VII. ligája nyugati csoportjában szereplő vajániaknak sikerült. Ok mind a huszonhat összecsapáson bekebelezték a három pontot, és egyedülálló 132:26- os gólaránnyal büszkélkedve huszonhét ponttal megelőzték a második helyezettet (Rakovec nad Ondavou). Tavaly a vajániak csak a Trhovištét utasították maguk mögé, ami a sivár tizenegyedik helyre volt elegendő. HÍRKOSÁR ■ Karate, futás 3. SZAMURÁJ HARCOS karatés túlélőverseny, Bős - gyermek III, lányok: 1. Balajthy Emma. Gyermek II, lányok: 1. Jančovič Laura, 2. Boráros Viktória, 3. Kvasnica Tamara és Szegi Henrietta. Gyermek II, fiúk: 1. Fazekas Merse. Gyermek I, lányok: 1. Bátky Jázmin, 2. Kvasnica Emma. Gyermek I, fiúk, 1. csoport: 1. Szerencsés Gergő, 2. Rózsa Konrád, 3. Bátky Tamás és Oravecz Ádám; 2. csoport: 1. Fekete Mátyás, 2. Bernáth Václav, 3. Varga Balázs. Serdülő lányok: 1. Fazekas Csenge, 2. Macher Dorka. Serdülő fiúk: 1. csoport: 1. Boráros Tamás, 2. Marik Erik, 3. Soós Levente; 2. csoport: 1. Szekeres Dávid, 2. Mayer Roland, 3. Szegedi Gergő. Ifi lányok: 1. Jedlinszky Anett, 2. Tóth Csilla. Ifi fiúk: 1. Fülőp István, 2. Fiiszár Dániel, 3. Jedlinszky Zsolt és 3. Bősze Máté. Junior lányok: 1. Darnay Alexandra, 2. Bartal Kata. Junior fiúk: I. Boltvan András, 2. Jan- dura Adrián, 3. Bábics Tamás és Karácsony Tamás. Felnőttek, nők, karatés csoport: 1. Jančovič Bognár Krisztina, 2. Boráros Gabriella. 3. Hencz Anikó és Fazekas Krisztina; 30 év alattiak: 1. Kantár Hajnalka, 2. Sitárová Rita, 3. Mészáros Anita és Denisa Lábska; 30 év felettiek: 1. Kén Meton Martina, 2. Rózsa Szilvia, 3. Hajnalka Hegedűs és Szedlmayer Mária. Felnőttek, férfiak, karatés csoport: 1. Csicsay Norbert, 2. Ľuboš Jančovič, 3. Hencz András és Juraj Rácz; 30 év alattiak: 1. Moravszky László, 2. Képesi Attila, 3. Peter Czibor és Zoltán Kulcsár; 30 év felettiek: 1. Varga András, 2. Bátky Tamás, 3. Szabó Tibor és Juraj Kántor. ■ Karate IV. EURÚPAISITÚ-RJÚ SZÖVETSÉG BAJNOKSÁGA, Érsekújvár - gútai érmesek, kata, 14-15 éves lányok: 1. Dominika Bogárová. Kumite, 10-11 évesek, lányok, +40 kg: 3. Nina Er- délyiová; 12-13 évesek, fiúk, +48 kg: 3. Bagita Dániel; 14-15 évesek, fiúk, +62 kg: 2. Kosa Tamás, 3. Vermes Ákos; lá„Vadonatúj pályát építettünk, és minden igényt kielégítő öltözőket, zuhanyozót és mosdókat készítettünk. Ekkor úgy gondoltuk, hogy új stadionhoz felkészült, talpraesett labdarúgók is dukálnak, így számottevően bővítettük játékoskeretünket. Ez idő tájt került hozzánk a Nagy- mihályban is megfordult negyven- három éves Marián Dzurjo, aki három gólpasszból minimum egyet góllá értékesít. Kellőképpen csatlakozott hozzá Pongó Dávid és Szidor Barnabás is, ők együtt száztizenhárom gólt rúgtak az elmúlt szezonban az ellenfelek hálójába” - vélekedett Béres Zoltán vajáni klubelnök. Tizenhat tagú kerettel játszották végig a bajnokságot, közülük csupán Miloš Mižička kapus jelezte távozási szándékát, a többiek maradnak. A játékosedző Emanuel Tovarezt egy tapasztalt nagymihályi szakember váltja a kispadon. Pótolniuk kell a lenyok, 53 kg: 1. Dominika Bogárová; 16-17 évesek, lányok, 58 kg: 3. Forró Réka Donna; +35 éves férfiak: 2. Angyal Zoltán. Csapat, kata, 9-12 évesek: f. Szlovákia (benne: Kurucz Márió); felnőttek, férfiak: 2. Szlovákia (benne: Bagita Roland). Kumite, juniorok (15-17 évesek), fiúk: 1. Szlovákia I (benne: Jóba Attila, Kosa Tamás), 2. Szlovákia II (benne: Vermes Ákos), lányok: 1. Szlovákia I (benne: Dominika Bogárová), 3. Szlovákia II (benne: Forró Réka Dorina). Kurucz Márió (Corvin HE) kivételével valamennyien a Taiyó volt vagy jelenlegi versenyzői. ■ Kyokushin karate 9. POLGÁRMESTER-KUPA, Keszegfalva - kategóriagyőztesek: Markovics Ádám, Holub Dániel (Keszegfalva), Kovács Tamás Adrián, Koczkás Levente, Fekete Tamás (Csallóközara- nyos), Gáspár Rudolf (Megyercs), Nagy Kristóf (Nemesócsa), Fodor Fanny, Miklós Balázs, Miklós Noémi, Menző Márk, Kovács Sándor (Vásárút), Nagy Róbert, Bajcsi Adrián (Ekecs), Ollós Hunor, Paulík Alex, Sebők Dávid, Hájas Kornél, Rózsa Anna, Fodor Kata, Széllé Tamás, Czinege Erik, Takács Bence (Du- naszerdahely), Vígh Lara (Nagymegyer), Dohorák Panna (Egy- házkarcsa), Vancsek Ferenc (Várpalota), Csizmadia Tibor (Wa- sabi). ■ Atlétika DIÁKOLIMPIA, REGIONÁLIS FORDULÓ, Bátorkeszi - atlétikai négytusa, lányok: 1. Madarász Zsófia (Marianum Ál) - 60 m: 8,75 mp (53 pont), 300 m: 52,62 (42), távolugrás: 432 cm (58), krikettlabdadobás 27,01 m (25) - összpontszám: 178.2. Gaál Réka (Marianum AI) - 60 m: 8,72 mp (53), 300 m: 53,04 (40), távolugrás: 369 cm (36), krikettlabdadobás: 36,23 m (38) - összpontszám: 167.3. Hegedős Tímea (Ogyallai Feszty Árpád AI), 60 m: 8,95 mp (47), 300 m: 52,41 (43), távolugrás: 359 cm (33), krikettlabdadobás: 29,52 m (29) - összpontszám: 152. Fiúk: 1. Ďuráč Patrik (Ögyalla) - 60 m: 7,60 mp (67), 300 m: 44,12 mp (54), krikettlabdadobás: 52,25 m (34), köszönt hálóőrüket, de szándékukban áll egy-egy ügyes hátvéd és középpályás leigazolása is. „Utoljára harminc évvel ezelőtt szerepeltünk az eddiginél magasabb osztályban. Most ismét nekivágunk az óriási kihívásnak a VI. ligában, komolyabb terveink azonban nincsenek, csak álmaink. A vezetőségben öt megbízható személy támogatására számíthatok, s remélem, a községi hivatalon kívül három-négy vállalkozó is megsegíti munkánkat. Mindenesetre a dobogó tájékán szeretnénk végezni, legnagyobb ellenfeleink közé minden bizonnyal az V. ligától búcsúzó mokcsamogyorósiak és a palának, valamint a pavlovceiek lesznek. A héten megkezdtük az edzéseket, s előreláthatóan három-négy előkészületi meccsel készülünk fel az őszi idényre”-tette hozzá az alig 900 lakosú Labore menti kisközség fút- ballklubjának elnöke. távolugrás: 478 cm (43) - összpontszám: 198.2. Szabó András (Ekeli AI) -60 m: 7,73 mp (64), 300 m: 45,37 mp (49), krikettlabdadobás: 45,42 m (27), távolugrás: 476 cm (42) - ösz- pontszám: 182.3. Tóth Bendegúz (Marianum) - 60 m: 7,78 mp (64), 300 m: 42,42 mp (61), krikettlabdadobás: 46,69 m (28), távolu.: 412 cm (27) - összp.:180. (miriákj ■ Dobójáték A 2007-BEN SZÜLETETT GYERMEKEK - LÁNYOK ÉS FIÚK VEGYES CSAPATAI - RÉSZÉRE RENDEZETT BAJNOKSÁG, Dunaszerdahely - tavaszi torna: Vámbéry Ármin AI (A)-Diósför- gepatonyi AI (A) 27:12, Kodály Zoltán AI (A)-Vámbéry Ármin AI (B) 24:12, Diósförgepatonyi AI (B)-Kodály Zoltán AI (B) 19:13, Vámbéry Armin AI (B)-Vámbéiy Ármin AI (A) 5:33, Kodály Zoltán AI (A)-Diósförgepatonyi AI (B) 21:17, Kodály Zoltán AI (B)-Vámbéry Ármin AI (B) 23:8, Vámbéry Ármin AI (A) -Diósförgepatonyi AI (B) 25:11, Kodály Zoltán AI (A)-Diós- förgespatonyi AI (A) 14:22, Kodály Zoltán AI (B)-Vámbéiy Ármin AI (A) 8:22, Vámbéry Ármin AI (B)-Diósfőrgepatonyi AI (B) 19:11, Diósförgepatonyi AI (A)-Kodály Zoltán AI (B) 14:6, Kodály Zoltán AI (A)-Vámbéry Ármin AI (A) 6:17, Diósförgepatonyi AI (A)-Diósförgepatonyi AI (B) 5:12, Kodály Zoltán AI (A)-Kodály Zoltán AI (B) 9:6, Vámbéry Ármin AI (B)-Dióstör- gepatonyi AI (A) 13:25. Végső sorrend (ősz-tavasz): 1. Vámbéry Ármin AI (A), 2. Diósförgepatonyi AI (A), 3. Kodály Zoltán AI (A), 4-6. Kodály Zoltán (B), Vámbéry Ármin AI (B), Dióspatonyi AI (B). ■ Asztalitenisz TOP 10 VERSENY A TŰKETEREBESI JÁRÁSBAN, Hraü - 1. Szőcs