Új Szó, 2016. június (69. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-16 / 140. szám, csütörtök

8 KULTÚRA 2016. június 16.1 www.ujszo.com Angyalok és szabólegények A komáromi MEG+culpa és a Kassai Gimnazista Színjátszó Társulat (KGSzT] előadása az 53. Jókai Napokon LAKATOS KRISZTINA Komárom. Ebben a városban egy festő felgyújt kót-három hattyút. Egy meteorológus félre... hmm ...stilizál. Az angyalok megakadályoznak egy abortuszt. Egy rendező a művház igazgatójával hadakozik kászülő darabja miatt. Egy idős asszony a halálra készül - de ez utóbbi nem biztos, mert a színpadnak azt a részét nem sikerült megközelíteni. A komáromi Marianum Egyházi Gimnázium MEG+culpa csoportjá­nak bemutatkozásában - az 53. Jókai Napok műsorfüzetében — ugyan fehéren-feketén ott áll, hogy „az elő­adást a közönség állva tekinti meg”, és ugyanez a figyelmeztetés a pro­dukció előtt is elhangzik (azzal a ki­egészítéssel, hogy az „állva” azt je­lenti: a színpadon állva, ülve, fek­ve..., a játék körülöttünk zajlik, 75 percig), de ugye, az ember hajlamos azt gondolni, ez biztosan vicc. Pedig nem. A MEG+culpa ráadásul hazai terepen játszik, plusz a tavalyi fődí­jas, nem meglepő hát, hogy a...------­. .. (Savé our souls)-ban a biodíszlet szerepét tisztelők, barátok hada vál­lalta, meg mindenki más, aki megér­kezett az amatőr színházak sereg­szemléjének kedd esti nyitányára. E sorok írója igen-igen kedveli a fizikai színházat, bár alapvetően ab­ból a premisszából indul ki, hogy míg ő punnyad a zsöllyében, feszüljenek meg a szereplők. Nos, itt tulajdon­képpen fordított volt a képlet, oly­annyira, hogy eljött az a pillanat, amikor a közönség a történések leg­meghatározóbb elemévé vált, egye­nesen azt az érzetet keltve, hogy de­hogyis vagyunk mi színházban, sokkal inkább valamiféle akció­művészeti kísérlet részeseivé vál­tunk. Belecsöppentünk egy ember­kísérletbe, amelynek egyebek mel­lett az a célja, hogy leméije, tömeg­ben miként reagálunk hangokra, zö­rejekre, fényekre, rezdülésekre és A MEG+culpa csapat gondolat- és érzelemgazdag előadást mutatott be a nyitónapon (Kádek Péter felvételei) A KGSzT mesejátékkal érkezett az amatőr színházak seregszemléjére mozdulatokra; mire vagyunk képe­sek azért, hogy a lehető legtöbbet kaparintsunk meg abból, amiért ide jöttünk. Mondjuk, hogy hazavi­gyünk valamit az elénk szórt igék­ből és érzéki képekből. (Egyébként bűntudatom van: a nagy tülekedés­ben spontán széttapostuk a hattyúk maradványait.) Aztán egy idő után a tömeg funkciót váltott: maga volt az a káosz, amelyből itt-ott kiemelked­tek a MEG+culpa jelenetei. Tóth Gábor, a csapat rendezője - hasonlóan a tavalyi előadáshoz — idén is virtuóz szöveget ollózott össze egyebek mellett a katolikus egyház katekizmusából, Esterházy- ból, Spiróból, Dragománból, Ma- dáchból, kedvenc filmek emlékeze­tes passzusaiból, hogy improvizáci­ókkal kiegészítve felépítsen egy szerelmi háromszöget, egy családi drámát, egy transzcendens világot, egy művészi vívódás történetét... Meséljen angyalcsinálásról, életről, halálról, erkölcsi dilemmákról... meg amit akartok. És a szálak még össze is érnek. Arra pedig már csak utalni tudunk, hogy milyen jó kis di­ákszínházi műhely a MEG+culpa, a csoport tagjai milyen erős jelenlétet tettek hozzá ehhez a szövedékhez. Mit is mondhatnánk? Gondolat- és érzelemgazdag előadás volt. Szíve­sen megnéznénk még egyszer max. 59-79 másik nézővel. Az első nagy tanulság az idei Jókai Napokon: a színház él... és emberszaga van. A Kassai Gimnazista Színjátszó Társulat (azaz a KGSzT) mesejáték­kal érkezett a Jókai Napokra - a Há­rom szegény szabólegényt elsősor­ban a nyolcvanas évekbeli mese­filmként ismerjük, az „eredeti” Ba- bay József regénye és abból készült színműve. Bodon Andrea rendezése a műkedvelő színjátszás hőskorát idézte meg a színpadon: minden to­vábbi nélkül el lehet képzelni, hogy valamikor az 1930-as években va­gyunk, mondjuk a Komáromi (vagy a Kassai) Katolikus Legényegylet jótékonysági előadásán. Legfeljebb annyi a különbség, hogy itt és most a szereplők kicsit bátrabban ölelkez­tek, és kissé merészebb gesztusok­kal reagálták le a darab fő humor­forrását (Selyem Péter tulajdonkép­pen Selyem Katalin, Posztó Márton, a vándor jurátus viszont többször is a fiúruhás leányzót vonja a kaijaiba, amin mindenki megdöbben). Alap­vetően klasszikus, szinte retro jellegű előadást láttunk: szövegköz­pontú, epikus gerincű produkciót, mutatós jelmezekkel és jelzésszerű díszletekkel, élő zenével, népdalok­kal, táncbetétekkel, itt-ott