Új Szó, 2016. június (69. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-09 / 134. szám, csütörtök

www.ujszo.com | 2016. június9. ISKOLA UTCA 115 A közös alkotás öröme A Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia és a Budapesti Gazdasági Szak­képzési Centrum Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakkö­zépiskolájának diákjai a Határtalanul program keretében közös tanulmányt készítettek (Fotó: nka) BESZÁMOLÓ A Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia regionális idegen- forgalom szakos diákjai szá­mára fontosak azok a lehető­ségek, melyek révén kilép­hetnek az iskola falai közül, és személyesen is megismer­hetik azokat a helyszíneket, ahová eljuthatnak szakmai pályájuk sorén. A Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia regionális idegenforgal­mi menedzsment 2. és 3. évfolya­mos diákjainak április elején lehe­tőségük nyílt bekapcsolódni a Ha­tártalanul program keretében A tu­rizmus (vízi és wellness) vállalko­zásfejlesztő hatásai című pályázat­ba. Partnerük a Budapesti Gazdasá­gi Szakképzési Centrum Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Köz- gazdasági Szakközépiskolája lett. A közel egyhetes munka célja egy kö­zös tanulmány elkészítése volt. A fogadó intézmény diákjai be­mutatót tartottak a főváros legfonto­sabb vállalkozásairól, cégeiről, kü­lönös tekintettel a vízi és fürdőturiz­mushoz kapcsolódó vállalkozásokra. Felkeresték a legfontosabb fürdőket és wellnessközpontokat (Széchenyi, Gellért), megismerkedtek azok működésével, interjút készítettek a fürdők képviselőivel, hiszen a fitnesz- és wellnessturizmus napja­inkban reneszánszát éli. Nemcsak a két település diákjai számára, hanem regionális és országos szinten is hasznosítható tapasztalatokat ered­ményezett a két iskola összehasonlí­tó elemzése, mely azt próbálta be­mutatni, hogy a természetes és ter­málvizek kihasználása milyen vál­lalkozásfejlesztési lehetőségeket nyújt egy kisebb településen, illetve a fővárosban. Diákjaink felejthetet­len élményekkel és szakmai tapasz­talatokkal felvértezve tértek vissza szakmai tanulmányútjukról. Április végén hasonlóan gazdag programmal és nagy lelkesedéssel várták leendő menedzsereink a bu­dapesti diákokat. Gazdag program- kínálatuk mögött ott rejtőzött tanár és diák. Baranyai Angélának és Jankó Anikónak köszönhetően a turizmus ínyenceinek való kínálattal lepték meg a világvárosból érkezőket. A színes palettán szerepelt interaktív művészettörténet-óra, a helyi tájház megtekintése, szakmai idegenveze­tés helytörténésszel. Vetítéseken és elektronikus bemutatókon megis­merhették a Csallóközt, Nagy- megyert és persze iskolánkat. Ven­dégeinkkel ellátogattunk a bősi vízerőműhöz is, ahol a magyar nyelvű szakmai idegenvezetésnek köszönhetően bepillanthattak a tur­binák mögé. Utolsó nap csatlakoz­hattak a Corvin Mátyás Napok ren­dezvényeihez, elvegyülhettek a korhű jelmezekben felvonuló diák­jaink között. A Mátyás-fánál tartott szakmai idegenvezetés után a helyi Thermal Corvinus termálfürdőt te­kintették meg, és meg is mártóztak a frissítő termálvízben. Nem feled­keztek meg jövetelük valódi céljá­ról, a közös projektről sem. Remél­jük, a sikeres együttműködésnek köszönhetően máskor is vendégül láthatjuk a partneriskola tanárait és diákjait. (NKA) Párkányi gimisek A lovasíjászon Az Esztergomi Művelődési Házban nézték meg a filmet (Fotó pg) A lovasíjász című filmet sokak szerint túlzott előzetes reklám előzte meg, miszerint ezt a filmet minden magyar embernek látnia kellene. Kaszás Géza rendező közel há­rom éven át vett fel jeleneteket, élet­képeket Kassai Lajos lovas tanyá­ján. Nem egy kirakatfilmet akart ké­szíteni, hanem az évek során minden évszakban megragadott néhány mozzanatot, így a film valójában úgy néz ki, mint egy mozaik. Ezekből a mozaikokból rakhatja össze a néző azt a képet, amit Kassai Lajos az életfilozófiájának tart. A gimisek már ismerik a magyar­ság történetét; a magyar- és a törté­nelemórákon tanultak őseink hadvi­seléséről, életmódjáról. A filmből vi­szont megismerhették azt, ami a tan­könyvekből hiányzik. Ez nem pusz­tán dokumentumfilm, nem is ma­gyar- vagy történelemóra, sem etika vagy művészettörténet óra, hanem a tanórai hangulatot mellőzve mind­ezek ötvözete. Kassai Lajos szerény magabiztossággal fogalmaz meg olyan gondolatokat, amelyek egyet­len mondatba foglalva rakják helyre az egyes tévhiteket a magyarság ezeréves múltjáról, mindezt a mai fi­atalok és kevésbé fiatalok számára is elfogadható, érthető stílusban. Nem kíván kiforgatni semmi eddigi hitet vagy tévhitet őseinkkel kapcsolat­ban, viszont huncut mosollyal utal a finnugor-magyar rokonság abszur­ditására. Nem kívánja ráerőltetni a nézőre saját elképzelését eredetünk történetére