Róbert 8 győzelem/1 vereség, 2. Balog P. (mindketten Somotor) 7/2,3. id.Fúlöp Z. (Pribenik) 7/2,4. Fülöp J. (Pribe- ník) 5/4,5. Nagy T. (Somotor) 4/5,6. M. Piňko (Vojčice) 4/5, 7. Tóth A. (Pribenik) 4/5,8. R. Roth (Somotor) 3/6, 9. M. Poľačok (Vojčice) 3/6,10. A. Pustai (Hraň) 0/10. Egyenlő pontszám esetén az egymás elleni eredmény döntött. Szlovák tarolás Érsekújvárott Érsekújvár. Mind szervezés, mind versenyzés szempontjából sikeres volt az Európai Sitó-Rjú Karateszövetség Bajnoksága, melynek negyedszer is Érsekújvár adott otthont. „Tíz ország többnyire tizenéves versenyzőinek vetélkedéséből Szlovákia került ki a legjobban, hiszen karatékáink a megszerezhető 234 éremből 116- ot itthon tartottak, ebből harminc volt az arany - táj ékoztatott Peter Bad’ura versenyigazgató, a sitó- rjú stílus szlovákiai és európai szövetségének vezetője. - Émel- kedett a verseny színvonala, elégedett vagyok a történtekkel. Jövőre Németország rendezi a bajnokságot. Érsekújvárból Európába költözik a sitó-rjú karate.” A szlovák éremgyűjtésből kivették részüket a gútai versenyzők is. Különösen Dominika Bogárová, aki katában, valamint kumite egyéniben és csapatban is győzött. Elsőséget szerzett csapatban ta- iyós klubtársa, Jóba Attila és Kosa Tamás is, valamint a Corvin HE versenyzője, Kurucz Márió. „Nagyon kemény verseny volt, a külföldiek is erős versenyzőkkel érkeztek. Gyarapodik a stílusszövetség mezőnye, s ez a színvonalemelkedésben is megmutatkozott. Nagyobb volt a konkurencia, mint korábban, a külföldiek is selejtezők után küldték el legjobbjaikat. Klubszempontból nézve több volt a bronz, kevesebb az arany, mert itt már csak tényleg a legjobbak nyernek. Ezzel ajövőben is számolnunk kell” - jegyezte meg a bajnokság kapcsán Kiss Tibor, a gútai Taiyó klub edzője. Gútai érmesek a Hírkosárban. (jmk) Kara tékák az akadálypályán Keszegfalva. Kilencedik alkalommal zajlott a Polgármesterkupa. Két ország 100 indulója volt a mezőnyben. A gyerekek a tornaterembe, a nagyobbak az udvaron hámozták át magukat a felállított akadálypályán, a parkban pedig íjászat volt. „A 7-12 évesek 3,8, a 13 évnél idősebbek 5,5 km- es távon különböző erőnléti és ügyességi feladatokat teljesítettek. Minden versenyzőnek komoly kihívás volt a versenyzés, aki végigment a pályán, önmagát is legyőzte - mondta az idény utolsó viadaláról Markovics János, a házigazda Seishin Karateklub elnöke. - Az erőpróba végén mindenki elfogyaszthatta a megérdemelt ebédjét. Köszönet érte Józsinak, aki isteni finom gulyást főzött nekünk, és a nyugdíjas klubnak a finom lángosokért, a szülőknek és edzőknek pedig a segítségért.” Lehocký Milan polgármester kü- löndíját, a Polgármester-kupát Lovász Miklós (Keszegfalva) kapta. Ő a 2015/2016-os évadban hazai és nemzetközi szinten elért eredményeivel érdemelte ki ezt az elismerést. Azt is elmondták róla, hogy tíz éve töretlenül látogatja az edzéseket. Keszegfalvai kategóriagyőztesek a Hírkosárban. (jmk) Diákolimpia: regionális verseny Bátorkeszi. Már javában zajlanak az alapiskolásoknak kiírt diákolimpia regionális versenyei. Bá- torkeszin az atlétikai négytusában a lányok kategóriájában 8 alapiskola 15, míg a fiúknál 9 alapiskola 17 versenyzője vett részt. A lányoknál a komáromi Marianum Alapiskolából Madarász Zsófia, a fiúknál az ógyallai Ďuráč Patrik volt a legjobb. Rajtuk kívül mindkét kategóriából a második helyezett (a szintén marianumos Gaál Réka és az ekeli Szabó András) szerzett rajtjogot az október 7-re és 8-ára meghirdetett dunaszer- dahelyi országos döntőre. Bátorkeszi versenyeredmények a Hírkosárban. (mlriák)