kedves személyes pillanatokkal és tulaj­donképpen kevés játékkal, merev jelenetezéssel. Két világ találkozik ebben a darabban: a szabólegények népmeséi motívumokkal megtűzdelt sztorija belefolyik egy Mikszáthot idéző felvidéki városi históriába, a korrupt kassai főbíró, a harácsoló gonosz báty és a kisemmizett kiseb­bik fiú történetébe. És ez van itt ne­künk elmesélve. Tarr Béla Aranykamerát kap Trencsénteplicben Trencsénteplic. Június 23. és 26. között tartják a Trencsénteplici Nemzetközi filmfesztivált, mely­nek elnökségében olyan nagy fil­mes egyéniségek foglalnak helyet, mint Zuzana Kronerová, Peter Hledík, Kamila Magálová és Jifi Menzel. Színészmisszió díjat kap Chiara Mastroianni francia-olasz- szí­nésznő, akinek a fesztiválon leve­títik Szerelem nélkül soha filmjét, amely arra keresi a választ, hogy kinek jobb: aki szeret vagy akit szeretnek. Arany kamera díjjal Marek Leščák dramaturgot, for­gatókönyvírót tüntetik ki. Ebből az alkalomból tűzik műsorra Jaro Vojtek Gyerekek című filmjét, amelynek Marek Leščák írta a for­gatókönyvét. A másik kitüntetett, aki átveheti a trencsénteplici fesz­tivál Aranykamera díját, Tarr Béla világhírű magyar rendező. A szemle a filmtörténet nagyjait megidézve Catherine Deneuve és Ettore Scola előtt tiszteleg. A fran­cia színésznőt A férfi, akit túlsá­gosan szerettek című drámában láthatja a közönség. A film egy ügyvéd, az ügyvédbe szerelmes lány és kaszinótulajdonos anyjá­nak története. Deneuve az 1964-ben készült Cherbourgi esernyőkkel is jelen lesz majd a szlovák fürdővá­rosban. A Cherbourgi esernyők egy bolt, amelyet egy özvegyasszony vezet eladósorban lévő lányával. Szolid kis bolt, szolid életvitel, ahova csakhamar bekopog a sze­relem egy nem éppen jómódú fiú személyében, és felforgatja anya és lánya életét. Az olasz rendezőóriást a De furcsa, hogy a nevem Federi- co című életrajzi filmmel idézik meg a szemlén, ahol hatvan filmet mutatnak be, elsősorban az európai termésből, de dél-amerikai és ázsi­ai mozgóképek is szerepelnek a kí­nálatban. (tébé) PENGE Penge élén Babiczky Tibor vékony verskötete már teijedelméyel is a határon mo­zog. Vajon elég-e a kb. ötvenoldal- nyi vers, hogy kötetként beszéljünk róla? A penge élén táncolás azon­ban más szempontból is meghatá­rozó a Kivilágított égre nézve. Bár a fülszöveg azt bizonygatja, hogy ez a kötet érett költészet, erről nem mindegyik vers győz meg. Igen, vannak nagyon jól kitalált versek, motívumok, sorok. Például ennyi hold (vonat), mint itt, csak Babits Mihálynál (JA-nál) van, ám míg Babitsnál kölcsönfényű, Ba- biczkynál önmagában, de nem ön­magáért van jelen, s így sokkal in­kább része lehet a (vers)világnak. Vagy a Szentháromság (26.) című vers: már a kezdetén hihetetlenül sokfelé lehet továbbgondolni a so­rokat, amelyekben a völgyön átza­katoló vonat hangj a az órák ketye­gésével lép kapcsolatba. Tovább olvasva a verset, az óramutatók fu­tásának látványa a mozgalmas je­lenetén túl („két / Lomha vadász az iramló / Préda nyomán...”) végül a középpont elhagyottságára hívja fel a figyelmet, később pedig a transz­cendens lény üres helye (lásd még: „fent üres tál a nap”) a napórára vo­natkozó felismeréssel („nem mér, csak mutat”) lesz végképp tele - értelmezési útvonalakkal. A Nap­keleti utazás (27.) című vers a kí­BEKE ZSOLT KRITIKAI ROVATA gyóként a saját lábba harapó ár­nyékkal mint úttal az én metafizi­kájának elgondolkodtató felvetése. De kiemelhető A kövek (36.) zárá­sának sűrűsége is: „S mint gondo­zatlan, régi temetőből / a feledés, múltból a jövő előtör. / Csálé ta­gokkal, imbolyogva áll. / Azt ha- zudja: élet. Pedig a halál.” Ez az újabb, az élet és a halál között húzódó pengevékony határvonal a verskötet szempontjából különösen jelentős, hiszen több versnek a té­mája. Sok buktatót rejt magában azonban ennek versbe szedése, hi­szen bejáratott alaptoposz. Az Őr­ségváltás például nem is birkózik meg vele: „Mi lettem? Tovább hogy legyek?/Nyomomban vihar lépeget.” (19.) De másként problé­más a dalszövegszerű Jelek (18.), a hézagtöltőnek ható Angelus (37.) Vagy a Vitorlák (52.) zárása: „Mi­ért nincsen helyem? Miért / nem vagyok boldog?” A Találkozásban pedig nem sikerül zökkenőmente­sen összehozni a két embert és az ő viszonyukat szimbolizáló jéghegy és hajó motívumát a vers végén felbukkanó zöld lombú fával, s a levelek között átvilágító fénnyel. A határ továbbra is probléma marad... Babiczky Tibor: Kivilágított ég. Magvető, Budapest, 2015. Értékelés 5/10

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents