Új Szó, 2016. június (69. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-08 / 133. szám, szerda
www.ujszo.com | 2016. június 8. DUNA, VÁG, GARAM ÉS IPOLY MENTE 113 Főleg amerikai blueszenét játszik az Easy Blues Hobbizenekarként, a Stonebridge Blues Band feloszlása után tíz évvel alakult a párkányi Easy Blues együttes A Stonebridge Blues Band 1998-ban esett szét. A zenekar néhány tagja - Madocsai Szilárd (gitár, ének). Juhász Norbi (basszusgitár) ás Jantosík Zoli (dob) - 2008-ban úgy döntött, új együttest alapít. HMWi ,A blueszene szeretete folyamatosan érett mindnyájunkban, zenéltünk is már együtt. Pár csendes év után poroltuk le újra hangszereinket és kezdtünk új fejezetet, mert nem bírunk szabadulni a blues légkörétől. A blues a gyökér, a többi zene pedig a gyümölcs - tartja a mondás. Ennek alapján két gitárral találtuk meg hangzásvilágunkat, és mi vagyunk a legboldogabbak, ha a közönség elégedetten távozik koncertjeinkről, bulijainkról. A gyökerekből igyekszünk kiemelni azt, amitől mára sajnos igencsak elkanyarodott a világ: az igényes, jó élőzenét. Repertoárunk nagyon változatos: Jimi Hendrixtől a Henrik Fischlader Bändig terjed, és ezen a széles skálán szolgáljuk ki a nagyérdeműt” — fogalmazott Madocsai Szilárd, az együttes frontembere. A zenekar kisegítő gitárosát, Vajasek Zoltánt néhány éve Cserepes Ágoston váltotta. „Első fellépésünk az 1999-es Szi- kince Fesztiválhoz köthető. Másnap már Párkány főterén játszottunk” - mondta Madocsai Szilárd. A zenekar tagjai sejtették, hogy rétegzenét játszó zenekarként nem számíthatnak népes rajongótáborra. „Főleg saját szórakoztatásunkra zenélünk, és elsősorban a szakmának szeretnénk megfelelni. Egy-egy fellépés alkalmával ötven résztvevőből harminc biztosan szakmabeli. Számunkra ez a legjobb referencia és megerősítés” - magyarázta az Easy Blues frontembere. Repertoárjuk az amerikai bluesra épül. „Kedvenc előadóink Muddy Waters, a The Nighthawks, Eric Clapton, a The Blues Brothers, az Electric Blues Band és a ZZ Top. Repertoárunkat színesítik Albert Col- lins, Steve Ray Vaughan, Walter Trout, Buddy Guy és Gary Moore dalai is” - sorolta Madocsai Szilárd, aki nemcsak az Easy Blues, hanem a Várj os népzenei együttes frontembere is. „Az amerikai blues is tulajdonképpen népzene”-jegyezte meg. Évente 25-30 fellépésük van. Easy Blues \ j * Az alapítás éve: 2008 Tagok: ) Madocsai Szilárd (Behemót)-gitár, ének; Juhász Norbert ' (Benji) - basszusgitár- Jantosík Zoltán (Tamazoli) - dob; Cserepes Ágoston (Gosti) - gitár „Megalakulásunkkor azt mondtuk, ha évente 10-15 fellépésünk lesz, akkor már teljesítettük a célt. Ezzel szemben már 1999-ben 25 koncertünk volt” - mondta a frontember. Párkányi, esztergomi és budapesti klubokban, valamint fesztiválokon is zenéltek már. „Legemlékezetesebb fellépésünk a Petőfi Csarnok kávézójában volt a Tűzkerék XT- vel. Velük megyünk június 10-én a visegrádi Visegrock fesztiválra is” - mondta Madocsai Szilárd. Az Easy Blues együttest június 11-én Szí- mőn, június 18-án a zselízi motoros találkozón, júliusban Ipolyszakál- loson, Párkányban, Esztergomban és Dél-Komáromban is láthatja a közönség. Legközelebb a tanyi Lila Akác Népdalkört mutatjuk be. Komoly teljesítmény két keréken GULYÁSZSUZSANNA Embert próbáló kísérletre vállalkozott Marosa András (Bandi), amikor úgy döntött, hogy belép a négyszázasok klubjába, azaz csatlakozik azon kevesekhez, akik elmondhatják magukról: egy nap alatt négyszáz kilométert tett meg - kerékpáron. rr.u.LLLw „Közelgő 55. születésnapom alkalmából döntöttem úgy, hogy legfőbb ideje nekivágni a négyszáz kilométernek. Elsősorban magamnak, másodsorban a kétkedőknek akartam bizonyítani, hogy nem túlzó az állítás: fekvőkerékpáron egy nap alatt akár négyszáz-ötszáz kilométert is meg lehet tenni” - nyilatkozta lapunknak Marosa Bandi, aki 50. születésnapján döntött úgy, fekvőkerékpárra cseréli a cigarettát. A fekvőkerékpár (rekumbens bicikli) a hagyományos biciklihez képest első ránézésre furcsának, kevésbé biztonságosnak, lomhának, sőt kényelmetlennek tűnik. Akik viszont kipróbálták, egybehangzóan állítják: ennek épp az ellenkezője Marosa Bandi a szlovákiai rekus találkozók hajtómotorja (A szerző felvétele) igaz. A szakirodalom szerint a rekumbens szó (angol recumbent) a fekvő vagy hátratámaszkodó szóból ered. Azokat a kerékpárokat hívják így, amelyeknél a kerékpáros nem előre görnyedve vagy álló helyzetben, hanem kényelmesen, hátradőlve teker. „A rekumbens bicikli két fő előnye a hagyományos bringával szemben a kényelmes ülés biztosította komfort és a nagyobb sebesség. A fekvő testhelyzet miatt jelentősen kisebb a légellenállás, és mivel a tüdő nincs összenyomva, jobban működik, ami tovább növeli a brin- gás teljesítményét” - mondta Mar- csa Bandi. Eredeti tervét - 400 kilométer 24 óra alatt - a kísérlet során 24,2 kilométerrel sikerült túlteljesítenie. Marcsa Bandi 24 óra leforgása alatt fekvőbringáján 424,2 kilométert tett meg. 53,8 kilométer híján egy nap alatt teljesítette a Bátorkeszi-Prága távot (478 km). „Ezzel sikerült meg- döntenem tavalyi teljesítményemet. Egy éve Seregélyesig tekertem, ami oda-vissza 300 kilométer. Idén optimálisabb körülmények között tettem meg a 424,2 kilométert. Úgy döntöttem, a Bátorkeszi-Komárom útvonalon teszem meg a négyszáz kilométert. Ehhez hatszor kellett le- tekemem a Bátorkeszi és Komárom közötti 68 kilométert” - részletezte Marcsa Bandi. Az út során szerzett tapasztatait terjedelmes írásban tette közzé a Fa- cebookon. „Minden fordulónak más varázsa volt. Más volt reggel 6-kor, más délelőtt 10-kor, és megint más délután 2-kor, illetve este 6-kor tekerni, hogy az éjszakai tekerést már ne is említsem. Ekkor már forgalom nem volt, de mivel az útjelző csík több szakaszon hiányzott, nagyon kellett koncentrálnom, hogy az úton maradjak” - olvasható a bejegyzésben, amihez volt, aki ennyit fűzött: „Példakép vagy!”. Várni kell a vágsellyei híd teljes felújítására SZÁZ ILDIKÓ Eredetileg csak le akarták festeni a rozsdás és veszélyes korlátokat, de még ebből sem lett semmi. ÍTLEEHMi Év végére halasztották a vágsellyei híd korlátjának cseréjét. A híd fenntartója már a tavalyi járda- felújítás után azt tervezte, elvégzi a rekonstrukciót. Végül szakértői javaslatra úgy döntöttek, nem elég lefesteni, hanem a járókelők biztonsága miatt mindkét oldalon ki kell cserélni a korlátokat. A híd rossz állapotára Jozef Belický, Vágsellye polgármestere hívta fel Roman Zembera, a Szlovák Közúti Igazgatóság (SSC) vezetőjének figyelmét még tavaly. Később az útkarbantartók felújították a nedvességtől felhólyagosodott járdaburkolatot. Az 1300 méter hosszú járda javítása mintegy 70 ezer euróba került. Az új hídkorlátot idén tavasszal kellett volna felszerelni. A híd fenntartójának azonban új köz- beszerzési eljárást kell kiírnia erre a célra, amire csak az idei év utolsó negyedében kerülhet sor. Az év végéig a beruházó szeretné lezárni a közbeszerzési eljárást és elkülöníteni a pénzt az új korlátokra. Egyre nagyobb a forgalom a hídon, a terelőút megépítését hiába sürgetik a lakosok (A szerző felvétele) „A blues a gyökér, a többi zene pedig a gyümölcs" - vallják (Képarchívum) j