vonatkozóan, csupán a harcművészete, a lovasíjászat kap­csán utal olyan dolgokra, amelyek más megvilágításban mutatnak rá a magyarság múltjára. Kassai Lajos lo­vasíjászata mára világméretű sporttá vált, 34 országban vannak követői, il­letve áll kapcsolatban más lovasisko­lákkal. Saját lovastáborába a 15 hek­táros telkén fiatalok tucatjait fogadja be egy-két hétre, és neveli a sokszor nevelhetetlennek tartott gyerekeket is. Laikusként a mai pedagógia hiá­nyosságaira is rámutat, de ezt sem bántón teszi, csak megjegyzi, mit kellene másként tenni az iskolákban. A mai fiatalok többsége esemény­dús, pörgős filmekhez szokott. Diák­jaink eleinte nem tudták hová tenni a film nyújtotta információkat, gondo­latokat. Habár hat év felettieknek szánta a rendező a filmet, vélemé­nyünk szerint ehhez még hozzá kel­lene termi egy évtizedet. Igaz, Kassai Lajos lovastáborában hat év az alsó korhatár, de nem minden gyerek ké­pes ezt az életfelfogást ebben a kor­ban elfogadni. Hogy megértsék,még mindig szükség van a jó pedagógus­ra, aki megismerteti tanítványaival ezt a fajta életfilozófiát is, az ismeret- anyagot közvetítő tankönyvszerűt is, és megpróbálja ötvözni őket, hogy a tanítványai maguk jöjjenek rá az összefüggésekre és az eltérésekre, mai világunk fonákságaira, a törté­nelmünk, őseink örökségének határ­talan gazdagságára. Dr. Csicsay Károly a Párkányi Gimnázium tanára Vízi tündérek és manók A gútai magyar tanítási nyelvű Tündérkert óvoda igazgatónőj e már évekkel ezelőtt felhívta a figyelmet a gyerekek úszásoktatásának fon­tosságára, amivel az óvoda peda­gógusai is azonosultak. Az úszás és a vízi mozgáskombinációk kedve­zően hatnak a test izomcsoportjai­ra, segítik a végtagok koordináció­ját, a vérkeringést és a tüdő mű­ködését. Ezért minden tavasszal a szülők támogatásával egyhetes úszótanfolyamot szervezünk a ko­máromi fedett uszodában. Felkér­tük Béber Károlyt, az uszoda úszásoktatóját, foglalkozzon a gú­tai Tündérkert Brünni téri és az Er­dő utca kihelyezett osztályaiba járó óvodásaival. Mindennap két cso­portban csobbantak a gyerekek a vízbe. A hét végére bátortalansá­guk, félelmük eltűnt. Vidám, önfe­ledten úszkáló csöppségekkel volt tele az uszoda, a legjobbak a nagy­medencében is kipróbálhatták az úszást. A gyerekek az utolsó napon azt kérdezték: „Hétfőn megint jö­vünk úszni?” így mi, óvónők meg­bizonyosodtunk arról, hogy van értelme a mindennapi fáradozá­sunknak, és jövőre is megszervez­zük az úszás hetét. Száraz Edit Önfeledten úszkáló csöppségekkel volt tele az uszoda (Fotó TOj „Kreatív” magángimisek sikere Pécsett Igényes ás kemény munka ért véget számunkra április 9-én délelőtt, amikor a Pécsi Tudományegyetem Történet- tudományi Intézetének szer­vezésében a Kreatív történe­lem verseny döntőjében a dunaszerdahelyi Magán­gimnázium diákjaiként mésodikok lettünk. A többfordulós versenybe a Kárpát-medence magyar középis­koláiból mintegy 80 csapat neve­zett be. A 4 tagból álló, KGB-sek névre keresztelt csapatunk tagjai - Kosa Laura, Heringes Walter, Tóth Tamás és jómagam, Szabó Lilla, nemcsak a verseny témájával, a hi­degháborúval kapcsolatban sze­rezhettünk fontos ismereteket, ha­nem egymáshoz is némileg köze­lebb kerültünk. Hiszen együtt ás­tuk bele magunkat a berlini fal, a vasfüggöny, az atomversengés korába, együtt nevettünk, izgul­tunk, és mindannyiunknak fájt a hátunk a hetekig a táskánkban ci­pelt vastag történelemkönyvektől. A versenyen, annak elnevezésé­hez hűen, rengeteg kreatív kihí­vással találtuk szemben magunkat. Az első két forduló beküldős fel­adatai közt volt korabeli karikatú­rák értelmezése, folyamatábrák készítése, kémjelentések írása és egy témához kapcsolódó társasjá­ték elkészítése is. A Pécsett megrendezett kétna­pos döntőbe, ahova csupán a 8 leg­jobb csapat kapott meghívást, az előkelő 2. helyen jutottunk be. A jó hangulatú versengés péntek este rövid, kreatív bemutatkozóval kezdődött, majd az általunk elké­szített társasjátékok tesztelésével és vetélytársainkkal való ismerke­déssel folytatódott. A szombaton délelőtt zajlott döntőben szoros versenyben, csupán 0,25 pontos különbséggel lettünk másodikok, s ez a nagyszerű eredmény felülmúlta minden várakozásunkat. Sike­rünk kulcsa talán az a bensőséges, már-már „kebelbaráti” kapcsolat, amelyet az ajánlott olvasmány­ként megadott Fischer Ferenc: A kétpólusú világ című több száz ol­dalas monstrummal kötöttünk, és tanárnőnk, Simon Beáta gondos felkészítése volt. A verseny izgalmai és az eme csekély idő alatt kétszer leutazott Dunaszerdahely-Pécs közti távol­ság után kimerültén, de új élmé­nyekkel és az adott korhoz kapcso­lódó könyvekkel gazdagodva, elé­gedetten tértünk haza. Szabó Lilla A KGB-sek megszerezték a második helyet (Fotó: DMG)

Next

/
Thumbnails
Contents